elhagyás

címke rss
Két évig egyedül élt egy hétéves gyerek egy francia faluban

Két évig egyedül élt egy hétéves gyerek egy francia faluban

Hét éves korától két évig egyedül élt egy francia kisfiú, rendesen járt iskolába, jó jegyeket kapott, csak akkor derült ki, hogy valami nincs rendben, amikor kifogyott az ételből, majd a szomszédoktól kért. A szomszédok szóltak a rendőröknek.

Ha te átvertél, hogy bízhatnék meg ezután bárkiben?

She2023.12.20, 11:31

Az utolsó komoly kapcsolatom óta rémülettel tölt el a gondolat, hogy valakinek újra kitárjam a szívem.

Van egy európai ország, ahol rengetegen dobják ki az háziállataikat nyaralás előtt: 11 milliós büntetést kaphatnak

Life.hu2023.09.01, 15:19

Súlyos problémára hívják fel a figyelmet a franciaországi állatmenhelyek: az emberek szándékosan dobják el maguktól az állataikat, miközben a nyaralásukra tartanak. Évente körülbelül 100 ezer kisállatot "felejtenek" valahol. 

Megrázó dolgot árult el gyerekkoráról a népszerű magyar énekes

Tévé2023.02.23, 20:27

A Belmondo zenekar énekese, Czutor Zoltán egy megrázó történetet osztott meg gyerekkorából, melyről még ma is nehéz beszélnie. Az 53 éves zenész már maga is hatszoros édesapa, így még fájóbb számára visszaemlékezni arra, ami történt a családjával. 

Liptai Claudiát 16 évesen elhagyta az édesanyja - az édesapjával töltött 3 hónap pokoli volt számára

Life.hu2022.11.16, 20:16

 Liptau Claudia, akinek tinédzserkora nem volt zökkenőmentes, színésznőnek tartja magát, noha többet szerepelt eddigi életében műsorvezetőként, mint színpadon.

Újabb dráma a Sztárban sztár leszek! nehéz sorsú énekesének családjában

Tévé2022.11.16, 08:57

A TV2 nagyszabású show-jának legfiatalabb szereplőjének nem volt egyszerű az élete. Már a műsorba sem rendhagyó módon került be, ugyanis egy sérülésnek köszönhetően utólag választotta őt mentora, Pápai Joci. A tizenhétéves Kökény Dániel sosem titkolta, hogy nagyszülei nevelték fel, hiszen nem ismerte szüleit és azt sem, hogy nehéz anyagi helyzetben van a család. A fiatal énekessel most olyasmi történt, amire sem ő, sem családja nem számított.

Elhagyta a családját: felesége és kisfia nélkül költözött külföldre a TV2 sztárja

Life.hu2022.09.08, 22:21

22 évesen lett apa, házassága azonban nem tartott sokáig, gyermeke kétéves korában elvált a kicsi anyjától. 

Férfivélemény: nem csak a nőket hagyják faképnél...

She2022.02.07, 16:06

Háromgyerekes családapa vagyok. Korán kelek, elmegyek dolgozni, meló után pedig rohanok haza, hogy a feleségemmel és a gyerekeimmel tölthessem a délutánt. Lehet, hogy ez más férfiaknak fura, de nekem ők az életem.

Egy fél életen át hűen vigyáztál rám, s már biztosan érezted: menned kell

She2021.12.24, 21:53

Tényleg itt hagytál, Jóska. Sosem hittem, hogy te mész el hamarabb és még most is, mélyen hiszem, hogy hazatérsz még. Szemem már örökké fátyolos marad.

Egy bokorban hagyta az újszülöttjét az anya, nyolc hónap után találta meg a rendőrség a nőt

Nagyvilág2021.12.16, 13:34

Még áprilisban hagyta egy bokorban az újszülött kisbabáját egy nő Birminghamben. A rendőröknek most sikerült beazonosítani a nőt.

Azért térsz vissza hozzám, hogy aztán újra elhagyhass...

