elfogás

címke rss

Több épületbe is betörtek Ajkán

Itthon2020.06.03, 16:15

Az ajkai rendőrök lopás miatt nyomoznak az ellen a három fiatal férfi ellen, akik több ház melléképületét is felfeszítették, és mindent elvittek, ami a kezük ügyébe került.

Többszörösen körözött bűnözőt fogtak - videó

Itthon2020.05.28, 13:25

Egy éve menekült a rendőrök elől az a 49 éves bakonyszentlászlói férfi, aki ellen az elmúlt években a Győri Törvényszék négy elfogatóparancsot bocsátott ki kábítószer birtoklása és más bűncselekmények miatt.

Holland férfi árult drogot a balatoni fesztiválon - vádat emeltek ellene

Itthon2020.05.20, 08:01

Egy balatoni zenei fesztiválon árult kábítószert egy holland férfi tavaly az ügyészség szerint. Ezért most vádat emeltek ellene.

Elfogták a ruandai népirtás egyik gyanúsítottját

Nagyvilág2020.05.16, 15:35

Párizs közelében szombaton elfogták a ruandai népirtás egyik gyanúsítottját, Felicien Kabugát, akit azzal vádolnak, hogy pénzügyi támogatást nyújtott a mintegy 800 ezer ember életét kioltó hutu milíciáknak - közölte a francia igazságügyi minisztérium. A most 84 éves Kabuga 26 évig volt szökésben.

Terrorcselekményekre toborzott embereket négy tádzsik férfi Lengyelországban

Nagyvilág2020.05.11, 15:49

Lengyelországban őrizetbe vettek négy tádzsik állampolgárt, akik a gyanú szerint az iszlám hitre áttért embereket próbáltak toborozni terrorcselekmények elkövetéséhez - tudatták hétfőn az illetékes hatóságok.

TOP50-es bűnözőt fogtak a rendőrök

Itthon2020.05.08, 13:56

Európai elfogatóparancs alapján fogták el K. Lászlót. A magyar rendőrség speciális fejvadász egysége, a célkörözési alosztályának információi alapján indult el. Bandájával több százmilliót raboltak össze.

Elfogták a férfit, aki fegyverrel rabolt ki egy üllői üzletet

Life.hu2020.05.08, 09:52

Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki fegyverrel kirabolt egy üllői üzletet testvére segítségével - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

Unokázós csalókra csaptak le Pest megyében

Itthon2020.05.02, 14:06

Alapos felderítés után csaptak le a rendőrök Pilisvörösváron egy 21 éves férfira csütörtökön éjszaka. A férfi közvetlenül előtte vett át pénzt és ékszereket egy idős asszonytól egy valótlan történetre hivatkozva. Egy 18, és egy 57 éves férfi lakásából állították elő. A gyanú szerint ők is követhettek már el hasonló bűncselekményeket. Ahogy az eddigi adatok szerint a most elfogott férfi is, ő a gyanú szerint legalább három, a közelmúltban elkövetett unokázós csalást követhetett el.

Így fogták el a nőt, aki a belvárosban futtatott fiatal lányokat - videó

Itthon2020.05.02, 09:13

A most elfogott nő decemberben kibérelt egy lakást az V. kerületben, amelyben a gyanú szerint bordélyházat üzemeltetett. Különböző fantázianeveken regisztrált két 21, egy 19, egy 25 és egy 26 éves nőt, és a szexuális szolgáltatásaikat hirdette az interneten.

Elfogták a férfit, aki vascsővel támadott meg egy futót és egy kerékpárost

Life.hu2020.04.30, 17:34

Elfogott a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint egy futót és egy kerékpárost támadott meg a II. kerületben februárban és áprilisban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.

Unokázós csalókat értek tetten a budapesti rendőrök

Itthon2020.04.20, 12:35

A rendőrök tetten értek egy unokázó csalót, aki egy nyugdíjas nőt próbált kifosztani pestszentimrei lakása előtt. Még aznap elfogták a nő társát is, aki megbízta őt a feladattal.

Fegyvereket is találtak a soproni drogtermesztőnél

Itthon2020.04.20, 12:27

A soproni rendőrök megtudták, hogy egy helyi férfi marihuánát termeszt. Amikor kimentek hozzá, összesen három kilól feldolgozott, illetve feldolgozatlan kábítószert találtak. Ezen kívül a rendőrök lefoglaltak még három engedély nélkül tartott fegyvert, lőszereket, és a drog termesztéséhez és fogyasztásához használt eszközt.  

