Elon Musk

címke rss

Minden eddiginél merészebb kijelentést tett Elon Musk a marsi életrõl

Gazdaság2020.11.06, 02:59

Bár még senki nem tapasztalta meg, de minden bizonnyal furcsa dolog lehet az ûrben, vagy a Holdon, illetve bármilyen idegen égitesten a földi jogot érvényesíteni az amúgy Földrõl érkezett embereknek. Ennek elsõ számú oka, hogy a világûrben semmilyen jogi kényszerítõ végrehajtó hatalmi erõ nincs és oda fel sem tud jutni. Elon Musk, a SpaceX vezére azonban most még ennél is tovább ment, és egyik kinyilatkoztatása szerint, nem is akarják majd betartani a földi jogot a Marson. Mi lesz így Földön megszokott jogi keretekkel?

Elindult Elon Musk mûholdas internetének próbaváltozata

Gazdaság2020.10.29, 15:56

A Tesla vezérének vállalata, a Space X nemrég elindította a Starlink nevû mûholdas internetszolgáltatás próbaverzióját, amelynek szellemesen azt a nevet adták, hogy "Béta, de jobb mint a semmi". A technológiai megoldásban hatalmas lehetõség van, azonban - ahogy erre a cég saját megjegyzése utal - a szolgáltatás egyelõre még valóban instabil és ráadásul drága is.

A Tesla csaknem 48 ezer autóját hívja vissza

Gazdaság2020.10.26, 10:20

Felfüggesztési problémák miatt a Tesla visszahívja mintegy 48 ezer Model S és Model X autóját ellenõrzésre Kínában.

Hamarosan Európába érkeznek a kínai Teslák

Gazdaság2020.10.20, 16:57

A Tesla Sanghaj külterületén mûködõ gyárában készülnek a Model 3 típusú jármûveik, melyeket a helyi piacra már az év eleje óta szállítanak. Most azonban megkezdi európai exportját a vállalat, ezzel is növelve az eladásokat.

Elon Musk ûrvállalatára is akkora siker várhat, mint a Teslára?

Gazdaság2020.10.15, 14:49

Miközben a Tesla részvénye a piac egyik legnagyobb sztárja volt az elmúlt hónapokban, Elon Musk másik jól ismert vállalata, a SpaceX is jelentõsen megerõsödhet a következõ idõszakban – véli Ron Baron, milliárdos befektetõ.

Elon Musk cége most rakétakövetõ mûholdakat építhet

Gazdaság2020.10.07, 12:17

A SpaceX elnyerte a Pentagon megbízását, melyben a rakéták mozgását követõ mûholdakat épít az amerikai védelmi minisztériumnak. Ez a vállalat elsõ kormányzati szerzõdése mûholdak készítésére.

Elon Musk izgalmas bejelentést tett, erre beszakadt a Tesla árfolyama

Gazdaság2020.09.23, 12:17

Összesen 50 milliárd dollárnyi piaci érték tûnt el, ahogy jelentõsen beszakadt a Tesla részvényárfolyama. Mindezt azt követõen, hogy a vállalat vezetõje, Elon Musk bejelentette, radikálisan lecsökkenhetnek az elektromos autók költségei, olyannyira, hogy egy Tesla néhány éven belül akár már 25 ezer dollárért megvehetõ lesz.

Mennyire ismeri a Tesla vezért, Elon Muskot? KVÍZ

Gazdaság2020.09.20, 17:37

Szinte alig múlik el nap, hogy ne hallanánk valami hírt Elon Muskról. A gazdag amerikai vállalkozó egyik nap hol az ûrtechnikával, hol az elektromos autóval kapcsolatban jelent be valamit, de szóba jöhet a Földet internettel lefedõ mûholdas programja is. Néha viszont csak a pillanatot uralja egy-egy Twitter bejegyzésével. Tesztelje tudását, mennyit tud a híres dél-afrikai származású vállalkozóról! 

Hamarosan elkészül a Tesla sanghaji gyára

Gazdaság2020.09.15, 16:35

Kínai jelentések szerint a Tesla befejezte sanghaji gyára bõvítésének fõ szakaszait. A fejlesztés, amely megkönnyíti a Model Y gyártását, várhatóan októberben vagy novemberben fejezõdik be. Ezzel a Model Y gyártása már az idén megkezdõdhet Kínában, szemben a korábbi tervekkel, melyek 2021 elsõ negyedévérõl szóltak.

Újraindul a verseny az ûrutazásban

Gazdaság2020.09.08, 09:50

Újjáéledõben egy korábban megtorpant iparág: fejlõdnek a több felszállásra alkalmas ûrjármûvek. Elon Musk cége, a SpaceX és Kína egyaránt fontos kísérleti repüléseket hajtottak végre, miközben a Virgin Galactic is fõpróbára készül.

Elon Musk lett a világ harmadik leggazdagabb embere

Gazdaság2020.09.01, 12:13

Hétfõn a Tesla alapítója és vezetõje, Elon Musk lett a világ harmadik leggazdagabb embere, megelõzve a Facebook alapítóját, Mark Zuckerberget. Musk vagyona ugyanis komolyan megugrott, miután a Tesla részvényét feldarabolták, és kilõtt az árfolyama.

