előzetes

címke rss

Tilda Swinton már megint ármánykodik

Archívum2010.06.17, 16:13

  Kijött az angol nyelvű előzetes a decemberben mozikba kerülő Narnia krónikái - A hajnalvándor útjá-hoz. A Narnia-filmek eddig sem fukarkodtak a CGI-jal, most megcsodálhatjuk, ahogyan a Pevensie testvérek egy tengeri jelenetet ábrázoló, megelevenedő festményen keresztül ismét Narnia birodalmában találják magukat. Kalandjuk a Hajnalvándor nevű hajón folytatódik, ahol társuk lesz Caspian király (Ben Barnes) és Eustace, az unokatestvérük is. Ismét felbukkan a Fehér királynő - Tilda Swinton -, aki ármánykodásával megint éket akar verni a testvérek közé.

Keira Knightley-val valami nem stimmel

Archívum2010.06.16, 12:36

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pbGm2nptA2oWHhbo   A Mulligan figurájának visszaemlékezésén keresztül kibomló történet nagy része egy Hailsham nevű bentlakásos iskolában játszódik, ahol szoros barátság szövődik a három tizenéves közt, és sorsuk az iskolán túl is összefonódik. A film a magyarul Ne engedj el... címmel megjelent regényen alapul, amelyet Kazuo Ishiguro, a Napok romjai szerzője írt. Úgy tűnik, Romanek nagyon jól megragadta a könyv sajátos, vészjósló és titokzatos hangulatát, szerencsére a régies környezeten sem változtattak, és azon kívül, hogy a diákok mikrochippel jelentkeznek be a suliba, nem sci-fisítették el a közeget.

Stephen Dorffnak már nem kellenek a vonagló rajongók

Archívum2010.06.15, 10:45

  Sofia Coppola még mindig nagyon ért a hangulatteremtéshez - minimum ennyi kiderül új filmjének, a Somewhere-nek a most kijött előzeteséből. A klip az Öngyilkos szüzek-hez és az Elveszett jelentés-hez hasonló álmodozós hangulatot hozza, és nagy részét a Strokes I'll Try Anything Once című száma uralja, ami remek választás volt. A sztori már kevésbé tűnik egyedinek és izgalmasnak: Stephen Dorff egy kiégett sztárt alakít, akit már nem hoznak lázba a hálószobájában rúdtáncoló szexis csajok sem, amikor felbukkan a színen tizenegy éves kislánya (Elle Fanning). A felelőtlen pasi kénytelen átmenni apába és ez persze teljesen megváltoztatjja ...

Nicolas Cage vén tata, de még varázsol

Archívum2010.06.09, 16:55

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Y384kMyERcKLU0Ib   A múltkori rövid után megérkezett a magyar szinkronos hosszú előzetes is A varázslótanonc című fantasyhez, amelyben Nicolas Cage okítja Jay Baruchelt a varázslólét minden csínjára-bínjára. A klip alapján, ha nem tudnánk, akkor is lefogadnánk, hogy Jerry Bruckheimer a producer: úgy fest, őrületes látványparádéban lesz részünk, ahogy Cage varázsereje elszabadul New York-ban. A varázslótanonc-ot augusztus 5-én mutatják be a hazai mozikban.

Előzetesbe került a pécsi vesztegetési ügy két újabb gyanúsítottja

Archívum2010.06.09, 14:37

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb két gyanúsítottját szerdán.

Harry Potterre a halál vár

Archívum2010.06.07, 11:47

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=y21WuUmho6UCDRYL   A hétvégi MTV Movie Awards-díjkiosztón több főként tiniket megcélzó filmből is levetítettek exkluzív előzetest, elsőként a Harry Potter és a Halál Ereklyéi új ízelítőjét mutatjuk, ami ugyan alig egy perces, de annál vészjóslóbb. Narrációban halljuk Voldemort hangját, aki kijelenti, hogy Harry Pottert neki kell megölnie, miközben azt is megtudjuk, hogy "Harrynek esélye sincs" a Sötét Nagyúrral szemben. A két részre szedett Harry Potter és a Halál Ereklyéi első felét novemberben végén mutatják be a hazai mozikban.

Bella Swan indulatai elszabadulnak

Archívum2010.06.07, 12:02

  Nem csak Harry Potter élt át nehéz perceket a hétvégi MTV Movie Awardson, hanem Bella, Edward és Jacob is: az Alkonyat - Napfogyatkozás-ból egy majdnem kétperces új előzetes debütált a díjkiosztón, amelynek az első felében a féltékeny Jacob, a Bella érdekében hazudó Edward és az ideges Bella vitáznak. Aztán meg elszabadulnak a számítógéppel animált vadállatok. A filmet június 30-án mutatják be Magyarországon.

Steve Carell tüzet nyit a vacsoraasztalnál

Archívum2010.06.03, 12:00

Steve Carell és Paul Rudd a Gyógyegér vacsorára című filmben | Előzetes Kijött a második előzetes is a francia Dilisek vacsorája amerikai remake-jéhez, ami magyarul a Gyógyegér vacsorára címet kapta, és valamikor az ősz folyamán kerül a mozikba (korábban szeptember 16. volt a bemutató időpontja, de ez valószínűleg változni fog). Az új klip még több őrültséget vonultat fel, mint az első: most például kapunk egy jókora, asztalon közlekedő madarat és egy merész dekoltázsú hasbeszélőbábút is. Csak szerintünk nyugtalanító Steve Carell ebben a kis bankárszemüvegben?

Rhys Ifans a leghelyesebb drogkereskedő

Archívum2010.06.01, 11:47

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=OjnjhpP6neG6lswc   Tavaly nyáron már írtunk a Mr. Nice című filmről, ami a világ legártatlanabb és egyik legnagyobb drogdílerének, Howard Marksnak az életét dolgozza fel. Bernard Rose filmjében Rhys Ifans alakítja Markst, aki fizikát és filozófiát hallgatott Oxfordban, de rájött, hogy a hasiscsempészés lényegesen izgalmasabb életvitelt tesz lehetővé, mint a tudományos pálya. Marks a 70-es és 80-as években hatalmas mennyiségű hasist csempészett Angliába és az Egyesült Államokba, de állítólag sosem foglalkozott keménydrogokkal és sosem alkalmazott erőszakot. Egy idő után persze feleségével - akit a filmmben ...

Michael Cera nem ijed meg egy kis bunyótól

Archívum2010.05.31, 14:19

  A roppant szórakoztató rövid ízelítő után most kijött a hosszú előzetes is Edgar Wright Scott Pilgrim vs. the World-jéhez, és ez ugyanolyan dilis és jópofa, mint az első volt, de nagyobb betekintést nyújt a sztoriba. Mint már többször megírtuk, a képregény-adaptáció egy Scott Pilgrim nevű srácról (Michael Cera) szól, aki összejön egy helyes, rózsaszínhajú csajjal (Mary Elizabeth Winstead), de csak akkor lehet teljes a boldogságuk, ha legyőzi a lány hét gonosz, szuperképességekkel bíró exét. Az új előzetesből kiderül, pontosan hogyan ismerkedik össze Scott a lánnyal, és felbukkan a Scott lakótársát alakító Kieran Culkin is, aki higggadtságával ...

Rachel Weisz felveszi a harcot a leánykereskedelem ellen

Archívum2010.05.31, 12:49

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Km5RL6Uci6rpJF4h   Kijött a hosszú előzetes a The Whistleblower című, megtörtént eseményeken alapuló filmhez, amelyben Rachel Weisz a Kathryn Bolkovac nevű amerikai rendőrt alakítja, aki beállt egy privát katonai szervezethez és Boszniába ment, hogy ott békefenntartóként dolgozzon. Bolkovac munkája során felfedezte, hogy kollégái, illetve az ENSZ munkatársai közül többen részt vesznek az országban zajló illegális leánykereskedelemben. Elkezdett bizonyítékokat gyűjteni, azonban a felettesei finoman szólva nem repestek az örömtől, hogy a nő beleártotta magát az ügybe. A The Whistleblower-t az elsőfilmess ...

Anthony Hopkins Budapesten forgat

Archívum2010.05.27, 13:59

Már zajlik a budapesti forgatása a részben magyar származású svéd Mikael Hafström (Kisiklottak, 1408) The Rite című új filmjének. A filmet ugyan természetfeletti thrillernek titulálják, azonban egy megtörtént eseményeket feldolgozó könyvön alapul: Matt Baglio The Rite: The Making of a Modern Exorcist című írásán. Baglio egy katolikus pap útját követte, aki kijárta az egyház ördögűzési iskoláját, majd maga is ördögűzéssel kezdett foglalkozni. A filmben az ír Colin O'Donoghue játssza a tanítványt, Anthony Hopkins pedig az egyik ördögűzésben jártas tanárát. A főszereplők közt találjuk még Ciarán Hindst, Alice Bragát és Toby Jonest is. ...

Harrison Ford már csak rutinból nyomja

Archívum2010.05.26, 15:32

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0xZXavYzWCc0Tg1z   Rachel McAdams (aki nem válik túl szimpatikussá ez alatt a két és fél perc alatt) egy fiatal tévés producert alakít, aki elvállalja egy hanyatló nézettségű reggeli hírműsor gatyába rázását. Ezt azzal kezdi, hogy rávesz egy nagynevű, ám kedvetlen tévés veteránt (Harrison Ford), hogy vállalja a műsor társ-házigazdaságát a meglevő műsorvezetőnő (Diane Keaton) mellett. Aztán jönnek a szokásos problémák: a magánélet és a karrier összeegyeztetése, a két műsorvezető közti rivalizálás kezelése stb., stb. A trióból talán csak Keaton tűnik némiképp viccesnek és kedvelhetőnek. A Morning Glory ...