She2021.11.09, 13:48

Kissé meglepett a pár nappal ezelőtti kirohanásod. Képzeld, egy percre még be is dőltem neked. Felháborító, hogy én soha nem jelentkezek, csak arra várok, hogy te írj rám, ugye?

Férfivélemény: A hűtlenségnél az is jobb, ha elhagyod a feleséged...

She2021.11.04, 12:13

Te mered magad férfinak nevezni? Te, aki nem igyekeztél rendbe tenni mindazt, ami kissé ellaposodott az évek során?

Elhagytál egy nőért, aki menyasszony volt...

She2021.10.06, 10:48

Órák óta ülhetek már itt, az erkélyemen jéggé dermedten a karosszékben, de csak a hajnal nyitja fel a szemeim, mert még mindig a kábulat foglya vagyok. A kábulaté, amibe a valóság karja taszított, a kábulaté, ami a tündérmeséim után való szakadékba zuhanáskor ért utol.

Elhagyta a kórházat a cseh államfő

Nagyvilág2021.09.22, 15:24

Elhagyta a kórházat szerdán Milos Zeman cseh államfő.

Kiégett a házasságom, nem bírok tovább így élni!

She2021.08.17, 10:41

Most vagy soha! - milyen sokszor hallottam, mondtam ezt magam is. A kicsit tépelődős, halogatós világomban könnyű volt a kudarcokat arra fogni, hogy nem léptem időben.

Elhagyhatja a kórházat az állami támogatásból ott kezelt első SMA-s gyerek

Itthon2021.07.16, 14:30

Pénteken elhagyhatja a budapesti Bethesda kórházat az első olyan gyermek, aki állami támogatás révén ott kapott SMA-kezelést - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a helyszínen.

Harminc év után a születésnapján hagyta el felesége a magyar színészt: "Rettenetesek az éjszakáim egyedül"

Life.hu2021.02.13, 09:35

Hónapok óta képtelen feldolgozni a mindig jókedvű és vidám színész, Lippai László, hogy felesége miért döntött úgy, hogy harminc év együttlét után a születésnapján elhagyja őt. 

"A férjem bejelentette, hogy elhagyja a családját" - közösségi oldalán vallott a színésznő

Life.hu2021.01.27, 10:19

Alice Evans színésznő a közösségi oldalán jelentette be, hogy színész férje, Ioan Gruffudd válni akar.

Nem folytatja tovább! Otthagyja a Little Mix együttest Jesy Nelson

Life.hu2020.12.15, 09:12

A világhírű brit lányegyüttes, a Little Mix szomorú hírt közölt a rajongókkal, ugyanis Jesy Nelson 9 év után úgy döntött, hogy otthagyja a zenekart.

Kenneth Branagh egy sztárszínésznőért hagyta el a feleségét

Life.hu2020.12.09, 20:51

Az erőszak elől menekült el a családja Angliába, az önéletrajzát csak a pénzért írta meg, öt különböző kategóriában jelölték már Oscar-díjra, és igazi képregényrajongó. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 60. születésnapját ünneplő Kenneth Branagh kapcsán.

Koronavírusos volt, hétfőn kijöhetett a kórházból Böjte Csaba - videó

Nagyvilág2020.12.01, 03:39

Elhagyhatta a kórházat Böjte Csaba. A ferences szerzetesnek november 16-án lett pozitív a koronavírustesztje, 19-én derült ki, hogy a budapesti Szent László Kórházba szállítják.

Elhagyhatta a kórházat Alekszej Navalnij

Nagyvilág2020.09.23, 13:22

Elhagyhatta a kórházat Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus. Az orvosok szerint nem kizárt, hogy Putyin elnök egyik leghangosabb bírálója teljesen felépül, de a mérgezés hosszú távú hatásait még korai lenne felmérni.

Ha csak szenvedsz, merj bátran szakítani!

She2020.03.09, 14:45

Kati barátnőm sokadszorra érkezik lehangoltan a találkozónkra. A baj mindig ugyanaz: nem tudja, véget vessen-e a kapcsolatának - mert régóta érzi, hogy nem az igazi -, viszont kilépni nem mer.

