ellenőrzési akció

címke rss
Több mint háromszáz gyorshajtót mértek be három nap alatt Óbudán

Több mint háromszáz gyorshajtót mértek be három nap alatt Óbudán

Óbudán több útszakasz is száguldásra készteti a sofőröket, pedig a gyroshajtás a balesetek egyik fő okozója - írták a rendőrség oldalán. 

Halmozta a szabályszegéseket egy fiatal, táborfalvai sofőr

Itthon2020.05.25, 22:00

A paksi rendőrök gyorshajtás miatt állítottak meg egy fiatal férfit egy ellenőrzési akcióban. Ekkor derült ki, hogy nem ez volt az egyetlen szabály, amelyet megszegett. A sofőrnek még jogosítványa sem volt, a kocsit, amit éppen vezetett pedig kivonták a forgalomból.

Kevesebb a bliccelő a vonatokon

Itthon2018.11.28, 09:48

Csökkent a vonatokon a nem fizető utasok száma. Amíg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben 36 ezer, idén október végéig már csak 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok alkalmával.

Negyven taxis engedélyét vonnák vissza

Itthon2013.10.11, 14:41

Szeptember 1-je óta negyven taxi engedélyének visszavonását kezdeményezte a hatóságoknál a Budapesti Közlekedési Központ az ősz eleje óta érvényben lévő új taxirendelet egyes pontjainak megsértése miatt.

A rendőrök megszállják Pestet vasárnap

Itthon2013.08.09, 16:11

Fokozott rendőrségi ellenőrzés lesz vasárnap egész nap kilenc pesti kerületben, közölte a BRFK.

Külföldiekre vadásznak az M3-ason

Itthon2012.11.12, 12:00

Összehangolt razzia kezdődött az autópálya nyírségi szakaszán, az illegális bevándorlók mellett a gyorshajtókat is leszedik a rendőrök.

Ellenőrző népszámlálás lesz december elején

Itthon2011.11.18, 17:54

Népszámlálási utóvizsgálatot tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) december 1-jétől 15-ig az ország 134 településén.

Több száz veszélyes fényfüzért foglaltak le a fogyasztóvédők

Gazdaság2011.11.14, 12:35

Elsősorban a nagy áruházláncokat és a bevásárlóközpontok üzleteit vizsgálja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a hétfőn induló karácsonyi ellenőrzési sorozatában. A fogyasztóvédők október végén már majdnem négyszáz tűzveszélyes karácsonyi fényfüzért foglaltak le.

Zsebből fizettek ki nyolcmillió forint adótartozást távol-keleti kereskedők Budapesten

Gazdaság2011.09.16, 12:23

Attól tartva, hogy elviszik az áruikat, az egyik fővárosi ázsiai bevásárlóközpont kereskedői néhány óra alatt a helyszínen fizettek ki nyolcmillió forintnyi adótartozást.

Nem találtak egerekre utaló nyomokat az ellenőrök a Tescóban

Gazdaság2011.05.13, 13:05

A Tesco szerint csak adminisztrációs jellegű hibákat találtak a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai, miután a Magyar Nemzet egy korábbi, egérinvázióra utaló cikke után vizsgálat indult a Tesco ellen. A pénteki Magyar Nemzet birtokába jutott ellenőri jelentés szerint felkészülten várták az ellenőröket az áruházakban.

Adóellenőrök lepik el a húsvéti szezonban a boltokat

Gazdaság2011.04.14, 14:13

Fokozott ellenőrzéseket tart a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Budapesten és Pest megyében a húsvéti ünnepek előtt. Elsősorban a piaci árusok, a virágboltok és a vendéglátósok számíthatnak komolyabb vizsgálatra.

Három fővárosi szórakozóhelyet zárattak be

Itthon2011.02.05, 13:59

Összesen 690 szórakozóhelyet ellenőrzött a rendőrség több más hatósággal együtt januárban a West-Balkánban történt tragédia után, két fővárosi hely működési engedélyét 90 napra visszavonták. Egy harmadik helyet, az V. kerületi LivingRoomot a kerület jegyzője záratott be.

Fokozott ellenőrzés lesz az utakon az EU-elnökség idején

Itthon2011.01.07, 16:15

Magyarország EU-elnöksége idején fokozott ellenőrzést tart a BRFK és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az utakon.

Fokozott közúti ellenőrzés Gödöllőn az uniós rendezvények miatt

Itthon2011.01.05, 11:10

Magyarország átveszi az Európai Unió soros elnökségét Belgiumtól, ezért fokozott ellenőrzést tart a rendőrség szerda éjféltől Gödöllőn. Az ellenőrzés péntek este hat óráig tart.

Ittas és bódult sofőrökre vadásznak a magyar rendőrök

Itthon2010.12.16, 13:25

Fokozottan ellenőrzi a közutakon közlekedőket a rendőrség csütörtöktől egészen szombatig. Az akció célja, hogy kiszűrjék a bódult, illetve alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket.

Ittas és drogos sofőrökre utaznak egész Európában a rendőrök

Itthon2008.12.11, 07:54

Kétnapos közúti ellenőrzési akciót indítanak csütörtökön szinte egész Európában. A rendőrök Magyarországon is ellenőrzik a sofőröket, hogy nem ittasan vagy drogosan ültek-e a volán mögé.

Szigorúbban ellenőrzik a borimportot

Archívum2008.09.25, 14:52

Az országba illegálisan behozott bormennyiség csökkentése, vagy legális csatornába terelése érdekében közös ellenőrzési akciót szervez az agrártárca a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával (VPOP).

Illegális húsüzemekre világított a Csillagszóró

Gazdaság2007.11.23, 10:54

Két illegálisan működő vágóüzemre bukkantak, és jelentős menniységű feketén vágott húst foglaltak le a Fővárosi és Pest megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Igazgatóság munkatársai - közölte az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken.

A járművezetők egyötöde nem pihen

Archívum2007.11.23, 16:58

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a rendőrség november közepén kétnapos közúti ellenőrzési akciójában több mint 500 járművet ellenőrzött; az esetek egyötödében a járművezetők nem tartották be az előírt vezetési és pihenőidőket - közölte a Hatóság pénteken. 

A fenyítéstől sem riadnak vissza az ellenőrök

Itthon2005.04.07, 12:03

Szigorú ellenőrzési akció indult a 2-es metró megállóiban. Az ellenőrök, akiket a metró biztonsági emberei védenek az attrocitásoktól, mindenkit megállítanak. A jegypénztárak előtt reggel óta hosszú sorok kígyóznak.

A 2-es metrón indul a szigorú ellenőrzés

Itthon2005.04.07, 06:58

Csütörtökön kezdődik a BKV szigorú ellenőrzési akciója. Először a 2-es metrónál jelennek meg az ellenőrök és a biztonsági őrök. Már a metró bejáratainál mindenkit ellenőriznek.

Előző
  • 1
Következő