Drew Barrymore nem megy messzire

Archívum2010.05.25, 15:20

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=CgZDhtb2Zd0KILdN   Drew Barrymore ha nem is érdekesen, de legalább praktikusan választ szerepet: pasijával, Justin Longgal együtt játszik legújabb romantikus komédiájában, a Hétmérföldes szerelem-ben (Going the Distance). Nanette Burstein (American Teen) filmje két fiatalról szól, akik beleszeretnek egymásba, de nem sokkal azután, hogy összejöttek, egyiküknek el kell költöznie, és onnantól kezdve a távkapcsolat sok nyűggel járó útjára lépnek. Barrymore-nak és Longnak legalább nem kellett ezzel a problémával megküzdenie a forgatás alatt. A film Amerikában augusztus végén, nálunk a tervek szerint szepteemberben ...

Vincent Cassel már megint bűnbe esik

Archívum2010.05.25, 14:31

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=cDUndBnz82wUMUJp A Notre jour viendra rövid előzetese  Cassel egy új szerepet is elvállalt mostanában: Fantomast, a legendás gonosztevőt formálja meg a krimisorozat legújabb filmadaptációjában, amelyet Christophe Gans (Farkasok szövetsége, Silent Hill) rendez. A találékony és kegyetlen rablógyilkos figurája nem tűnik túlságosan izgalmas választásnak Casseltől, aki már rengeteg rosszfiút megformált, de reménykedünk benne, hogy ez az érdekesebb eresztések közé tartozik majd. A filmben Jean Reno is szerepet vállalt, de azt még nem tudni, ő kit játszik.

DiCaprio sötét játszmába rángatja Ellen Page-et

Archívum2010.05.10, 11:52

  A hétvégén új előzetes érkezett Christopher Nolan Eredet című sci-fijéhez. Nyári filmajánlónkban már lerántottuk a leplet a sztoriról, amire korábban csak homályosan célozgattak az alkotók, de az új klip is sokat elárul: Leonardo DiCaprio egy olyan spéci szakmát űz, amelynek a lényege, hogy kilopja emberek agyából a titkaikat, miközben alszanak. Utolsó nagy megbízásához segítségre is szüksége lesz, ezért beszervezi Ellen Page-et, aki úgy tűnik, egy ártatlan egyetemista, aki egy kis munkagyakorlatra számít, de ehelyett felgyűrődő házsorokat, levegőben kimerevedő embereket és összedőlő épületeket kap. A DiCaprio feleségét alakító Maarin ...

Így nézünk ki Cannes-ban

Archívum2010.05.11, 13:51

A cannes-i fesztiválon annyi filmet zúdítanak az ember nyakába, hogy képtelenség minden levetített alkotásról tájékozódni, viszont azokat a filmeket mindig megjegyezzük, amelyeknek az előzetese/szóróanyaga vicces vagy sokkoló. Összeszedtük, hogy a fesztiválon szereplő magyar filmesek idén mi mindennel próbálnak kitűnni a tömegből Mundruczó Kornél véreskezű plakátjától kezdve a Croisette-en flangáló óriási, hájas nőszemélyig.  

Lindsay Lohan apácajelmezbe bújik, aztán pornószínésznő lesz

Archívum2010.05.06, 11:22

Lindsay Lohan olyan szerepet vállalt el, amiről nehéz eldönteni, hogy eddigi legrosszabb vagy legügyesebb karrierhúzása: a Linda Lovelace művésznevű pornószínésznőt, a Mély torok egyik szereplőjét formálja meg az Inferno című életrajzi filmben. Lovelace, akinek Linda Boreman volt az igazi neve, nehéz sorsú lány volt, aki belekerült a pornóiparba, de később pornóellenes szószóló lett belőle. 2002-ben halt meg, ötvenhárom éves korában egy autóbalesetben.   A film rendezője, Matthew Wilder diplomatikusan úgy nyilatkozott, hogy "nem mintha Lindsay élete bármiben is hasonlítana Lovelace-ére, de átesett sok hullámhegyen és völgyön. Az embberek ...

George Clooney már nem akar gyilkolni

Archívum2010.05.04, 11:05

  Anton Corbijn (Control) The American-jét ugyan csak szeptemberben mutatják be az amerikai mozikban, de máris megjött hozzá az első előzetes. Az aláfestő zene iszonyatos, de ha sikerül elvonatkoztatni tőle, egy visszafogott, feszültségteli dráma látszik kibontakozni. George Clooney egy kiöregedett bérgyilkost alakít, aki szeretne már nyugdíjba vonulni, de egy olasz városkában még egy utolsó megbízás vár rá. A helyszínen megismerkedik egy vonzó nővel (a holland Thekla Reuten, aki az Erőszakik fogadósnője volt), viszont úgy tűnik, hogy pont őt kellene eltennie láb alól. Vicces, hogy az előzetes "acclaimed director"-ként hivatkozik Coorbijnra, ...

Mundruczó Kornél egy szörnyet teremtett

Archívum2010.04.30, 19:54

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=qQ6EUOSjDfoQau41   A Szelíd teremtés egy fiúról (Frecska Rudolf) szól, aki sok év után találkozik anyjával (Monori Lili) és apjával (Mundruczó Kornél), akik annak idején eltaszították maguktól. A találkozás halálhoz és szerelemhez is vezet, de a filmet ihlető Frankenstein-t ismerve nem meglepő, hogy elsősorban az apa és fia szembenézéséről, összefonódó sorsáról szól. Olvasnivaló: interjúnk Mundruczó Kornéllal és riportunk a film forgatásáról Nézegetnivaló: fotók a film forgatásáról

A harisnyás Ryan Reynolds egzecíroztatja Jeff Danielst

Archívum2010.04.13, 15:02

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TypzfkmSHbGsYpVg   Kijött a Paper Man című film előzetese, amelyben új oldaláról ismerhetjük meg Ryan Reynoldst (Mindenképpen talán, Nász-ajánlat): kiderült, hogy a fickó vicces. A vígjáték egy szerencsétlen íróról - Jeff Daniels - szól, aki szemmel láthatóan nehézségekkel küzd az emberi kapcsolatok terén, ezért inkább képzeletbeli szuperhős barátjával - őt játssza a Supermanére hajazó szerkóba bújtatott, kiszőkített Reynolds - osztja meg a gondolatait. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen egy tizenhét éves lány, akivel az író furcsa módon megtalálja a közös hangot. A lányt a Superbad-ből és a ZZombieland-ből ...

Carrie Bradshaw már magyarul csicsereg

Archívum2010.04.12, 16:25

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1gLYsqYualna4nBE   A Szex és New York 2 pénteken kijött előzetese immár magyar szinkronnal is elérhető nálunk. A magyar változatban némileg tompították Sarah Jessica Parkernek és barátnőinek a fülsiketítő visítozását, így ennek a megtekintése kevésbé megerőltető élmény, mint az eredetié. A filmet május 27-én mutatják be a hazai mozikban.

Szex és New York 2, extra adag visítozással

Archívum2010.04.09, 13:10

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=NwS9OeWev6c1PgCI   A rövid ízelítő után megjött a Szex és New York 2 hosszú előzetese is, amelyben Sarah Jessica Parkernek és társainak még több lehetőségük nyílik izgatottan visítozni szexi pasik, idegesítő kiskölykök és egy közel-keleti vakáció miatt. A zavaros, néhány olcsó poénnal feltuningolt klip alapján tovább erősödött a sejtésünk, hogy a filmnek elfelejtettek forgatókönyvet írni. A Szex és New York 2-t Magyarországon az amerikai premier előtt egy nappal, május 27-én mutatják be.

Steve Carell képtelen viselkedni az asztalnál

Archívum2010.04.07, 15:37

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=evGrZTIa7tSJ4N6w   Kijött a Dilisek vacsorája amerikai remake-jének, a Dinner for Schmucks-nak az előzetese. A nálunk szeptember 16-án mozikba kerülő filmben Paul Rudd alakítja a vállalati beosztottat, aki főnökei meghívására részt vesz egy vacsorán, ahol mindenkinek egy tökkelütött plusz egy fő kíséretében kell megjelennie. Bár Rudd figurájának fenntartásai vannak a dologgal szemben, mázlijára a sors összehozza egy abszolút őrültnek tűnő fickóval - Steve Carell-lel -, aki ideális vacsoravendégnek tűnik. A klipből kiderül, hogy rajta csak Zach Galifianakis tehet túl idiotizmusban. Az előzetes alapján ...

Schwarzenegger, Bruce Willis és masszív akciózúzás az új Stallone-film előzetesében

Archívum2010.03.31, 20:53

Filmtörténeti pillanatnak lehetünk tanúi, ha megnézzük a The Expendables című akciófilm új előzetesét, ugyanis az 53. másodpercnél először szerepel közös jelenetben a nyolcvanas évek három legnagyobb akciósztárja: Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis és Sylvester Stallone. A The Expendables Amerikában augusztus 20-án kerül a mozikba.

Tom Cruise kéjesen lövöldöz

Archívum2010.03.30, 17:58

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=CWMPuqGESIcZ7Wzt   Megjött James Mangold titkosügynökös vígjátékának a második előzetese (első itt) a magyar címmel együtt: a Knight and Day-ben rejlő kevéssé szellemes szójátékot hál' istennek sikerült átültetni magyarra, így júliusban Kéjjel-nappal címen mutatják majd be nálunk a filmet. Az új előzetesből az derül ki, hogy Tom Cruise ügynökfigurája nem csak akcióhősnek első osztályú, hanem sármos is, továbbá, hogy Cameron Diaz a féktelen sikítozás bevégeztével maga is akciócsajba megy át. Továbbra sem fűzünk nagy reményeket ehhez a filmhez.

