élményfürdő vizes vb

címke rss

Sós Csaba: Több éremre gondoltam, mint amennyink most van

Sport2017.07.27, 14:17

Négy nappal a vizes vb befejezése előtt Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya azt mondta az Origónak, hogy több éremre számított, mint amit eddig szereztek a magyar sportolók. Csalódottságról azonban mégsem kell beszélni, mert eddig 12 magyar úszó került döntőbe, a hátralévő napokban pedig még növelhető a magyarok éremszáma. Siklós Erik videóinterjúja.

Cseh László az úszás Federerje

Sport2017.07.28, 07:19

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László az Origónak elmondta: a budapesti vizes világbajnokságon az 50 méteres pillangón már megmutatta, hogy mennyire gyors, míg 200 méteren kijött, hogy remek az állóképessége. A célja, hogy 100 méteren ezt a kettőt összerakja, és ott legyen az élmezőnyben.

Vámos Márton: Itt már a szívet kell beletenni a végén

Sport2017.07.28, 13:16

A görögök elleni 7-5-ös győzelmet követően Vámos Márton vízilabdázó értékelte a meccset, majd előre tekintett a döntőre, ahol szerinte a bíráskodást nem fogja befolyásolni a hazai pálya, habár az olasz meccsből kiindulva már semmiben sem lehet biztosra menni. A cél egyértelmű: világbajnokok akarnak lenni. Siklós Erik videóinterjúja.

Szántó Dávid: A Városligetet én találtam ki a vizes vb számára

Sport2017.07.30, 07:09

A sportkommentátorként ismert és népszerű Szántó Dávid a budapesti vizes világbajnokság sportigazgatójaként dolgozik. Siklós Erik videóinterjúja.

Kulcsár Krisztián: Olimpiai úszóeseményhez volt mérhető a vizes vb

Sport2017.07.30, 21:20

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián elmondta, olimpiai úszóeseményhez képest is fantasztikus volt a budapesti vizes világbajnokság. Kulcsár külön kiemelte a közönséget és elmondta, szeretné, ha minden magyar sportág ilyen alapokon nyugodhatna, mint az úszás. Siklós Erik videointerjújából az is kiderül, mekkora hasznot hozhat a rendezés, ami a sportdiplomáciát illeti.

Milák Kristóf: Kétszázon is bármi megtörténhetett volna

Sport2017.07.31, 05:59

Milák Kristóf elmondta, saját magát is alaposan meglepte azzal, hogy 100 méteres pillangóúszásban ezüstérmet nyer. A fiatal úszó arról is mesélt, miben kell még fejlődnie és milyen volt Dressel mellett úszni a döntőben. Milák szerint 200-on is lett volna keresnivalója és azt is elmondta Siklós Eriknek, hogy mi vár rá a következő hónapokban és a következő évben.

Előző
Következő