Elhagyhatták a karantént a Vuhanból hazatért németek

Nagyvilág2020.02.23, 15:48

Hazatérhetett vasárnap 20 német, akiket az új típusú koronavírus okozta fertőzés veszélye miatt helyeztek karanténba két hete Berlinben, miután megérkeztek a járvány gócpontjából, a kínai Vuhanból.

Egy repülő mosdójában hagyta a fegyverét David Cameron testőre

Nagyvilág2020.02.05, 10:34

A fegyverét és az útlevelét is egy repülőgép mosdójában hagyta David Cameron testőre. A pisztolyt egy utas találta meg, az ügyben vizsgálat indult.

Megverte volt barátnőjét, mégis megúszhatja büntetés nélkül

Itthon2019.11.19, 12:44

A férfi nem tudott belenyugodni, hogy szerelme elhagyta, ezért májusban az egyik éjszaka megjelent az asszony új élettársának újtikosi házánál. Ott berúgta bejárati ajtót, és többször arcon ütötte a nőt. Az új élettárs emiatt dulakodni kezdett a férfival, és mivel sokkal erősebb volt, a földre vitte. Csak ezután volt hajlandó elmenni. De nem végleg.

Negyed kiló kábítószert hagyott el egy férfi Budapesten

Itthon2019.10.04, 07:38

Negyedkilónyi kábítószergyanús anyagot hagyott el egy férfi Budapesten, miután biciklijével egy parkoló autónak ütközött. A rendőrség kábítószerbirtoklás miatt indított nyomozást.

Elhagyhatta a kórházat a kisfiú, akit kidobtak egy pláza erkélyéről

Nagyvilág2019.09.04, 13:10

Elhagyhatta a kórházat az az ötéves amerikai kisfiú, akit áprilisban dobott le egy férfi egy pláza erkélyéről. Landen Hoffman 12 métert zuhant, komoly fejsérülést szenvedett és több csontja is eltört. A támadója azt mondta, azért ment a plázába, hogy megöljön valakit.

Elhagyta a személyzet a négy napja tűzben álló konténerhajót

Nagyvilág2019.01.07, 08:46

A személyzet elhagyta a négy napja tűzben álló Yantian Express nevű német konténerhajót az Atlanti-óceánon - közölte a Hapag-Lloyd hamburgi székhelyű szállítási vállalat vasárnap.

Így szabadult meg kisfiától egy texasi anya – videó

Nagyvilág2018.10.19, 17:16

Egy fiatal anyuka úgy döntött, hogy megszabadul a kisfiától. Odarángatta egy ismeretlen ház elé, becsöngetett, majd a gyereket otthagyva elrohant. A nagyjából 2 éves gyerek egyedül maradt az ajtó előtt, és csak szomorúan nézett az anyja után.

Elhagytam a férjemet a fiúért, akibe 10 évesen szerelmes voltam.

She2018.06.13, 11:57

Van a balettban egy kifejezés: grand jeté. Nagy ugrást jelent. Azt, amikor a balerina elrugaszkodik a talajról, és teljesen szétterpesztett lábakkal - látszólag könnyedén - szeli át a levegőt.

Több mint hatezer ember hagyta el Kelet-Gútát szerdára virradóra

Nagyvilág2018.03.28, 13:46

Több mint hatezer ember - lázadók és családtagjaik - hagyta el szerdára virradóra a szíriai fővárostól keletre elterülő, Kelet-Gúta nevű térséget, amely sokáig "a terroristák" kezén volt - jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség.

Pintér Tibor élő adásban sírta el magát: megtudta, hogy kidobta itthon hagyott barátnője

Archívum2017.12.09, 15:18

Pintér Tibor hevesen udvarolt a dzsungelben Tóth Andinak. Ennek meg is lett a következménye, ugyanis itthon hagyott barátnője úgy döntött, befejezi a kettejük közti kapcsolatot, amit egy levélben tudatott a színésszel.