Michael Cerát jól összeverik a csaja miatt

Archívum2010.03.25, 18:15

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TPlkI086HNmzOCDO   Megjött az első előzetes Edgar Wright Scott Pilgrim vs. the World című filmjéhez, és meglehetősen aranyos, habár komolyan vehetetlen. No de nyilván nem is akarja magát komolyan venni egy olyan képregényfilm, amiben a bunyózásokat WHIP meg KPOK meg KROWW hangutánzó szavak kísérik a képre írva. Mint korábban megírtuk, a film egy Scott Pilgrim (Michael Cera) nevű srácról szól, aki összejön álmai csajával (Mary Elizabeth Winstead), de a teljes boldogság érdekében le kell győznie a lány hét gonosz exét. Jó hír: a filmet itthon is bemutatják majd, várhatóan októberben jön. Addig is érdemees ...

Íme Adrien Brody izmai a Predatorsban!

Archívum2010.03.25, 11:02

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=EcP4C6J4v0Ao6hps   Az első forgatási klip és az előzetes után megérkezett a harmadik kedvcsináló Antal Nimród Predators-ához (hazai premier: július). A rövid klip Adrien Brody figuráját, Royce-t mutatja be: Robert Rodriguez producer elmondja, hogy Royce egy ex-katona, aki most bérzsoldosként működik, magának való figura, akinek cseppet sincs ínyére, hogy egy egész csapatot kell kommandíroznia a predatorok bolygóján - de sajna nincs más választása. Közben látjuk Brodyt, és kiderül, hogy Alice Braga nem kamuzott: a színész tényleg szépen kidolgozta a felsőtestét a szerep kedvéért. A következő videó 30-áán ...

Itt a negyedik Shrek előzetese

Archívum2010.03.25, 13:07

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dVr9lxZg0Ik7ymOA   Júliusban jön a negyedik, és ha hihetünk a Shrek a vége, fuss el véle címnek, utolsó Shrek-film. A magyar szinkronos előzetes alapján úgy fest, az alkotók sok akcióval akarják feldobni a filmet: Fiona pofozkodik, seprűn támadnak a boszorkányok (!) és Shrek is fegyvert ragad.

A nyuszi a kalapból már nem elég

Archívum2010.03.23, 11:20

  Felkerült a netre az előzetes a Belleville randevú rendezője, Sylvain Chomet új animációs filmjéhez. A The Illusionist című film vizuálisan nagyon hasonló a Belleville-hez, ugyanolyan groteszk figurák hemzsegnek benne, de a sztori kevésbé dilisnek és kicsit érzelmesebbnek tűnik. A film egy bűvészről szól, akit az új rockzenekarok kiszorítanak a nagyvárosi pódiumokról, ezért kénytelen vidéki porfészkekben fellépéseket vállalni. Az egyik városkában összeismerkedik egy fiatal rajongójával, ami mindent megváltoztat számára. A The Illusionist érdekessége, hogy a rendszerint saját magát rendező, 1982-ben elhunyt Jacques Tati (Hulot úr nnyaral) ...

Luc Besson taszító figurákat csődített össze

Archívum2010.03.23, 11:56

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=CMbFdjqb9fLAsdkt   Megérkezett a hosszú előzetes Luc Besson Les aventures extraordinaires d'Adele Blanc-Sec (Adele Blanc-Sec csodálatos kalandjai) című új filmjéhez. Mint arról ősszel hírt adtunk, a kalandfilm egy 20. század elején játszódó képregény-sorozaton alapul, melynek egy Adele Blanc-Sec (Louise Bourgoin) nevű riporternő a főhőse. A klip alapján erősen Indiana Jones-osnak, illetve Múmiá-snak tűnik a film, amit Besson benépesített egy csomó - részben számítógépes animációval elcsúfított - hátborzongató figurával. Bár a teázó múmia éppenséggel szimpatikus. Az Adele Blanc-Sec Franciaországban áprrilisban ...

Jennifer Aniston spermáját elcserélték - előzetes

Archívum2010.03.19, 15:47

  Úgy tűnik, Jennifer Aniston véletlenül elvállalt egy szerepet egy némileg vicces romantikus komédiában! A The Switch az előzetes alapján világrengetőnek ugyan nem tűnik, de a sablonvígjátékoknál mégis mintha egy kicsivel ötletesebb volna. Aniston egy egyedülálló nőt alakít a filmben, aki spermadonor segítségével szeretne teherbe esni, amit legjobb barátja - aki persze titkon szerelmes belé - hevesen ellenez. A barátot Jason Bateman alakítja, és hamarosan színre lép a donor is a Ken-fejű Patrick Wilson személyében. Aztán egy részeg bulin hogy, hogy nem a tökéletes donor spermája helyére a neurotikus jó barát spermája kerül, és a tööbbi ...

Julia Roberts megadja magát a kalóriáknak

Archívum2010.03.18, 13:03

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ZLs5ZHkGjzOfDaVt   Most már egészen biztos, hogy Julia Roberts a világ legszerencsésebb nője: nem elég, hogy Olaszországban, Indiában és Balin forgathatott hónapokig, közben még James Francóval, Javier Bardemmel és Billy Cruduppal is összejöhetett. Legalábbis kb. ez derül ki Ryan Murphy Ízek, imák, szerelmek (Eat, Pray, Love) című filmjének magyar feliratos előzeteséből. Mint korábban megírtuk, az Elizabeth Gilbert önéletrajzi könyvén alapuló filmben Roberts egy boldogtalan amerikai nőt alakít, aki rosszul sikerült házasságából (Crudup) egy másik kapcsolatba (Franco) menekül, de végül rájön, hogy sajáát ...

Cillian Murphy nőnek érzi magát - előzetes

Archívum2010.03.18, 12:10

  Megérkezett a Peacock című thriller előzetese, és a klip alapján nem igazán értjük, miért döntöttek úgy, hogy Michael Lander filmjét csak DVD-n mutatják be az USA-ban. Korábban már írtunk erről a filmről: Cillian Murphy játssza benne a gátlásos főhőst, aki otthona magányában szeret nőnek öltözni, azonban egy baleset következtében többen meglátják női ruhában, és kénytelen beadni az embereknek, hogy a titokzatos nő a felesége. A helyzetet komplikálja, hogy Ellen Page is feltűnik a színen, és mindenbe beleüti az orrát. Murphy remeknek tűnik a sérült-zavarodott férfi szerepében, azt pedig már a Reggeli a Plútón-ban bizonyította, hogyy ...

Itt az Alkonyat - Napfogyatkozás első előzetese

Archívum2010.03.11, 16:36

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KDqlVfgZi3mT6ROx   Megérkezett az első előzetes az itthon július 1-jén mozikba kerülő Alkonyat - Napfogyatkozás-hoz. A másfél perces klipből azok számára is kiderül a film cselekményének lényege, akik nem olvasták a könyvet: Bella (Kristen Stewart) Edwardot (Robert Pattinson) akarja - amivel ugyebár együtt jár, hogy vámpír akar lenni -, Jacob (Taylor Lautner) Bellát akarja, Edward meg nem akarja, hogy Bella vámpírrá változzon. Mindebből az következik, hogy nagyon sok vágyakozó pillantásra, sóhajra és frusztráló, szexmentes enyelgésre számíthatunk a filmben. A klip vége felé megpillanthatjuk a lenddületesen ...

Russell Crowe-nak töke tele a politikusokkal - előzetes

Archívum2010.03.11, 11:08

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=YwaSjQ6h2nkaupuY   Megjött Ridley Scott Robin Hood-jának hosszú, magyar feliratos előzetese, amit egyelőre csak az [origo]-n nézhetsz meg. A korábbi ízelítővel szemben itt egy fokkal kevésbé thrilleresre és durvára vették a stílust, ellenben megtudjuk, hogy mi motiválja Robin Longstrive-ot (Russell Crowe) arra, hogy Robin Hooddá, a tolvajok fejedelmévé váljon: elege van abból, hogy a király azt hiszi, a népnek kell őt szolgálnia és nem fordítva. Azt nem egészen értjük, hogy a Mariant játszó Cate Blanchett miért beszél furcsán elváltoztatott, rekedtes hangon, de lehet, hogy ez része a figurájának. Hogyy ...

Az Oscar-díjas Jeff Bridges virtuális világban játszadozik

Archívum2010.03.09, 15:49

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=17DM5CDtIbWjzoaT   A Comic-Conon bemutatott első ízelítő után most itt a Tron: örökség (Tron Legacy) magyar nyelvű hosszú előzetese is. Az 1982-es film folytatásának főhőse Sam Flynn (Garrett Hedlund), Kevin Flynn (Jeff Bridges) fia. A film kezdetekor az idősebb Flynnek már húsz éve nyoma veszett, de egykori kollégája, Alan Bradley (Bruce Boxleitner) felfedezi a nyomait, és azt javasolja Samnek, hogy keresse meg az apját, aki valami forradalmi újításon dolgozott, amikor eltűnt. Sam hamarosan egy virtuális világban találja magát, és kiderül, hogy apja is itt töltötte az elmúlt két évtizedet. Termésszetesen ...

Itt a Vasember 2 új előzetese

Archívum2010.03.08, 11:11

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=OdWpGMjsVyohUgvz A Vasember 2-t április 29-tól vetítik a magyar mozik.

