előválasztás

címke rss

Gréczy: Le kellett leplezni az összeesküvést

Itthon2017.02.07, 12:28

A belső ellentétek ellenére folytatódnak a tárgyalások az ellenzéki pártok között – mondta az Origónak Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. A napokban ugyanis Gyurcsány Ferenc DK-elnök azt állította, hogy az MSZP őt megkerülve próbált megállapodni a választási indulásról egy DK-s politikussal. Később kiderült, hogy Lengyel László politológus Niedermüller Péter segítségével mozdította volna el Gyurcsány Ferencet a DK éléről. A titkos találkozón Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is részt vett.

Se jelölt, se program, se jövőkép

Itthon2017.01.27, 17:27

Nagy lendülettel vetette bele magát Botka László, hogy legyen a baloldali pártok közös miniszterelnök-jelöltje, de jelenleg nagyobb a káosz az ellenzéki térfélen, mint 2016 végén. Szeged szocialista polgármestere olyan feltételeket támasztott az indulásáért cserébe, amik várhatóan nem fognak teljesülni. A baloldali belső küzdelmeket csak tovább bonyolítja, hogy újabb és újabb pártok és mozgalmak jelentik be, hogy elindulnak 2018-ban. Időközben Lattmann Tamás is jelentkezett a miniszterelnök-jelölti posztra.

Váratlan eredmény a baloldali előválasztáson

Nagyvilág2017.01.22, 22:49

Manuel Valls volt francia miniszterelnök továbbjutott ugyan, de csak a második helyen.

Választási roncsderbit tart a baloldal

Nagyvilág2017.01.21, 20:38

Előválasztáson döntenek a francia szocialisták arról, hogy ki lesz a párt köztársasági elnökjelöltje az áprilisi voksoláson. Nincsenek könnyű helyzetben a szocialisták, mivel az elmúlt öt év kudarcos kormányzása miatt a várható elnökjelöltjüknek nincsen sok esélye arra, hogy a májusi, második fordulóba jusson. Ráadásul a baloldalon a szocialistáknak több riválisuk is lesz.

Először vitáztak a tévében a francia baloldali elnökjelöltek

Nagyvilág2017.01.13, 04:19

A francia baloldali elnökjelöltek első, csütörtöki televíziós vitájában a nézők 29 százaléka a Szocialista Párt baloldalához tartozó, protekcionista gazdaságpolitikát hirdető Arnaud Montebourg volt gazdasági minisztert találta a legmeggyőzőbbnek Manuel Valls volt miniszterelnök (26 százalék) és Benoit Hamon volt oktatási miniszter (20 százalék) előtt - derül ki az Elabe közvélemény-kutatóintézetnek a BFM hírtelevízió számára készült gyors felméréséből.

Ma eldőlhet, ki lesz az új francia elnök

Nagyvilág2016.11.27, 14:32

Két volt miniszterelnök, Francois Fillon és Alain Juppé versenyez azért, hogy Franciaország következő jobbközép elnökjelöltje - és a jövőre tartandó elnökválasztás favoritja - lehessen. A szavazás második fordulóját ma tartják, mivel az elsőben, november 20-án egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie a győzelemhez szükséges szavazatokat. A közvélemény-kutatások szerint a meglepetésember, Fillon lehet a befutó.

Francois Fillon komoly változást ígér Franciaországnak

Nagyvilág2016.11.21, 06:52

Jelentős megszorításokat, a közszférában félmilliós leépítést, de ezzel együtt a bevándorlás "minimálisra csökkentését" és a "nemzeti szuverenitás" helyreállítását ígérte a jobboldal előválasztásának első fordulójában győzedelmeskedő - Nicolas Sarkozy volt államfőt is maga mögé utasító - Francois Fillon.

Fillon vagy Juppé lehet a francia jobboldal elnökjelöltje

Nagyvilág2016.11.20, 23:59

Francois Fillon a szavazatok 44 százalékával végzett az élen az első fordulóban. Alain Juppé a voksok 28 százalékát szerezte meg. Nicolas Sarkozy 21 százalékot kapott, és ezzel a harmadik helyen végzett.

Rekordrészvétel a francia előválasztáson, Francois Fillon vezet

Nagyvilág2016.11.20, 22:34

Mintegy 4 millió választásra jogosult francia állampolgár adta le voksát vasárnap a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulójában az IFOP közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint, az Elabe intézet 3,9 millió és 4,3 millió közé becsülte a szavazók számát.