előzetes

címke rss

Nézzen bele Dwayne Johnson új sorozatába!

Tévé2021.01.17, 13:46

Dwayne Johnson az Instagramon osztotta meg az első előzetest új vígjátéksorozatához, a Young Rock-hoz, amelyben saját gyerek- és tinédzserkorát dolgozza fel. Maga a Szikla is fel fog tűnni minden epizódban, gyerekkori másait, tíz- és tizenöt éves énjét pedig Adrian Groulx, illetve Bradley Constant játssza majd. A szériát a kétszeres Emmy-jelölt Nahnatchka Khan készíti, aki korábban olyan sorozatokon dolgozott, mint a Ne bízz a ribiben! vagy az Amerika Huangjai. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

A TV2 új dobása: megérkezett a "magyar Dallas" előzetese - Videó

Life.hu2020.11.25, 13:02

Hamarosan indul a TV2 új napi sorozat, a Doktor Balaton, amit a „magyar Dallasként" emlegetnek.

Itt az előzetes Will Smith különleges műsorához

Tévé2020.11.13, 22:09

Harminc éve indult a Will Smith karrierjét megalapozó sorozat, vagyis a Kaliforniába jöttem, ennek alkalmából újra találkoztak, együtt nosztalgiáztak a régi szereplők. Az összejövetelről természetesen egy tévés különkiadás is készült The Fresh Prince of Bel-Air Reunion címmel, amelyet november 19-én mutat be az HBO Max – Smith pedig ehhez mutatott most egy előzetest a YouTube-csatornáján. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

Elmeorvosszakértői vizsgálat várhat a pestszentlőrinci kettős gyilkosra

Itthon2020.10.30, 14:48

Elrendelték a letartóztatását annak a 40 éves férfinak, aki három nappal ezelőtt egy késsel végzett az édesanyjával és a nevelőapjával a 18. kerületi lakásukban. Ma állt először bíró elé. 

Íme a David Bowie-film előzetese, hamarosan jön a film!

Life.hu2020.10.29, 18:56

Film készült a 2016-ban elhunyt David Bowie életéből pontosabban egy bizonyos szakaszáról. A mozi előzetese most megérkezett, less bele te is!

Itt egy új előzetes a Star Wars-sorozat folytatásához

Tévé2020.10.14, 17:36

A Disney a hagyományos, hosszabb előzetes után egy félperces teasert is kiadott az élőszereplős Star Wars-sorozat, vagyis a The Mandalorian folytatásához. A kisfilmben az első évadból és a korábbi trailerből is láthatunk jeleneteket, de a harminc másodpercbe így is befértek eddig nem látott képsorok is, legalább egy-egy villanás. Október 30-án indul a második szezon, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat!

Hosszabb előzetes érkezett a várva várt horrorsorozathoz

Tévé2020.09.24, 21:55

A Netflix a rövidebb teaser után kiadott egy több mint kétperces előzetest is a The Haunting of Bly Manor, vagyis A Bly-udvarház szelleme című horrorsorozatához. A széria a 2018-as The Haunting of Hill House (A Hill-ház szelleme) folytatása, pár ottani szereplő is megjelenik, a történet azonban más lesz, Shirley Jackson regénye helyett ezúttal Henry James műve, A csavar fordul egyet szolgál alapul. A premier október 9-én lesz, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat!

Szokatlan Marvel-sorozat jön az Olsen ikrek húgával

Tévé2020.09.21, 14:50

Az idei, rendhagyó Emmy-gála alatt mutatták be a WandaVision, vagyis a WandaVízió előzetesét, amely igen szürreálisra sikerült. A széria a Disney+ első Marvel-sorozata lesz – miután A Sólyom és a Tél Katonája forgatását el kellett halasztani a járvány miatt –, Elizabeth Olsen és Paul Bettany ismétlik meg benne korábbi szerepüket, vagyis viszontláthatjuk a Bosszúállók-filmekből ismert Wandát és Víziót. Nézze meg a szokatlan ajánlót, alatta pedig a szintén frissen kiadott plakátot! 

Különleges epizóddal reagált a járványra a South Park

Tévé2020.09.16, 09:38

A South Park-ból egyórás különkiadás készült, amely a koronavírus terjedését és az azzal járó korlátozásokat, "2020 problémáit" mutatja be a maga stílusában. A rajzfilmsorozat 23. évadja tavaly decemberben ért véget, a mostani különleges epizóddal a 24. szezont vezetik fel: az Egyesült Államokban szeptember 30-án kerül képernyőre, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Plakát és előzetes a Star Trek folytatásához

Tévé2020.09.09, 12:25

Október 15-én indul a CBS All Accessen a Star Trek: Discovery harmadik évadja, amelyhez már egy plakát és egy előzetes is kijött. A trailert a Star Trek-napon, vagyis szeptember 8-án mutatta be a főszereplő, Sonequa Martin-Green, utána pedig az alkotókkal és egy új szereplővel, David Ajalával következett egy panelbeszélgetés – ezt is megnézheti az alábbi videón, de ha csak a beharangozóra kíváncsi, az nagyjából 0.38-nál kezdődik.

Megérkezett a Mosolyka film előzetese - egy álommal párosítva

She2020.09.28, 10:05

A 2020-as év mindenkit sok kihívás elé állított, és néha úgy érezhetjük, most aztán már tényleg elég volt, és nem akarunk több nehézséggel megbirkózni. Pont ezért érkezik jókor Mosolyka filmje. Mert ő aztán profi abban, hogyan kell leküzdeni a nehézségeket.

Rémisztő előzetes érkezett a várva várt horrorsorozathoz

Tévé2020.09.01, 12:22

A Netflix kiadott egy előzetest a The Haunting of Bly Manor, vagyis A Bly-udvarház szelleme című horrorsorozatához, amiből kiderült a premier dátuma is: október 9. A széria a 2018-as The Haunting of Hill House (A Hill-ház szelleme) folytatása, pár ottani szereplő is megjelenik, a történet azonban más lesz, Shirley Jackson regénye helyett ezúttal Henry James műve, A csavar fordul egyet szolgál alapul. Nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Nézzen bele Stephen King legújabb sorozatába!