12 év házasság után elhagyta férje a Barátok közt sztárját, Huszárik Katát

Life.hu2017.02.03, 15:48

A Barátok közt-ben látható Huszárik Kata életének fájdalmas időszakáról vallott. Férje 12 év házasság után elhagyta őt, mert új kapcsolata lett. A színésznő így magára maradt kisfiával.

Hujber Ferinek elege van: úgy döntött, elhagyja a családját

Life.hu2017.01.30, 10:45

Nem lehetne harmonikusnak nevezni Hujber Feri és párja életét. A színész most éppen azt fontolgatja, hogy egy évre elutazik, távol a családjától akarja utolérni magát. Elmondása szerint a közös dolgaik már nem szórakoztatják őt, sőt "egyre rosszabbak".

Stohl András ismét elhagyta a párját

Life.hu2016.12.15, 05:43

Úgy tűnik, hogy a színész második kapcsolata is véget ért! Állítólag már új szerelme is van Stohl Andrásnak, aki sokat tépelődött azon, hogy 50 évesen merjen-e új életet kezdeni, de végül döntött, és – ismét – elhagyta a családját, csak ezúttal Ancsikát, aki végig kitartott mellette botrányai idején.

Teréz körúti robbantás: elhagyhatták a kórházat a megsérült rendőrök

Itthon2016.10.18, 21:19

Több, mint három hét után elhagyhatta a kórházat a szeptember 24-i Teréz körúti robbantásban megsérült két rendőr, akiket a merénylet után Orbán Viktor kormányfő és Pintér Sándor belügyminiszter is meglátogatott a kórházban. A járőrök rehabilitációs kezelést kapnak.

Elhagyhatta a kórházat a Calais-nál megvert kamionos

Nagyvilág2016.09.22, 23:15

Elhagyhatta a kórházat a Calais-nál megvert magyar kamionos, aki arc- és fejsérüléseket szenvedett.

Furcsa dolog került az iPhone 7 jack dugó helyére

Techbázis2016.09.29, 12:38

Az Apple egy szóval tudta indokolni azt, miért vált meg a 3,5 milliméteres jack bemenettől az iPhone 7 telefonon: bátorság. Állítólag így több hely marad másnak, de az első szétszedős videóból kiderül, mindez nem igaz: a helyet egy műanyag darabka váltja ki.

Tom Cruise végleg magára hagyta kislányát - Ezer napja nem látta és nem is beszélt Surival

Life.hu2016.06.03, 12:53

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, még lánya 10. születésnapjára sem látogatott el Tom Cruise, aki a legfrissebb hírek szerint már 1000 napja nem látta Surit, és nem is beszélt vele. 

Elhagyhatta Törökországot az Erdogant sértegető holland újságírónő

Nagyvilág2016.05.11, 08:15

Elhagyhatta Törökországot az a holland újságírónő, akit április végén vettek őrizetbe Erdogan elnök megsértése miatt. A török hatóságok azonban fenntartják a vádakat, így Ebru Umar ügye a bíróságon folytatódhat.

Gianni fogcsikorgatva engedte el Debreczeni Zitát

Life.hu2016.02.25, 15:08

A szerelmes olasz amorózó kedvese utazni készült, így pár napra el kell válniuk egymástól.

Elhagyják az iszlamisták Damaszkusz déli részét

Nagyvilág2015.12.25, 16:47

Kétezer iszlamista fegyveres hagyja el Damaszkusz déli részét. A megállapodás értelmében a szabad elvonulásért cserébe le kell adniuk a nehézfegyvereiket.

Varnus Xavér nagyon kiborult - Elhagyja a Heti Hetest

Life.hu2015.10.08, 13:42

Az orgonaművész közösségi oldalán vallott az okokról, melyek miatt elhagyja a Heti Hetes csapatát. Elmondása szerint számára vállalhatatlan szereplőkkel ugyanis a jövőben nem hajlandó együtt szerepelni.

