elnökjelölt

címke rss

Százezer rajongója elõtt bírálta McCaint Obama

Nagyvilág2008.10.28, 09:13

Rekordméretû tömeg, több mint százezer híve elõtt beszélt Denverben Barack Obama. A demokraták elnökjelöltje ellenfelét, John McCaint bírálta, aki szerinte végre bevallotta, hogy sok a hasonlóság közte és a népszerûtlen Bush elnök között.

Ideges McCain gyomrozta a vigyorgó Obamát

Nagyvilág2008.10.16, 18:33

Feszült és személyeskedõ vitát folytatott harmadik és egyben utolsó párbajában a két nagy amerikai párt elnökjelöltje, a demokrata Barack Obama és a republikánus John McCain. Utóbbi idegesebbnek tûnt, míg elõbbi higgadtabb volt, és többet mosolygott. Az [origo] tudósítója a demokrata felségterületnek számító Chicago egyik, Obama-támogatókkal teli bárjában követte a vitát.

Titokban edz Obama az elsõ elnökjelölti vitára

Nagyvilág2008.09.22, 16:06

Pénteken csap össze elõször a két amerikai elnökjelölt nyilvános tévévitában. Barack Obama demokrata jelölt három napra elvonul, hogy gyakoroljon. A választók negyedének döntése múlhat a vitán. Az egyre jobban felpörgõ kampányra már naponta 3 millió dollárt (körülbelül félmilliárd forintot) költenek a jelöltek.

Obama: a kirúzsozott disznó is csak disznó

Nagyvilág2008.09.10, 16:01

"A kirúzsozott disznó is csak disznó" - jelentette ki egy kampányrendezvényen Barack Obama, az amerikai demokraták elnökjelöltje. A republikánosok felháborodtak, mert szerintük Obama alelnökjelöltjükre, Sarah Palinra célzott, aki nemrég kirúzsozott pitbullhoz hasonlította saját magát.

McCain átvette a vezetést

Nagyvilág2008.08.20, 16:24

Ötpontos elõnyre tett szert John McCain, az amerikai republikánus párti elnökjelölt Barack Obamával, a Demokrata Párt valószínû jelöltjével szemben, amit elemzõk váratlan fordulatként értékelnek.

Obama kétszer annyi pénzt kalapolt össze mint McCain

Nagyvilág2008.08.18, 07:08

Több mint kétszer annyi pénz gyûjtött eddig kampányához Barack Obama, az amerikai demokraták elnökjelöltje, mint republikánus Riválisa, John Mcain. Elõbbi 401 millió, utóbbi 171 millió dollárt kalapolt össze.

Clintonra is szavazhatnak a demokrata konvención

Nagyvilág2008.08.14, 21:28

Hillary Clintonra is szavazhatnak majd az amerikai demokrata párt országos konvenciójának küldöttei, amikor a novemberi elnökválasztásra kiválasztják elnökjelöltjüket - közölte csütörtökön a szenátornõ Hillary Clinton és a várható elnökjelölt, Barack Obama kampánycsapata.

Messiásnak gúnyolták Obamát

Archívum2008.08.02, 09:26

Öntelt, túlzásokra hajlamos messianisztikus alakként festették le Barack Obamát, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltjét egy John McCaint népszerûsítõ internetes kampányhirdetésben.

Dõl a pénz Obama kampánykasszájába

Archívum2008.07.18, 02:10

Rekordot döntött mindkét elnökjelölt kampánya júniusban: Barack Obama 52 millió, John McCain 22 millió dollár támogatást tudott begyûjteni. A két jelöltnek most nagyjából ugyanannyi pénze van, de a demokraták érzik inkább nyeregben magukat, az ingadozók mellett jelentõs összegeket költenek a hagyományosan a republikánusokhra szavazó államokban is.

Telefonon békült Obama és Bill Clinton

Nagyvilág2008.07.01, 10:40

A demokrata tábor egységét demostrálta Barack Obama és Bill Clinton azzal, hogy nyilvánosságra hozták, az elnökjelölt és az exelnök húszperces telefonbeszélgetést folytatott egymással. A hosszúra nyúlt elõválasztási kampányban Bill Clinton olyan keményen támadta Obamát, hogy egyesek már a párt egységét féltették.