Tévé2020.08.31, 11:32

Új sorozat készült Stephen King The Stand, vagyis Végítélet című regényéből, amelyből már láthattunk egy tévés változatot 1994-ben – Gary Sinise akkori szerepét most James Marsden kapta, mellette többek között Whoopi Goldberg, Amber Heard és Alexander Skarsgård is feltűnik az új verzióban. A széria egy lehetséges világvégét mutat be, amelynek során az emberiség legnagyobb része halálos kórnak esik áldozatul – hamarosan kiderül azonban, hogy a világméretű katasztrófa csak előjáték volt a jó és a rossz végső összecsapásához. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

Pankrátornak állt egy ismert színész, majdnem meg is halt a ringben

Tévé2020.08.29, 09:25

Dokumentumfilm készült a korábban színészként ismert David Arquette pankrátori pályafutásáról, nézzen bele!

Itt az előzetes az Odaát utolsó részeihez

Tévé2020.08.28, 12:02

A CW kiadta az első előzetest az Odaát hátralévő részéhez, vagyis az utolsó hét epizódhoz. A világjárvány miatt a finálét a tervezettnél jóval később tudták leforgatni, így a tizenötödik, befejező évad hosszabb szünet után folytatódik október 8-án. A legutolsó részt november 19-én láthatják a(z amerikai) nézők, addig is mutatjuk, hogy mire lehet számítani a végjátékban.  

Jön a női Sherlock Holmes, itt az előzetes

Tévé2020.08.26, 18:45

A Stranger Things sztárja, Millie Bobby Brown játssza Sherlock Holmes húgát az Enola Holmes című filmben, amelyet Nancy Springer könyvei alapján készít a Netflix. Az 1880-as évek Angliájában játszódó történetben természetesen a legendás nyomozó is megjelenik – őt ezúttal Henry Cavill alakítja –, ketten együtt nyomoznak eltűnt édesanyjuk (Helena Bonham Carter) után. A produkcióhoz kijött most egy előzetes, nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Paris Hilton végre megmutatja az igazi arcát - videó

Tévé2020.08.18, 21:55

Kijött egy előzetes a Paris Hiltonról szóló, új dokumentumfilmhez, amelyből az is kiderül, hogy a híresség eddig csak szerepet játszott – legalábbis ezt mondja.

Így főznek otthonukban a Love Bistro párosai - videó

Tévé2020.08.16, 13:52

A TV2 kiadott egy videót új, formabontó vetélkedője, a Love Bistro sztárpárjairól, akik saját konyhájukban mutatják meg magukat a főzős műsor és a reality elegyéből született produkcióban. Az ételeket Baracskay Angéla és Bernáth József értékelik, miközben a párok magánéletébe is bepillanthatunk. Az augusztus 24-én induló műsorról itt írtunk bővebben, most pedig bele is nézhet.

A Breaking Bad sztárja elszánt apaként tér vissza a képernyőre

Tévé2020.08.07, 15:21

A Breaking Bad sztárja, Bryan Cranston lesz a főszereplője a Your Honor című tízrészes sorozatnak: egy New Orleans-i bírót fog játszani, akinek a fia halálra gázol egy embert – ő pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne derüljön ki. A Showtime kiadott egy teasert is a szériához, nézzen bele, hogy mire számíthat!

Nézzen bele Nicole Kidman és Hugh Grant új sorozatába!

Tévé2020.08.07, 09:28

Kijött a magyar feliratos előzetes Nicole Kidman, Hugh Grant és Donald Sutherland új sorozatához, amely a hazai HBO-n, illetve az HBO GO-n október 26-tól lesz látható. A Tudhattad volna Jean Hanff Korelitz magyarul is olvasható regényén alapul, a történet egy családanyáról szól, akinek az életében látszólag minden a legnagyobb rendben van, míg egy gyilkosság után a férje eltűnik – a helyén pedig nem marad más, mint egy sor rettenetes felismerés. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

Durva családi viszályba keveredett a Szex és New York sztárja - videó

Tévé2020.08.03, 13:27

A Szex és New York Samanthája, Kim Cattrall a Filthy Rich című sorozattal tér vissza a képernyőre, ehhez érkezett most egy előzetes. A történet onnan indul, hogy meghal egy egész cégbirodalmat irányító, dúsgazdag férfi, akinek csak a végrendeletéből derül ki, hogy voltak eltitkolt gyerekei is – azok pedig nemcsak a vagyonból, de az üzletből is részt akarnak, így a Cattrall által játszott özvegy kénytelen fogadni őket. A premier szeptember 21-én lesz a Foxon, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat!

Nézzen bele az új Muppet Show-ba!

Tévé2020.07.16, 12:51

A Disney leporolta a Muppet Show-t, kiadott egy előzetest is az új epizódokhoz.

Nézzen bele John Travolta új sorozatába!

Tévé2020.07.07, 22:17

A Quibi kiadott egy előzetest július 20-án induló sorozatához, a Die Hart-hoz, amelyben Kevin Hart mellett John Travolta és a Trónok harcá-ból ismert Nathalie Emmanuel lesznek a főszereplők. Hart önmaga fiktív verzióját játssza: a történet szerint elege lesz abból, hogy az akciófilmekben mindig a vicces untermant alakítja, szeretne ő maga is igazi akciósztárrá válni – ehhez azonban el kell végeznie egy tanfolyamot. A kurzust Travolta megszállott karaktere tartja, Emmanuel pedig egy rivális diák lesz, aki nő létére igen magasra teszi a lécet, minden akciójelenetben tökéletesen helytáll. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

A kedvelt színész bármit megeszik, amit elé raknak

Tévé2020.06.30, 09:34

A Netflix kiadott egy előzetest új sorozatához, a Down to Earth with Zac Efron-hoz, amelyben a címbeli színész beutazza a világot, hogy érdekes megoldásokat találjon a fenntartható életre, az energiaforrások megújítására. A jelek szerint Efron mindent kipróbál és bármit megeszik, amit elé tesznek, a legképtelenebb ötletekhez is próbál nyitottan hozzáállni. A széria július 10-én indul a tartalomszolgáltató oldalon, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat!

A szolgálólány meséje: itt az előzetes a folytatáshoz

Tévé2020.06.25, 17:25

A Hulu kiadott egy teasert A szolgálólány meséje folytatásához, vagyis a negyedik évadhoz. A világjárvány miatt az egész produkció csúszik, így az új szezon csak jövőre érkezik, viszont már legalább körvonalazódik, hogy mit láthatunk majd benne. Az egyik epizódot ráadásul a főszereplő, Elisabeth Moss rendezi, további információkat itt szedtünk össze a sorozat folytatásáról.

