eltűnt emberek
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Még 11 embert keresnek Japánban a földrengések után
Még mindig 11 embert keresnek Japánban a földrengések által sújtott Kumamoto prefektúrában. A japán kormány 25 ezer katonát vezényelt a helyszínre, hogy segítsék a mentést, több helyen helikoptereket kellett bevetni, mert az utak járhatatlanok. 80 ezer lakásban továbbra sincs áram.
Eltűnt egy 22 éves szolnoki nő
Kállai Krisztinát április 28-án látták utoljára. A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik róla, keresse őket az alább feltüntetett elérhetőségeken.
Kiderült, hogy talált rá a rendőrség Sinead O'Conorra
Az énekesnő vasárnap biciklivel indult el otthonról, majd hétfő délutánig semmit nem lehetett tudni róla. Mint kiderült, a chicagói rendőrség egy hotelben talált rá Sinead O'Conorra.
6 év után került elő egy eltűnt férfi, de nem lehet a szeretteivel
Matthew Green még 2010-ben indult el otthonról, hogy meglátogassa egyik jóbarátját Londonban. A férfi sosem érkezett meg, a családja még most is keresi.
Megszökött két kislány - Országos körözést adtak ki
Egy 13 és egy 16 éves lány tűnt el tegnap reggel Tóalmásról. A család szerint nem volt jele annak, hogy a tinédzserek mire készülnek.
Nyomtalanul - Seholországba költözött fiatalok
Magyarországon 2014-ben a rendőrség 16 885 fiatal- és gyermekkorú eltűnése ügyében adott ki körözést. Még leírni is borzasztó, de az eltűnt fiatalok közül minden évben nagyjából százan többé nem kerülnek elő. Ma, az eltűnt gyermekek világnapján a fiatal csellengőkre emlékezünk.
Idős férfit keresnek a tóban Balatonföldvárnál
Eltűnt egy idős férfi Balatonföldvárnál hétfő délután, a vízimentők nagy erőkkel keresik.
- címkék:
- Balaton
- vízimentő
- eltűnt emberek
- Címkefelhő »
Eltűnt egy idős osztrák férfi Balatonmáriafürdőn
Hat napja nem találják, a beszédképtelen, fél oldalára lebénult Kriegler Matthiast, a rendőrség a lakosság segítségét is kéri felkutatásához.
Eltűnt egy 14 éves lány Szolnokon
Az otthonához közeli buszmegállóban szállt le, majd nyoma veszett Dávid Nikolettnek, a rendőrség fénykép alapján keresi az iskoláslányt.
- címkék:
- Szolnok
- eltűnt emberek
- rendőrség
- Címkefelhő »
Eltűnt egy középkorú nő Budajenőn
A zavartan viselkedő Ágnest szülei, később kutyás rendőrök is próbálták megtalálni, egyelőre eredménytelenül – valószínűleg a Budajenő melletti erdőben veszett nyoma.
- címkék:
- eltűnt emberek
- erdő
- Címkefelhő »