Elfogták a terézvárosi férfi gyilkosát

Itthon2020.04.18, 16:40

Tegnap este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Budapesten, a VI. kerületi Bajza utca egyik lakásában egy férfi holttestét találták. A rendőrök 15 óra alatt elfogták a gyilkost, egy középkorú, helyi nőt.

Letartóztatták a pécsi férfit, aki rémhíreket terjesztett az interneten

Itthon2020.04.17, 11:34

A nyilvánosság számára zavart és nyugtalanságot keltő nyilatkozatokat, megosztásokat és álhíreket tett közzé az egyik legnagyobb közösségi oldalon március 20-ától egy 44 éves pécsi férfi. A posztokban azt híresztelte, hogy a világon nincs koronavírus-járvány, az csupán egy titkos hatalomátvétel részét képezi.  

Száz rendőr csapott le 7 unokázós csalóra - videó

Itthon2020.04.16, 10:52

Öt férfit és két nőt a bilincseltek meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak, a Pápai Rendőrkapitányság rendőreinek és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közös, összehangolt akciójában.

Többszörösen körözött bűnözőt fogtak a balassagyarmati rendőrök

Itthon2020.04.12, 11:08

Három elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 26 éves férfi ellen, akit tegnapelőtt fogtak el a rendőrök. Mivel már a börtönben kellene ülnie, elfogása után kihallgatták és vitték is a rácsok mögé.

Ilyen luxusban élt a bűnbanda, vezetőjüket szexuális bűncselekménnyel is gyanúsítják

Itthon2020.04.07, 09:54

A fényűző körülmények között élő bűnözőktől a NAV rengeteg pénzt, luxusautókat és ingatlanokat foglalt le. Mindezt egymilliárd forint értékben.

Így fogták el a budapesti hotelben a szökés miatt körözött férfit - videó

Itthon2020.04.07, 08:52

A budapesti rendőrök egy hotelben fogták el azt a férfit, aki bűnügyi felügyeletből szökött meg. Vele volt a rokona is, aki ellen szintén elfogatóparancs volt érvényben.

Másfél órán belül elfogták a bagaméri pénztárcatolvajt

Itthon2020.04.06, 14:45

A rendőrök javasolják, hogy viselkedjünk óvatosan az idegenekkel, távoli ismerősökkel.

Háromszorosan körözött bűnözőt fogtak Monoron - videó

Itthon2020.04.02, 08:44

Az utcán bilincselték meg a monori rendőrök az a fiatalt, aki ellen három elfogatóparancs volt érvényben.

Harminchárom migránst fogtak el a rendőrök a hétvégén

Itthon2020.03.30, 11:26

Harminchárom határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig.

Maszkban járnak betörni

Itthon2020.03.29, 13:20

A rendőrök a héten több olyan betörőt is fogtak, akik budapesti lakásokból és építkezésekről loptak. A férfiak többsége egészségügyi maszkot viselt betörés közben.

Óriási fogás, újpesten csaptak le a rendőrök – videó

Itthon2020.03.28, 11:05

A rendőröknek információjuk volt arról, hogy egy férfi Budapesten amfetamint árul nagy mennyiségben. Ezért mentek a házához. El is fogták, méghozzá rengeteg kábítószerrel a kocsijában.

Iskolai vérengzésre készült két orosz tinédzser

Nagyvilág2020.03.23, 15:06

Őrizetbe vettek az orosz rendvédelmi szervek a távol-keleti Szahalin szigetén két tizenévest, aki fegyveres támadásra készült egy iskola ellen - közölte szerdán a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közönségkapcsolatokért felelős központja.

Elfogták a csaló nyíradonyi férfit – több, mint 100 áldozata van

Itthon2020.03.18, 10:05

Több mint száz embert csaphatott be egy nyíradonyi férfi. Egy internetes oldalon hirdetett, majd a tőle vásárlóknak nem küldte el a kifizetett dolgokat, és a pénzüket sem utalta vissza a gyanú szerint.