Túl jó nővel jön össze a nyüzüge srác

Archívum2010.03.01, 21:17

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7tsHpe7uKmP45Wox A Túl jó nő a csajom korhatáros előzetese A vígjáték azt gondolja tovább, ami nagyon sok embernek eszébe jutott a Felkoppintva című filmről: azaz, hogy miképp történhet meg, hogy egy bombázó szőke (ez esetben Alice Eve) egy olyan lúzert választ, akire rendszerint rá se néznek a csajok? Fogalmunk sincs, hogy a film végére megkapjuk-e a nagy kérdésre a választ, de mindenképp megnézzük majd, mert a nyüzüge lúzert Jaj Baruchel alakítja, akit ugyebár az Undeclared óta imádunk, de lehet szeretni éppenséggel a Trópusi vihar vagy a Felkoppintva miatt is (utóbbiban ő volt Seth Rogennek az a haaverja, ...

Itt a Showgirls 2 előzetese

Archívum2010.02.23, 12:25

Egy kocka a Showgirls: The Return-ből | Előzetes Az 1995-ös Showgirls aligha nevezhető a filmtörténet kiemelkedő alkotásának (egyik kollégám egyenesen Z-kategóriásnak titulálta), de ez nem akadályozott meg egyeseket abban, hogy - állítólag - 25 millió dollárt tegyenek a folytatásába. A Showgirls: The Return előzetese máris megnézhető, és meztelen, illetve egymással szexelő sztriptíztáncosnők mellett koponyákat és más furcsaságokat is felvonultat. A folytatást egy Marc Vorlander nevű ember rendezi vagy rendezte, akinek még egyetlen IMDb-kreditje sincs. A filmben visszatér a Showgirls Hope (Rena Riffel) nevű striptease-táncosnnője, ...

Shia LaBeoufnak fogalma sincs, mibe keveredik

Archívum2010.02.19, 14:14

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=n7h4fZBIW1chXOIX   Új előzetes érkezett a Tőzsdecápák 2-höz, és bevalljuk, kicsit csalódottak vagyunk. Az első, kifejezetten vicces és hangulatos ízelítő után ebben a két és fél perces klipben mintha a film egész sztorija benne lenne, és hát egy kicsit már most unjuk. Kiderül, hogy Gordon Gekko (Michael Douglas) a börtönből szabadulva se lett egy angyal, és úgy tűnik, könnyen becserkészi és saját céljaira használja Shia LaBeouf figuráját. Ezzel még semmi bajunk nem lenne, de van egy dominánsnak tűnő családi-érzelmi szál is, ami már sokkal kevésbé izgalmas: LaBeouf éppen feleségül készül venni Gekkko ...

Isznak, hánynak, belefekszenek

Archívum2010.02.12, 12:24

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=osXAkXGi7aX7IKfb   Közismert, hogy Londonban elképesztően jókat lehet bulizni, de a Get Him to the Greek előzetesében ennek új szintjeit ismerjük meg. A Lepattintva rendezőjének, Nicholas Stollernek az új vígjátékában Jonah Hill egy amerikai lemezkiadó gyámoltalan gyakornokát alakítja, aki főnökétől - Sean 'P. Diddy' Combs - azt a feladatot kapja, hogy utazzon Londonba és kaparja össze Aldous Snow-t (Russell Brand - akárcsak Hillt, őt is a Lepattintvá-ból mentette át a rendező), a rockistent egy Los Angeles-i koncerthez. A helyszínen természetesen kiderül, hogy Snow nem egy kezes bárány, és sokkal többb ...

A játékok élete se könnyű

Archívum2010.02.11, 17:00

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5N9HH9vlKLMWlAXA   Először nálunk nézheted meg a Toy Story 3 új, magyar szinkronos előzetesét. A kétperces klipből fény derül arra, milyen szörnyű fordulatot vesz Andy játékainak az élete, amikor az időközben felcseperedett srác egyetemre megy: Woodyt, Buzz Lightyeart, Kruplifej urat és a többieket egy kartondobozba zúdítják és egy óvodának adományozzák. A játékoknak hiányzik Andy, a kiskölykök agyonnyúzzák őket, ráadásul úgy tűnik, az ovi régebbi játékai sem repesnek az örömtől, hogy az új jövevények személyében vetélytársaik akadtak. Az oviban lakik többek közt egy hatalmas rózsaszín maci és egy Kenn ...

Léghajlítás és disznódobálás

Archívum2010.02.11, 13:07

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=NMO5P6R5FaxXCYk2   A Nanny McPhee és a Nagy Bumm júniusban, Az utolsó léghajlító júliusban kerül a hazai mozikba.

Beindultak a titánok

Archívum2010.02.09, 18:37

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=msGitGjFlMkTAQoT   Új előzetes érkezett az itthon április 15-én mozikba kerülő A titánok harcá-hoz, ami első ránézésre igencsak ismerősnek tűnhet, mert minden benne van, ami az első ízelítőben volt (kedvencünk, a ritmusra dobbantó óriásskorpió is), de ez most egy perccel hosszabb. Akciószempontból a klip vége tartalmaz igazi újdonságot, amikor a Liam Neeson megformálta Zeusz parancsot ad krakennek, a tengeri szörnynek a szabadon eresztésére. A csápos lény fejét valószínűleg Jabba kedvenc háziállatáról koppintották az alkotók, amelyik A jedi visszatér-ben majdnem megzabálja Luke-ot. Most az ember-, ponntosabban ...

Semmi izgit nem tartogatott a Super Bowl

Archívum2010.02.08, 13:28

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=SZlIG6A8OhRoCzhe Az utolsó léghajlító új előzetese Anne Thompson a blogján szavazást indított, hogy a klipek alapján az olvasói melyik filmet várják a legjobban, és ugyan még nem sokan szavaztak, egyelőre úgy tűnik, Tim Burton Alice Csodaországban-jára és Martin Scorsese Viharsziget-ére kíváncsiak a legtöbben. Az összes többi Super Bowl-klip: Perzsia hercege: Az idő homokja Alice Csodaországban The Back-Up Plan Robin Hood Viharsziget Farkasember

Mindenki elégedetlen az életével

Archívum2010.02.01, 14:43

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=K8BPzak5Tf70uJy1   Kijött az előzetes A hivatal és a Futottak még... alkotóinak, Ricky Gervaisnek és Stephen Merchantnek az új komédiájához, a Cemetery Junction-höz. A film a 70-es években játszódik egy angol kisvárosban, és három srácról szól, akik úgy érzik, lemaradnak az életről, és szeretnének kitörni. A David Bowie All the Young Dudes-ával aláfestett klipnek nagyon klassz 70-es évek hangulata van, és szimpatikus a három, még ismeretlen főszereplő fiú is (Jack Doolan, Christian Cooke és Tom Hughes), de az nem derül ki belőle, hogy vígjátékról van szó, sőt, meglehetősen melankolikus az egész. A Cemmetery ...

Gordon Gekko visszatért, és mohóbb, mint valaha

Archívum2010.02.19, 10:50

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=QbAd6WimFyYJRWWw   Megjött a Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik első, angol nyelvű előzetese, és odavagyunk érte. Feszes, szexis klip, és minimum három erős poén van benne. Király, ahogy a börtönből szabaduló Gordon Gekko (Michael Douglas) roggyant, borostás paliból visszavedlik menő arccá, szivarral és whiskyvel a kezében közli, hogy "mostantól nyugodtan szólíts Gordonnak". Nem látni, hogy kihez beszél, de minden bizonnyal a fiatal brókertitánhoz, akit Shia LaBeouf alakít. Oliver Stone-ék biztosra mennek, és a régi aranyköpést is beépítik: "valaki emlékeztetett rá, hogy egyszer azt mondtam, a mohósság ...

Gryllus Dorkát beviszik a susnyásba

Archívum2010.01.28, 11:22

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=oDHTfRjmIdan6MeK   Felkerült az internetre Pejó Róbert Látogatás című thrillerének a német nyelvű előzetese. A Der Kameramörder című regényen alapuló filmben két pár víkendezik a Fertő tó partján: a házigazdákat Gryllus Dorka és Merab Ninidze játssza, a vendégeiket pedig Ursina Lardi és Andreas Lust. Mint már a klip elején sejthető, hétvégéjük nem lesz zavartalan: a szomszéd három gyerekének nyoma vész és később kiderül, hogy közülük kettőt meggyilkoltak. A gyilkos egy barátságos home videót is hagy maga után, amelyen hörgő hangon az Ec-pec, kimehetsz mondóka német megfelelőjét skandálja. A sötét ügy ...

Hámori Gabiék felpörgetik a bulit

Archívum2010.01.26, 11:26

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=IkbkbWEb70PF80Nj   Kijött Sas Tamás február 25-én debütáló legújabb vígjátékának, a Szinglik éjszakájá-nak az előzetese, ami pont olyan, amilyenre a film korábban nyilvánosságra hozott szinopszisa alapján számítottunk. A sztori négy barátnőről szól, aki megfogadta, hogy sosem megy férjhez, egyikük azonban (Hámori Gabriella) meggondolja magát, ami a többieknek cseppet sem tetszik, ráadásul rosszfiúk ellopják a jegygyűrűt. Hámori barátnői (Nagy Ilona, Gallusz Niki és Szávai Viktória) úgy döntenek, hogy a föld alól is előkerítik a gyűrűt, ami aztán az előzetesben látható Indiana Jonesos és lövöldözőss ...

Ötször nevettünk a Banksy-film előzetesén

Archívum2010.01.22, 16:17

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yXNPoLrcAHL1QepO   A Sundance honlapján található leírás szerint a rendező "több mint nyolc éven át csavargott Amerikában és Európában, együtt bandázva a világ leghírhedtebb vandáljaival. De amikor megismerkedett a Banksy néven ismert stencilművésszel, a dolgok bizarr fordulatot vettek." A filmről még nem jelent meg kritika, mert az első nyilvános vetítése vasárnap lesz, de a Sundance igazgatója, John Cooper a megszokottnál nagyobb vehemenciával dicséri: "Az Exit Through the Gift Shop-hoz hasonló film nagyon ritkán akad: a valóság és a fikció furcsa, abszolút szórakoztató egyvelege. A története annnyira ...

