előzetes

címke rss

Valami nem stimmel Robert De Niro szemével - előzetes

Film2011.09.14, 19:18

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=QnJJ1IBT8LxmcfvP A Red Lights-ban a fent említetteken kívül szerepel még Cillian Murphy (Eredet), Toby Jones (A hírhedt), valamint a miskolci CineFesten is vetített Martha Marcy May Marlene című film miatt jelenleg az egyik legfelkapottabb fiatal színésznőnek számító Elisabeth Olsen. A  filmet az Élve eltemetvé-t is jegyző Rodrigo Cortés rendezi, egyelőre az amerikai bemutató időpontja sem ismert, de annyi biztos, hogy valamikor jövőre lesz és, hogy Magyarországon a Fórum Hungary fogja forgalmazni.

Zombifejű gyerekek a magyar kalandfilm előzetesében

Archívum2011.09.12, 12:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=P9hYosYB9tiRONjV   A klip vészjósló hangulatú, különösen az elején látható zombifejű gyerekek paráztatók. A Sherlock Holmes nevében-t a Cruel World Team csinálta (a rendező Bernáth Zsolt), akik a Sohasevolt Glóriá-t és az Einstein mega shotgun-t is jegyzik. Mint eddigi filmjeiket, ezt is állami támogatás nélkül valósították meg, és decemberben szeretnék bemutatni.

Steve Martin már egy poént sem képes elsütni - előzetes

Film2011.09.07, 12:34

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=YInbIsjfb6SpRrya   A poénokat valahogy kifelejtették a klipből (olyanokon kéne nevetnünk, hogy Steve Martin lekési a repülőgépét valami Isten háta mögötti helyen, meg hogy Jack Black azt mondja, nehogy vihar legyen, aztán vihar lesz), a legviccesebb még a három színész klipet felkonferáló kis szkeccse, pedig az is súrolja a kínosat. A The Big Year a tervek szerint 2012 márciusában érkezik a hazai mozikba.

Anna Paquin a szüzességét akarta elveszíteni, de embert ölt - előzetes

Archívum2011.09.02, 15:02

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sosAI5yEjAxFIKb1   A hatéves csúszásban főleg az a kínos, hogy Anna Paquin, aki huszonkét-huszonhárom éves volt a forgatáskor, egy tizenhét éves diáklányt alakít a filmben, ma viszont huszonkilenc éves, és a True Blood nézőinek elég furcsa lesz látni a visszafiatalodott színésznőt a vásznon. A film egyébiránt arról szól, hogy Paquin elindul otthonról, hogy elveszítse a szüzességét, de útközben buszbalesetet okoz (a sofőrt játssza Mark Ruffalo), amiben egy nő meghal. Ezután nehéz morális döntéseket kell hoznia, de úgy tűnik, az idejébe még az is belefér, hogy összeszűrje a levét az egyik tanárával (Damon).

Itt az első előzetes Az éhezők viadalához

Film2011.08.29, 18:34

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=bwtYCZdCJbRNWagk   A film a közeli jövőben, az USA szétesése után játszódik, és egy kegyetlen valóságshow-ról szól, amiben tizenkét fiatal párnak kell megküzdenie egymással, amíg csak egy pár marad életben. A résztvevőket sorsolással választják ki, és amikor Katniss húgának kellene versenyeznie, a lány felajánlja, hogy inkább ő küzd helyette. Párja egy Peeta (Josh Hutcherson) nevű fiú lesz, akivel együtt sokkal felkészültebb versenyzőkkel szemben kell megállniuk a helyüket. A regénytrilógiát négy filmben dolgozzák fel, Az éhezők viadala 2012. március 22-én érkezik a magyar mozikba, a Futótűz című ...