Elküldték Obama mögül a fejkendõs nõket

Nagyvilág2008.06.19, 08:32

Kitessékeltek két muzulmán fejkendõs nõt Barack Obama hátterébõl egy detroiti kampányrendezvényen; az amerikai Demokrata Párt valószínû elnökjelöltjének kampánystábja utólag elnézést kért tõlük.

Scarlett Johansson Barack Obamával levelezik

Nõi Lapozó2008.06.12, 12:08

Scarlett Johansson amerikai színésznõ és Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje rendszeresen e-mailezik egymással - errõl a 23 éves amerikai színésznõ beszélt egy amerikai hírportálnak adott interjújában. 

Volt katonai vezetõ is lehet Obama alelnökjelöltje

Archívum2008.06.10, 20:57

Volt katonai vezetõt is választhat alelnökjelöltjének Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt leendõ elnökjelöltje - derült ki kedden Washingtonban, ahol a szóba jöhetõ jelölteket a szenátor megbízásából felmérõ szakértõi csoport szenátorokkal egyeztetett.

Clinton elfogadná alelnökjelöltjének Obamát

Nagyvilág2008.03.05, 17:22

Az elõválasztási gyõzelmektõl új erõre kapott Hillary Rodham Clinton szerdán célzott arra, hogy szívesen alkotna elnök-alelnökjelölt párost Barack Obamával, ha õ lehetne az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje. Obama eközben igyekezett bagatellizálni vereségét.

Kaszjanov kilépett a Másik Oroszország ellenzéki koalícióból

Nagyvilág2007.07.03, 19:58

Kilépett a Másik Oroszország nevû ellenzéki koalícióból Mihail Kaszjanov volt miniszterelnök kedden, mert nem sikerült egyetértésre jutni az egységes politikai platform megteremtésének és a közös elnökjelölt állításának kérdéseiben.

Letakarták Britney meztelen képét

Tabu2007.05.15, 11:02

Barack Obamát, az Egyesült Államok elnökjelöltjét egy mûvészeti galériában tett látogatás alkalmából obszcénnak ítélt mûalkotások látványától igyekeztek megkímélni.

Ségolene Royal bemutatkozó látogatást tett Berlinben

Nagyvilág2007.03.06, 21:26

Támogatásáról biztosította a német uniós elnökség környezetvédelmi célkitûzéseit kedden Berlinben Ségolene Royal, a francia Szocialista Párt elnökjelöltje, aki bemutatkozó látogatást tett a német fõvárosban.

Gyurcsány még nem döntött a beszédrõl

Itthon2007.03.02, 12:09

Egyelõre mérlegeli Gyurcsány Ferenc, hogy mondjon-e beszédet március 15-én. A miniszterelnök korábban azt mondta, elképzelhetõnek tartja, hogy az idei ünnepségeken nem szólal meg. Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje hétfõn azonban arra kérte Gyurcsányt, ne maradjon távol az ünnepségektõl.

Nobel-békedíjas elnökjelöltje lesz Guatemalának

Nagyvilág2007.02.13, 06:43

Bejelentette indulási szándékát az idei õszi guatemalai elnökválasztáson hétfõn hivatalosan Rigoberta Menchú Nobel-békedíjas emberi jogi harcos.

Merkel kancellárral tárgyalt Nicolas Sarkozy

Nagyvilág2007.02.12, 19:12

Az Európai Unió helyzetérõl és ezen belül az európai alkotmányozás jövõjérõl tárgyalt hétfõn Berlinben Angela Merkel német kancellár Nicolas Sarkozy francia belügyminiszterrel, a jobboldal elnökjelöltjével. A német kancellár március elején ugyancsak Berlinben találkozik a másik oldal, a francia Szocialista Párt elnökjelöltjével, Ségolene Royallal.