Szerelmes robotok együtt álmodnak

Archívum2010.01.22, 13:44

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PqtrzNCAT5V9xijj   Az előzetesben két szerelmes robotot látunk, szóval feltételezzük, hogy a közönséges könyvtáros is robottá alakul. A lányt a hangja alapján egyelőre nem tudtuk beazonosítani, de azt tudjuk, hogy a fiút a fiatal angol színész, Andrew Garfield alakítja, akit mostanában a Doktor Parnassus és a képzelet birodalmá-ban lehet látni a mozikban. Az előzetes lírai kísérőzenéjét a Moonrats nevű indie-pop banda egyik tagja, Aska Matsumiya írta. Az I'm Here-t az Absolut vodka szponzorálta; ez az oka annak, hogy a film szlogenje "egy szerelmi történet egy absolut világban", de ennél lényegeseen ...

Filmelőzetes: Árpa Attila már nem kívánja Dobó Katát

Archívum2010.01.18, 00:21

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Chl7z1j2QZA0iqhO A filmben Dobó Kata és Árpa Attila egy szexuális problémákkal küszködő házaspárt alakít. Dobó jóéjtpuszi ürügyén szexet próbál kicsikarni Árpából, aki fáradtságra hivatkozva igyekszik kibújni házastársi kötelezettségei alól, de csak annyit ér el, hogy Dobó megkérdőjelezi erekciós képességét ("you soft dick"). Később Dobó egy veszekedés során kiböki, hogy lefeküdt férje főnökével, erre Árpa meglepő módon úgy reagál, hogy meghívja vacsorára a felettesét. A vacsora éjszakáján valami bizarr szexuális háromszög látszik kialakulni - nem elég, hogy mindkét férfi lefekszik Dobóval, de az ...

Tompos Kátya nem stoppolja a dzsointot

Archívum2010.01.15, 18:18

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=4poDke5GvGuG44ea A Köntörfalak a 2010-es Filmszemlén versenyszekciójában debütál és február 11-én kerül moziforgalmazásba. A film magyar viszonylatban kifejezetten pofásnak számító plakátját ide kattintva lehet megtekinteni. Olvasnivaló: Riport a Köntörfalak forgatásáról

Ben Afflecket lapátra tették

Archívum2010.01.13, 16:11

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dFcXTNwXiArggZsO   A január 21-én kezdődő Sundance-en mutatják majd be a The Company Men című filmet, ami John Wellsnek, a Vészhelyzet egyik szülőatyjának az első nagyjátékfilmje. A Slashfilm felfedezte a neten a film rövid ízelítőjét, egy másfél perces dialógus nélküli hangulatklipet, amitől a film még bármilyen lehet, de érdektelennek mindenesetre nem tűnik. A sztori abszolút aktuális: Ben Affleck egy leépített vállalati menedzsert játszik, akinek kirúgása után kőműves sógora - Kevin Costner - szerez kétkezi munkát. Chris Cooper, Tommy Lee Jones és Maria Bello a vállalat fontos pozícióban levő emberreit ...

Liam Neeson nehézfiúknak dirigál

Archívum2010.01.12, 16:07

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ABK1W13jj9P3IOO1   Aligha tehetünk továbbra is úgy, mintha a The A-Team című akciófilm nem létezne: a Magyarországon A szupercsapat címen futó 80-as évekbeli sorozat nagyjátékfilm-változata nyáron érkezik a mozikba, és most megjött hozzá az első előzetes. Joe Carnahan filmje négy iraki veteránról szól, akiket börtönbe zárnak egy bűncselekményért, amit nem követtek el. A nehézfiúk megszöknek, és a továbbiakban olyan magánkommandóként működnek, ami a megrendelők bármilyen speciális problémáját képes megoldani, miközben a hatóság a nyomukban van. A csapat tagjai: Liam Neeson, Bradley Cooper, Sharlto Coplley, ...

Leonardo DiCaprio a gondolataival öl

Archívum2009.12.29, 10:35

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=9M31xA1ZkbP9603z   Megjött Christopher Nolan Inception-jének a második előzetese, ezúttal angolul és szép felbontásban. Ez már egy fokkal kevésbé titokzatos, mint az első klip volt, de még mindig csak találgatni tudunk a sztoriról: az előzetes elején Leonardo DiCaprio az emberi gondolatok teremtő és romboló erejéről beszél, és az ezt követő képsorok, valamint, amit Ellen Page-nek mond - "sose dolgozz emlékezetből, mindig új helyeket képzelj el!" - arra utalnak, hogy a teremtést és rombolást ebben az esetben szó szerint kell érteni. A témáról a Harcosok klubja ugrik be - de persze a látvány és a hangullat ...

Jude Law kitépi a májadat

Archívum2009.12.28, 14:19

Még karácsony előtt jött ki a Repo Men című sci-fi előzetese, de túl jól fest ahhoz, hogy ha késve is, ne ejtsünk róla pár szót. Az elsőfilmes Miguel Sapochnik korábban Reposession Mambo címen futó filmje a jövőben játszódik, amikor az orvostudomány már olyan fejlett, hogy mindenféle remekül szuperáló műszervet be tudnak ültetni bárkibe. Ezek persze nem olcsó cuccok, és aki nem tudja fizetni az új szív vagy máj részleteit, az csúnya véget ér: házhoz jönnek a repo emberek, akik szépen kivágják az érintett szervet és elviszik. Jude Law és Forest Whitaker két ilyen behajtót játszik, és nem is mondjuk tovább, mert szerintünk az előzetess ...

Tom Cruise már megint menőzik

Archívum2009.12.23, 16:58

Tom Cruise és Cameron Diaz a Knight & Day-ben | Előzetes Tom Cruise a változatosság kedvéért egy akcióhős titkosügynököt formál meg a Knight & Day című komédiában, derült ki számunkra a film előzeteséből. Eddig nem tudtuk, hogy akcióvígjátékról van szó, most viszont fény derült arra, hogy Cruise száguldozó kocsik szélvédőjén fog csimpaszkodni, egyszerre minimum két fegyverrel lövi a rosszfiúkat és egy repülőgép teljes személyzetét leteríti. Mindezt úgy csinálja, hogy közben folyton magával vonszolja a sikítozó Cameron Diazt. James Mangoldtól, az Észvesztő és A nyughatatlan rendezőjétől ennél azért többet vártunk.

A Szex és New York folytatásában sem történik semmi

Archívum2009.12.23, 11:28

Részlet a Szex és New York 2 plakátjából | Nézd meg a plakátot! | Előzetes Kijött az első előzetes a Szex és New York jövő májusban mozikba kerülő folytatásához. Az egész a csillogásra épül: Carrie egy túlméretezett aranyszínű napszemüvegben jelenik meg, amiben transzvesztitának tűnik, Miranda hatalmas arany fülönfüggőket visel, Charlotte-ot elborítják a rózsaszín sütemények, Samantha pedig egy talpig flitteres estélyiben vonul be. A klip természetesen felvonultat rengeteg rémes ruhakreációt, de sztorifronton csak annyit, hogy a lányok elvonulnak valami sivatagos országba nyaralni. Őrült izgalmak várnak ránk!

Már csak egy Shrek-filmet kell kibírni

Archívum2009.12.18, 11:22

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dsO8jneJP2UCYpoC   Az első Shrek-et imádtuk, de részről részre olyan meredeken zuhant az ogrés sorozat színvonala, hogy cseppet sem tud lázba hozni minket a tény, hogy jövő nyáron megkapjuk a - természetesen immár 3D-s - negyedik részt is. Talán csak annak örülünk egy kicsit, hogy a DreamWorks ígérete szerint ez lesz az utolsó, és ennek szellemében a Shrek a vége, fuss el véle címet kapta. Az előzetes kicsit sem vicces, egyébként pedig arról szól, hogy Shrek egy alternatív Túl az Óperenciánban találja magát, amelyben ő teljesen ismeretlen szerelme Fiona, és hű barátja, a Szamár számára. Természetesen ...

Gwyneth Paltrow csókolgatja Robert Downey Jr. fémes testét

Archívum2009.12.17, 14:32

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=W2Pk3TQwOF6lATMR   Jon Favreau rendező rendesen odatette A Vasember 2 első előzetesét. A Vasember-t élveztük ugyan, de nem mondhatnánk, hogy körömrágva vártuk a folytatást, ez a klip viszont azonnal visszahozta a jó kis Vasember-hangulatot. Tony Stark most már kifejezetten popsztár stílusban nyomja, és ez a hanyag jó fejség abszolút passzol Robert Downey Jr.-hoz. Gyakorlatilag mindenki itt van, ha csak pillanatokra is: Gwyneth Paltrow szinte csak egy emlékezetes puszi erejéig bukkan fel, Scarlett Johanssonból pedig még kevesebbet kapunk. A Whiplasht, Vasember ellenségét alakító Mickey Rourke-ot viiszont ...

Üss meg a ritmusbotoddal, te cseresznyebomba

Archívum2009.12.17, 12:26

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=o6awmO1uBLbHMtXy ---- A cikk címét Ian Dury Hit Me With Your Rhythm Stick és a The Runaways Cherry Bomb számcíméből ollóztuk össze.

Filmelőzetes: Dobó Kata terhesen kokózik

Archívum2009.12.16, 15:23

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=I5qd28Q3aOxXwTEq   Megérkezett a hosszú előzetes a Halálkeringő című thrillerhez, amelyben Dobó Kata egy szétcsúszott, terhes, kokainista rendőrnőt alakít, Kern András pedig az apját játssza, egy szintén nem túl jó passzban levő nyomozót, aki sok év távollét után a lehető legrosszabb pillanatban bukkan fel a lánya életében. A klip alapján úgy tűnik, Köves Krisztián Károly első nagyjátékfilmje gótikus, barokkos hangulatú krimi lesz, amiben apa és lánya játszik macska-egér játékot. Kérdés, hogy Dobó Kata, aki eddig komoly színészi tehetségről még nem tett tanúbizonyságot, hogyan állja a sarat egy illyen ...