A világ leggazdagabb emberei közé lépett Elon Musk

Gazdaság2020.08.19, 18:55

A Tesla alapítójának vagyona már meghaladja a francia Bernard Arnault üzletember vagyonát, amivel a világ negyedik leggazdagabb emberének mondhatja magát. Musk csak idén 57,2 milliárd dollárt keresett, és ezzel leginkább a világelsõ Jeff Bezossal verseng.

Elon Musk szerint kínosan késõn érkezik a Tesla újítása

Gazdaság2020.08.17, 15:20

Úgy tûnik, végre a Teslánál is elérhetõ lesz a kétfaktoros azonosítás, ami annyit jelent, hogy bejelentkezés elõtt a felhasználónak SMS-ben érkezett kóddal kell megerõsítenie, hogy valóban jogosan fér hozzá a fiókhoz.

Kipróbálták az ûrhajót, ami a Marsra viheti az embert

Tudomány2020.08.05, 21:18

Elon Musk SpaceX amerikai ûrkutatási vállalata Starship nevû ûrhajójának prototípusa végrehajtotta elsõ kísérleti repülését: a majdan embert Holdra és Marsra szállító ûrhajó 150 méter tett meg a levegõben és sikeresen landolt.

Így kezdték a techmilliárdosok

Techbázis2020.07.31, 22:00

Mára a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb emberei közé tartoznak, akiknek a termékeit milliók, sõt, milliárdok használják világszerte. Pedig sokszor pénz nélkül, egy garázsból indultak, többnyire szemtelenül fiatalon.

Elon Muskék után, most az Amazon is több ezer mûholdat küld a magasba

Gazdaság2020.07.31, 22:08

A döntéshozók engedélyezték az Amazon számára, hogy 3236 mûholdat lójjenek fel a világûrbe az elkövetkezõ idõszakban, amelyek segítségével a vállalat internetet biztosít majd a lakosság számára.

A techmilliárdosok voltak az elsõ félév nagy nyertesei

Gazdaság2020.07.30, 20:14

Miközben az elmúlt hónapok komoly nehézségeket hoztak a világgazdaságban, ezt a technológiai óriások milliárdos tulajdonosai kevéssé érezték meg. Sõt, a szupersztár vállalkozók vagyona jelentõsen nõtt, amit elsõsorban a növekvõ online aktivitás fûtött.

Elon Musk már a világ ötödik leggazdagabb embere

Gazdaság2020.07.21, 14:21

Tovább menetel felfelé a Forbes magazinnak, a világ leggazdagabb embereirõl összeállított listáján Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója. Ha pedig a cég negyedéves eredményei pozitívak lesznek, akkor minden bizonnyal tovább erõsödhetnek a tõzsdéken az elektromosautó-gyártó papírjai.

Már lehet jelentkezni Elon Musk mûholdas internetszolgáltatásának tesztjére

Gazdaság2020.07.16, 16:59

Bár egyre nagyobb lefedettséget ad a rádiós internet, népszerûbb nevén a mobilinternet, ugyanígy egyre szélesebb körûek a szintén rádiós úton mûködõ nyílt WiFi sugárzók is, ezek azonban elsõsorban a sûrûn lakott környezetre jellemzõek. A Föld sok pontján, így a kontinensek ritkább népsûrûségû belsejében vagy a kisebb szigeteken jelenleg nagyon nehéz nagysebességû internethez jutni, így több koncepció is született a Föld mûholdakról történõ szélessávú internetes ellátására. Ezek közül Elon Musk vállalkozása, a Starlink már kezd beérni, hiszen tesztelhetõvé vált az Egyesült Államok északi államaiban, illetve Kanada déli részén már leffedettséget ...

Több milliárd forintot csaltak ki hírességektõl a bûnözõk

Life.hu2020.07.16, 10:11

Hekkertámadás áldozatává esett a Twitter. Több, mint harminc híresség fiókja felett vették át az iránytást.

A Tesla már a tíz legnagyobb amerikai vállalat között

Gazdaság2020.07.14, 11:37

A Tesla részvényei a hétf elején ismét rekordmagasságba emelkedtek és egy idõre a cég piaci értéke átlépte a 330 milliárd amerikai dollárt, azonban a hétfõi kereskedési nap végén gyakorlatilag a teljes Nasdaq vörösbe fordult, így a Tesla is mínuszba zárta a napot magával húzva a többi elektromos autógyártót.

A Tesla már idén elkészítheti a teljesen önvezetõ autóját

Life.hu2020.07.09, 15:44

A Tesla nagyon közel jár a teljesen önvezetõ technológia kifejlesztéséhez, ami nem igényel semmilyen emberi beavatkozást.

Elon Musk divatos rövidnadrággal ugratja a Tesla ellen fogadókat

Gazdaság2020.07.09, 16:55

A Tesla honlapja egy rövid idõre teljesen leállt a héten, miután Elon Musk árulni kezdte azokat a piros rövidnadrágokat, amelyekkel a Tesla-papírok ellen fogadóknak akart üzenni.

Helycsere történt a világ autóiparának csúcsán

Gazdaság2020.07.02, 10:43

A Tesla a világ legértékesebb autógyártójává vált, miután tõzsdei piaci kapitalizációja már meghaladja az eddig éllovas Toyotáét.

