elnökválasztás

címke rss

Módosul a választási törvény Szerbiában

Nagyvilág2002.10.14, 19:15

A Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) belgrádi irodája a szerbiai elnökválasztási kudarc miatt hétfőn felszólította a belgrádi hatóságokat, hogy haladéktalanul végezzék el a szükséges kiigazításokat a hatályos választási törvényben.

Kostunica érvényesnek tekinti az elnökválasztást

Nagyvilág2002.10.15, 18:51

Azoknak volt igazuk, akik szerint a szerbiai elnökválasztás kudarca elmélyíti a belpolitikai válságot: a köztársasági választási bizottság kedden nyilvánosságra hozta a szavazás hivatalos végeredményét, de a jugoszláv államfő pártja bejelentette, hogy nem ismeri el a testület végkövetkeztetését.

Szocialista elnöke van Brazíliának

Nagyvilág2002.10.28, 00:11

Luiz Inacio Lula da Silva, baloldali jelölt nyerte a brazil elnökválasztás második fordulóját, ezzel az ország történetében először szocialista politikus veheti kezébe az irányítást. A második fordulóra azért volt szükség, mert az előzőben egyik jelölt sem szerezte meg az abszolút többséget.

Jelentősen megnőtt Bush mozgástere

Nagyvilág2002.11.07, 00:30

Jelentősen megnövekedett George Bush amerikai elnök mozgástere a republikánusok fényes győzelmét hozó félidős kongresszusi választások után. Bush ennek ellenére a politikai erőket egyesítő politikusnak kívánja mutatni magát a következő elnökválasztásig hátralévő két évben.

Elnökválasztás Szlovéniában

Nagyvilág2002.11.10, 09:00

Szlovéniában vasárnap reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, és kezdetét vette az elnökválasztás. A választók arról döntenek, hogy ki kövesse az államfői székben Milan Kucant, aki az ország függetlensége óta Szlovénia elnöke.

Szlovénia: Drnovsek a legesélyesebb elnökjelölt

Nagyvilág2002.11.10, 23:07

Az első előrejelzések szerint Janez Drnovsek jelenlegi miniszterelnök, a Szlovénia Liberális Demokráciája (LDS) párt jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a vasárnap megrendezett szlovéniai elnökválasztáson. Az exit poll eredmények a legfőbb esélyesnek tartott Drnovsek 45-46 százalékos támogatottságát mutatták.

A miniszterelnök lehet az új elnök Szlovéniában

Nagyvilág2002.11.11, 07:57

A szavazatok 45 százalékának megszerzésével Janez Drnovsek jelenlegi miniszterelnök nyerte az elnökválasztás első fordulóját Szlovéniában, bár az adatok még nem véglegesek. A második fordulóban a mögötte végző Barbara Brezigar ügyésznővel küzdhet meg, miután nem szerzett 50 százaléknál több szavazatot.

Szerbia: bojkottálják az elnökválasztást

Nagyvilág2002.11.20, 19:55

Egyre csökken az esélye annak, hogy siker koronázza a december 8-án esedékes megismételt szerbiai elnökválasztást: egyre több kormánypárt dönt a választások bojkottja mellett, vagy éppen úgy határoz, hogy nem kívánja a szavazásra szólítani híveit.

Seselj: Átgázolok Kostunicán és Djindjicen

Nagyvilág2002.11.22, 21:08

Több mint tízezren vettek részt péntek este Vojislav Seselj újvidéki kampánygyűlésen, amelyen a radikális pártvezér azt ígérte híveinek, hogy megnyeri a december 8-i megismételt szerbiai elnökválasztást, és "átgázol" a jelenlegi hatalmon.

Elnökválasztás Szlovéniában

Nagyvilág2002.12.01, 08:43

Szlovéniában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója. A november 10-én tartott első fordulóban első helyen végzett Janez Drnovsek jelenlegi kormányfő, a Szlovénia Liberális Demokráciája (LDS) párt jelöltje ugyanis nem tudta megszerezni a szavazatok 50 százalékát.