Nézzen bele a Jóbarátok sztárjának új sorozatába!

Tévé2020.05.06, 23:00

Május 29-én érkezik a Netflixre a Space Force című sorozat, amely az amerikai hadsereg új ágának, az űrbeli feladatokat ellátó egységnek a létrehozásáról szól, ezt a folyamatot mutatja be egy munkahelyi komédia formájában. A projekt egyik executive producere és főszereplője Steve Carell, mellette a Jóbarátok egykori Phoebe-je, Lisa Kudrow, illetve John Malkovich és Ben Schwartz is megjelenik. Itt az előzetes, nézzen bele, hogy mire számíthat!

Nézzen bele, hogyan készült a Star Wars-sorozat, a Mandalorian!

Tévé2020.04.24, 23:04

A Disney kiadott egy előzetest új dokumentumsorozatához, a Disney Gallery: The Mandalorian-hez, amely a címéhez híven a The Mandalorian kulisszái mögé viszi be a rajongókat. A nyolcrészes szériában a Star Wars-produkció alkotói és szereplői mesélnek a forgatásról, és persze a látványos trükkökről, speciális effektekről is megtudhatunk többet. A sorozat stílusosan a Star Wars-napon, május 4-én debütál, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Folytatódik a legőrültebb rajzfilmsorozat, itt az előzetes

Tévé2020.04.02, 18:20

A Rick és Morty már a negyedik szezonjánál tart, de a jelenlegi évad tíz részéből decemberig csak öt ment le, a maradékra még mindig várniuk kell a rajongóknak. Annyi legalább most kiderült, hogy az epizódok május 3-tól érkeznek, sőt egy előzetest is kiadott az Adult Swim. Nézzen bele, hogy mire számíthat a folytatásban! 

Jennifer Lopez átlagembereknek oszt szét egymillió dollárt - videó

Tévé2020.04.01, 13:38

Jennifer Lopez produceri közreműködésével és részvételével indul a Thanks a Million című realitysorozat, amelyben a sztárok pénzt adnak olyan átlagembereknek, akik valaha pozitív hatással voltak rájuk – itt az előzetes, nézze meg, mire számíthat!

Sorozatelőzetes: nézzen bele a világ legveszélyesebb játszmájába!

Tévé2020.03.25, 14:51

A Quibi kiadott egy új előzetest hamarosan érkező sorozatához, a Most Dangerous Game-hez, amelyben egy gyógyíthatatlan beteg (Liam Hemsworth) belemegy egy halálos játékba, hogy pénzt szerezzen, ezzel biztosítva terhes felesége jövőjét. Kérdés persze, hogy végig tudja-e csinálni a huszonnégy órás küldetést, vagy idő előtt megölik – a család pedig csak annyi millió dollárt kap, ahány óráig életben marad. A másik főszereplő Christoph Waltz, természetesen ő alakítja a játékmestert: nézzen bele, hogy mire számíthat!

Újra bíró előtt a tiszaalpári gyilkos

Itthon2020.03.10, 12:55

Két és fél évvel ezelőtt egy tiszaalpári üzemben az egyik munkás ököllel úgy megütötte társát, hogy az beverte a fejét a betonba, és soha többé nem tért magához. Sajnos már az orvosok sem tudták megmenteni az életét. Gyilkosát elsőfokon három és fél év börtönre ítélték, ami ellen a férfi és ügyvédje fellebbezett. A tárgyalás Szegeden folytatódik.

Nézzen bele Reese Witherspoon új sorozatába!

Tévé2020.02.21, 11:04

Március 18-án érkezik a Hulura a Kis tüzek mindenütt című sikerkönyv tévés adaptációja, amelynek Reese Witherspoon és Kerry Washington a főszereplői és a producerei. A széria Celeste Ng írásán alapul, akinek már az első könyve, az Amit sohase mondtam el is olvasható volt magyarul, újabb története pedig egy jómódú, ám elég unalmas településen, az ohiói Shaker Heightsben játszódik, ahol az állóvizet felkavarja – és a lakosokat jól meg is osztja – egy Kínából adoptált csecsemő érkezése. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

13 éves kislányát bocsátotta áruba egy kiskunhalasi férfi: alkalmanként 5-15 ezer forintot kért

Life.hu2020.02.18, 14:26

Továbbra is letartóztatásban marad az a 40 éves kiskunhalasi férfi, aki ellen emberkereskedelem és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Nézzen bele Steven Spielberg új sorozatába!

Tévé2020.02.18, 14:25

Kijött az előzetes Steven Spielberg antológia-sorozatához, az Amazing Stories-hoz.

Megérkezett Einstein és Picasso utódja

Tévé2020.02.11, 18:09

A National Geographic folytatja Géniusz című sorozatát, a harmadik évadban Aretha Franklin életét mutatja be – Einsteiné és Picassóé után. Geoffrey Rush, illetve Antonio Banderas után a Harriet kétszeres Oscar-jelölt színésznője, Cynthia Erivo lesz a főszereplő, ő alakítja a soul királynőjét, minden idők egyik legnagyobb énekesnőjét. Az új etap csak május 25-én indul, de egy teasert már kiadtak hozzá: nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Nézzen bele Al Pacino első tévésorozatába!

Tévé2020.01.29, 23:06

Az Amazon nagyon bízhat Al Pacino első tévésorozatában, a Hunters-ben, hiszen egy egyperces előzetesnek a Super Bowl idejére vett reklámhelyet, ahol már fél perc is 5,6 millió dollárba kerül. A széria története a hetvenes évek New Yorkjában játszódik: egy csapat nácivadász ügyködik ott azon, hogy az Egyesült Államokba szökött magas rangú tisztek ne hozhassák létre a negyedik birodalmat. A projektben többek között Lena Olin, Logan Lerman és az Így jártam anyátokkal Tedje, Josh Radnor is közreműködik, nézzen bele, hogy mire számíthat!

Nicole Kidman és Hugh Grant élete egy pillanat alatt összeomlik

Tévé2020.01.27, 14:49

Új sorozat jön a Hatalmas kis hazugságok alkotójától, Nicole Kidmannel és Hugh Granttel a főszerepben.