Németh Kristóf három hétre elhagyta barátnőjét

Life.hu2015.08.19, 19:24

A színész a kisfiával utazott Törökországba, ahová kedvese, Judit nem tartott a kis családdal.

Kondákor Zsófi nem hagyta el kisfiát

Life.hu2015.05.28, 11:13

A Jóban Rosszban Veronikájáról olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy elhagyta kisfiát – a színésznő most tiszta vizet öntött a pohárba.

Megszökött az esküvőjéről ÉNB Barbi

Life.hu2015.05.21, 13:56

A szőke szépség bevallotta, akárcsak a sorozatban, az életben is volt már menyasszony, de az esküvő előtt szakított vőlegényével.

Elhagyta szakmai stábja Kállay-Saunders Andrást

Archívum2015.05.20, 09:36

Míg az Eurovíziós Dalfesztivál sztárja tagadja a legutóbbi híreszteléseket, miszerint újabb verekedésbe keveredett, addig menedzsere és sajtófőnöke már nem dolgozik többé az énekesnek.

Távozik a Barátok közt egyik főszereplője

Life.hu2015.05.15, 16:54

A sorozat szőke naiváját, Fekete Alízt alakító Nagy Alexa egy csapatépítő tréningen jelentette be kollégáinak, hogy egy időre visszavonul.

5 év házasság után elhagyta férjét Lara Stone

Life.hu2015.03.04, 15:34

Válás a küszöbön? Különköltözött David Walliamstől, és a közös fiukat is magával vitte a 31 éves modell.

Se főnyeremény, se barátnő - VV Ádámnak nem jött be a ValóVilág

Archívum2015.01.06, 15:24

Nem csak a nézőknek, barátnőjének sem jött be VV Ádám villabeli viselkedése. A lány nemcsak a kapcsolatot szakította meg vele, hanem még az országot is elhagyta.

Lányával és unokájával sem tartja a kapcsolatot Bács Ferenc

Archívum2014.12.01, 15:24

A sikeres és ismert színészlegenda 10 évvel ezelőtt fiatal felesége mellett találta meg a boldogságot, azóta lányával, Bács Katival sem tartja a kapcsolatot.

Bárdosi Sándor: "Már azon is gondolkodtam, hogy elköltözöm ebből az országból"

Archívum2014.10.30, 17:39

Az egykor ünnepelt olimpiai bajnokra az elmúlt években rájárt a rúd. Adóssággal, garázdaság vádjával és a gyermekvállalás nehézségeivel kellett megküzdenie Bárdosi Sanyinak.

Hujber Feri elhagyja a családját

Life.hu2014.09.25, 16:29

A színész úgy döntött, szüksége van a magányra és ezért külföldre távozik. A titkos út pontos állomásait még várandós felesége, Cynthia sem fogja tudni.

Családi tragédia miatt otthagyta a Morning Show-t Sebestyén Balázs

Life.hu2014.09.05, 14:13

Sebestyén Balázs, a Morning Show műsorvezetője váratlanul otthagyta a péntek reggeli adást, mert hirtelen haláleset történt a családjában, a műsorvezető emiatt tűnt el az élő show-ból.

Bárdos András és Máté Kriszta külföldre távozott

Archívum2014.08.06, 10:31

A sztárpár hosszabb időre külföldre utazott, állítólag Amerikába tartózkodnak, a kérdés már csak az nyaralni mentek vagy hosszabb távra terveznek? 

VV Olivér elhagyja az országot

Archívum2014.05.15, 17:33

A ValóVilág egykori macsója nem érzi magát biztonságban Magyarországon, ezért döntött úgy, hogy elhagyja hazáját.

Mégsem emigrál Dopeman

Life.hu2014.03.28, 17:41

A rapper nem hagyja el Magyarországot, csak átverés volt az erről szóló bejelentése.

Elhagyja az országot Dopeman és KicsiDope

Life.hu2014.03.26, 15:13

A rapper szerint miután nyíltan felvállalták politikai nézeteiket, bezárultak előttük a kapuk, így nem tudták biztosítani megélhetésüket – írja a quart.hu. 