Olivia Wilde-nak csak percei vannak hátra - előzetes

Archívum2011.08.29, 15:15

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3BwJcPoCtFcV4gTM   Justin Timberlake figurája valamiképpen rengeteg időre tesz szert, de úgy tűnik, az anyját (Olivia Wilde) már nem tudja megmenteni. Némiképp homályos okból elrabolja Amanda Seyfriedet, de látható, hogy Cillian Murphy és a Mad Men-ből ismert Vincent Kartheiser ezt nem fogja tűrni. A Lopott idő október 27-én kerül a magyar mozikba. ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Johnny Depp többet iszik, mint emberileg lehetséges - előzetes

Archívum2011.08.26, 11:59

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sm5XzkeRYymBpgs4   A Rumnapló-ban Depp újságíró figurája Puerto Ricóba utazik, ahol összegabalyodik egy szőke szépséggel (Amber Heard), hihetetlenül nagy mennyiségű rumot fogyaszt el a szerkesztője (Richard Jenkins) kontójára, és feltehetően meggyűlik a baja a szőke hölgy pasijával (Aaron Eckhart). A klip alapján a film kevésbé tűnik elborult agyúnak, mint a Félelem és reszketés, de azért Bruce Robinson (Mi ketten) rendező is pont eléggé dilis hangot üt meg. ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Az NDK-s csajokat a Balatonnál szedik fel - előzetes

Archívum2011.08.25, 17:04

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DvVOijLn6CPWsmjh   Nálunk Forgács Péter foglalkozik a témával, aki Német egység a Balatonnál című kiállításának anyagából készít filmet, ami az egykor nálunk nyaraló kelet- és nyugatnémetek, illetve egy őket megfigyelő Stasi-ügynök visszaemlékezéseire épül. Nagypál Orsi (Paktum, Hidegzuhany) is erről a témáról szeretné forgatni első nagyjátékfilmjét, a Balatoni tengeralattjáró-t, amiben egy tizenegy éves magyar fiú szemszögéből mesélné el a kelet- és nyugatnémetek találkozásait a Balaton-partnál.

Kate Winslet átmegy ripacsba - előzetes

Archívum2011.08.22, 11:38

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AV7WCsApNNIMYb8H   Az öldöklés istene című színdarabon alapuló film arról szól, hogy két házaspár (Winslet és Waltz, illetve Foster és Reilly) egy délután összejön, hogy megbeszéljék a gyerekeik közt nap közben lezajlott konfliktust, de a civilizáltnak induló beszélgetés egyre inkább elfajul. Szerintünk ez még nem indokolja a klipben látható ripacskodást. A Carnage világpremierje az augusztus 31-én kezdődő velencei filmfesztiválon lesz.

Gerard Butler aknavetővel menti az afrikai árvákat - előzetes

Archívum2011.08.19, 14:02

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zjVSMTE9Uo4asIJS   A filmváltozatban Gerard Butler játssza Childerst (pedig Billy Bob Thornton jobban hasonlít rá), Michelle Monaghan pedig a feleségét. A kissé patetikus előzetesből sajnos nem tűnik úgy, hogy mindent kihoztak volna a sztoriból, amit lehetett. A Machine Gun Preacher az USA-ban szeptemberben kerül a mozikba.

Nicolas Cage tüzet vizel - előzetes

Film2011.08.19, 21:22

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AK2wmfirU8T7caAR A szellemlovas folytatását a Crank-filmeket és a Gamer - Játék a végsőkig-et jegyző páros (Mark Neveldine és Brian Taylor) rendezte, Cage mellett feltűnik még Christopher Lambert, Idris Elba (Stringer Bell a Drót című tévésorozatban), valamint Violante Placido (Clooney lélegzetállítóan szép partnere Az amerikai-ban) is. A filmet 2012. február 17-én mutatják be Amerikában, egyelőre nem tudni, mikor jön a magyar mozikba.

A hűtlen Nicole Kidman tehet róla, hogy túszul ejtették - előzetes

Film2011.08.19, 13:09

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UlYo0E13mPDon4ls   Az előzetesből kiderül, hogy Cage egy gazdag pasast alakít, akit egy nap feleségével (Nicole Kidman) együtt túszul ejt egy banda a saját házában, ő azonban megmakacsolja magát, és nem hajlandó csak úgy engedni a rosszfiúknak. A klip azt is sejteti, hogy Kidman figurája korábban viszonyba bonyolódott az egyik túszejtő betörővel (Cam Gigandet), úgyhogy csak magára vethet, hogy ilyen helyzetbe került. A Trespass az USA-ban egyszerre kerül mozi- és VOD-forgalmazásba, október 14-én.

