elhárítás

címke rss

Japán fenyegető rakéták lelövésére készül

Nagyvilág2009.03.27, 06:52

Riadókészültségbe helyezték a japán hadsereget, mivel Japán attól tart, hogy Észak-Korea rakétakísérletre készül. A tokiói kormány elrendelte, hogy meg kell semmisíteni minden olyan rakétát, amely veszélyt jelenthet Japánra.

Végeztek a moszkvai expressz egyik felrobbantójával

Nagyvilág2010.03.06, 19:23

Az orosz hatóságok bejelentették, hogy végeztek a Nyevszkij Expressz ellen tavaly elkövetett, 28 halálos áldozatot követelő robbantás egyik tettesével. A rajtaütésben másik hét kaukázusi felkelő is meghalt.

Újságírók figyeltetésével vádolják a szlovák katonai elhárítást

Nagyvilág2011.11.21, 11:05

A védelmi miniszter gyorshajtási ügyének leleplezése után kezdődtek a lehallgatások, állítják szlovákiai szerkesztőségek vezetői.

Totális megfigyeléssel építene magyar FBI-t Pintér Sándor

Itthon2012.07.03, 16:23

A rendőri vezetőket is érintő korrupciós botrány is közrejátszhatott abban, hogy Pintér Sándor a hírszerzés és az elhárítás erősítését, átalakítását tervezi. A Belügyminisztérium olyan törvényjavaslatot készít, amely szerint a fontos pozícióban lévőket bármikor megfigyelhetnék, de egyelőre a kormányon belül is vita van a javaslatról.

Az Abwehr ügynökének vélték a szovjet James Bondot

Tudomány2015.11.07, 21:39

Egyszerre volt német náci, és szovjet kommunista párttag. Imádta a szebbik nemet, egykori egyetemi professzora, továbbá bizalmas barátja, a tokiói német nagykövet feleségét is elcsábította.   Mind a Harmadik Birodalom külügyi apparátusa, mind pedig a császári kormány bizalmát bírta, barátai között tudta Konoe herceg japán miniszterelnököt is. Pontos információkat továbbított a Pearl Harbor ellen készülő japán támadásról, valamint a Barbarossa-hadműveletről, a Szovjetunió lerohanásának német tervéről. Richard Sorgét 1941.november 7-én végezték ki Tokióban.

A NASA egy 17 éves szuperintelligens fiút alkalmaz

Life.hu2015.11.11, 14:28

A csodagyerek már 11 éves kora óta műszaki zseni, a NASA-nál pedig drónelhárítással bízták meg.

Azt ígérte, hogy elintézi, hogy ne kelljen börtönbe menniük

Itthon2016.11.18, 11:42

Vádat emeltek egy korrupciós ügyben négy ember ellen, köztük egy magát rendőr alezredesnek kiadó férfival szemben.

Amikor az angol buldog keményen visszaharapott

Tudomány2017.01.20, 10:04

A második világégés jól ismert nagy ütközetein kívül a kulisszák mögött is zajlott egy másik, titkos háború. E gyakran sorsdöntő „csatákat" azonban nem harcedzett katonákból, tüzérségből és páncélosokból álló hadosztályok, hadseregcsoportok, hanem titkosszolgálati ügynökök, kódfejtők és kémek vívták egymással. A rádió- és kódfejtő készülékekkel zsúfolt szobák mélyén dúló háború egyik kiemelkedő fegyverténye volt az a Visszaharapás fedőnevet viselő brit kommandós akció, amellyel az angoloknak sikerült megszerezniük a La Manche csatorna partján felállított és a német éjszakai vadászgépeket irányító szupertitkos Würzburg radarkészülék ...

Így küzdenek majd a jégesők ellen

Gazdaság2017.04.28, 13:40

Mintegy ezer, talajon elhelyezett generátorból áll majd az a rendszer, amely az egész ország területét képes lesz megvédeni a nagy jégesőktől. Főleg a nehezen megközelíthető területeken lesz 200 automata gép, amely központi indításra kezdi el párologtatni az ezüst-jodidot a levegőbe a jégeső közeledtekor, a többi generátort viszont önkénteseknek kell be-, illetve kikapcsolniuk a megfelelő időben. Öt-hat hónapon át kell készenlétben állni, de havonta akár a minimálbér felét is kaphatja érte egy-egy önkéntes.

A német elhárítás iszlamista terrortámadásoktól tart

Nagyvilág2020.11.05, 13:08

Az utóbbi hetekben Európában elkövetett iszlamista merényleteket utánzó terrortámadások történhetnek Németországban, ezért fokozott ellenőrzés alá kell vonni az ismert közveszélyes iszlamistákat - hangsúlyozta a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője egy csütörtöki interjúban.