Előzetesben az elkövetők: egy 15 és egy 16 éves lányt kényszerítettek prostitúcióra

Life.hu2020.01.23, 08:06

Prostitúciós tevékenységet végeztetett fiatalkorú lányokkal két férfi Pécsett. -írja a bama.hu

Itt az előzetes az év egyik legjobban várt sorozatához

Tévé2020.01.10, 09:40

Február 7-én érkezik a Netflixre az év egyik legjobban várt sorozata, a jó nyolc éve tervezett Locke & Key, amely Joe Hill azonos című képregénysorozatán alapul. A történet középpontjában a három Locke testvér áll, akik apjuk halála után különös jelenségeket tapasztalnak a család régi házában, ráadásul találnak pár kulcsot is, amelyekkel utazgatni tudnak a térben és az időben. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

Magyarul is láthatjuk az első földönkívüli inváziót

Tévé2019.12.18, 22:25

Számos korábbi feldolgozás – köztük Orson Welles hírhedt rádiójátéka – után megérkezett a Világok harca legújabb verziója, egy kétrészes minisorozat Rafe Spall-lal, Eleanor Tomlinsonnal, Robert Carlyle-lal és Rupert Gravesszel a főbb szerepekben. H. G. Wells klasszikus regénye az első olyan történet volt, amely egy földönkívüli inváziót mutatott be, a mostani pedig az első olyan adaptációja, amely korhű környezetben, az 1900-as évek elején játszódik. A Világok harcá-t december 20-án és 21-én adja az Epic Drama csatorna, nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Az élet értelme és a halál kerül középpontba az új Pixar mesében

Life.hu2019.11.08, 14:21

Az élet rövid, ne pazaroljuk el felesleges dolgokra - erre hívja fel a figyelmet a Pixar legújabb meséje.

Végre! Itt a The Witcher sorozat első igazi trailere

Life.hu2019.11.01, 10:50

Idén december 20-án ékezik a Netflixre az a történet, ami regényből lett videojáték, majd innen adaptálták filmes sorozattá.

Nézzen bele, hogy mi jön a világ vége után!

Tévé2019.10.31, 16:23

Folytatódik 2017 egyik legmenőbb sorozata, a The End of the F***ing World, vagyis A kib***szott világ vége, november 5-én érkezik a Netflixre a második évad. Végre választ kapunk az előző szezon sejtelmes befejezésére is, úgy tűnik, itt már Alyssa (Jessica Barden) lesz a központi karakter James (Alex Lawther) helyett – de az is lehet, hogy az alkotók így akarják félrevezetni a nézőket. Nézze meg az előzetest, döntse el ön, hogy vajon mire megy ki a játék! 

Megérkezett a Star Wars: Skywalker kora előzetese – Videó

Life.hu2019.10.22, 13:41

Star Wars: Skywalker kora előzetese egy hatalmas nosztalgia bombával masszírozza meg a rajongók szívét.

Az USA-ban sikerrel ment, itthon is indul a Halálzóna

Tévé2019.10.13, 17:03

Október 13-án indul a magyar National Geographicon a Halálzóna című sorozat, amely az Egyesült Államokban csatornán belüli rekordnézettséget hozott. A széria Richard Preston azonos című bestsellere alapján készült, az ebola terjedését mutatja be Julianna Marguliesszel és Liam Cunninghammel a főszerepben. A színésznővel itt olvashat egy exkluzív interjút, alább pedig az előzetest is megnézheti.  

Ettől az új átverős műsortól garantáltan kitöri a frász

Tévé2019.10.11, 16:31

A Netflix kiadott egy előzetest a Prank Encounters című átverős műsorához, amelynek a Stranger Things-ből ismert Gaten Matarazzo lesz a házigazdája. A szériában minden átverésnél két idegen a célpont, akik egy közös, egynapos munka miatt találkoznak, de aztán horrorfilmekből és sci-fikből ismert helyzetekkel találkoznak. Az egyelőre nyolcrészes sorozat október 25-én indul, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat!

Jön a Stranger Things új évada

Life.hu2019.10.02, 09:55

Bejelentették, hogy hamarosan érkezik a Stranger Things 4. évada.

Végre a főszereplő is megjelent a Breaking Bad-film új előzetesében

Tévé2019.09.23, 19:22

A Netflix kiadott egy új teasert a Breaking Bad (Totál szívás) folytatásaként készült filmhez, az El Caminó-hoz, ebben végre a főszereplő, Jesse Pinkman (Aaron Paul) is megjelenik – miután az előző előzetesben nyomát sem láttuk. Az El Camino: A Breaking Bad Movie-t a Breaking Bad alkotója, Vince Gilligan írta és rendezte, azt tudhatjuk meg belőle, hogy mi történt Pinkmannel az anyasorozatban látottak után. A film október 11-én érkezik, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat!

Nézzen bele Jennifer Aniston és Jason Momoa új sorozataiba!

Tévé2019.09.12, 11:32

Novemberben indul az Apple tartalomszolgáltató oldala, de mit kell tudni róla? Itt van némi információ és pár előzetes.

Megérkezett a Bad Boys 3 előzetese

Archívum2019.09.05, 15:51

A rajongók legnagyobb örömére felkerült az internetre a Bad Boys 3 előzetese.

Halottnak hitt szereplő tér vissza az NCIS-be

Tévé2019.09.01, 10:15

Kijött egy előzetes az NCIS folytatásához, vagyis a szeptember 24-én induló tizenhetedik évadhoz. Már az első képkockákból kiderül, hogy a nézők és a szereplők által halottnak hitt Ziva David (Cote de Pablo) visszatér, nagyon is életben van. Nézze meg, mire számíthat, tudja meg, miért tűnt el a nő!

Sean Bean és Helen Hunt háborúznak

Tévé2019.08.30, 08:36

A BBC kiadott egy előzetest a PBS-szel közösen készített, második világháborús sorozatához, amely egyelőre hét részen keresztül mutatja be a háború első évét. A World On Fire-t Peter Bowker (The A Word) írta, Sean Bean és Helen Hunt mellett többek között Lesley Manville, Jonah Hauer-King és Julia Brown szerepelnek benne. Íme, a kisfilm!

Egy szál fecskében sétálgat Jude Law – Videó

Archívum2019.08.29, 20:47

Elkészült Az ifjú pápa második évadának előzetese, amelyben Jude Law egy szál hófehér fecskében vonul.