Újabb elnökjelöltje van az amerikai demokratáknak

Nagyvilág2007.01.31, 06:55

Joseph Biden befolyásos amerikai szenátor bejelentette, hogy harcba száll a Demokrata Párt elnökjelöltségéért a jövõ évi elnökválasztásra.

Humorista csapdájába sétált Royal

Nagyvilág2007.01.29, 16:41

Ismét darázsfészekbe nyúlt Ségolene Royal, a francia szocialisták elnökjelöltje. Egy francia humorista ál-telefonhívására azt mondta, hogy Korzika függetlenségét a franciák többsége "nem bánná". Royal elszólásai egyre inkább árnyékot vetnek elnöki ambícióira.

Fodor Gábor átalakítaná a kormányt

Itthon2007.01.22, 08:34

Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivõje szerint a kormányzati hitelvesztést a kormány átalakításával lehet visszafordítani; errõl a párt elnökjelöltje vasárnap este beszélt az ATV kereskedelmi csatorna, Pont Hét címû mûsorában. A politikus azt nem árulta el, melyik posztokra gondolt.

A kajmánhal szembesítheti az USA-t a balos lázzal

Nagyvilág2006.06.30, 12:10

Elnököt, törvényhozást, szenátust, kormányzókat, és mexikóvárosi polgármestert választanak vasárnap a mexikóiak. A kampány mégis inkább szólt a két legesélyesebb elnökjelöltrõl. Írásunkból megismerheti, hogyan zúzták egymást a jelöltek a kampányban, és hogy mi köze van Hugo Chavez venezuelai elnöknek a kajmánhalfélékhez. Az viszont már csak vasárnap derül ki: aggódhat-e az USA egy újabb balos latin elnök miatt.

Szombaton Minszkben tüntet az ellenzék

Nagyvilág2006.03.22, 23:11

Szombat délre szólította Minszk fõterére híveit Alekszandr Milinkevics, az ellenzéki fehérorosz "egyesült demokratikus erõk" elnökjelöltje, hogy tiltakozzanak a vasárnapi elnökválasztás eredményei ellen. Az Október téren mintegy ezer tüntetõ gyûlt össze immár negyedik este.

Újraszámlálják a szavazatokat Haitin

Nagyvilág2006.02.15, 06:58

Újraszámlálják a szavazatokat Haitin, ahol február 7-én tartottak törvényhozási és elnökválasztásokat. Az egyik elnökjelölt, René Préval szerint ugyanis csalások történtek. Preval amúgy a szavazatok 48,76 százalékát szerezte meg, míg legfõbb riválisa alig több mint 11 százalékot szerzett.

A lazább elnökjelöltnek adnak több esélyt a lengyelek

Nagyvilág2005.10.21, 12:09

Tovább növelte elõnyét Lengyelországban Donald Tusk, a Polgári Platform (PO) elnökjelöltje az elnökválasztás vasárnapi második fordulója elõtt. Tusknak jól jött az ellene indított rágalomkampány. Elemzõk szerint ugyanakkor Tusk még elbukhatja 10 százalékos elõnyét, mert magas a bizonytalanok aránya.

A lengyel elnökjelölt tagadja nagyapja Wehrmacht-múltját

Nagyvilág2005.10.11, 19:28

Donald Tusk lengyel elnökjelölt tagadja, hogy egyik nagyapja önként jelentkezett volna a német hadseregbe a második világháború alatt.

Irán nem mond le a nukleáris kutatásokról

Nagyvilág2005.06.05, 20:56

Nem adja fel nukleáris kutatásait Irán, de kész szavatolni, hogy polgári jellegû atomprogramját nem alakítja át katonaira. Errõl az egyik iráni elnökjelölt, Rafszandzsáni nyilatkozott.

Tini és focikapus az 1010 iráni elnökjelölt között

Nagyvilág2005.05.15, 10:14

1010 ember akar iráni elnök lenni. A legfiatalabb induló 16, a legidõsebb 86 éves. A nõi indulókat a konzervatív vezetés kizárta a versenybõl.

