ellenzék
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Gyurcsány Ferenc
- Fidesz
- Demokratikus Koalíció
- Jobbik
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ágaskodhat még a miniszterelnöki ambícióm - interjú Gyurcsány Ferenccel
Megölték volna a DK-sok, ha nem szerepel a listán - ezzel indokolja Gyurcsány Ferenc, hogy miért nem vonult háttérbe az ellenzéki egyeztetések során. Elárulta, hogyan tört meg a jég közte, illetve Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között az őszi beszólogatások után, és hogyan bukkant fel újra Fodor Gábor és Kuncze Gábor. A kampányban Mesterházyt támogatja ezerrel, de ha veszítenek, nem zárja ki, hogy ismét harcba száll a miniszterelnökségért.
Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány a sorrend
Eldőlt, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője is szerepel a baloldali pártok közös listáján, és Mesterházy Attila és Bajnai Gordon mögött a harmadik helyen szerepel - jelentették be kedden az összefogás résztvevői. Bevették a buliba Fodor Gábor pártját is, a miniszterelnök-jelölt Mesterházy. Bajnai szerint okos enged.
"Régi elvtársak" jönnek össze a baloldalon
Nem számítanak arra a megkérdezett szocialisták, hogy a most kialakuló teljes összefogás alapvetően felforgatja az elfogadott jelöltlistájukat. Az MSZP-sek szerint a közös listán a szocialisták nagyjából a már elfogadott sorrendben fognak szerepelni, a DK-nak csak néhány körzetet fognak átengedni, a pórul járó szocialisták pedig majd az önkormányzati választásokon vigasztalódhatnak.
Egy kampánygyőztes már van: Gyurcsány Ferenc
Ünneplik a DK-sok, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon megegyezett a közös listában és a közös egyéni jelöltekben, hiszen Gyurcsány Ferenc hónapok óta pontosan ezt szerette volna elérni. Az MSZP és az Együtt-PM a lehető leggyorsabban leül a DK-val, amely lényegében két dolgot akar: legyen DK-s induló nyerhető körzetben, és Gyurcsány Ferenc felkerüljön a közös listára.
Bajnai egyszerre enged és keménykedik
Újra egyeztet a baloldali összefogásról Mesterházy Attila és Bajnai Gordon. MSZP-s és Együtt-PM-es forrásaink szerint közel a megállapodás a közös listáról, már van olyan verzió, hogy Bajnai el tudja fogadni Mesterházy Attilát közös miniszterelnök-jelöltnek, de csak kemény feltételekkel.
Gyurcsányék visszamásznak az ablakon
Minden korábbi nyilatkozattal ellentétben Gyurcsány Ferenc és a DK helyet kap az ellenzéki összefogásban. Nagy kérdés azonban, hogy miként írják át az MSZP és Bajnaiék nehezen kiizzadt megállapodását. Nem lesz egyszerű menet: jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak a baloldali pártok, és mindenkinek más-más verzió tetszene.
Az MSZP felkészül Bajnaiék lemorzsolódására
Az MSZP egy olyan forgatókönyvvel is készül a választásokra, amely azzal számol, hogy egy Együtt-PM-es jelölt bedobja a törülközőt, esetleg Bajnai Gordon pártja összeomlik. A szocialisták jövőre abban a 31 körzetben is gondoskodnának saját indulóról, ahol Bajnaiék adják a közös jelöltet, de állítják, hogy csak szükség esetén húzzák elő őket a fiókból. Egyes MSZP-sek ezt úgy értelmezik, hogy Mesterházy csak fel akarja tüzelni a 31 körzet aktivistáit, de van olyan szocialista képviselő, aki szerint egyszerűen sakkban tartja Bajnait.
A teljes MSZP átállt Gyurcsányhoz Ásotthalmon
Kilenc ásotthalmi MSZP-s a Demokratikus Koalíció színeiben folytatja pályafutását - közölte csütörtökön Gréczy Zsolt, a párt szóvivője. Azt mondta, azért döntöttek így, mert szerintük a DK-val lehet csak leváltani Orbán Viktort. Úgy látja, egy-két hónapon belül ismét megkezdődhetnek a tárgyalások az MSZP-vel és az Együtt-PM-mel az együttműködésről.
Feri addig üti őket, amíg a keblükre nem ölelik
Egyre több kellemetlenséget okoz Mesterházy Attilának és Bajnai Gordonnak Gyurcsány Ferenc, akinek eltökélt célja, hogy bevegyék őt az összefogásba. Gyurcsány a pártja jövőjéért és a politikai túlélésért harcol, egyre keményebb lesz, és ha nem megy szép szóval, akkor akár az MSZP-s és az Együtt-szavazók elcsábításával kényszeríti ki, hogy szóba álljanak vele. Úgy tűnik, sikerrel járhat, az MSZP-ben és az Együttben is felvetették már, hogy minden sérelem ellenére szükség van rá és a DK-ra.