Visszakapta az apa az utcán hagyott gyermekét

Archívum2014.03.22, 16:36

Édesapja vitte haza a húszhónapos kisbabát, akit valószínű, anyja hagyott a fővárosban, egy kapualjban, szerda hajnalban – tudta meg a Blikk. 

Húszhónapos kisbabát találtak Budapesten

Life.hu2014.03.19, 18:21

Az apróságra egy férfi bukkant szerda hajnalban a Rottenbiller utca egyik kapualjában – tudta meg az MTI.

Nótár Mary otthagyta Fekete Lacit

Life.hu2014.03.14, 13:00

Az énekesnő kiborult és faképnél hagyta duettpartnerét a próbán. Veszélyben a vasárnapi élő show?

Ördög Nóra elszakad Micitől

Life.hu2014.03.06, 11:45

A csinos műsorvezető életében hamarosan eljön a pillanat, amikor pár órára magára kell hagynia kislányát, és másra kell bíznia a felügyeletét.

Végleg vége? Pamela elhagyta Berkit

Life.hu2014.02.05, 18:39

Még alig állt helyre a béke Berki Krisztián és Hódi Pamela között, máris itt a következő balhé. Szalontai Szilvi után most egy újabb nő felbukkanása verte ki a biztosítékot az izomagyú testépítőnél. 

Barbi a magyar Carrie Bradshaw

Life.hu2014.02.04, 12:50

Az Éjjel-nappal Budapest Barbiját, akárcsak a Szex és New York Carrie Bradshaw-ját, az esküvő napján hagyta faképnél élete szerelme.

Romokban Király L. Norbi magánélete

Life.hu2014.01.27, 17:36

Király L. Norbert elhagyta megcsalt feleségét. Állítólag az énekes házasságára az éjszakába nyúló koncertezés nyomta rá a bélyegét.

Karácsonykor hagyta el férje Gór Nagy Máriát

Life.hu2013.12.18, 10:10

A színésznőt Szenteste hagyta faképnél első férje. A sors fintora, hogy második férjével viszont december 24-én kötötte össze életét.

L.L. Juniort faképnél hagyta kedvese

Life.hu2013.11.26, 22:00

A rapper az Édes élet heti adásában kiadta kedvese, Csilla testvérének az útját. A lány ezzel nehéz helyzetbe került. Nem tudja, ki mellé álljon.

Ezért maradt itthon Gerendás Péter

Archívum2013.11.14, 08:24

Közösségi oldalán jelentette be húsvétkor Gerendás Péter, hogy befejezi itthoni tevékenységét, és más országban próbál szerencsét. Az 56 éves zenész azonban maradt, és döntése okát magyarázza.

Elhagyta a koronáját az idei Miss Universe

Life.hu2013.11.12, 00:15

A venezuelai lányt alig koronázták meg ünnepélyes keretek között a világverseny döntőjében Moszkvában, máris elveszítette fejdíszét.

L.L. Junior elengedné párját

Archívum2013.11.08, 15:23

Az Édes Élet felvételén produkált műbalhét L.L. Junior és kedvese, Csilla. Egy operatőrrel a hátsó ülésen minden bizonnyal nehéz volt komoly vitát imitálni, nem is nagyon sikerült.

Elhagyná Győzőt Bea asszony

Life.hu2013.11.08, 12:58

Vajon csak telt alakja tartja Gáspár Beát Győzike mellett? Az asszony a SuperTV2 Hal a tortán című műsorában különös kijelentést tett.

St. Martin fiával lépett félre a Barátok közt sztárja

Life.hu2013.10.18, 22:30

Terhes volt Füredi Nikolett, amikor a mindent elsöprő szerelem betoppant az életébe. A híres szaxofonista, St. Martin fia csábította el férjétől a színésznőt.

Halott csecsemőt találtak Tatán

Life.hu2013.10.16, 11:49

Pár napja születhetett, a szemetes konténerek között bukkantak rá.