Nem aggódnak a magyar-ukrán gazdasági kapcsolatokért

Archívum2004.11.24, 07:56

Az ukrán elnökválasztást kísérõ feszült és bizonytalan helyzet nem lesz hatással Magyarország és Ukrajna kereskedelmi kapcsolataira - vélik a Napi Gazdaság által megszólaltatott üzletemberek. A két elnökjelölt gazdaságpolitikai elképzelései között nincs számottevõ különbség.

Kis és nagy falatok - az államok szerepe az elnökválasztásban

Nagyvilág2004.11.02, 10:54

Az Egyesült Államok elnökét a szavazók nem közvetlenül választják, hanem egy elektori gyûlés dönt. Minden egyes tagállam népességének megfelelõ elektorral rendelkezik, amelyek mindegyikét - két állam kivételével - az az elnökjelölt nyeri el amelyik bármekkora többséget szerez az adott államban. Az [origo] alábbi összeállításából néhány helyi érdekesség mellett megtudhatja, ki nyert egyes államokban 2000-ben, és melyek azok a rejtélyes ingadozó államok.

Vastapsot kapott Hiller az elnökjelöltek bemutatkozóján

Itthon2004.09.12, 10:23

Péntek délután a budapesti MSZP-s párttagok elõtt mutatkozott be az öt elnökjelölt a Thália Színházban. Egyedül Hiller István kultuszminiszter, az MSZP alelnöke mondta ki direktben, hogy õ akar lenni a pártelnök, a többiek inkább az összefogást és a kölcsönös baráti viszonyt emlegették. Mindenki a változás szükségességét hangsúlyozta, Hiller egyenesen radikálisnak hirdette magát. Bár a jelöltek érdekes kérdéseket kaptak, volt olyan nézõ, aki elaludt a rendezvény alatt.

Markó Béla az RMDSZ elnökjelöltje

Nagyvilág2004.09.04, 13:12

Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetõjét választották a szövetség jelöltjének a romániai elnökválasztásra. Eckstein-Kovács Péter és Tokay Gyögy szombaton visszalépett Markó javára.

Tizennégy elnökjelölt az MSZP-ben

Itthon2004.08.04, 14:43

Szili Katalin, Lamperth Mónika, Hiller István, Jánosi György, Juhász Ferenc, Mandur László, Mesterházy Attila, Szekeres Imre, Toller László és Veres János is lehet az MSZP új elnöke - írja a Népszabadság. A 14 jelöltbõl 5 már bejelentette: nem akar elnök lenni.

Kerry felesége mozgósítja a demokratákat

Nagyvilág2004.07.28, 14:17

A reményt jelenti Amerikának John Kerry a Demokrata Párt elnökjelölõ nagygyûlése, a  demokrata konvenció szónokai szerint. A második napjához ért gyûlésen az elnökjelölt felesége, Tereza Heinz Kerry, Ted Kennedy szenátor, az egykori vetélytárs, Howard Dean méltatták az elnökjelöltet. Beszédeikben közös motívum volt, hogy Kerry reményt hoz a félelem helyébe. A gyûlésen felszólalt a nemrég elhunyt Ronald Reagan fia is. Eközben a republikánusok egy Kerryrõl készült "szkafanderes" fényképpelé igyekszenek nevetségessé tenni az elnökjelöltet.

Edwardsot választotta Kerry alelnökének

Nagyvilág2004.07.06, 15:32

John Edwards dél-karolinai szenátort választotta alelnökének John Kerry, a Demokrata Párt elnökjelöltje. Edwardstól elsõsorban azt várják Kerryék, hogy a déli államokból szerez majd szavazatokat. Kerry azzal indokolta választását támogatóinak, hogy Edwards "megérti és megvédi az amerikai értékeket".

Újabb két elõválasztást nyert Kerry

Nagyvilág2004.02.15, 08:22

A legutóbbi két elõválasztáson is John Kerry szenátor szerepelt a legeredményesebben az Egyesült Államokban, így most már egyértelmûen õ a legesélyesebb arra, hogy a demokraták elnökjelöltje legyen a hivatalban lévõ George Bush-sal szemben.