Így lett az elmúlt tíz év legsikeresebb tõzsdei cége a Tesla

Gazdaság2020.07.01, 22:02

A Tesla a 2010-es évek elején nem volt több egy merész vízióval rendelkezõ vállalatnál, amely - hosszú éveken keresztül a pénz égetése mellett - olykor csak egyre vakmerõbb ígéreteinek köszönhetõen maradt talpon. Azonban Elon Musk vállalata az ígéretek többségét megvalósította, amelynek eredménye az lett, hogy a Tesla ma már többet ér, mint a General Motors, a Ford és a Fiat-Chrysler összesen. Ráadásul a Tesla-részvények nagyobb növekedést értek el az elmúlt 10 évben, mint az Amazon és az Apple papírjai. Bemutatjuk, hogy lett a Tesla az évtized legjobb amerikai befektetése.

A Tesla-vezér egyetemi kibukás és 110 ezer dolláros adósság után lett milliárdos

Gazdaság2020.06.25, 16:04

A Tesla 48 éves vezetõjének, Elon Musknak az egyik Twitter-bejegyzésébõl derült ki, hogy a ma már 40 milliárd dollárra becsült vagyonnal rendelkezõ vezérigazgató annak idején kétezer dollárral indult az Egyesült Államokba, majd késõbb hatalmas diákhitel-tartozást halmozott fel, és még az egyetemet is otthagyta. Ezután alapította meg a Teslát, a Boring Company-t és a SpaceX-et, és lett mára az egyik leginnovatívabb figurája az új technológiáknak.

Amber Heard édeshármasozhatott Cara Delevigne-nel és Elon Muskkal

Life.hu2020.06.18, 14:48

Évek óta pereskedik egymással Amber Heard és Johnny Depp válásuk után. Most a színész azt szeretné bebizonyítani, hogy felesége megcsalta õt házasságuk alatt. Így egy olyan sztori látott napvilágot, amely szerint a nõ édeshármasozott Cara Delevigne-nel és Elon Muskkal.

Elon Musk és Grimes babája a X AE A-XII nevet kapta

Life.hu2020.06.16, 15:01

Nem éppen hétköznapi nevet adott elsõ gyereküknek Elon Musk és Grimes. Hihetetlen de a baba a X AE A-XII nevet kapta, az anyakönyvi kivonata szerint is.

A Tesla vezér újabb közlekedési alagút kiépítésére kapott megbízást

Gazdaság2020.06.08, 16:48

A San Bernardino megyei közlekedési hivatal megszavazta Elon Musk cégének, a The Boring Co. javaslatának megvalósítását a Rancho Cucamonga település és az Ontario nemzetközi repülõtér közötti nagysebességû alagútról.

Elon Musk megcsinálta: kiröhögték, bosszúból épített egy ûrhajót!

She2020.06.02, 15:51

Amikor jó húsz évvel ezelõtt egy nagyravágyó fiatalember kijelentette, hogy márpedig õ is épít egy ûrhajót, és embereket fog kilõni a világûrbe, nem sokan vették komolyan - kinevették. Erre tessék: a SpaceX Crew Dragonja a világtörténelem során elõször civil cégként indul Föld körüli pályára, asztronautákkal a fedélzetén.

Donald Trump: Nem lehetsz elsõ a Földön, ha második vagy az ûrben

Nagyvilág2020.05.31, 12:02

"Nem lehetsz elsõ a Földön, ha második vagy az ûrben" - jelentette ki az amerikai elnök a floridai Kennedy Ûrközpontban tartott beszédében szombaton, miután sikeresen felbocsátották a SpaceX ûrrakétáját, fedélzetén két amerikai asztronautával.

Fellõtték a SpaceX ûrhajóját két asztronautával a fedélzetén

Tudomány2020.05.31, 11:56

A NASA a floridai Kennedy Ûrközpont környékét érintõ viharos idõ, illetve tornádóveszély miatt a SpaceX Crew Dragon indítását korábban félbeszakította, a startot, helyi idõ szerint 15 óra 22 perckor (magyar idõ szerint 21 óra 22 perckor) kísérelték meg ismét.

Törölték a Space X és a NASA közös ûrhajójának fellövését

Tudomány2020.05.27, 23:36

Elmaradt a Space X és a NASA közös ûrrepülése, a magyar idõ szerint 22.32-re tervezett fellövést törölték. A tervezett start elõtt vihar közelítette meg Floridát, ezért kellett elhalasztani a repülést. Cikkünk frissül.

Befejezte Elon Musk cége az alagútásást Las Vegasban

Gazdaság2020.05.14, 21:56

Elon Musk Boring Company nevû vállalata befejezte a második alagút ásását is Las Vegas-i Kongresszusi Központ alatt, ezzel az 52,5 milliárd dolláros projekt elsõ szakasza lezárult. Az elsõ alagút ásását idén februárban fejezték be – írja a The Verge.

