elnökválasztás

címke rss

Egymilliárdos rekordot dönthet az USA-elnökválasztás

Nagyvilág2008.06.20, 23:21

Az amerikai elnökválasztások történetében az idei lehet az első egymilliárd dolláros kampány szakértők szerint. Obama gyűjtötte össze eddig is a legtöbb anyagi támogatást, de mostantól Clinton híveire is számíthat, és az eddig bizonytalan demokraták adományaiból is fizetheti kampányát.

Ráncaival is küzdenie kell McCainnek

Nagyvilág2008.06.20, 13:59

Mi a közös a síkosított kotongumiban, a szcientológiai egyházban és a Golden Gate hídban? Az, hogy amikor John McCain megszületett, még egyik sem létezett. A republikánus jelölt 72 évével rekordot dönthet az amerikai elnökválasztások történetében, idős kora azonban hátrány lehet, amit igyekeznek kihasználni ellenfelei is. Oda kell figyelnie a rozoga korlátokra és minden egyes szavára, ráadásul helyzetét nehezíti, hogy épp a nyugdíjasoktól tarthat a leginkább.

Pajzsot vonnak Obama felesége köré

Archívum2008.06.19, 12:17

Külön stáb jön létre, hogy kezelje a Barack Obama demokrata elnökjelölt feleségéről szóló negatív állításokat. A CNN szerint ilyen csapatot rendszerint csak a jelölt körül szoktak felállítani, házastársa mellett nem. Michelle Obama esetében azonban attól tartanak a kampányszervezők, hogy az elnökválasztás közeledtével felerősödnek a konzervatív táborból ellene irányuló támadások.

Végül feladta McCain kitartó riválisa

Nagyvilág2008.06.13, 15:44

Felfüggesztette kampányát Ron Paul, aki az után is küzdött a republikánus elnökjelöltség megszerzéséért, hogy biztossá vált John McCain pozíciója. A stabil táborral rendelkező Paul egy mozgalmat indít Kampány a szabadságért címmel.

Új csatamezők nyílnak Amerikában

Nagyvilág2008.06.12, 16:33

Barack Obama egy váratlan manőverrel bevonult az ellenséges vonalak mögé, míg John McCain egy hasonló fordulattal elkezdett udvarolni az ősi riválisa híveinek. Két jel, ami arra utal, hogy ez az amerikai elnökválasztás más lesz, mint amit megszokhattunk. Öt hónap izgalmas küzdelem következik, amelyre egyik fél sem fogja sajnálni sem a pénzt, sem az energiát. Tudja meg, milyen pozícióból és mekkora arzenállal indul Obama és McCain az elnökválasztásnak!

Kósza pletykák ellen indít hadjáratot Obama

Nagyvilág2008.06.10, 15:59

Az amerikaiak jelentős része hiszi azt, hogy a demokrata elnökjelölt Barack Obama muszlim vallású és nem igaz hazafi. Obama rossz hírét lánclevelek és blogok terjesztik. Stábja ezért internetes akciócsoportot állít fel, hogy csírájukban fojtsák el a rosszindulatú pletykákat.

Clinton elvállalná az alelnöki posztot

Nagyvilág2008.06.04, 02:36

Hillary Clinton kedd éjszaka gyakorlatilag befejezi kampányát, miután el fogja ismerni, hogy Barack Obama nyerte az elnökjelöltségért folyó harcot - állítja névtelen forrásokra hivatkozva az AP hírügynökség. A politikus kampányfőnöke tagadja a hírügynökség állítását, Hillary Clinton azonban váratlanul bejelentette, nyitott arra, hogy Obama alelnökjelöltje legyen. Kedden tartják az utolsó előválasztási fordulókat az Egyesült Államokban.

Obama történelmet írt, Clinton még vár

Nagyvilág2008.06.04, 14:21

A CNN előrejelzése szerint Barack Obama már elég küldöttet tudhat maga mögött ahhoz, hogy biztosan ő legyen a demokraták jelöltje az idei elnökválasztáson. Ez történelmi jelentőségű: ő az első afroamerikai, aki eljutott idáig. Riválisa, Hillary Clinton közölte, csak később hoz döntést arról, hogyan folytatja az előválasztás után, amelynek utolsó fordulóit kedden tartották.

A tetemre hívás maradt csak Clintonnak

Nagyvilág2008.06.04, 17:27

Be kellett volna zárnia a férjét a pincébe? Rossz stábot épített és eltaktikázta magát? Hamarabb kellett volna nekiugrania Obamának? A két keddi fordulóval véget ért az előválasztás az Egyesült Államokban, és nagyon úgy néz ki, ez Hillary Clinton számára azt is jelenti, hogy vége a dalnak. Összegyűjtöttük a lehetséges magyarázatokat arra, mit szúrt el az egykori first lady, akit korábban abszolút esélyesnek tartottak a demokrata elnökjelöltség megszerzésére.

Őrizetbe vették Mugabe ellenzéki kihívóját

Nagyvilág2008.06.04, 17:07

Őrizetbe vette a rendőrség a zimbabwei ellenzék vezérét, Morgan Tsvangirait, aki Mugabe elnök kihívója az elnökválasztás második fordulójában. A hatóság nem indokolta meg, miért vették őrizetbe a politikust, akinek szóvivője szerint a kampányukat akarták ezzel félbeszakítani.