Görög Zitát már megint kihagyták - előzetes

Film2011.08.19, 12:36

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3DOUTuwfz6eTglUq

Vibrátorral nyugtatják le a hisztis nőket - előzetes

Archívum2011.08.17, 11:37

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UeRsriCztM2rvnbh   Freud is sokat írt a hisztériáról mint lelki betegségről, ami a szexuális frusztrációra vezethető vissza, de úgy tűnik, ez a film nem annyira tudományosan, mint inkább bohókásan meséli el, hogy egy orvos (Jonathan Pryce) és ifjú munkatársa (Hugh Dancy) hogyan kezeli a hozzájuk forduló nőket először manuálisan, majd a fiatal doktor barátja (Rupert Everett) leleményességének köszönhetően egy portörlőhöz hasonló szerkezet segítségével. A filmben Maggie Gyllenhaal alakítja Pryce figurájának a lányát, aki szemet vet Dancyre.

Taylor Lautnernek arcizma se rándul - előzetes

Film2011.08.12, 15:12

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pZ4XaqodDhipCs65 ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Ralph Fiennes véres fejjel gyilkol - előzetes

Archívum2011.08.11, 10:53

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=R4k7ddHEdqE2C5Aq   Nyilvánvaló az előzetesből, hogy a modern korba helyezéssel Fiennes fel akarta erősíteni a darab mai áthallásait - erről beszélt a film berlini sajtótájékoztatóján is -, de a végeredmény kicsit bizarrnak tűnik. A Coriolanus az USA-ban decemberben kerül a mozikban, nálunk jövő januárban várható. ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Harold és Kumar 3D-ben szív tovább - előzetes

Film2011.08.11, 18:06

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=EihDSWHgSBktMu0Z ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

A távkapcsolat a legszomorúbb dolog a világon - előzetes

Film2011.08.10, 14:28

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=uKBtpLAvdIT1udH2 ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Tilda Swinton fiával valami nagyon nem stimmel - előzetes

Archívum2011.08.09, 11:07

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dTjT5D8B3VCdAR2c ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Orális szexszel indul a bébicsőszködés - előzetes (18+)

Film2011.08.08, 14:36

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dbxd267v5t644ibG ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Csányi Sándor megszökteti Marozsán Erikát - előzetes

Film2011.08.09, 10:49

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=T0Dsmn9jxwmqsL3D   Siposnak ez már a harmadik Márai-adaptációja: korábban az Eszter hagyatéká-t és A titkos szám-ot filmesítette meg. A Kaland világpremierje az augusztus 18-án kezdődő montreali filmfesztiválon lesz, itthon október 20-án mutatják be. Olvasnivaló: beszámolónk a film forgatásáról Nézegetnivaló: fotóink a film forgatásáról ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

A kanos tinifiúk gyilkos csapdába sétálnak (18+)

Film2011.08.03, 20:50

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ALJzxdUxqErL8HN1   A három főhős srác (Michael Angarano, Nicholas Braun és Kyle Gallner) óvatlanul válaszol egy idősebb nő szexhirdetésére, azonban amikor megérkeznek a találkára, nem gruppenszex, hanem egészen más várja őket.  Egy szekta őrült vezetőjének (Michael Parks) karmai közé kerülnek, aki az előzetes tanúsága szerint válogatott kínzásokban részesíti a paráználkodókat és egyéb bűnösöket. A Red State-et az USA-ban októberben mutatják be, hazai forgalmazásáról egyelőre nem tudunk. Az ütős előzetes mellé egy ütős plakát is érkezett: ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hhogy ...