A Tesla Nevadában is újraindította a termelést

Gazdaság2020.05.13, 17:53

A Tesla folyamatosan indítja újra termelõ egységeit az Egyesült Államokban. A hétvégén a tiltások ellenére megkezdték a termelést a fremonti gyárban, most pedig Elon Musk bejelentette, hogy Nevadában is elindul a Model 3-hoz szükséges akkumulátorok gyártása.

A Tesla a tiltások ellenére is újraindította a termelést Kaliforniában

Gazdaság2020.05.12, 11:48

Tegnap az Origo is megírta, hogy Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója pert indít a vállalat fermonti gyárának is otthont adó Alameda megye ellen, ráadásul azzal is megfenyegette Kalifornia államot, hogy Texasba vagy Nevadába költözteti át az üzemet. Musk nemrég megerõsítette, hogy az autók gyártása újraindult, Twitteren pedig arra kérte a hatóságokat, hogy ha valakit emiatt letartóztatnának, akkor az õ legyen.

Megszületett Elon Musk kisfia - Fotó

Life.hu2020.05.05, 13:39

Világra jött Elon Musk kisfia, az édesapja még fotót is mutatott róla. 

Elon Musk hamarosan hihetetlen nagyságú bónuszt kaphat

Gazdaság2020.04.29, 14:28

Elon Musk rendkívül köze került ahhoz, hogy megkapja elsõ részvényopcióját a tavaly kötött szerzõdésébõl, amelynek értelmében a fizetése a Tesla teljesítményéhez kötött. A jelenlegi szerzõdés 12 szakaszból áll, ennek elsõ szakasza nagyjából 750 millió dollárt jelentene a cégvezér számára.

Csökkenti mûholdjainak fényességét a SpaceX

Tudomány2020.04.23, 18:46

Csökkenti mûholdjainak fényességét a SpaceX amerikai ûrkutatási magánvállalat, amely szerdán állította Föld körüli pályára a tervezett "ûrinternetjének" újabb 60 mûholdját.

Nem ufókat látunk, Elon Musk árasztja el mûholdakkal az eget

Techbázis2020.04.21, 12:57

Az utóbbi hónapokban többször, és az elmúlt napokban meg kifejezetten gyakran lehetett látni éjszaka a sötétben elvonuló fényes objektumokat, amik rendkívül látványosak ugyan, de sokakat meg is ijesztettek. Érdemes azonban megnyugodni, nem ufókról van szó, és nem is meteorzáporról, hanem egyszerûen csak Elon Musk újfajta mûholdjai teszik a dolgukat, és állnak szépen pályára.

Salgótarján felett látták Elon Musk mûholdjait

Tudomány2020.04.20, 10:27

Április 19-én este Salgótarján felett fotózták le a SpaceX amerikai ûrkutatási vállalat Starlink-mûholdjait. A hosszú expozíciós idõvel készült felvételen a mûholdak mozgása egy-egy fényes szakaszként látható. A Starlink program a SpaceX világméretû, a globális internetszolgáltatást célzó mûholdas projektje. A vállalat azt tervezi, hogy évente kétezer, összességében pedig néhány év alatt 12 ezer mûholdat bocsát fel a világûrbe a programhoz.

Elon Musk mégis megtérít?- Tesla Model 3 Long Range teszt

Auto2020.03.28, 16:04

Lufi az egész vállalkozás, videók sora vonja kétségbe a Teslák minõségét és biztonságát. Ez áll a mérleg egyik serpenyõjében, a másikban pedig az, hogy Musk az automobilizmus fellegvárában, Németországban épít gyárat, ráadásul a Model 3 kis híján elnyerte az idei Év autója díjat. Elsõ tesztre elkértük a márka nemrég állami támogatással kínált belépõmodelljét, és eléggé meglepõdtünk.

Elon Musk nem veszi túl komolyan a koronavírust

Techbázis2020.03.21, 16:53

Ellenállt a hatóság akaratának Elon Musk, a fremonti Tesla-gyár végül azonban mégis takarékra kapcsolt.

A Tesla Amerikában építené fel a gyárát, ahol a Cybertruck készülne

Gazdaság2020.03.11, 16:08

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk Twitter üzenetben jelentette be, hogy legújabb elektromos autójának, a Cybertruck, valamint a Model Y-nak is új gyárat építenek a keleti partvidéken – írja a CNBC.

Újraindul a turizmus a Nemzetközi Ûrállomáson

Tudomány2020.03.06, 15:03

Három fizetõ turistát visz fel a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) 2021 második felében a SpaceX ûripari vállalalat a houstoni központú Axiom Space startupcéggel közös vállalkozásban.

Kik vesztettek eddig a legtöbbet a koronavírus-járványon?

Gazdaság2020.03.03, 14:30

A világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona mintegy 444 milliárd dollárral csökkent a világ tõzsdéin a múlt héten, nem kis részben a koronavírus hatására bekövetkezett visszaesés miatt.

Megvan a SpaceX rakétagyárának helye

Gazdaság2020.02.27, 15:36

Elon Musk ûrutazási vállalatának, a SpaceX-nek engedélyezték az új kutatási és gyártóüzemét Los Angeles kikötõjében. A városi tanács egyhangúan adta meg az engedélyt a vállalkozásnak – írja a Reuters.

Mennyibe kerülne egy embert szállító küldetés a Marsra?