Johnny Depptől eldobjuk az agyunkat

Archívum2009.12.17, 15:29

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=mj22xc0C2N4kyqQb   Megérkezett Tim Burton Alice Csodaországban-jának az új, magyar nyelvű előzetese, és ha lehet, ezt még jobban imádjuk, mint az előzőt (aki inkább eredeti nyelven nézné, kattintson ide). Az egyetlen kifogás, ami felmerülhet ezzel a káprázatos klippel kapcsolatban, hogy Mia Wasikowska, azaz Alice kicsit háttérbe szorul a mellékszereplőkhöz képest, de cserébe kapunk sokat Johnny Depp Bolond Kalaposából, a Vörös Királynőt játszó Helena Bonham Carterből és Anne Hathawayből, aki a saját elmondása szerint "aranyos, de pszichotikus" Fehér Királynőt játssza. A digitálisan megnagyobbítottt ...

Russell Crowe véres és kemény

Archívum2009.12.15, 17:59

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=661pxu2E5rkOIScn   Megérkezett az első előzetes Ridley Scott Robin Hood-jához, ami hatásvadászatban erős, de sztoriban (ahogy az első ízelítőknél megszoktuk) meglehetősen sovány. Az első fél percet kifejezetten thrilleresre vették, utána pedig átveszik az uralmat a dübörgő zenével aláfestett lassított felvételek. De ebből is kiderül valami: Scott távolról sem aranyoskodja el a tolvajok fejedelmének történetét, inkább A rettenthetetlen hangulatához hasonló kalandokra számítunk. A másfél perces klip legerősebb pillanata, amikor a Robin Hoodot játszó Russell Crowe és a Mariont megformáló Cate Blancheett ...

Nicolas Cage a New York-i éjszakában tobzódik

Archívum2009.12.11, 11:50

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=vb5pj4pwlBKAd1eA   Nicolas Cage újra összeállt A nemzet aranya-filmek producerével, Jerry Bruckheimerrel és rendezőjével, Jon Turteltaubbal egy látványos kalandfilm kedvéért. Mint a magyar szinkronos hosszú előzetesből kiderül, A varázslótanonc-ban Cage egy kissé lepusztult varázslót alakít, aki pártfogásába vesz egy srácot, akiből a megfelelő áldozatokkal és sok tanulással hasonlóan nagy varázsló válhat. A tanoncot Jay Baruchel játssza, akit főleg a Trópusi vihar-ból, esetleg az Undeclared című sorozatból lehet ismerni. A klip tele van számítógépes trükkökkel, amik épp csak megütik a megfelelő szzintet, ...

Itt az első előzetes a Harry Potter és a Halál Ereklyéihez

Archívum2009.12.07, 12:07

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tx9K9UgzeeithtrP   Megérkezett az első mozgókép a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2010 novemberében mozikba kerülő első feléből, egy majdnem kétperces klip, amelynek az első részében a producer, David Heyman és a rendező David Yates beszél a filmről - Heyman kijelenti, hogy a három főszereplő, Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint jobb, mint valaha -, közben pedig a forgatásból láthatunk apró részleteket, de utána jön a lényeg, a rövid ízelítő a filmből. Az utóbbi néhány rész előzeteseinél mindig megállapítottuk, hogy minden eddiginél sötétebbnek tűnik az új film, és kénytelenek vagyunk isméttelni ...

George Clooney egy szomorú számra csajozik

Archívum2009.11.30, 17:30

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8w7iUiJ3eJx5Kch4   Kaptunk egy vadonatúj, exkluzív klipet az Egek urá-ból, ami ugyan csak egyperces, de két különlegessége is van: egyrészt néhány forgatási pillanatot is megleshetünk benne, amelyek többségében a főszerepet játszó George Clooney hahotázik, másrészt Sad Brad Smith Help Yourself című kellemesen melankolikus száma hallható alatta, amely állítólag a film egy fontos pontján csendül majd fel. Mi a magunk részéről most hallottunk először a szomorú Brad Smithről, de a MySpace oldaláról rögtön kiderült számunkra, hogy a zenéje "úgy hangzik, mint az az izé, amit gimiben vettél fel", továbbá az ...

Levegőben táncoló magyarokat díjaztak

Archívum2009.11.26, 16:34

Rendszerint hazai filmek külföldi fesztiválsikereiről csak A kategóriás filmfesztiválok esetében számolunk be, de most kivételt teszünk, mert olyan film díjazásáról kaptunk hírt, ami önmagában a különlegessége miatt megérdemel pár szót. Kollmann András Adrenaline and Turbulence (Adrenalin és örvénylés) című ötvenperces dokumentumfilmje két siklóernyős műrepülő pilótáról, Kézi Gáborról és Takáts Pálról szól. Az angolul aerobatic paraglidingnak vagy becenevén csak acrónak nevezett sportról némi fogalmat alkothatunk, ha megnézzük az Adrenaline and Turbulence előzetesét, vagy elolvassuk Kézi Gábor sorait, aki a film hivatalos honlapján ...

Bryce Dallas Howard talán mégsem borzasztó színésznő

Archívum2009.11.26, 12:51

Amíg múlt héten meg nem jelent a neten a plakátja, fogalmunk sem volt róla, hogy létezik a The Loss of a Teardrop Diamond című film. Most itt az előzetese is, és egészen jól fest a dolog. A film fő érdekessége és vonzereje, hogy a forgatókönyvét Tennessee Williams, A vágy villamosa és a Macska a forró bádogtetőn szerzője írta, azonban a szöveget nemcsak hogy nem filmesítették meg eddig, de nagyjából el is feledkeztek róla. Végül tavaly a közepesen ismert, egyébként Williams családjához hasonlóan Tennesseeből származó színésznő, Jodie Markell rendezte meg a könyvből a filmet Bryce Dallas Howarddal és Chris Evansszel (Fantasztikus néggyes, ...

A vámpírnőké az éjszaka

Archívum2009.11.25, 23:42

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=EjYNnpShLZI1krnW A történetbe inkább ne menjünk bele (már én is bánom, hogy elolvastam), egyelőre legyen elég annyi, hogy a sztori középpontjában fiatal vámpírnők állnak, akiket Karoline Herfurth (Parfüm, A felolvasó - ő van a fenti előzetesben is), Jennifer Ulrich (Kara A hullám-ból), Anna Fischer és Nina Hoss (Afrika szeretők, Elemi részecskék) játszik. A Wir Sind Die Nacht-ot A hullám című filmet is jegyző Dennis Gansel rendezi, a németországi bemutató jövőre lesz. Az előzetesben elhangzó szöveget körülbelül így lehetne lefordítani magyarra: "Semmi voltam. Szemét. Piszok, amire még a patkányok sem ...

Ben Stiller belefásult a semmittevésbe

Archívum2009.11.25, 17:54

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=83S7aiWEA7vPC059 A Greenberg előzetese A Greenberg-et a Filmklub stábjának egyik kedvenc amerikai rendezője, Noah Baumbach jegyzi, aki első filmjében (az 1995-ös Seggünkön az élet) feldolgozta az egyetem elvégzése után megtorpanó fiatalemberek kálváriáját, aztán forgatott egy könnyű, franciás drámát egy betegesen féltékeny hapsiról (Mr. Jealousy), majd letette az asztalra A tintahal és a bálna című remekművet, továbbá elévülhetetlen érdemeket szerzett az Édes vízi élet és A fantasztikus Mr. Fox című Wes Anderson-filmek társírójaként. Baumbach feleségével, Jennifer Jason Leigh-vel közösen írrta ...

Nicolas Cage-nek minden pénzre szüksége van

Archívum2009.11.23, 14:13

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=I0quuo7VXC2AkPNx Amennyire oda tudtunk figyelni, Cage-nek és csapatának egyik helyről a másikra kell elszállítani egy fiatal lányt, akit boszorkánysággal gyanúsítanak, és az előzetes alapján ez a gyanú megalapozottnak is tűnik, ugyanis a hölgy repked, akaratával lángba borít egy lovaskocsit, képes farkasokat megidézni, valamint elég csúnyán hörög. A Season of the Witch egyes részeit Magyarországon forgatták, de sajnos nincsenek benne olyan felismerhetően hazai helyszínek, mint az Underworld-ben a kisföldalatti állomása, vagy a München-ben a Margitsziget. Cage mellett itt blamálja még magát az Ópium-bóól ...

Robert Pattinsont váratlanul megtalálja a szerelem

Archívum2009.11.20, 12:58

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Es3UMkmlCzoJE6tv Az agyafúrt PR-osok az Újhold premierjéhez igazították Robert Pattinson legfrissebb filmje előzetesének debütálását. Mint nyár elején megírtuk, a Remember Me két olyan fiatal szerelméről szól, akik életében közös pont, hogy tragikus körülmények közt veszítették el egy közeli hozzátartozójukat. Az előzetes nem árul el túl sokat, és eléggé hangulatos. Kiderül belőle, hogy Pattinson figurája hogyan ismerkedik meg a lánnyal (Emilie de Ravin), illetve előbb az apjával (Chris Cooper). Azt is megtudjuk, hogy a Pattinson fiú nincs túl jóban az apjával (Pierce Brosnan). A Remember Me-t az USA--ban ...

