első zsidó háború
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Római Birodalom
- Izrael
- archeológia
- Titus császár
- Júdea

Létezik egy település, ahol még ma is Jézus nyelvét beszélik
A názáreti Jézus anyanyelvén, arámiul mondta el utolsó szavait a keresztfán. Az ősi, Krisztus tanítása előtt legalább 900 évvel korábban keletkezett arámi volt a Megváltó idejében a beszélt nyelv Izraelben. A zsidó nép a babiloni fogság idején sajátíthatta el az arámit, ami ezt követően sokáig a köznép beszélt nyelvének számított, a héber pedig a vallási, az írástudók által használt nyelvként funkcionált. Ezt a nagy múltú ősi nyelvet az eredeti formájában ma már csak egyetlen apró településen beszélik az egész világon.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hova tűnt a valódi frigyláda?
A Szent Grál mellett kétségkívül a zsidó vallás és az egyetemes kultúrtörténet egyik legmisztikusabb tárgya, az ószövetségi frigyláda tekinthető a legszélesebb körben ismert ereklyének. Egyesek kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezett, mások szerint pedig még ha valós tárgy is volt, bizonyosan megsemmisült, amikor a babiloniak Kr.e. 587-ben elfoglalták Jeruzsálemet és porig égették az első Templomot. Sokan viszont abban hisznek, hogy a frigyláda túlélte a történelem viharait, és ma is létezik. Sőt, akadnak, akik azt is tudni vélik, hogy a jeruzsálemi Templom-hegy alatt, vagy a vatikáni katakombák mélyén, illetve a távoli Etiópiábann ...
Alighogy kikiáltották, máris megtámadták
Hosszú előzmények után hetven éve, 1948. május 14-én kiáltották ki a független Izraelt. A környező arab országok, amelyek nem ismerték el Izrael önálló államiságát, azonnal megtámadták az új államot, és ezzel kitört az első arab-izraeli háború.
Páratlanul szép ókori mozaikot fedeztek fel Izraelben
Különösen magas művészi színvonalú, 1800 éves mozaikot találtak egy cezáreai ásatáson Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, az ynet csütörtökön. Az egészen különleges lelet a római uralom idejéből, a 2. vagy 3. századból származik.
Szenzációs régészeti felfedezés Jeruzsálemben
Sohasem használt római kori színházat találtak a régészek Jeruzsálemben, a Siratófal szomszédságában - jelentette a Háárec című újság október 17-én, kedden.
Legendás kincsek, melyek mind a mai napig nem kerültek elő
A történelem vérzivataraiban számos világhírű mű- és kegytárgynak veszett nyoma, de nemcsak felbecsülhetetlen értékű aranykincsek, hanem például a pekingi előember tudománytörténeti jelentőségű koponyamaradványa is eltűnt a második világháború zűrzavaros éveiben. Vannak olyan tárgyak, amelyek sorsa egészen az eltűnésükig jól dokumentált, de akadnak olyanok is, mint például a titokzatos templomos lovagrend mesés hagyatéka, vagy a nácik aranya, amelyek sorsa a legendák ködébe vész. Összeállításunkban néhány eltűnt világhíres kincs nyomába eredtünk.
- 1