előválasztás

címke rss

Újabb ellenzéki háború: Ferencvárosban a Párbeszéd támogatottja visszaszólt a Momentumnak

Itthon2019.07.02, 16:07

Nem hagyta szó nélkül Baranyi Krisztina, a Párbeszéd által támogatott polgármesterjelölt, hogy a Momentum ráindította az ex-LMP-s Jancsó Évát, és közösségi oldalán üzent a kerületi megállapodásokat sorra felrúgó pártnak. Az Együtt egykori politikusa három pontban bizonygatta, miért neki kellene összellenzéki támogatással a háta mögött elindulnia a városvezetői székért, ami azt mutatja, elhúzódó háborúra lehet számítani Ferencvárosban is.

Karácsony Gergely: Aki még egyszer megpróbál bekavarni, az politikai hulla lesz

Itthon2019.07.04, 17:06

Közel másfél hét telt el a múlt héten befejeződött előválasztás óta, azonban semmi jele annak, hogy az ellenzéki pártok korábbi konfliktusai csillapodtak volna. Sőt, a hvg mai számában Karácsony Gergely minden eddiginél továbbment: Aki az előválasztás után még egyszer megpróbál bekavarni, az politikai hulla lesz - fenyegette meg nyíltan Gyurcsány Ferencet, aki a roncsderbi során egyszer már átverte őt. A DK és Karácsony kapcsolata ezzel sosem látott mélypontra jutott, a Párbeszéd társelnöke azonban nemcsak a balliberális pártot és elnökét, hanem az ellenzék többi pártját is kritizálta. Hogyan lesz ebből béke?

Karácsony tapasztalatlansága Zugló után Budapestet is tönkretenné

Itthon2019.07.23, 11:26

A kifejezetten alacsony választói érdeklődés mellett zajló fővárosi előválasztásokból Karácsony Gergely került ki győztesen, aki ezáltal a budapesti baloldal régi-új kampányarcává vált.

Elismerték: messze van a ferencvárosi ellenzék a megállapodástól

Itthon2019.07.25, 10:35

Továbbra sem tudott megegyezni arról az ellenzék a IX. kerületben, milyen feltételek mellett kellene megtartani az előválasztást. Teljes az ellenzéki csőd Ferencvárosban, Baranyi Krisztináék elismerték, messze vannak még attól, hogy egymás kezébe csapjanak. 

Ellenzéki bohózat: újabb előválasztásokat akar egy LMP-s politikus

Itthon2019.07.28, 18:20

Tálas Lőrinc, az LMP politikusa arról írt vasárnapi véleménycikkében, hogy további fővárosi kerületekben kellene előválasztásokat tartani. Pár hét van hátra az önkormányzati választásokig, a kormányellenes erők még mindig itt tartanak.  

Teljes ellenzéki káosz: Ferencvárosban elhalasztották az előválasztást

Itthon2019.07.29, 11:44

Mivel a felek nem tudtak semmilyen megállapodást kötni egymással, ezért várhatóan egy héttel elhalasztják a ferencvárosi előválasztást az ellenzéki pártok. Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea között a pártok nem tudtak dönteni, így a választókra bízták volna a döntést, azonban sem az előválasztás lebonyolításáról, sem a tárgyáról nem sikerült megegyezni. 

Szolnokon kitört a totális ellenzéki belháború

Itthon2019.07.30, 14:14

Kevesebb mint két hónappal az önkormányzati választás előtt Szolnokon is előválasztást tartanak a közös polgármesterjelöltben megállapodni képtelen ellenzéki pártok jelöltjei között - derült ki a kormányellenes erők egy részét magába foglaló Szolnoki Többség elnevezésű csoport tegnap közzétett posztjából. Alighogy megszületett a döntés, a felek egymásnak estek, és ugyanott folytatták, ahol abbahagyták.

Mélyponton a ferencvárosi ellenzék: a Facebookon üzengetnek egymásnak

Itthon2019.08.02, 11:11

Továbbra sem sikerült megállapodnia a ferencvárosi ellenzéknek az előválasztás technikai feltételeiben, ezért a helyi politikusok elkezdtek pozíciókkal üzletelni, alkudozni. Jancsó Andrea tegnapi bejegyzésében alpolgármesteri posztot ajánlott fel Baranyi Krisztinának, amit az exegyüttes politikus csúnyán visszautasított. Egyre mélyebben a IX. kerületi ellenzék, sehol sem tartanak pár héttel az őszi választás előtt.

Századvég: A választók alig 5 százaléka vett részt az ellenzéki előválasztáson Ferencvárosban

Itthon2019.08.17, 12:10

Alacsony volt a részvételi arány a ferencvárosi ellenzéki előválasztáson, a választók alig 5 százaléka vett részt rajta - mondta a Századvég vezető elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.

Színjáték volt az előválasztásnak hazudott ellenzéki roncsderbi

Itthon2019.09.28, 13:21

Megint, menetrendszerűen, kitört a botrány a baloldalon. Miután nyilvánosságra került Karácsony Gergely alkalmatlan ellenzéki főpolgármester-jelölt beszéde - amit méltán nevezhetünk a zuglói polgármester "őszödi beszédének" -, már az előválasztásnak nevezett roncsderbi körül is komoly kételyek merülnek fel. Karácsony beszédéből például megtudhattuk, hogy a baloldal eleve zuglói polgármesternek szánta Horváth Csabát, aki aztán meggyőzően csúnya vereséget is szenvedett az első fordulóban. Emlékezetes: a második forduló is gyanús körülmények között ért véget, alig kezdték el számolni a szavazatokat, amikor Gyurcsány Ferenc egy olyan beejegyzést ...