Nézze meg, hogyan fest a pápa alsónadrágban!

Tévé2019.08.29, 17:51

Az HBO kiadott egy előzetest Az ifjú pápa folytatásához, a The New Pope-hoz, amelyben Jude Law megismétli évekkel ezelőtti szerepét – a címszerepet, vagyis az új pápát viszont már John Malkovich játssza. A hangulatos kisfilmben is gyakorlatilag csak kettejüket láthatjuk vonulni, amíg azonban az utóbbi megfelelő egyházi környezetben tűnik fel, addig az előbbi a strandon sétálgat hófehér alsónadrágban. Nézze csak!

Látott már rabbit zombikat gyilkolni?

Tévé2019.08.29, 15:18

A Fear the Walking Dead következő, szeptember 1-jei részében bemutat egy érdekes karaktert, egy rabbit, aki kénytelen alkalmazkodni a veszélyes világhoz, muszáj pár zombit is meggyilkolnia a saját túlélése érdekében. 

Kémnek ment a korábbi Ali G, az egykori Borat

Tévé2019.08.29, 15:17

Rengeteg paródia után drámai sorozatban láthatjuk Ali G, Brüno és Borat alakítóját, vagyis Sacha Baron Cohent: egy legendás kém, Eli Cohen bőrébe bújt, aki az 1960-as években Szíriában kémkedett Izraelnek, a damaszkuszi elitbe beépülve formálta a közel-keleti helyzetet. A történetéből a Netflix készített egy limitált szériát The Spy címmel, nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Ütős előzetes érkezett a menő horrorsorozathoz

Tévé2019.08.27, 11:51

A teaserek után egy rendes előzetes is érkezett az Amerikai Horror Story következő, nyolcadik évadjához, amely az 1984 alcímet viseli – ennek megfelelően a nyolcvanas években játszódik, már csak a ruhákkal és frizurákkal is ad egy korhangulatot. Az új szezonra Sarah Paulson és Evan Peters már nem csatlakozott, így Emma Roberts lépett elő főszereplővé: nézzen bele, hogy mire számíthat tőle!

Nézze meg, mi történt a szektás szexrabszolgákkal!

Tévé2019.08.26, 11:38

Durva sztori alapján készült tévéfilm, a Dinasztiá-ból ismert Catherine Oxenberg bemutatja, hogy a lánya miként keveredett az NXIVM nevű szektába, ahol szexrabszolgaként használták a nőket. Az Escaping the NXIVM Cult: A Mother's Fight to Save Her Daughter a Lifetime csatornán lesz látható, és a botrányban érintett Allison Mack figurája is megjelenik benne, a Smallville egykori sztárja ugyanis bűnrészes volt, segített nőket felhajtani a szekta vezetőjének. A színésznőt a filmben Sara Fletcher játssza, nézzen bele, hogy mire számíthat!   

Itt az előzetes a Breaking Bad-filmhez

Tévé2019.08.26, 10:36

A Netflix kiadott egy teasert a Breaking Bad (Totál szívás) folytatásaként készült El Caminó-hoz, amiből kiderült a premier dátuma is: a film október 11-től lesz látható a tartalomszolgáltató oldalon. Az El Camino: A Breaking Bad Movie-t a Breaking Bad alkotója, Vince Gilligan írta és rendezte, a főszereplő pedig Aaron Paul lesz, aki újra eljátssza Jesse Pinkmant, megtudhatjuk, mi történt vele az anyasorozatban látottak után. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

Remek hírünk van a Star Wars rajongóinak

Tévé2019.08.24, 12:36

A Disney és a Lucasfilm kiadott egy előzetest a The Mandalorian-hez, vagyis az élőszereplős Star Wars-sorozathoz, amelyben Jango és Boba Fett után egy újabb mandalori harcost ismerhetünk meg, aki magányosan küzd az Új Köztársaság ellen a Birodalom bukása és az Első Rend megjelenése közötti időszakban. Volt más bejelentés is, de először lássuk a trailert! 

Üldözött japánokkal folytatódik a Terror

Tévé2019.08.15, 11:50

Augusztus 15-én indul az AMC-n Ridley Scott antologikus sorozatának, a The Terror-nak a második évadja, amely – Roosevelt elnök emlékezetes háborús beszéde után – a Terror: Gyalázat címet kapta. Amíg az első szezon az északnyugati átjáró felkutatásáról és egy rémálommá vált expedícióról szólt, addig a második etap a Pearl Harbor utáni amerikai állapotokat mutatja be, amikor japán származású amerikaiak és kanadaiak tömegét zárták internálótáborokba. Az egyik főszereplő George Takei, aki maga is átélte a sorozatban látott eseményeket, így tanácsadóként is közreműködött – nézzen bele, hogy mire számíthat, mutatunk két előzetest.

Itt az első előzetes a harmadik Walking Dead-sorozathoz

Tévé2019.07.31, 14:14

Az AMC kiadott egy teasert a The Walking Dead második, egyelőre cím nélküli spin-offjához, amely várhatóan 2020 tavaszán érkezik a csatornára. Az alkotók ezúttal egy teljesen új világba visznek, pár tinit mutatnak be, gyakorlatilag az első generációt, amelynek a zombiapokalipszis közepette kell felnőnie. Az előzetesben az őket alakító színészek beszélnek az új szériáról, miközben rajzos illusztrációkat is láthatunk, íme!

Nézzen bele Kaley Cuoco új sorozatába!

Tévé2019.07.22, 13:41

Az Agymenők-ből ismert Kaley Cuoco következő dobása a Harley Quinn című rajzfilmsorozat lesz: ő adja a hangját a hősnőnek, miközben produceri feladatokat is ellát a projektnél. A Joker hívéről – vagyis Batman ellenfeléről – szóló széria a DC új tartalomszolgáltató oldalára, a DC Universe-re érkezik októberben, addig is nézze meg a több mint egyperces, akciódús előzetest, amelyet a San Diegó-i Comic-Conon mutattak be.

Nézzen bele a legmenőbb rajzfilmsorozat folytatásába!