Gazdaság2020.02.22, 09:50

Mielõtt még gyõzött volna az Egyesült Államok a Szovjetunióval folytatott küzdelemben a holdra szállásért, már megszülettek az elsõ tervek a Mars emberes missziójára. Azonban nem hogy a Marsra, a Holdra sem mentünk vissza emberes ûrutazással az Apollo program 1973-as megszüntetése óta. Az Origo utánajárt, a jelenlegi tervek szerint mennyibe kerülne embert eljuttatni a Marsra.

Õk tízen a klímaharcnak köszönhetik mérhetetlen vagyonukat

Gazdaság2020.01.30, 19:20

A Bloomberg bemutatott tíz olyan milliárdost, akik abból szerezték a vagyonukat, hogy megpróbálták megállítani a klímaváltozást. Õk az elsõk, akik rengeteget profitáltak a klímavédelembõl, de egészen biztosan nem az utolsók.

Tagad a Tesla, nem maguktól gyorsulnak fel az autók

Gazdaság2020.01.21, 14:00

Tegnap megírtuk, hogy az amerikai Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) bejelentette, hogy foglalkoznak azzal a petícióval, amely 500 ezer Tesla kivizsgálását és visszahívását kérvényezi, mivel a jármûvek állítólag maguktól gyorsulnak fel bizonyos esetekben, ez pedig balesetveszélyes. Az elektromos autógyártó tagadta ezeket a vádakat.

Felvették a rekord lottónyereményt, új magyar állampapírt dobtak piacra

Gazdaság2020.01.19, 16:01

A héten megszületett Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi részmegállapodás. Emellett kiderült, hogy hány munkahelyet teremtettek a 2019 végéig Magyarországon bejelentett óriásberuházások, a GVH pedig vizsgálatot indított a Sága felvásárlásának ügyében. A Tesla továbbra is szárnyal, Elon Musk közel került ahhoz, hogy történelmi bónuszt kapjon. A hét gazdasági összefoglalója.

A Tesla vicces, golyóálló pólókat árusít

Gazdaság2020.01.16, 16:25

Elon Musk, a Tesla alapítója tette közzé a Twitteren, hogy a vállalat golyóálló pólókat dob a piacra – írja az Independent.

Elon Musk újabb elképesztõ bónuszt kaphat

Gazdaság2020.01.15, 15:33

A Tesla vezérigazgatója és elsõ embere, Elon Musk, rendkívül közel került ahhoz, hogy megkapja elsõ részletét a rekordösszegûnek számító szerzõdésébõl. Ha az elektromos autókat gyártó cég továbbra is ilyen jól teljesít, akkor 346 millió dollár üti Musk markát.

Ki nem találná, hogy melyik lett a legértékesebb amerikai autógyártó

Gazdaság2020.01.13, 14:59

A Tesla közelmúltbeli rallija a vállalat piaci értékét közel 85 milliárd dollárra növelte, amellyel minden idõk legtöbbre értékelt amerikai autógyártójává vált. Korábban a Ford birtokolta ezt a rekordot, még 1999-bõl, 80,8 milliárd dollárra becsülve az értékét. A Tesla értéke azonban még mindig kisebb, mint az Egyesült Államokon kívüli legnagyobb autóipari cégeké.

Egy éven belül mûködhet Elon Musk alagútja

Gazdaság2019.12.30, 16:34

Elon Musk 2016-ban dobta fel az ötletet a közösségi médiában, hogy jelentõsen lehetne csökkenteni a városok autóforgalmát, ha alagutakat fúrnának. A Boring Company azóta számos várostól – mint például Baltimore-tól és Chicagótól – kapott megrendelést, összegzi egy amerikai lap.

Jelentõs kölcsönt kapott a Tesla kínai bankoktól

Gazdaság2019.12.24, 11:23

A Reuters értesülései szerint összesen 1,4 millió dolláros kölcsönt kap a Tesla a Sanghajba tervezett új gyárának megépítéséhez négy kínai banktól. Ennek egy részét Elon Musk vállalata egy korábbi kölcsön megtérítéséhez fogja használni.

Milyen garázst építsünk az új Teslának?

Gazdaság2019.12.19, 21:12

A nagyon gazdag és nagyon kreatív vállalkozó, Elon Musk legújabb projektje, a Tesla Cybertruck, rozsdamentes acélból és páncélozott üvegbõl készül. De amellett, hogy az elektromos autó büszkélkedhet egy olyan exoskeletonnal, azaz külsõ vázzal, amelyet állítólag ugyanabból a fémötvözetbõl készítettek, mint amelyet az SpaceX rakétákhoz használtak, nyilvánvalóan szüksége van stílusos saját garázsra is. Ez a „Cybunker".

Európában valószínûleg nem engedik forgalomba az új Teslát

Gazdaság2019.12.17, 16:40

Lehet, hogy nagy találmány, sõt máris pénzügyi siker is, de a Tesla Cybertruck bizony nem lenne használható Európában a Forbes.com szakírója szerint.

Félmillió autót fog gyártani évente a Tesla új gyára

Gazdaság2019.12.12, 16:24

A Tesla évente 500 ezer elektromos jármûvet tervez építeni új gyárában, Berlin peremén.

