elkerülő út

címke rss

Fellélegezhet végre Pécs az autósoktól

Gazdaság2015.07.31, 18:28

Elkészült az M60 gyorsforgalmi út meghosszabbított szakasza, így péntek délutántól az autósforgalom elkerülheti Pécset – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 

A virtuális térbe mentették át a bonyhádi templomromot

Techbázis2015.10.22, 18:10

Bonyhád mellett, a 6-os út mentén középkori templomromra bukkantak. Az elkerülő út építése miatt azonban a történelmi emlékek visszatemetéséről dönthetnek a hatóságok. Egy magyar csapat ezért rohamtempóban megörökítette a lelőhelyet.

Fizetős lett a fehérvári elkerülő a nagyoknak

Gazdaság2017.01.03, 21:40

Díjkötelessé vált januártól a 3,5 tonna feletti össztömegű járművek számára a 7-es és 8-as főutakat összekötő székesfehérvári új elkerülő út, de a 3,5 tonnás össztömeg alatt továbbra is ingyenes a szakasz használata - közölte a székesfehérvári Önkormányzati Kommunikációs Központ kedden az MTI-vel.

Jövő tavaszra befejeződik az 55-ös főút felújítása

Itthon2017.06.30, 13:26

Várhatóan 2018 áprilisára fejeződhet be az 55-ős főút Mórahalom és a megyehatár közötti, 15,7 kilométeres szakaszának korszerűsítése - tájékoztatott a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt..

Velence megtalálta a megoldást az óceánjárók ellen

Travelo2017.11.24, 15:47

Velence megtalálta a megoldást az óceánjárók ellen.

Átadták az új győri elkerülőt

Auto2018.03.14, 14:57

Elkészült a Győrt keleti irányból elkerülő 813-as út utolsó szakasza is, vagyis immár a 14-es útról fel lehet hajtani az M1-es autópályára.

Elkezdődött a Dunakeszit elkerülő út építése

Auto2018.03.21, 13:29

Az új út az M2-es gyorsforgalmi utat és a 2-es főutat köti majd össze, így az autósoknak nem kell behajtaniuk Dunakeszire.

Több milliárd forintból épül meg a régen várt elkerülő út folytatása

Gazdaság2019.09.23, 16:25

Megépül 8,5 milliárd forintból, 4 és fél kilométeren, kétszer egysávos útszakaszként a 31-es és a 32-es főutak között, a Jászberényt elkerülő út harmadik üteme - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Jászberényben.

Megkezdődött a Székesfehérvárt délről elkerülő út építése

Itthon2021.01.29, 20:58

Megkezdődött a Székesfehérvárt délről elkerülő út építése, a közel 4,5 milliárd forintos beruházással teljessé válik a Székesfehérvárt elkerülő körgyűrű.

Bejelentették egy régen várt elkerülő út megépítését

Gazdaság2021.11.05, 12:58

Déli elkerülő út épül Mosonmagyaróváron 6 milliárd 209 millió forint kormányzati támogatásból, a városi forgalom tehermentesítése érdekében - jelentette be Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón a szigetközi városban.