Ben Stiller és Eddie Murphy elég béna rabló - előzetes

Film2011.07.29, 10:51

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TsOpoEybWQc8ds64 ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

George Clooney politikai karrierje kerékbe törik - előzetes

Archívum2011.07.28, 11:15

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yrdZu2gi9iaD980a   Ő egy fiatal és ambiciózus kampánymenedzser, aki - valószínűleg a Paul Giamattiból és Philip Seymour Hoffmanból álló ellentábor mesterkedései nyomán - teljesen összekuszálja a szálakat, ami minden bizonnyal Clooney figurájának bukásához vezet majd. A The Ides of March az augusztus 31-én kezdődő velencei filmfesztivál nyitófilmje lesz, hozzánk a tervek szerint 2012. január 5-én érkezik. A filmhez egy ütős poszter is készült már: ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Megható történet egy vibrátorról - előzetes

Film2011.07.28, 19:04

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lHftq00Vy5oFYAVy ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Már nem csak rappelnek, hanem repülnek is a pingvinek - előzetes

Film2011.07.28, 17:55

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=t0KYsUTkAte1RDpD ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Zúzás a vízben - a Battleship előzetese

Film2011.07.27, 22:35

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5TH1WdEhiUV07JR6 ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Antonio Banderas profin bánik a szikével - előzetes

Archívum2011.07.27, 13:22

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0TFSDlOIUcU8u57u ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Katherine Heigl nem csak egyszer pofozza fel Bon Jovit - előzetes

Film2011.07.27, 11:27

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=FrpqlXHY6XZGwZKD ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Demi Moore is belebukik a gazdasági válságba - előzetes

Archívum2011.07.26, 18:35

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=cm8UgE8oQdTGNQtp ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Robert Pattinson nem valami hiteles nőcsábász

Film2011.07.26, 17:30

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JsI34MMGK4GDTvIU ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Tökéletes fegyver ez a nő - előzetes

Archívum2011.07.24, 17:24

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JJassJy0Sf19H0lG ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Ryan Gosling megvillantja ellenállhatatlan sármját - előzetes

Archívum2011.07.22, 11:20

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AabrumFGmyGRVDEs ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Daniel Craig lemészárolhatta a családját - előzetes

Archívum2011.07.21, 11:20

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=u2DJfhqP0PlGOiMY ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Ryan Gosling csaja mindig csak szexelne - előzetes

Film2011.07.20, 18:38

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=kdWUaMXwNXO5Wabj ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Pókember beletanul a repkedésbe - előzetes

Film2011.07.23, 12:16

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=t0cnAQSRgKRiGseQ ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Wong Kar-wai embere esőben csinálja ki a rosszfiúkat - előzetes

Archívum2011.07.19, 13:09

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=QvwTWQVdsHjRfxL7 ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Batman kénytelen Gary Oldman hörgését hallgatni - a The Dark Knight Rises előzetese

Film2011.07.19, 10:18

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=c4Il6fkplskkYc5h ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Gwyneth Paltrow okozza a vesztünket - előzetes

Film2011.07.14, 17:43

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xSBHLQF8hgL7FY3J Bátor húzás, hogy a rendező már a sztárokkal telezsúfolt film elején (?) kinyírja Gwyneth Paltrow-t, hogy aztán dühös, gyászoló férje (Matt Damon) vihesse tovább a filmnek ezt a szálát. Itt van még Kate Winslet, Jude Law, Laurence Fishburne és Marion Cotillard is, akik Soderbergh-gel együtt új szintre emelik azt, ami amúgy egy sima, B-kategóriás thriller is lehetett volna. A Fertőzés-t szeptember 29-től vetítik a magyar mozik. ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!  

Spielberg Tintinje vérbeli akcióhős - előzetes

Archívum2011.07.11, 15:54

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=E6z9klfjnLeuqjSe

Jennifer Aniston melltartó nélkül dirigál - videó

Film2011.07.06, 13:31

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=FJXOSbFOoIwqGOM2

Ez történt az utolsó előtti Harry Potterben

Archívum2011.06.30, 17:17

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TKnObRJLArPKYTr3

Itt a következő Pixar-film előzetese

Film2011.06.27, 19:18

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xvvhZQCpRGP0oqUO A Brave című film előzetese A Pixar első női főhősének hangját Kelly Macdonald szolgáltatja, akit tizenöt évvel ezelőtt Renton középiskolás csajaként ismerhettünk meg a Transpotting-ban, de az utóbbi időben futott be csak igazán: amellet, hogy a Pixarnak szinkronizál, főszerepet játszik a Scorsese-féle Gengszterkorzó című HBO-sorozatban (itt a második évad előzetese), és felbukkan a legutolsó Harry Potter-filmben is. A többi figura hangját olyan kiváló brit és skót színészek szállítják, mint Emma Thompson, Billy Connolly, Julie Walters, Robbie Coltrane, Kevin McKidd, valammint ...