Elfogták a sofőrt, aki elgázolt egy férfit Fehérvárcsurgónál

Itthon2020.03.09, 11:50

Vasárnap reggel, a 81-es főút melletti árokban találtak egy holttestet Fehérvárcsurgó közelében. A rendőrség most fogta el a sofőrt, aki elgázolta a férfit, majd otthagyta.

Azt mondta volt szerelmének, egy szendrői nőnek, ha nem kap pénzt megöli

Itthon2020.03.05, 11:14

A 47 éves férfi három hónapja megjelent volt élettársa otthonánál, és pénzt követelt a nőtől. Amikor az nem akart adni, azt monda, megöli.

Pár óra alatt három bűnözőt fogtak el Budapesten

Itthon2020.03.04, 18:05

Mindössze öt óra alatt három körözött bűnözött fogtak el a rendőrség a fővárosban. Volt olyan, akit két napja köröztek, de olyan is, aki több éve bujkált.

Szervezetten fosztogatták az idős embereket, elkapták őket

Itthon2020.03.04, 07:56

Szervezetten fosztogatta az időseket egy bűnbanda, amelynek most újabb tagját fogták el a rendőrök. 15 településen összesen 25 bűncslekményt követtek el.

Letartóztattak az unokázós csalókat, akik idős emberektől szedtek el milliókat

Itthon2020.02.28, 17:56

Néhány napja fogtak el a rendőrök egy 22 éves férfit, aki a gyanú szerint két idős embertől több milliót csalt ki az úgynevezett unokázós módszerrel. Az elfogása után házkutatást tartottak nála. A lakása ajtaját apósa nyitotta ki, aki a gyanú szerint másik két idős embertől csalt ki milliókat. Őt is elfogták, ma pedig mind a két férfit letartóztatták.

Rendszeresen fosztogatta a webáruházat a hacker, elfogták

Itthon2020.02.22, 14:40

A rendőrök elfogtak egy hackert, aki egy műszaki cikkeket forgalmazó áruház weboldalát törte fel, és a megrendelt árukért nem fizetett.

Négy körözött bűnözőt fogtak a napokban

Itthon2020.02.17, 11:29

Az V., a XIII. és a XIV. kerületi rendőrök négy férfit fogtak el, akik közül kettő ellen hat-hat, egy ellen tizenegy körözés volt érvényben, egy pedig már a körözési toplistán szerepelt.

Csak visszaszaladt a lakásba a kulcsért, mire kiért, elrabolták a kislányát

Nagyvilág2020.02.14, 16:52

A kislány, Madeline Mejia a ház előtt várta apját reggel 6-kor, aki visszament a lakásba a bent felejtett kulcsért. A férf hirtelen hallotta, hogy a kislány segítségért kiabált, de mire kiért, már csak azt látta, hogy egy idegen férfi belöki őt egy fekete Hondába, és villámgyorsan elhajt vele.

Elfogták a Népfürdő utcai gyilkosság gyanúsítottját

Itthon2020.02.14, 08:14

Elfogták a rendőrök a január közepén történt Népfürdő utcai gyilkosság gyanúsítottját. Kiderült, hogy a férfi korábban is majdnem megölt valakit.

Több száz doboz cigit próbáltak meg átcsempészni a magyar határon

Itthon2020.02.11, 10:41

720 doboz adózatlan cigarettát és 16 liter alkoholt találtak a pénzügyőrök két szerb busz átvizsgálásakor Röszkénél - közölte Facebook-oldalán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Csomagküldő szolgálatokkal szállíttatták a drogot Magyarországra

Itthon2020.02.05, 08:24

Csomagkézbesítő szolgálatokkal szállíttatott kábítószert Budapestre egy kínai és egy vitenámi férfi, akiket a napokban fogtak el a rendőrök. Az egyikük lakásán egy kilónyi MDMA-tablettát és 7,5 kilónyi kannabiszt találtak.

Tízezer migránst Nagy-Britanniába juttató embercsempészeket fogtak el

Nagyvilág2020.01.23, 14:39

Franciaországban és Hollandiában előállították egy nemzetközi embercsempész-hálózat 23 tagját, akiket legalább 10 ezer migráns Nagy-Britanniába juttatásával vádolnak - közölte az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete, az Europol csütörtökön.