Tévé2019.07.20, 11:19

Kijött egy előzetes a Rick és Morty negyedik évadjához, amely novemberben érkezik, és tíz epizódból fog állni. A videóban egy komplett jelenetet láthatunk az egyik részből, egy űrlény próbál benne visszajutni az űrhajójára, miközben Morty és az apja egy telefonos applikációról faggatják. Ricket ezúttal nem láthatjuk, a korábban kiadott fotókon viszont csak ő szerepel, Morty nem. Na de lássuk a friss kisfilmet!

Több izgalmas dolog történt a Walking Dead háza táján

Tévé2019.07.20, 10:37

A The Walking Dead új évadjához és egy készülő filmhez is érkezett előzetes, de mást is bejelentettek a San Diegó-i Comic-Conon. 

Itt a magyar előzetes egy várva várt sorozathoz

Tévé2019.07.19, 10:19

A San Diegó-i Comic-Conon bemutatták Az Úr sötét anyagai első előzetesét, amely a hazai HBO jóvoltából már magyar felirattal is elérhető. A csatorna a BBC-vel közösen készítette el a sorozatváltozatot Philip Pullman regénytrilógiájából, amelyből eddig csak az első részt filmesítették meg Az arany iránytű címmel. Az ősszel érkező fantasy akár a Trónok harca rajongóinak is pótlék lehet – itt ajánlottuk egy összeállításban –, a főbb szerepekben egyébként James McAvoyt, Ruth Wilsont, Lin-Manuel Mirandát és Dafne Keent láthatjuk majd.

Nézzen bele a legmenőbb tinisorozat folytatásába!

Tévé2019.06.21, 18:24

Közel háromperces előzetest adott ki a Netflix a Stranger Things folytatásához, vagyis a július 4-én érkező harmadik évadhoz. A történet 1985 nyarán játszódik, egy nyáron, amely mindent megváltoztat – legalábbis a főszereplők számára, akik sehogy sem szabadulnak az Upside Down, a Tótágas szörnyeitől. Nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Nézzen bele a Batman előzményébe!

Tévé2019.06.13, 15:00

Kijött egy előzetes a Pennyworth című sorozathoz, amely a Batman előzményének is tekinthető, hisz a cím a szuperhős későbbi komornyikját jelöli. A történet szerint a Jack Bannon által játszott Pennyworth a hatvanas évek Londonjában csapódik az akkor még fiatal milliárdoshoz, Thomas Wayne-hez (Ben Aldridge), aki majd Bruce, vagyis Batman apjává válik. A széria július 28-án érkezik az Epixre, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat!

Kiengedték az előzetesből VV Fanni feltételezett gyilkosát: a lány édesanyja kiborult

Life.hu2019.06.27, 05:54

VV Fanni édesanyja kiborult, amiért a lánya feltételezett gyilkosát kiengedik az előzetesből: házi őrizetbe kerül.

VV Fanni feltételezett gyilkosát, B. Lászlót kiengedték az előzetesből

Life.hu2019.06.13, 14:05

VV Fanni feltételezett gyilkosát, vagyis B. Lászlót kiengedték az előzetesből: házi őrizetbe kerül. 

VV Fanni elrablója, B. László azért könyörgött, hogy engedjék haza

Life.hu2019.05.27, 10:35

VV Fanni elrablójának, B. Lászlónak előzetes letartóztatását a bíróság két hónappal meghosszabbította. A férfi azért könyörgött, hogy engedjék haza.

Nézzen bele a tinik új kedvencébe!

Tévé2019.05.17, 14:26

Kijött az első előzetes a Riverdale frissen megrendelt testvérsorozatához, a Katy Keene-hez, amelyben az Archie Comics több figurája is megjelenik majd. A széria a húszas éveikben járó fiatalokról szól, akik próbálják megvalósítani az álmaikat New Yorkban, a címszereplő a Hazug csajok társaságá-ból ismert Lucy Hale lesz. Mutatjuk a teasert.

Halott szereplő tér vissza az NCIS-be

Tévé2019.05.16, 15:27

Kijött az előzetes az NCIS jelenlegi, tizenhatodik évadjának fináléjához, a május 21-én érkező epizódhoz. Úgy tűnik, a főszereplő Gibbs ügynökre komoly érzelmi sokk vár, megjelenik ugyanis a volt felesége, Diane (Melinda McGraw), aki a történet szerint már évek óta halott, egy 2015-ös részben lőtték agyon. Hogy miként térhet most mégis vissza, az majd csak a sorozatból fog kiderülni – de addig is nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Visszatérnek a Mike és Molly, az NCIS, a Maffiózók sztárjai

Tévé2019.05.16, 20:27

A Fox és az ABC után a CBS is kiadta az első előzeteseket pár frissen megrendelt sorozatához, ezúttal nyolc új szériába nézhetünk bele. Sok ismerőssel találkozhatunk ősztől a csatornán, a Mike és Molly férfi főszereplője, Eddie Gorodetsky újabb vígjátékban tűnik fel, miközben Patricia Heaton (Szeretünk, Raymond!, A semmi közepén), valamint az NCIS kedvelt színésznője, Pauley Perrette is komédiázik, a Maffiózók-ból ismert Edie Falco pedig Los Angeles első női rendőrfőnöke lesz. Nézze csak!

Miley Cyrus sötét sorozatba tart, itt az előzetes

Tévé2019.05.15, 19:28

Június 5-én érkezik a Netflixre a Black Mirror, vagyis a Fekete tükör ötödik évadja, amely a korábbi szezonoknál rövidebb, csak háromrészes lesz, viszont a friss előzetes alapján hozza azt a hangulatot, amit megszokhattunk. A technikai fejlődés árnyoldalát bemutató antológia újabb etapjában többek között Miley Cyrus is szerepet kapott, úgy tűnik, egy saját magához hasonló popsztárt játszik – nézze csak!

Nézzen bele, mi jön az Így jártam anyátokkal után!

Tévé2019.05.15, 15:04

A Fox után az ABC is kiadta az első előzeteseket pár frissen megrendelt sorozatához, ezúttal három új szériába nézhetünk bele. Az Így jártam anyátokkal egykori Robinja, vagyis Cobie Smulders a Stumptown című képregénysorozat képernyős verziójában lesz látható, emellett pedig jön a Feketék fehéren spin-offja és egy szövevényes sztori egy eltűnt gyerekről, aki a megtalálásakor nem emlékszik semmire. Íme, nézzen bele, hogy mire számíthat ősztől!