Ha David Fincher rászabadulna a Sátántangóra

Film2011.06.23, 13:05

http://www.youtube.com/v/vujwalPSQTw?version=3&hl=hu_HU Amúgy is érdemes figyelmesen körülnézni kicsiskip YouTube-csatornájában, mert olyan csodás dolgokra lehet bukkanni, mint például ez a Batman-ízelítő, amit 1989-ben sugároztak a magyar tévében.  

Kerekes Vica dekoltázsa kulcsszerepet kapott - előzetes

Film2011.06.17, 12:44

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=M3EM78qsofAii3EP A Muži v nadeji azt az elméletet szándékozik bizonyítani, miszerint egy kifulladóban lévő házasságot leginkább hűtlenséggel lehet felpezsdíteni. A film főhőse egy Ondrej (Jirí Macháeek) nevű pipogya alak, aki már annyira nem tudja felizgatni a  feleségét, hogy az asszony szeretkezés közben is kimért hangon társalog vele. Az apósa szerint csak félrelépéssel lehet orvosolni ezt a problémát, és valóban, amikor Ondrej viszonyt kezd a gyönyörű Sarlotával (Kerekes Vica), megnő az önbizalma és a felesége is egy izgalmas, szexi férfinak kezdi őt látni. Már csak az a kérdés, lebukik-e, vallamint, ...

Brad Pitt kirobbantja a baseball-forradalmat - előzetes

Film2011.06.17, 12:00

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KmjrQj6YWgK5zMoU

Mocskosul vicces zsaru - előzetes

Archívum2011.05.31, 14:45

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=uh1IT92hY7kuEXTr

Gregor Bernadett újra szerelmes - de nem Magyar Attilába

Life.hu2011.05.31, 09:18

Nem kellett sokat várnunk, hiszen néhány hónap szünet után folytatódott Gregor Bernadett többszemélyes szappanoperája. A színésznő miután elhagyta férjét Magyar Attila miatt, most újból visszatért élete párjához, Somogyi Istvánhoz. Hajdú Péternek meséltek viszontagságokkal teli közös életükről a vasárnap esti Frizbiben.

Daniel Craig tiszta vér A tetovált lány korhatáros előzetesében

Film2011.05.29, 01:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=vz49EWlGcnR1ugfw Stieg Larsson őrülten népszerű regényének angol nyelvű változatában Daniel Craig játssza az eltökélt oknyomozó riportert, Mikael Blomkvistot, A közösségi háló nyitójelenetében látott Rooney Marára pedig alig lehet ráismerni Lisbeth Salanderként. Az előzetesben egy szó sem hangzik el, körülbelül fél másodpercekre villannak fel részletek a filmből mialatt a Led Zeppelin Immigant Song című száma zakatol Trent Reznor és Karen O (a Yeah Yeah Yeahs énekesnője) feldolgozásában. A tetovált lány-t december 21-én mutatják be az amerikai mozik.

Újra dalolnak a pingvinek - előzetes

Archívum2011.05.27, 10:42

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=T1zoaR2bLIbkjflB

George Clooney-t csúnyán megcsalták - előzetes

Film2011.05.26, 18:52

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zL2ij1ubeK53iAn4

Gyanúsan ismerős előzetes a Transformers 3-hoz

Archívum2011.05.23, 11:53

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=j8FbaoLRCEAn31ae

Megkezdi az országgyűlés az első sarkalatos törvény tárgyalását

Itthon2011.06.08, 16:31

A gyöngyöspatai eseményeket feltáró bizottságról, valamint a köztisztviselők felmenthetőségéről is határozatot hozhatnak hétfőn a parlamentben. Tárgyalni kezdik az Állami Számvevőszék jogkörének kibővítéséről szóló javaslatot is, ez lehet az első módosított sarkalatos törvény az új alaptörvény elfogadása óta.