Egyre több szír embercsempészt fognak el a déli határon

Itthon2020.01.18, 09:57

Míg korábban bolgárok, szerbek, horvátok és magyarok is közreműködtek az embercsempészetben, az utóbbi időben a déli határon elfogott embercsempészek zöme szír - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója péntek este az M1 aktuális csatornán.

A röszkei határon fogták el a gyilkosság miatt keresett férfit

Itthon2020.01.17, 10:55

A magyar rendőrök a norvég hatóságok által, emberölés miatt körözött norvég férfit fogtak el a röszkei határon. A 20 éves férfi egy észak-macedón buszon ült, amikor igazoltatták.

A negyedik dunavarsányi gyilkost is elfogták

Itthon2020.01.14, 13:59

A másik három gyanúsítottat, egy asszonyt, a fiát és az élettársát már korábban elfogták a rendőrök, a bíróság pedig tegnap elrendelte a letartóztatásukat. Január 13-án egy 18 éves nőt is elfogott a rendőrség, aki szintén benne lehetett a dunavarsányi férfi meggyilkolásában.

Embercsempész-bandát számoltak fel Montenegróban

Nagyvilág2020.01.09, 16:53

Nyolc feltételezett embercsempészt fogott el a montenegrói rendőrség, egy jelentős nyugat-balkáni csempészhálózatot számolva fel ezzel - közölte a montenegrói belügyminisztérium csütörtökön.

Elfogtak egy férfit, akit a mórahalmi gyilkossággal gyanúsítanak

Itthon2020.01.04, 22:54

A rendőrség elfogott egy férfit, aki összefüggésbe hozható a szombat hajnalban Mórahalmon történt emberöléssel - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Ezt a luxusautót foglalták le a rendőrök

Itthon2019.12.26, 08:45

Egy román férfi tegnap délelőtt egy több tízmilliós Volkswagennel jelentkezett belépésre a nyírábrányi határon. A rendőrök ellenőrizték a sofőr, illetve az autó adatait, ekkor derült ki, hogy a kocsi lopott.

Profi magyar tolvajok robbantottak fel bankautomatákat Németországban

Itthon2019.12.18, 17:58

Magyar bankautomata-robbantókat fogtak el Németországban, de Magyarországon is gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit az üggyel összefüggésben - írta meg a Zsaru Magazin.

Csecsen migránsok akartak robbantani a bécsi karácsonyi vásáron

Nagyvilág2019.12.14, 21:20

Terrorizmus gyanúja miatt vizsgálati őrizetbe vettek két férfit Bécsújhelyen - erősítette meg szombat este Erich Habitzl ügyészségi szóvivő az APA osztrák hírügynökség megkeresésére.

Két gyilkost fogtak az M1-es autópályán

Itthon2019.12.11, 13:14

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottjai, az M1-es autópályán elfogták azt a két szerb állampolgárt, akiket egy Pozsonyban bántalmazott férfi halálával összefüggésben kerestek a szlovák hatóságok.

Élettársánál bujkált a többszörösen körözött bűnöző

Itthon2019.11.28, 10:43

Több mint másfél év alatt hét elfogatóparancsot adtak ki csalás miatt egy férfi ellen, akit a BRFK Célkörözési Osztály nyomozói fogtak el. Azért is keresték, mert nem kezdte meg a kiszabott közérdekű munkát és a börtönbe sem vonult be.

Élettársa ölte meg az Albertirsán elásott nőt

Itthon2019.11.28, 16:03

Egy albertirsai ház pincéjében elásott női holttestet találtak szerda délután a rendőrök. Mára már arról is van elképzelésük, ki ölhette meg. 

Feltételezett iszlamista terroristákat fogtak el Németországban

Nagyvilág2019.11.12, 13:04

Őrizetbe vettek kedden a németországi Offenbachban három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) híveiként terrorcselekményre készültek.

150 lövéssel végeztek a rendőrrel, aki részt vett a mexikói drogbáró fiának elfogásában

Nagyvilág2019.11.08, 11:56

Több mint 150 lövéssel végeztek azzal a mexikói rendőrtiszttel, aki részt vett a hírhedt drogbáró, "El Chapo" Guzmán fiának elfogásában. Az október 17-i akció vérfürdőbe torkollott, végül Ovido Guzmánt elengedték a hatóságok.