Hét új tévésorozathoz érkezett előzetes

Tévé2019.05.14, 19:20

A Fox kiadta az előzeteseket frissen megrendelt sorozataihoz, köztük a Beverly Hills 90210 új változatához, amelyben a régi szereplők önmaguk őrültebb verzióját játsszák. Érkeznek még többek között a Szex és New York-ban látott Kim Cattrall, valamint az Amerikai pité-ből ismert Jason Biggs új projektjei, miközben egy sorozatgyilkos fia a rendőrség munkáját segíti, a mesterséges intelligencia pedig ámokfutásba kezd. Mutatjuk a teasereket és trailereket, nézzen bele, hogy mire számíthat ősztől!

Előzetesben lévő katalán képviselők is részt vehetnek a parlament alakuló ülésén

Nagyvilág2019.05.14, 22:50

Előzetes letartóztatásban lévő katalán függetlenségi politikusoknak engedélyezte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden, hogy részt vegyenek a spanyol parlament jövő heti alakuló ülésén, mivel képviselői mandátumot nyertek a választásokon.

Nézzen bele a kétórás Trónok harca-filmbe!

Tévé2019.05.14, 12:30

Az HBO egy kétórás dokumentumfilmmel, a Game of Thrones: The Last Watch-csal zárja a westerosi kalandokat, a Trónok harca fináléja után egy héttel, vagyis május 26-án lesz látható az alkotás. Az ígéretek szerint egyszerre lesz megható és vicces, megmutatja azt a heroikus munkát, amit a sok száz stábtag végzett, hogy a fantasysorozat a lehető legjobban sikerüljön. Nézzen bele!

Itt az előzetes a Trónok harca legutolsó epizódjához

Tévé2019.05.13, 11:57

A Trónok harca befejező évadjából már lement az ötödik, utolsó előtti epizód is, az HBO pedig már kiadta az előzetest a befejező részhez, nyolc évad után május 19-én érkezik a mindent lezáró, 73. epizód. Elkerülhetetlen, hogy a videó némi spoilert is tartalmazzon, így csak akkor nézze meg, ha képben van az eddigi történésekkel – vagy ha nem zavarja, hogy előre kiderül egy-két részlet. Íme!

Itt az előzetes az új Beverly Hills 90210-hez

Tévé2019.05.09, 17:39

Kijött az első előzetes a Beverly Hills 90210 új verziójához, amelyben a régi szereplők önmaguk őrültebb verzióját játsszák el. A kisfilmből sok nem derül ki, azt láthatjuk csupán, hogy a színészek Lenny Kravitz zenéjére érkeznek az első olvasópróbára – viszont legalább a premier dátumát megtudtuk, augusztus 7-én indul a sorozat. Mutatjuk a teasert.

Nézzen bele, mi jön még a Trónok harcában!

Tévé2019.05.06, 11:35

A Trónok harca befejező évadjából alig ment le a negyedik epizód, már ki is adták az előzetest az ötödik, utolsó előtti részhez. Elkerülhetetlen, hogy a videó némi spoilert is tartalmazzon, így csak akkor nézze meg, ha képben van az eddigi történésekkel – vagy ha nem zavarja, hogy előre kiderül egy-két részlet. Íme!

Egyre durvul a helyzet A szolgálólány meséjében

Tévé2019.05.02, 21:22

A Hulu kiadott egy új előzetest A szolgálólány meséje harmadik évadjához, amely június 5-től lesz látható a tartalomszolgáltató oldalán. Az eddig iszonyatosan sötét és kegyetlen széria természetesen nem lesz sokkal vidámabb, ám úgy tűnik, a lázadás nagyobb méreteket ölt, mintha a remény is felcsillanna a történetben. Nézzen bele, hogy mire számíthat a folytatásban!

Nézzen bele a Trónok harca folytatásába!

Tévé2019.04.29, 15:13

A Trónok harca befejező évadjából alig ment le a harmadik epizód, már ki is adták az előzetest a negyedikhez. Elkerülhetetlen, hogy a videó némi spoilert is tartalmazzon, így csak akkor nézze meg, ha már átrágta magát a harmadik részen – vagy ha nem bánja, hogy előre kiderül egy-két részlet. Íme!

Itt az előzetes A 22-es csapdája sorozatváltozatához, világsztárokkal

Tévé2019.04.26, 09:03

Pár fotó és egy teaser után a Hulu kiadott egy rendes előzetest is A 22-es csapdája sorozatváltozatához, amely május 17-én kerül ki a tartalomszolgáltató oldalára. Joseph Heller világhírű háborús regényét George Clooney adaptálta a képernyőre, aki színészként is megjelenik a szériában Hugh Laurie, Kyle Chandler és Christopher Abbott mellett. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

Nézze meg a kövér és kopasz Russell Crowe-t! - videó

Tévé2019.04.18, 09:55

Kijött az első előzetes a The Loudest Voice című sorozathoz, amelyben Russell Crowe a Fox News egykori főnökét, a szexuális zaklatási vádakba belebukott Roger Ailest játssza. A szerephez a színésznek kopasszá és kövérré kellett válnia, jócskán dolgoztak rajta a maszkmesterek: naponta több mint két órát vett igénybe a külsejének átalakítása, Crowe így a forgatás végéig összesen 12 napot töltött a sminkszobában. A szériában Naomi Watts is szerepet kapott, a végeredményt június 30-tól láthatjuk a Showtime csatornán – addig is nézzen bele, mire számíthat!

Nézzen bele a Hatalmas kis hazugságok folytatásába!

Tévé2019.04.15, 12:25

Az HBO kiadta az első előzetest a Hatalmas kis hazugságok második évadjához, amelyben az öt főszereplő – Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley, Laura Dern és Zoë Kravitz – mellett egy újabb remek színésznő, Meryl Streep is megjelenik. A kisfilmből kiderül a premier dátuma is, június 9-én várhatjuk a nyitó epizódot – addig is nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Itt az új Star Wars-film előzetese - videó

Film2019.04.12, 20:29

A mai nap megérkezett a Csillagok háborúja-sorozat legújabb, kilencedik részének előzetese. A film hivatalos címe is kiderült: The Rise Of Skywalker.

Nézzen bele Uma Thurman misztikus sorozatába!