Vilmos otthagyja a hadsereget

Life.hu2013.09.12, 14:46

Cambridge hercege ezentúl a királyi teendőire szeretne koncentrálni és többet is jótékonykodna.

Elhagyta családját Sarah Jessica Parker

Life.hu2013.05.05, 10:28

A Szex és New York színésznője egy kis időt szeretett volna egyedül tölteni, így nem vitte magával a családját Brazíliába, ahol egy reklámfilmet forgat éppen.

Elhagyja az országot a TV2 sztárja

Life.hu2013.03.23, 12:17

Németh Lajos és felesége gyakran látogat Finnországba, mivel Mónika lányuk ott ment férjhez. A népszerű meteorológus elárulta, megfordult már a fejében, hogy a nyugdíjas éveit nem Magyarországon fogja tölteni.

Helyreállt a családi béke VV Fecónál

Life.hu2013.03.19, 11:23

Mégsem töltötte egykori villatársával, VV Dyával a hétvégéjét VV Fecó, azaz Balogh Ferenc, akit pár napja faképnél hagyott a felesége.

Olajra lépett apukák

Archívum2013.02.14, 22:05

Egy felmérés szerint több mint hatvan százalékos a válás a sérült gyerekeket nevelő családoknál, vagyis a beteg, sérült gyereket vagy gyerekeket nevelő édesanyák jelentős része egyedül marad. Árulónak tekinthető az az apa, aki messzire fut beteg gyermeke mellől?

Még mindig szereti volt férjét a megcsalt színésznő

Life.hu2013.01.30, 22:11

Gór Nagy Mária tovább szerette Szurdi Miklóst, miután elhagyta és megcsalta őt volt férje. 

Adele nem akar kibékülni édesapjával

Life.hu2013.01.29, 22:09

A fiatal énekesnő nem válaszol apja békülő leveleire és szóba sem akar állni vele. Adele számára nem létezik az édesapja, hiszen a férfi még gyerekkorában elhagyta a családot.

Elmarad az esküvője az Amerikai pite sztárjának

Life.hu2013.01.28, 15:03

Szakított menyasszonyával, a modell Lindsay Frimodttal az ismert színész, Seann William Scott.

Egy nő miatt hagyta el Johnny Depp színészt a barátnője

Life.hu2013.01.19, 23:51

Kellemetlen szituációba keveredett Johnny Depp, miután biszex barátnője, Amber Heard kidobta őt egy nő miatt.

Katy Perryt újra elhagyták

Archívum2012.08.24, 22:01

John Mayer és Katy Perry pár hónap randizgatás után a napokban szakított.  

Válik a TV2 egykori sztárja - Egyedül maradt gyermekeivel Onyutha Judit

Life.hu2012.08.19, 21:12

Tavaly karácsonykor mondták ki házasságukról, hogy vége, majd nem sokkal később beadta a válókeresetet a bíróságra Onyutha Judit és férje.

Eltűnt édesapját keresi a ValóVilág sztárja

Life.hu2012.07.17, 17:24

VV Veronika gyerekkora óta nem találkozott már az édesapjával, aki nem volt kíváncsi rá, mivel nem fiúnak született. A ValóVilág sztárja évek óta keresi az okokat a múltjában történtekkel kapcsolatban, amikről most először beszélt a Fókuszban.

Családi botrány - Elhagyták a ValóVilág miatt Seherezádé édesanyját

Life.hu2012.02.20, 11:08

Seherezádé édesanyja addig kampányolt lánya mellett a ValóVilág miatt, hogy párja megunta a felhajtást, és lelépett. 

Elhagyta férje egy másik nő miatt a TV2 egykori sztárját

Life.hu2012.02.10, 10:28

Onyutha Judit élete válságba került: karácsonykor a férje - két gyermeke édesapja - bejelentette, hogy már egy másik nőt szeret.

Elhagyta felesége a Megasztár népszerű énekesét

Life.hu2012.01.11, 12:27

Gáspár Lacit elhagyta a felesége, Reni. Az asszony fogta közös gyermeküket, és elköltözött otthonról.