A száz dollárért vett James Bond autóról mintázták az új Teslát

Gazdaság2019.12.02, 14:22

Egy elhagyatott raktár megvásárlásáért száz dollárt fizetett 1989-ben New Yorkban egy házaspár. Az épületben - legnagyobb meglepetésükre - találtak egy elhagyott 1976-os Lotus Espirit sportkocsit, amelynek komoly szerepe volt "A kém, aki szeretett engem" címû James Bond filmben – összegzi a CNBC.

Elon Musk megmagyarázta, miért tört be a Cybertruck törhetetlen üvege

Gazdaság2019.11.26, 14:47

A múlt héten mutatták be a Tesla futurisztikus mémautóját, a Cybertruckot. A show alatt a cég egyik alkalmazottját arra kérték, hogy egy vasgolyó segítségével demonstrálja az üveg törhetetlenségét, azonban két kísérlet során is betört az autó ablaka. Elon Musk most elmagyarázta, hogy miért történhetett mindez.

Már 200 ezer elõrendelés érkezett a Tesla futurisztikus autójára

Gazdaság2019.11.26, 10:38

Nemrég mutatták be Elon Musk legújabb találmányát, a Cybertruckot. A monstrum valóban egyedülálló dizájnnal rendelkezik, valamint olyan törhetetlen üveggel, amelyet két kísérletbõl mindkétszer sikerült betörni a közönség és a tervezõk nagy meglepetésére. Az internetes mémek tucatját megihletõ Cybertruck azonban egyre inkább úgy tûnik, hogy sikeres lesz, hiszen már 200 ezer elõrendelés futott be a Teslához.

Videón, ahogyan szétrobban a SpaceX szuperrakétája

Gazdaság2019.11.21, 15:09

A Starship, a SpaceX következõ generációs rakétája egy texasi teszt során robbant fel, a károk pedig akkorák, hogy a vállalat már nem fogja helyrehozni az ûreszközt.

Bejelentették a Tesla elsõ európai gyárának helyszínét

Gazdaság2019.11.13, 11:22

Elon Musk a Tesla képviselõjeként, a Das Goldene Lenkrad nevû díj átadójának gálaünnepségén bejelentette, hogy a készülõ új berlin-brandenburgi nemzetközi repülõtér (BER)  közelében építik fel elsõ európai - és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli - gyárukat.

Nem nyílt ki a Boeing-ûrhajó egyik ejtõernyõje a próbarepüléskor

Tudomány2019.11.04, 21:45

A CST-100 Starliner nevû ûrhajó három ejtõernyõjébõl egy nem nyílt ki a hétfõn végrehajtott létfontosságú próbarepeüléskor.

Kevesebb autót szállított le, de így is rekordot ért el a Tesla

Gazdaság2019.10.03, 14:15

Elon Musk korábban remélte, hogy júliustól szeptemberig sikerül 100 ezer Tesla autó kiszállítani a vásárlóknak, azonban a cég nemrég bejelentette, hogy 97 ezer elektromos jármûvet tudtak leszállítani.

Törvénysértésen kapták a Teslát, Elon Muskkal együtt

Gazdaság2019.09.30, 16:34

Elmarasztalta a bíróság a Teslát és annak vezetõjét, Elon Muskot, mert azok 2017-ben és 2018-ban is megsértették az USA szövetségi törvényei közé tartozó munka törvénykönyvét - írja az Independent.

Újabb részleteket árult el Elon Musk a Starship ûrhajóról

Tudomány2019.09.30, 13:55

Elon Musk, a SpaceX amerikai ûrkutatási vállalat alapítója újabb részleteket árult el a Starship (Csillaghajó) ûrhajóról, amely szerinte nagy létszámú legénységet és komoly ellátmányt szállíthat majd a Holdra és a Marsra.

Már füttyel is magunkhoz hívhatjuk Teslánkat

Gazdaság2019.09.27, 12:03

Az amerikai Tesla legújabb, tízes szoftverfrissítése számos újdonságot tesz lehetõvé az autóval kapcsolatban. Például akár fütty segítségével magunkhoz hívhatjuk, vagy ha énekelni támad kedvünk, akkor mostantól használhatjuk a több nyelven elérhetõ karaoke-t is.

Teljesen vegán lesz a Tesla Model 3

Gazdaság2019.09.05, 16:18

A Tesla bejelentette, hogy a Model 3 most már teljesen bõrmentes lesz, beleértve a kormánykereket is. A társaság azt is megfogadta, hogy a 2020-ban megjelenõ Y modell ugyancsak teljesen vegán lesz.

Ennyit érne ma egy korai Tesla befektetés

Gazdaság2019.08.21, 14:06

A CNBC annak járt utána, hogy ha 2010-ben a Tesla tõzsdei kereskedésének kezdetekor ezer dollárért (294 ezer forint) vásároltak részvényeket az akkori 17 dolláros (5 ezer forint) áron, akkor az ma mekkora összeget is jelentene.

A rekord negyedév sem segített a Teslán

Gazdaság2019.07.25, 14:00

A Tesla több autót gyártott és szállított le 2019 második negyedévében, mint korábban bármelyik három hónapos idõszakban, de úgy tûnik a rekord sem elegendõ ahhoz, hogy nyereséges legyen az elektromos autógyártó.