Gryllus Dorka keze vérbőséget okoz

Archívum2009.11.18, 12:10

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=HnjNqePQILlrr4JQ   Kijött Fatih Akin Soul Kitchen című, nálunk jövőre moziba kerülő vígjátékának az előzetese, plusz három kis részlet a filmből. Mindegyik németül van, és igaz, hogy nem beszéljük ezt a nyelvet, mégis kuncogtunk a klipeken. A film egy Soul Kitchen nevű, lepattant étterem tulajdonosáról (Adam Bousdoukos, a rendező az életben is éttermes haverja) szól, aki szeretné felvirágoztatni a létesítményt, ezért felvesz egy mesterszakácsot (Biron Ünel), akinek azonban eléggé már elképzelései vannak a jó konyháról, mint a hely halrudacska-rajongó törzsvendégeinek. Ráadásul megjelenik a színen az ééttermes ...

Jeff Bridges túl sokat iszik, túl keveset zenél

Archívum2009.11.17, 17:44

  Jeff Bridges kézzel írt, saját illusztrációitól hemzsegő honlapján olvastunk először Crazy Heart című filmjéről, aminek most kijött az előzetese is. A sztori kicsit klisés, de olyan jó a szereposztás, hogy azt reméljük, a színészek valami különlegeset hoznak ki a már sokszor alkalmazott formulából, amelyhez egy lecsúszott egykori sztár és egy fiatal nő szerelme szükséges. Természetesen Bridges játssza az egykori country sztárt, a megváltás pedig Maggie Gyllenhaal riporternője képében érkezik. Az előzetes egy árnyalatnyival érzelgősebb az okvetlenül szükségesnél, de azért jó lehet ez. Ja, és Colin Farrell is szerepel a filmben mintt ...

Edward Norton bajba keveri Edward Nortont

Archívum2009.11.16, 12:26

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=bz4tsr4xDE1yJjQy   Megjött az előzetes a Leaves of Grass (Fűszálak) című Edward Norton-filmhez, amit a gyártó "komikus thrillerként" definiál. Tim Blake Nelson filmjében Norton egy egypetéjű ikerpárt formál meg: az egyik tesó komoly filozófiaprofesszor a keleti parton, a másik marihuánatermesztő Oklahomában. Amikor utóbbinak drogos kapcsolatai miatt veszélybe kerül az élete, előbbi kénytelen a megmentésére sietni. Az előzetesről azonnal az Adaptáció ugrott be nekünk, nem csak a nyilvánvaló párhuzam, hanem a hasonló hangulat miatt is: vicces, vicces, de azért valahol nyomasztó is. A Playlistesek már láátták ...

Hollywoodon erőt vett az őszi fáradtság

Archívum2009.11.13, 17:41

Az elmúlt huszonnégy órában jó pár előzetes befutott, és ha őszinték akarunk lenni, közös bennük, hogy csak mérsékelt lelkesedést váltanak ki belőlünk. Azért közreadjuk őket, így péntek délutánra talán elmennek.   Date Night: ha hang nélkül nézzük végig ezt a klipet, akkor is evidens, hogy miről szól a film, úgyhogy le se írjuk a sztorit, inkább csak megjegyezzük, hogy rekordszámú klassz cameóra számíthatunk: az előzetesben is felbukkanó Mark Wahlberg, James Franco és Mila Kunis mellett állítólag még Mark Ruffalo és Ray Liotta is tiszteletét teszi.   Leap Year: Amy Adams Írországba indul, hogy megkérje a pasija kezét, de útközben össszeismerkedik ...

A skorpió megeszi Sam Worthingtont reggelire

Archívum2009.11.12, 11:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=N1djLp4rtGcaEjzy   Megérkezett a jövő áprilisban mozikba kerülő A titánok harcá-hoz az első, magyar feliratos előzetes, ami lényegében egyetlen hatalmas akciójelenet. A sztori gerince, hogy Zeusz (Liam Neeson) fia, Perszeusz (Sam Worthington) szembeszáll az alvilág urával Hádésszel (Ralph Fiennes), hogy az ne vehesse át a hatalmat az egész világ fölött. De ahhoz, hogy Hádészt legyőzhesse, előbb rengeteg szörnyű lényt kell elpusztítania. Főleg ezeket a lényeket láthatjuk az előzetesben: óriási skorpiókat, emberszabású szörnyeket, akiknek nincs szemük és karom van a kezük helyén (ezeket mintha A faun laabirintusá-ból ...

Minden nő pucér lesz a Gainsbourg-filmben

Archívum2009.11.10, 18:18

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=myJNTRcGdxoWpwJD Alig néhány napja mutattuk új képeket a Serge Gainsbourgról szóló életrajzi filmből, ma pedig megérkezett az előzetes is. Már a fotók alapján azt gondoltuk, hogy az alkotók remek érzékkel választották ki a színészeket a különböző szerepekre, de most, hogy mozgásban látjuk őket, a hasonlóság még inkább döbbenetes: mintha csak gyönyörűen felvett archív felvételeket néznénk. Az előzetes vágója különös hangsúlyt fektetett arra, hogy a filmben szereplő összes gyönyörű színésznőről kapjunk olyan snittet, amin az adott szépség anyaszült meztelenül mutatkozik. Hiányos francia nyelvtudásunkkall ...

Heterósítják Colin Firth meleg filmjét

Archívum2009.11.09, 20:39

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=hb4ajrIpNyyJ7P2y Az év legjelentősebb meleg filmjeként számon tartott A Single Man először kapott egy plakátot, amin Colin Firth és Julianne Moore réved fájdalmas tekintettel a távolba, majd két napja megérkezett a fenti előzetes, amely semmilyen utalást nem tartalmaz a főhős szexualitására. Úgy tűnik, hogy filmet forgalmazó Weinstein Company nem kockáztatja meg, hogy a meleg tartalom potenciális nézőket ijesszen el, ezért az új trailer inkább a gyönyörű operatőri munkára és a kritikusok által méltatott alakításokra koncentrál. A korábbi előzetesben elcsattant egy csók Firth és a szeretőjét játszóó ...

Sherlock Holmes most igazán beindul

Archívum2009.11.06, 09:24

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Y84mQ6eAdQYPeuyX   Új, magyar feliratos előzetes érkezett a Sherlock Holmes-hoz, amiben sztoriból, látványból és akcióból is még többet kapunk, mint az eddigiekben. Úgy tűnik, hogy a gonosz Lord Blackwoodot (Mark Strong) kivégzik, és aztán támad fel, láthatjuk a CGI-jal elég szépen megcsinált, épülő Tower hidat és jobban megismerjük a főszereplők közti viszonyokat is: a sármos akció-Holmest alakító Robert Downey Jr. Watsonnal (Jude Law) és Irene Adlerrel (Rachel McAdams) is játékosan civódik a legtöbb jelenetben. A film január 7-én kerül a magyar mozikba, és már várjuk: ez lehet Guy Ritchie nagy llehetősége, ...

Angelina Jolie hajfestéssel menti meg az életét

Archívum2009.11.05, 11:50

http://d.yimg.com/m/up/ypp/movies/player.swf?vid=16466457&repeat=1&siteHostUrl=http%3A//movies.yahoo.com   Megjött a jövő nyáron mozikba kerülő Salt című Phillip Noyce-thriller előzetese. Angelina Jolie a Tom Cruise-tól megörökölt szerepben egy Evelyn Salt nevű CIA-ügynököt játszik, akit egy orosz fogoly kollégái füle hallatára megvádol azzal, hogy valójában orosz kém. A szupernő nem sokat teketóriázik, rögtön akciócsaj üzemmódba kapcsol, és lelép, mielőtt kollégái kicsinálnák. A biztonság kedvéért szőke haját feketére festi - így tuti senki nem ismer rá. A klipben nincs semmi, ami megkülönböztetné a filmet hasonló tematikájjú ...

Jake Gyllenhaalnak csodás szerszáma van

Archívum2009.11.03, 11:12

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=XaHyAl1lctb5AphY   Megérkezett az első igazi, ráadásul magyar szinkronos előzetes a Prince of Persiá-hoz, ami időközben a Perzsia hercege: Az idő homokja magyar címet kapta. Az aranyszínben játszó klipben a herceget alakító, a szerephez durván kigyúrt Jake Gyllenhaal látványos dolgokat művel a szerszámával, egy csodálatos tőrrel, amely képes visszafordítani az idő menetét. A tőrt persze gonosz emberek gonosz dolgokra szeretnék felhasználni, de a herceg és szépséges segítője, Tamima hercegnő (Gemma Arterton, akit olajba pácoltak A Quantum csendjé-ben) azért küzd, hogy ezt megakadályozza. Erősen kételkeedünk ...

John Lennon egy idegesítő kis farok

Archívum2009.10.30, 14:29

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=55dBlprfHR8cHB1A   A film nem is annyira a Beatles megalakulásáról, mint Lennon családi hátteréről szól: viszonylag ismert tény - Lennon Mother című dala is erről szól -, hogy a zenészt óvodáskorától kezdve a nagynénje nevelte, és Lennon csak tinédzserkora végén találkozott újra az édesanyjával. A film legjobb részei állítólag azok, amikor a nagynénit megformáló Kristin Scott Thomas a színen van - ezt simán el tudjuk képzelni, Scott Thomas rendszerint zseniális -, ugyanakkor Anne Thompson szerint a családi problémák ábrázolása melodrámába megy át - és ezt is elhisszük, mert már az előzetes is bizonyítja.