Spielberg végre megmutatja Tintint - előzetes

Archívum2011.05.23, 11:35

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=mBSOyPBLhaJ5UsBT

Hugh Jackmant egy kisfiú veszi rá a bunyózásra - előzetes

Archívum2011.05.11, 11:33

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=58HUVmKwzroYrxLg

Lézeres szemkiégetés is lesz a Végső állomás 5-ben - előzetes

Archívum2011.05.10, 12:19

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=bvn1wG08PLMvZTCe

A mutánsok megmutatják, mit tudnak - előzetes

Film2011.05.09, 12:30

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=jOQHFjlDirhbHhGS

Az Avatar Na'vi-lánya bugyiban gyilkol - előzetes

Film2011.05.06, 10:23

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=n0d8IQWdysqE9Cnc A forgatókönyvet Besson írta gyakori alkotótársával Robert Mark Kamennel, a rendező Olivier Megaton (A szállító 3), a 40 millió dolláros produkciót többek között Chicagóban, New Orleansban, Mexikóban, Kolumbiában és Párizsban forgatták. A Colombianá-t július 27-én mutatják be Franciaországban és szeptember elején Amerikában, a magyarországi forgalmazásával kapcsolatban még nem kaptunk híreket.

Anne Hathaway évente egy napot szerelmes

Archívum2011.05.03, 09:08

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xmo8fHhDIVejg8Vr Szimpatikus, hogy az előzetes alapján úgy tűnik, eltalálták a hangvételt és nem silányították szimpla romantikus "a végén úgyis összejönnek" limonádévá az ennél sokkal összetettebb sztorit és a két főszereplő láttán sem lehet panaszunk. A trailer egyik nagy hibája viszont, hogy másfél percbe megpróbálja lineárisan belezsúfolni az egész történetet és így összesűrítve az az érzése lehet az embernek, hogy az évek múlását (20 évig kísérjük végig a sorsukat) folyamatos frizura-váltások szemléltetik csak. Pár másodperc alapján erőltetettnek tűnik Hathaway szürke egérkéből bombanővé változtaatása, ...

Gonosz robotkígyó roppantja szét a felhőkarcolót - itt a Transformers 3 előzetese

Archívum2011.04.29, 02:00

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JsJsNQWwJFlTT0Dr A lényeg persze a klip második felében teljesen eluralkodó zúzás: felbukkan az Álcák rémisztő kinézetű űrhajója, támad Shockwave és egy (vagy több?) óriási kígyó is megjelenik, ami könnyedén szétkap egy felhőkarcolót is. Láthatjuk a Megan Fox helyett bevetett jócsajt, Rosie Huntington-Whiteley-t is, aki leginkább azzal van elfoglalva, hogy szexisen csücsörítsen dús ajkaival, miközben ijedten bámul az égre. Képregényszakértő kollégánk értékelése szerint az előzetes főleg abban hoz újat a korábbi filmekhez képest, hogy "sokkal komolyabban veszi magát. Igaz, hogy már a második részben iss ...

Az Immortals a szegény ember 300-a - előzetes

Archívum2011.04.27, 11:26

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wRAS2HTYx87q680b

Szaddám Huszein fia visszatért és bulizik - előzetes

Archívum2011.04.26, 17:02

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=CX0GrEZlWk1ymFRa   A The Devil's Double (Az ördög dublőre) című film a dublőrnek, Latif Jahiának az azonos című könyvén alapul, amelyben beszámol arról, hogyan kényszerítették arra, hogy Udaj dublőre legyen, milyen plasztikai beavatkozásokon kellett átesnie, hogy még jobban hasonlítson rá, és hogyan élt Udaj mellett. A gyilkolásban és emberek kínzásában örömét lelő Udaj olyan kiszámíthatatlan volt, hogy Szaddám egy időre bebörtönözte, majd Svájcba száműzte, de aztán visszafogadta. Udajt 2003-ban egy amerikai katonai egység ölte meg. Az egykori dublőr már három könyvet írt az életének Udajjal töltött i ...

Szigoríthat a dohányzás szabályain az országgyűlés

Itthon2011.06.08, 16:34

Kétnapos ülésbe kezd az országgyűlés kedden, ha a parlament a kormánypárti képviselők által benyújtott formában fogadja el a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslatot, akkor kedden határozat születhet az ügyben.