elnökválasztás

címke rss

Fej-fej mellett halad Bush és Kerry

Nagyvilág2004.09.16, 19:24

Behozta Bush elnök előnyét John Kerry demokrata párti elnökjelölt az elnökválasztási közvélemény kutatások szerint. A legfrissebb adatok arról tanúskodnak, hogy Kerry egy százaléknyi előnyre is szert tett. A jelenlegi felmérés ellentmond a korábbi adatoknak, amelyek szerint Bush elnök a szavazók 11 százalékát elhódította Kerrytől a republikánus konvenció után.

Afgán katonákat fejeztek le a tálibok

Nagyvilág2004.09.20, 10:47

Három afgán katonát fejezett le egy tálib fegyveresekből álló csoport Afganisztán déli részén. A gyilkosságokat a Tálibok Muzulmán Hadserege vállalta magára. A szervezet korábban már közölte, mindent megtesz, hogy akadályokat gördítsen az októberre tervezett elnökválasztás elé.

Három tévévitán csapnak össze az amerikai elnökjelöltek

Nagyvilág2004.09.21, 02:25

Három televíziós vitát folytat majd le a novemberi amerikai elnökválasztás előtt George Bush hivatalban lévő republikánus párti elnök és demokrata párti kihívója, John Kerry - ebben állapodott meg a két politikus kampánytörzse hétfői közös bejelentésük szerint.

A Kuma War és az elnökválasztás

Techbázis2004.09.22, 13:35

Egy érdekes bevetéssel bővül szeptember végén a Kuma War küldetéseinek már eddig is igen széles tárháza. A legújabb misszió "főszereplője" nem más, mint John Kerry, a demokraták elnökjelöltje, aki a játékban most feldolgozásra kerülő vietnami összecsapásban szerzett ezüstcsillagot.

Tojást és követ dobtak az ukrán kormányfőre

Nagyvilág2004.09.24, 13:07

Egy tojást és feltehetően egy követ dobtak ellenzéki aktivisták az ukrán kormányfőre, aki az októberi elnökválasztáson is indul. A kő úgy megsebeítette az elnökjelöltet, hogy kórházba kellett szállítani. Támadóját a helyszínen őrizetbe vették.

Megmérgezték az ukrán ellenzék elnökjelöltjét

Nagyvilág2004.09.24, 18:16

Az október 31-i elnökválasztás közeledtével sűrűsödnek az események Ukrajnában, mind a hatalmi, mind az ellenzéki oldal jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy rossz színben tüntesse fel és mindenféle módon parkolópályára küldje politikai ellenfelét. Az elmúlt hetekben újabb különös esemény borzolja a kedélyeket északkeleti szomszédunknál.

Főleg Irakon vitázott egymással Bush és Kerry

Nagyvilág2004.10.01, 10:33

Főként az iraki háborún és a hazai biztonsági helyzeten vitázott egymással George Bush és John Kerry első televíziós vitájukon. Kerry az iraki háború elhibázott voltát hangoztatta, míg George Bush azt igyekezett bizonygatni, hogy nem Kerry, hanem ő az, aki igazán alkalmas az Egyesült Államok vezetésére. A vitát milliók kísérték figyelemmel. A két amerikai elnökjeklölt még két hasonló eseményen találkoznak a november másodikai elnökválasztás előtt.

Yudhoyono nyerte az indonéz elnökválasztást

Nagyvilág2004.10.04, 08:15

Susilo Bambang Yudhoyono tábornok jelentős fölénnyel nyerte az első közvetlen elnökválasztást Indonéziában. Előnye több mint húszszázalékos a jelenlegi elnökkel, Megawati Sukarnoputrival szemben.

Választási csalástól tart az afgán ellenzék

Nagyvilág2004.10.09, 23:53

Afganisztánban helyi idő szerint szombaton 18 órakor hivatalosan befejeződött az elnökválasztás. Az ellenzéki elnökjelöltek azonban csalástól tartanak, ezért nem ismerik el az eredményt. Többek között feltételezik, hogy a hüvelykujjra festendő, ledörzsölhetetlen tinta helyett olyat is használtak, amely könnyedén eltávolítható volt, s így a választók akár többször is az urnákhoz járulhattak.

Karzait választotta Afganisztán

Nagyvilág2004.10.11, 17:28

Hamid Karzai hivatalban lévő elnök elsöprő többséggel  nyerte meg az afganisztáni elnökválasztást. Az első exit poll eredményeket hétfőn tették közzé, es zerint Karzai 43 százalékkal több szavazatot kapott, mint legesélyesebbnek tartott vetélytársa. Ugyanakkor a választásokon vereséget szenvedett politikusok kijelentették: mégsem indítanak bojkottmozgalmat a szerintük a választásokon előfordult visszásságok miatt.