Mekkora üzlet a közelgõ ûrturizmus?

Gazdaság2019.07.09, 15:21

Hamarosan eljöhet az idõ, amikor az ember nem valamelyik tengerpartra megy kirándulni, hanem az ûrbe. Ahogy a világ hamarosan megünnepli a Holdra szállás 50. évfordulóját, egyre közelebb kerülünk az ûrturizmushoz is – ez pedig nem mellékesen hatalmas üzleti lehetõség is.

Rekordot döntött a Tesla, kilõttek a részvények

Gazdaság2019.07.03, 16:41

Az idei második negyedévben 92 ezer elektromos autót szállított le a Tesla, erre pedig még egyszer sem volt példa korábban, három hónapos idõszakban. Az elemzõk várakozásait túlszárnyaló számok ismertetése után a cég részvényei 7,33 százalékot erõsödtek.

Megvan, mikortól lehet jegyet venni a Marsra

Gazdaság2019.06.25, 11:40

Elon Musk elárulta, mikortól lehet jegyet venni a Marsra: ha sikeresen fellõtték és vissza is hozták a SpaceX csak Starshipnak (azaz csillaghajónak) keresztelt ûrhajóját.

A Tesla csendben megépítette James Bond tengeralattjáró autóját

Gazdaság2019.06.13, 19:47

A Tesla évenként megrendezett közgyûlésén Elon Musk vezérigazgatója elejtett egy megjegyzést, miszerint cége egy tengeralattjáró autót tervezett, pont olyat, mint amit az 1977-es A kém, aki szeretett engem címû James Bond filmben látott a közönség – írja a CNBC.

Beteges horrorvideón Elon Musk

Techbázis2019.05.11, 12:31

Babákra maszkolták rá a Tesla és a SpaceX vezérének arcát.

Angelina Jolie állítólag Elon Muskkal, a Tesla vezetõjével randizik

Archívum2019.05.02, 15:56

Angelina Jolie a hírek szerint nem szingli többé: állítólag Elon Muskkal, a Tesla vezérével randizik. 

Az Amazon is mûholdakkal biztosítaná az internetellátást az ûrbõl

Gazdaság2019.04.09, 09:44

Kis túlzással lassan már eltakarnák a napfényt az internetszolgáltatást biztosító mûholdak, annyit akarnak fellõni az egymással versengõ cégek. Mint kiderült, az Amazon is csatlakozna ezekhez a szolgáltatókhoz, amely a Kuiper projekt keretében 2336 mûholdat helyezne pályára, hogy a világ bármely pontján nagy sebességû internetet biztosítson az égbõl.

Alulteljesített megint a Tesla

Gazdaság2019.04.05, 11:52

A várakozások alatt teljesített az amerikai Tesla: az elsõ negyedévben csak 63 ezer jármûvet szállítottak ki, szemben az elemzõk által várt 76 ezerrel. Az elektromos autókat gyártó cég közölte azt is, hogy mintegy 77 ezer jármûvet gyártottak le – olvasható a CNBC-n.

A váratlan kínai kölcsön után az autók árát is emeli a Tesla

Gazdaság2019.03.11, 12:22

A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó átlagosan 3 százalékkal emeli jármûveinek az árát világszerte, kivéve a tömeggyártásra szánt alapfelszereltségû, Model 3 modelljét.

Musk megint kicsapta a biztosítékot az amerikai tõzsdefelügyeletnél

Gazdaság2019.03.05, 20:34

Miközben rendszeresen gyûlnek az Elon Muskkal kapcsolatos hírek az emberiség zseniális innovációiról, mint a legutóbb a Tesla villanyautó árengedménye vagy a sikeres SpaceX Crew Dragon kapcsolódás a Nemzetközi Ûrállomáshoz, mintha Musk maga is egy meg nem értett zseni képét mutatná: az egyértelmû szabályokat megszegve megint összeakaszkodott az amerikai értékpapírpiaci felügyelettel (SEC).

Fontos változások a Teslánál

Gazdaság2019.03.01, 20:15

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója konferenciabeszélgetésben tájékoztatta az újságírókat arról, hogy valószínûleg nem lesz nyereséges a vállalat az idei elsõ negyedévben. A vezérigazgató hozzátette, hogy a második negyedévben már jobb eredményekre számítanak. Emellett Musk több fontos bejelentést is tett az elektromosautó-gyártóval kapcsolatban.

A Tesla meghódítja Európát

Gazdaság2019.01.25, 09:34

A Tesla zöld lámpát kapott az illetékes holland szabályozó hatóságtól a Model 3 európai debütálására. Az engedély alapján februárban szállíthatják az elsõ megrendeléseket.

Tesla: ha olcsó autót akarsz, vegyél máshol

Gazdaság2019.01.10, 16:10

A Tesla Model S és az X a vállalat második és harmadik szériája eddig is jóval magasabb árbesorolású volt, mint a Model 3, de eddig lehetett kapni kisebb, 75 kWh-s akkumulátorral felszerelt, olcsóbb verziókat is. Elon Musk viszont Twitteren bejelentette, hogy vasárnaptól már csak a drágább változat lesz elérhetõ, 100 kWh-os akkumulátorral. Újabb rossz hír a vásárlóknak, hogy az olcsóbb verzió beszüntetése mellett emelik a standard S és X modellek árát.