Tévé2019.04.11, 14:18

A Netflix kiadta az első előzetest Uma Thurman április 26-án érkező sorozatához, a Chambers-höz. A történet középpontjában egy fiatal lány áll, aki megkapja egy másik fiatal lány szívét, majd azt tapasztalja, hogy kezdi felvenni az elhunyt tulajdonságait. Thurman a donor anyját játssza, akit természetesen szintén megérintenek az események, kezdi elhinni, hogy a lánya valamilyen formában tovább él a szíve másba ültetése után. Mutatjuk a trailert.

Petőfivel reklámozzák az Alien-filmeket - videó

Tévé2019.04.11, 12:35

A költészet napja alkalmából rendhagyó promókat készített a TV2 Csoporthoz tartozó Moziverzum, a csatorna hangja, Kautzky Armand mondott fel pár verset néhány film ajánlójaként. A Hellboy II.-t így a Toldi egy részletével, az Alien-filmeket Petőfivel, A rítus-t Adyval reklámozzák, nézze csak!

Két kolléganője előtt vetkőzött meztelenre az ismert színész - videó

Tévé2019.04.10, 08:59

A Lucifer című sorozatot három évad után elkaszálta a Fox, a rajongók nyomására azonban átvette a Netflix, a negyedik szezon már ott fog debütálni. A netes tartalomszolgáltató most kiadott egy promót is, amely arra épül, hogy a szereplők mennyire otthon érzik magukat az új helyükön – főleg a címszereplő, Tom Ellis, aki netflixes köntösben, netflixes bögréből kortyolgatja a kávét, majd teljes természetességgel levetkőzik, vélhetően zuhanyozni indul. Mindezt két kolléganője, Lauren German és Inbar Lavi szeme láttára, nézze csak!

Lesz mit nézni Beyoncé rajongóinak

Tévé2019.04.09, 14:34

Kijött az előzetes a Homecoming című dokumentumfilmhez, amely Beyoncéról szól, pontosabban egy tavalyi koncertjét és az ahhoz kapcsolódó előkészületeket mutatja be. Az énekesnő 2017-ben a terhessége miatt lemondta a Coachellán való fellépést, így egy évvel később még nagyobbat szólt a fesztiválon: ezt dokumentálja a Netflix alkotása, amely április 17-től lesz látható. Mutatjuk a trailert, amelyben egyébként a legendás fekete írónő, Maya Angelou szavait hallhatjuk.  

Két új előzetes érkezett a Trónok harca végéhez

Tévé2019.04.02, 11:21

A Trónok harca nyolcadik, befejező szezonjára már nem kell sokat várni, az Egyesült Államokban április 14-én, itthon pedig másnap érkezik az évadnyitó epizód. Az HBO az első rendes előzetes után most két újabb teasert is kiadott, amelyek jórészt már korábban látott képsorokból lettek összevágva, de azért tartalmaznak pár másodpercnyi újdonságot is. Nézze csak!

Itthon is jön az év egyik legjobban várt tévésorozata

Tévé2019.04.01, 20:35

Az amerikai premier másnapján már itthon is látható lesz az év egyik legjobban várt sorozata, a NOS4A2.

Nézzen bele a Fear the Walking Dead következő évadjába!

Tévé2019.04.01, 12:07

Kijött a Fear the Walking Dead következő, ötödik szezonjához egy előzetes, amelyből kiderült a premier dátuma is: a folytatás június 2-án, magyar idő szerint június 3-án hajnalban érkezik. A hazai nézők a világpremierrel egy időben, hajnali háromkor is megnézhetik az évadnyitó epizódot, de június 3-án főműsoridőben, 22 órától is megismétli az AMC. Nézzen bele, mire számíthat, a trailer alatt mutatunk pár fotót is!

Nézzen bele a Stranger Things folytatásába!

Tévé2019.03.21, 23:57

"Nem vagyunk már gyerekek" – mondja Finn Wolfhard figurája, Mike a Stranger Things friss előzetesében, és valóban úgy tűnik, hogy a srácok élete megváltozott, ezzel azonban új szörny(ek)et is kaptak. Az amerikai függetlenség napján, július 4-én érkezik a menő sorozat 1985-be repítő, harmadik évadja, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat! Itt a közel háromperces trailer.

81 millióan néztek meg egy nap alatt egy sorozatelőzetest: melyik lehet?

Tévé2019.03.11, 15:24

Rengetegen várják a Trónok harca utolsó évadját, az ahhoz készült előzetes nézettségi rekordot döntött az HBO internetes felületein.

Nézzen bele a Trónok harca fináléjába!

Tévé2019.03.05, 19:16

A Trónok harca nyolcadik, befejező évadjához kaptunk már kedvcsináló teasert, posztert és – egy, az HBO idei terveit bemutató videóban – néhány friss képsort is, a rendes, teljes előzetesre azonban idáig kellett várniuk a rajongóknak. Nem is csigázzuk őket tovább, mutatjuk a kisfilmet magyar felirattal, hisz rögtön az amerikai premier másnapján, április 15-én már a hazai HBO-n és az HBO GO-n is látható lesz a kedvelt sorozat lezárása.

Nézzen bele a Trónok harca végébe!

Tévé2019.02.25, 18:53

Sűrű éve lesz az HBO-nak, ez derül ki egy hangulatos videóból, amelyben a 2019-ben érkező produkcióit listázta a csatorna. Többek között a Trónok harca utolsó évadjába is bepillanthatunk, de például a Watchmen-sorozatból és a Deadwood-filmből is láthatunk képkockákat. Új szériaként jön még az Euphoria, a Mrs. Fletcher, a Years and Years, miközben folytatódik a Fülledt utcák és a Hatalmas kis hazugságok – ez azonban még korántsem minden, nézze meg a magyar feliratos kisfilmet, hogy teljes képet kapjon az idén várható HBO-produkciókból!

Sztárparádé jön az Agymenőkben, nézzen bele!

Tévé2019.02.18, 17:21

Korábban írtunk róla, hogy az Agymenők február 21-i epizódját menő arcokkal zsúfolják tele, most pedig kijött az előzetes is az ominózus részhez. A legnagyobb név William Shatner lesz, de mellette Kevin Smith, Kareem Abdul-Jabbar és Joe Manganiello is megjelenik, akárcsak a már visszatérő szereplőnek számító Wil Wheaton. Már csak kilenc epizód van hátra a sorozatból, nézzen bele, hogy a következőben mire számíthat!

Előző
Következő