Elon Musk
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Tesla
- gazdaság
- SpaceX
- elektromos autó
- legfrissebb
- legrégebbi
Szenved a Tesla a világ legnagyobb piacán
A Tesla mindössze 211 autót adott el Kínában idén októberben, ami 70 százalékos zuhanásnak számít az egy évvel korábbi szinthez képest. Ez azért is bír kiemelt jelentőséggel, mert Kína ma a világ legnagyobb autópiaca.
- címkék:
- Elon Musk
- Kína
- elektromos autó
- eladás
- Tesla
- Címkefelhő »
Musk két héten belül bemutatja vákuumvonata alagútját
A Boring Company Los Angeles melletti alagútját december 18-án mutatják meg – a megnyitó ideje így is elmarad a tervezettől, de az alapító, Elon Musk Twitter üzenetében úgy fogalmazott, hogy a bemutatón többet látnak majd az érdeklődők egy földbe ásott alagútnál. A Hyperloop, mint a jövő új utazási formája nem más, mint egymás után haladó utasszállító kapszulák egy légritkított csőben (ez a bemutatni tervezett alagút) és az egész rendszert egy lineáris motor hajtja meg.
1200 milliárd forintot költhetünk el a boltokban karácsony előtt
Újabb csúcsot ért el az ipari termelés Magyarországon, a PayPal pedig felvásárolta a legnagyobb riválisát, ez nem tetszik a brit hatóságoknak. Mindemellett ismét csökkent az üzemanyag ára, és hamarosan a fúrt kutakról is végleges döntés születik. A hét gazdasági összefoglalója.
Nagy dobásra készül a Tesla, Musk el is árulta, hogy mire
Elon Musk a 60 Minutes nevű műsorban beszélt arról, hogy ha lehetőség adódik, szívesen megvásárolnák a General Motors néhány gyárát.
- címkék:
- Elon Musk
- General Motors
- Tesla
- Címkefelhő »
Eldőlt a fúrt kutak sorsa, és pozitív fordulat jön a bedőlt lakáshiteleknél
Jelentősen csökkent az infláció, az építőipar továbbra is nagyon húz, az ALDI pedig újra ledobta a bérbombát. Újabb autóipari beruházás mellett egy multinacionális vállalat is érkezik Magyarországra, Elon Musk pedig jelezte, hogy hajlandó lenne megvenni a General Motors gyárait.
Elkészült a földalatti szuperalagút tesztváltozata
Bemutatták Los Angelesben az első földalatti tesztalagútat, amely fejlesztéssel a jövőben a nagyvárosok közlekedési problémáit oldanák meg úgy, hogy a föld alá viszik azt.
Vitézy Dávid leszólta Elon Musk ötletét
A szakember szerint Musk föld alatti autós alagútja a nyomába sem ér a budapesti metrónak.
- címkék:
- Elon Musk
- Vitézy Dávid
- autós hír
- Tesla
- Címkefelhő »
Leteszik a gyár alapkövét, ahonnan olcsó e-autókkal árasztják el Kínát
2018 októberében, 140 millió dollárért szerezte meg a Tesla azt a sanghaji külterületet, ahol most nekiláthat új e-autó gyára felépítésének. A helybeni termeléssel Elon Musk cége jóval olcsóbban tud szállítani a jelenleg kielégíthetetlen igényű kínai paicra.
Tesla: ha olcsó autót akarsz, vegyél máshol
A Tesla Model S és az X a vállalat második és harmadik szériája eddig is jóval magasabb árbesorolású volt, mint a Model 3, de eddig lehetett kapni kisebb, 75 kWh-s akkumulátorral felszerelt, olcsóbb verziókat is. Elon Musk viszont Twitteren bejelentette, hogy vasárnaptól már csak a drágább változat lesz elérhető, 100 kWh-os akkumulátorral. Újabb rossz hír a vásárlóknak, hogy az olcsóbb verzió beszüntetése mellett emelik a standard S és X modellek árát.
- címkék:
- Elon Musk
- Tesla
- Címkefelhő »
A Tesla meghódítja Európát
A Tesla zöld lámpát kapott az illetékes holland szabályozó hatóságtól a Model 3 európai debütálására. Az engedély alapján februárban szállíthatják az első megrendeléseket.