Agyonverte feleségét egy férfi Vas megyében

Itthon2011.12.21, 13:17

Kalapáccsal gyilkolt egy férfi Kemenesmagasiban, amikor kiderült, hogy házastársa el akarja őt hagyni.

Facérból kacér

Life Network 2.02011.11.09, 14:03

Nyolc különböző nő, nyolc különböző helyről. Egy dolog azonban közös bennük: mindegyikőjüknek összetört a szíve. A szakítás az önbecsülésüket is a padlóra küldte, de ők szeretnének felállni és felemelt fejjel továbblépni. Ehhez persze sok, eleinte talán tőlük idegen feladatot kell teljesíteniük, de ők is tudják, hogy csak így lehetnek facérból kacérak!

Havonta két csecsemő hal meg azért, mert elhagyják a szülei

Life.hu2011.01.12, 22:01

Igaz, amit az újságok írnak, minden héten meghal két csecsemő? Dr. Nobilis András egyetemi docens szerint azért nem ilyen katasztrofális a helyzet, de tény, hogy hónapról hónapra hagynak el gyerekeket a szüleik különböző okok miatt, és egy elhagyott csecsemő a téli hideg időjárásnak kitéve másfél napig marad életben.

Németh Kristófot elhagyta a felesége!

Life.hu2010.12.03, 11:28

Nemrég még boldog házasságuktól és közös családi nyaralásuktól volt hangos a sajtó. Most azonban mindenkit megdöbbentett a hír: a Barátok közt Kertész Gézáját elhagyta felesége egy másik férfi miatt.

Megdöbbentő videofelvétel Magyar Attiláról!

Life.hu2010.11.19, 21:33

Mindenkit meglepett, hogy Magyar Attila elhagyta feleségét Gregor Bernadett miatt. Őrületes szerelmi háromszög van kibontakozóban az érintett felek között, és a botrány egyre csak fokozódik.

A libanoni erőszak elérte Tripolit

Nagyvilág2008.05.11, 08:33

Az észak-libanoni Tripoli hétezer lakója kényszerült otthona elhagyására, miután vasárnap reggel ott is harcok kezdődtek a bejrúti kormány támogatói és a síita alaviták között. A fővárosban, Bejrútban viszont helyreállt a nyugalom.

Amit a fogamzásgátlásról tudni kell

Babalapozó2008.01.14, 14:24

Fogamzásgátló tablettát sok nő szed, de nem biztos, hogy mindenki tisztában van a hatásmechanizmusával, esetleges - vagy éppen nem létező - veszélyeivel. Amikor egy tabletta "beválik", a problémák talán éppen akkor kezdődnek, amikor abbahagyják annak szedését. Mi alapján dönthetünk okosan a fogamzásgátlásról, illetve a tabletták elhagyásáról?

Visszakapta útlevelét egy Iránban visszatartott amerikai

Nagyvilág2007.09.04, 18:46

Visszakapta kedden az útlevelét Parnaz Azima iráni-amerikai állampolgár, akit iráni látogatása során még januárban fosztottak meg tőle, megakadályozva az ország elhagyását. A hatóságok ma (kedden) visszaadták Parnaz Azima útlevelét. Rövidesen el fogja hagyni Iránt - jelentette be egy közleményben a Szabadság Rádió, az újságíró munkaadója.

Ezer orvos kerülhet utcára

Állás 20112007.03.01, 08:31

Az áprilistól esedékes kórházi átalakítások miatt ezer orvos munkahelye szűnhet meg.  Elképzelhető: a településük elhagyásra kényszerülő fehér köpenyesek kedvezményes lakáshitelt kaphatnak -írja a Világgazdaság.

Ítéletidő tombol az USA keleti partvidékén

Nagyvilág2005.10.10, 20:23

A folytatódó heves esőzések az Egyesült Államok keleti parti államaiban a hét végén százakat kényszerítettek otthonuk elhagyására. Hét ember életét vesztette.

Előző
  • 1
  • 2
Következő