Alkonyatmérgezést kaphatnak a tinik

Archívum2009.10.30, 16:59

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=I9RgFHZzAhdXP6to   Nem kétséges, hogy az Alkonyat - Újhold-at őrült várakozás előzi meg: a több mint 150 videomegosztó site adataival dolgozó Visible Measures nevű cég statisztikája szerint már több mint 25 millióan megnézték a film előzetesét az interneten (az [origo] videomegosztóján, a Videán is már majdnem 60 ezren látták. Az amerikai forgalmazó mégsem bíz semmit a véletlenre: az Alkonyat-láz fokozása érdekében a második rész bemutatója előtti napon újra mozikba küldi az első részt - annak ellenére, hogy DVD-n is kijött már a film. A magyar forgalmazó sem tétlenkedik, az Újhold november 20-i, ...

James Cameron mégis emberből van

Archívum2009.10.30, 13:52

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zl9m0iUAAuvfCWC9   Se az Avatar-napon levetített részletektől, se az első előzetestől nem dobtuk el magunkat, de most megérkezett James Cameron Avatar-jának a hosszú (nagyon hosszú: majdnem 3 és fél perc, de hát a megalomán Cameron nyilván nem éri be egy kétpercessel) előzetese is, ami már sokkal meggyőzőbb. Az alkotók itt szépen, alaposan elmagyarázzák a mozgássérült katona, Jake Sully (Sam Worthington) motivációját arra, hogy elvállalja a Pandora bolygó leigázására irányuló megbízást (lényegében: szeretné visszakapni a lábát) és az avatarok megszületésének módszerét is megismerhetjük - már amennyiree ...

Matt Damon megmenti Dél-Afrikát

Archívum2009.10.28, 11:06

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=l2QUjIf8GhpBt1iQ   Megjött az előzetes Clint Eastwood korábban The Human Factor címen futó, azóta Invictus-ra átkeresztelt Nelson Mandela-filmjéhez is. Mint korábban megírtuk, a dráma az apartheid összeomlása után, Mandela hatalomra kerülésének időszakában játszódik. A faji ellentétektől szétszakított országot Mandela a rögbi-világbajnokság segítségével akarta összehozni, és ehhez a dél-afrikai rögbicsapat kapitányára volt szüksége, és persze arra, hogy a csapat nyerjen is. Az előzetes kissé túl szentimentális a mi ízlésünknek, de ezt főleg a csöpögős zene és a Mandelát alakító Morgan Freeman suttogó ...

Matt Damon szembeszáll a rendszerrel

Archívum2009.10.28, 10:25

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=jzYjbOdtOoSNTKYY   Megérkezett a hosszú előzetes a Matt Damon főszereplésével készült Zöld zóna című háborús akcióthrillerhez. A második és harmadik Jason Bourne-filmet is jegyző Paul Greengrass a rendező, és úgy fest, hasonló pörgős stílusban csinálta meg ezt a filmet is. A 2011-ig váratott Bourne-rajongók éhségét biztos csillapítja majd az akciózó Matt Damon (aki ezúttal ocsmány bajusz helyett hülye napszemüveget visel), de a sztori kicsit fáradtnak tűnik: Damon egy Irakban szolgáló katonatisztet alakít, aki tudomást szerez valami magas szinten zajló sötét manipulációról, és persze egymagában szembeeszáll ...

Emma Thompson ronda, de varázsereje van

Archívum2009.10.28, 13:20

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=C7v9tyjbKvVy4oZD   A történet ezúttal egy farmon játszódik, ahol, mint kiderül, nem csak az anyának, hanem a gyerekeknek is szükségük lesz Nanny McPhee varázserejére, mégpedig ahhoz, hogy elbánjanak két elkényeztetett, kiállhatatlan unokatestvérükkel. A filmben Thompsonon kívül felbukkan még több zseniális angol színész is, köztük Rhys Ifans és Maggie Smith. A magyar nyelvű rövid ízelítőből egyelőre nem sokkal több derül ki ennél - talán csak az, hogy a varjak is böfögnek. A Nanny McPhee és a Nagy Bumm 2010 júniusában kerül a hazai mozikba.

A magyarok is retteghetnek hamarosan az USA kedvenc horrorján

Archívum2009.10.21, 17:57

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Oq56UPdmrjMaRe6G   A Paranormal Activity című miniköltségvetésű horrorfilmet már emlegettük az utóbbi hetek boxoffice-cikkeiben, mivel a tizennéhányezer dollárból készült film a Blair Witch Project-hez hasonló kirobbanó sikert ért el, azt bizonyítva, hogy a közönségnek minden tíz évben szüksége van egy házilag barkácsolt kézikamerás-ijesztgetős filmre. Az Aeon Flux blogról értesültünk róla, hogy a már több mint 35 millió dollárt bezsebelt alkotást hamarosan Magyarországon is bemutatják: november 19-én kezdik majd vetíteni néhány budapesti moziban a késő esti órákban. De ha jól értelmezzük a forgalmazóó ...

Benicio Del Toro a Holdat vonyítja - a Farkasember előzetese

Archívum2009.10.21, 17:06

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=g8layFiZ5JEGibJa A Farkasember korábbi hosszú előzetese    

Colin Farrellt megtörték a háború borzalmai

Archívum2009.10.20, 18:14

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=orEJ2CMSjKbhdOwV   Az Oscar-díjas bosnyák rendező, Danis Tanovic (Senkiföldje, Pokol) Triage című harmadik nagyjátékfilmjével nyitott múlt héten a római filmfesztivál, úgyhogy szépen fel is tették a netre az előzetesét és egy egyperces részletet is. Ezeket megnézve először az tűnik fel az embernek, hogy a főszerepet játszó Colin Farrell milyen Christian Bale-esen lefogyott a film kedvéért. Farrell ugyanis egy ír háborús fotóst alakít, aki hazatérve egyik megbízatása után a poszttraumatikus stressz jeleit mutatja. Aggódó felesége (Paz Vega) elkezd nyomozni, hogy kiderítse, pontosan mi történt a férjéveel ...

Meryl Streep két pasit is kap karácsonyra

Archívum2009.10.19, 15:58

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DfSCxszIqHSN6chz   Megérkezett a magyar szinkronos előzetes az Egyszerűen bonyolult (It's Complicated) című romantikus vígjátékhoz, amely december 24-én érkezik a hazai mozikba. A klip nem tökéletes minőségű és a mikrofon is belóg néha, mégis érdemes megnézni, mert több ponton merészebb és viccesebb, mint a korábban netre került amerikai verzió (kulcsszavak: gyantázás és webkamera). Nancy Meyers filmje középkorú emberek szerelmi háromszögéről szól: egy elvált házaspár (Meryl Streep és Alec Baldwin) kezd újra kavarni, miközben a volt férjnek már van új felesége, a volt feleség pedig egy építésszel ...

Előzetes: Nagy Ervin nem fér a gatyájába

Archívum2009.10.19, 14:59

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=V06SZeAxNx82u9gy   Megjött az angol nyelvű, magyar feliratos előzetes a november 5-én mozikba kerülő Szobafogság című thrillerhez. A korábban Pinprick címen futó film a Magyarországon élő amerikai Daniel Young első nagyjátékfilmje, és egy furcsa háromszögről szól: anyáról (Rachael Blake), kamaszlányáról (Laura Greenwood) és egy titokzatos idegenről (Nagy Ervin), aki beköltözik a lány gardróbjába és közben az anya szeretője lesz. Az előzetesből kiderül, hogy gardróbban lakni nem egy leányálom, lehet például, hogy az embernek nem jut megfelelő méretű alsónadrág, és az aláfestő zenéből és a klip legvégébből ...

Gyorsan cserélődnek a nők Csányi Sándor oldalán

Archívum2009.10.19, 00:13

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=S8HAUJ95LFjn9EHL A Poligamy című film előzetese Az előzetesből nem derül ki, hogy Csányi figurája milyen csoda folytán lesz a város legnagyobb szívtiprója, de gyanítjuk, hogy ennek valami köze lesz ahhoz a kis faszoborhoz, amit a 17. másodpercben mutatnak egy doboz tetején. A mindössze száz másodperces ízelítő pont annyit villant fel a bonyolult cselekményből, hogy az csak még jobban felkorbácsolta a kíváncsiságunkat, pedig a magyar filmek közül már eddig is a Poligamy-t vártuk a leginkább idén. A egyetlen sajnálatos mellényúlás az alkotók részéről, hogy aláfestő zeneként a Kaukázus együttees ...

George Clooney nem ereszkedik le közénk

Archívum2009.10.16, 15:49

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AmlAtnR5RaZAFEyJ   Múltkor már mutattuk az Egek ura (Up in the Air) második előzetesét, most ugyanezt magyar felirattal is meg lehet nézni. A folyton utazó, emberek kirúgására specializálódott ügynök (Clooney) sztorijától továbbra sem igazán tudjuk, hogy mit várjunk: ez az előzetes sokkal kommerszebb filmet sejtet, mint amit mi látni szeretnénk Walter Kirn regénye alapján, a külföldi kritikák többsége viszont nagyon dicsérte. Még várnunk kell egy kicsit, hogy véleményt alkothassunk: az Egek ura csak jövő márciusban érkezik a magyar mozikba.

Mel Gibson ezzel nem szeretteti meg magát

Archívum2009.10.15, 12:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=blXcdKyKVDCCa4fV   A film Campbell azonos című 1985-ös minisorozatán alapul, amelyben egy nyomozó lányát meggyilkolják, és amikor az apa elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, rájön, hogy szövevényes politikai ügy áll a háttérben. Egy hatórás sorozat kétórás filmmé alakítása közben óhatatlanul sok részlet elvész, de ha hihetünk az előzetesnek, a tömörítés most sokkal kevésbé sikerült, mint A dolgok állása esetében. Az sem annyira bíztató, hogy a szerepet, amit eredetileg Robert De Niro játszott volna a filmben, (az amúgy remek) Ray Winstone vette át. Az Edge of Darkness-t az USA-ban január 28-án mutatják bbe, ...