Kijevben találták meg az orosz elnökjelöltet

Nagyvilág2004.02.10, 16:52

Kijevben került elõ Ivan Ribkin orosz elnökjelölt, aki csütörtökön tûnt el Moszkvából. A liberális jelölt kampánycsapata állítása szerint kedd este érkezik vissza az orosz fõvárosba.

Ismét Moszkvában az eltûnt orosz elnökjelölt

Nagyvilág2004.02.10, 21:59

Hazatért Kijevbõl kedden késõ este az öt napja eltûnt Kreml-bíráló orosz elnökjelölt, Ivan Ribkin, aki a moszkvai repülõtéren kilátásba helyezte, hogy lemond jelöltségérõl, s egyben értésre adta: nem éppen szabad akaratából maradt távol ilyen sokáig.

Vietnami veteránt küld Bush ellen Iowa

Nagyvilág2004.01.20, 16:48

John Kerryt, Massachusetts állam szenátorát választották elnökjelöltnek az iowai demokraták. A jelöltválasztó gyûléseken az esélytelennek tartott Kerry messze maga mögé utasította a korábban biztos elnökjelölt-esélyesnek tartott Howard Deant. A Demokrata Párt elnökjelöltségéért vívott küzdelembe ugyanakkor még nem kapcsolódott be a nagy esélyesként számon tartott Wesley Clark, a NATO volt európai fõparancsnoka.

Újvidék: 15 ezer radikális az SRS kampánygyûlésén

Nagyvilág2003.10.05, 22:29

Közel 15 ezren vettek részt vasárnap este Újvidéken Tomislav Nikolic, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökjelöltjének elsõ választási kampánygyûlésén.

OCÖ: MCF-MRP egyezség

Itthon2003.03.11, 20:06

Horváth Aladár személyében közös elnökjelölt állításáról, illetve az új Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) legfontosabb tisztségeinek elosztásáról állapodott meg kedden a Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF) és a Magyarországi Roma Parlament (MRP).

Az ORTT elnökjelöltje hagyná a sárga karikákat

Itthon2003.03.10, 14:31

Három frakció már biztosan támogatja Hajdu Istvánt az ORTT elnöki posztjára a hétfõi szavazáson, a Fidesz még gondolkodik. Az elnökjelölt nem vizsgálná felül a korábbi, nagy vihart kavart döntéseket.

Négy elnökjelölt az OCÖ élére

Itthon2002.12.31, 12:16

Legalább négyen versenybe szállnak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöki tisztségéért. Újra indul a posztért a jelenlegi elnök Farkas Flórián. A Demokratikus Roma Koalíció jelöltjeként indul Horváth Aladár miniszterelnöki tanácsadó, a Roma POlgárjogi Alapítvány Elnöke és Kövesi Vilmos. Önálló jelöltet állít a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége is.

Elmaradt az ÁPV vezetõinek bizottsági meghallgatása

Archívum2002.05.30, 12:46

Nem tudta meghallgatni az Országgyûlés Költségvetési Bizottsága az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt. (ÁPV Rt.) igazgatóságának elnökjelöltjét és vezérigazgatóját, mert sem az érintettek, sem pedig a kormánypárti képviselõk nem jelentek meg a testület ülésén. A szocialisták szerint törvénytelenül hívták össze a testületet, míg Varga Mihály bizottsági elnök úgy véli, hogy a kabinet követett el törvénysértéseket.

A globalizáció ellen is tüntettek világszerte május 1-jén

Nagyvilág2002.05.01, 19:50

Több százezer ember vonult az utcára május elsején Franciaországban, hogy a szélsõjobboldali elnökjelölt, Jean-Marie Le Pen ellen tüntessen. Több ezer francia tüntetett Le Pen mellett is. Más európai városokban is készültségbe helyezték a rendõröket. A felvonulókhoz számos nagyvárosban idén elõször csatlakoztak a globalizáció ellen tüntetõk is.

Elõzõ
  • 1
Következõ