Leteszik a gyár alapkövét, ahonnan olcsó e-autókkal árasztják el Kínát

Gazdaság2019.01.07, 12:51

2018 októberében, 140 millió dollárért szerezte meg a Tesla azt a sanghaji külterületet, ahol most nekiláthat új e-autó gyára felépítésének. A helybeni termeléssel Elon Musk cége jóval olcsóbban tud szállítani a jelenleg kielégíthetetlen igényû kínai paicra.

Vitézy Dávid leszólta Elon Musk ötletét

Auto2018.12.20, 15:45

A szakember szerint Musk föld alatti autós alagútja a nyomába sem ér a budapesti metrónak. 

Elkészült a földalatti szuperalagút tesztváltozata

Gazdaság2018.12.19, 16:13

Bemutatták Los Angelesben az elsõ földalatti tesztalagútat, amely fejlesztéssel a jövõben a nagyvárosok közlekedési problémáit oldanák meg úgy, hogy a föld alá viszik azt.

Eldõlt a fúrt kutak sorsa, és pozitív fordulat jön a bedõlt lakáshiteleknél

Gazdaság2018.12.16, 12:32

Jelentõsen csökkent az infláció, az építõipar továbbra is nagyon húz, az ALDI pedig újra ledobta a bérbombát. Újabb autóipari beruházás mellett egy multinacionális vállalat is érkezik Magyarországra, Elon Musk pedig jelezte, hogy hajlandó lenne megvenni a General Motors gyárait.

Nagy dobásra készül a Tesla, Musk el is árulta, hogy mire

Gazdaság2018.12.10, 13:40

Elon Musk a 60 Minutes nevû mûsorban beszélt arról, hogy ha lehetõség adódik, szívesen megvásárolnák a General Motors néhány gyárát.

1200 milliárd forintot költhetünk el a boltokban karácsony elõtt

Gazdaság2018.12.09, 10:06

Újabb csúcsot ért el az ipari termelés Magyarországon, a PayPal pedig felvásárolta a legnagyobb riválisát, ez nem tetszik a brit hatóságoknak. Mindemellett ismét csökkent az üzemanyag ára, és hamarosan a fúrt kutakról is végleges döntés születik. A hét gazdasági összefoglalója.

Musk két héten belül bemutatja vákuumvonata alagútját

Gazdaság2018.12.07, 13:30

A Boring Company Los Angeles melletti alagútját december 18-án mutatják meg – a megnyitó ideje így is elmarad a tervezettõl, de az alapító, Elon Musk Twitter üzenetében úgy fogalmazott, hogy a bemutatón többet látnak majd az érdeklõdõk egy földbe ásott alagútnál. A Hyperloop, mint a jövõ új utazási formája nem más, mint egymás után haladó utasszállító kapszulák egy légritkított csõben (ez a bemutatni tervezett alagút) és az egész rendszert egy lineáris motor hajtja meg.

Szenved a Tesla a világ legnagyobb piacán

Archívum2018.11.29, 12:13

A Tesla mindössze 211 autót adott el Kínában idén októberben, ami 70 százalékos zuhanásnak számít az egy évvel korábbi szinthez képest. Ez azért is bír kiemelt jelentõséggel, mert Kína ma a világ legnagyobb autópiaca.

A mexikói tequilagyártókkal is összeveszett Elon Musk

Gazdaság2018.11.14, 12:03

Elon Musk nemrég saját tequila márkát alapított, amelynek a nagyon találó és ötletes "Teslaquila" nevet adta. A Tesla vezére azonban nem várt ellenállásba ütközött a mexikói tequilagyártók részérõl.

Az oroszok is többször használható hordozórakétán dolgoznak

Tudomány2018.11.07, 18:28

Többször használható hordozórakétát akar létrehozni az ûrrakétákkal foglalkozó S7 Space orosz vállalat - közölte szerdán Szergej Szopov, a cég vezérigazgatója orosz hírügynökségekkel.

Elon Musk Twitteren lopta el a befektetõk pénzét

Gazdaság2018.11.06, 11:22

A Twitter által hitelesítettnek számító felhasználófiók Elon Musk néven futva összesen 150 ezer dollárt lopott el a hiszékeny közösségi média felhasználóktól. A feltört és átnevezett Twitter fiók azt ígérte, hogy aki egy bizonyos összeget befizet, azok között 10 ezer bitcoint sorsol majd ki.

Elon Musk szerint megérte a 20 millió dolláros büntetés egyik üzenetéért

Gazdaság2018.10.29, 13:45

Elon Musk úgy gondolja, hogy egy korábbi Twitter-üzenete, amely miatt 20 millió dolláros (közel 5,5 milliárd forint) büntetést kellett fizetnie az amerikai értékpapír- és tõzsdebizottságnak, egyértelmûen megérte.

Így néz ki férfiként Cinthya Dictator: fotó

Archívum2018.10.25, 20:42

Cinthya Dictator ismét átalakult, ezúttal férfivé változott: Elon Musk bõrébe bújt.