életveszélyes sérülés

címke rss

Elgázolt gyereket élesztettek újra járókelők Budafokon - videó

Itthon2021.06.12, 11:21

Csütörtök délután, a busz takarásából szaladt ki egy autós elé a fiú. A sofőrnek már esélye sem volt megállni. Egy arra járó ápolónő és egy férfi segített újraéleszteni a 13 éves fiút - írja a Bors a Tények riportja alapján. 

Elütötte volt párja barátját egy férfi Székesfehérváron

Itthon2021.06.04, 15:06

Elütötte volt élettársának a korábbi barátját egy férfi kedden. A gázolás után tovább hajtott az autójával, majd nem sokkal később gyalog ment vissza a helyszínre. Az elütött férfi életveszélyesen megsérült. A gázolót emberölés kísérletével vádolja az ügyészség.

Leharapta férje nemi szervét egy féltékeny nő

Nagyvilág2021.03.23, 16:22

Brutális bosszút állt párján egy Ugandában élő, terhes nő, miután férje egyik nap nem tért haza. Azt gondolta ugyanis, hogy egy másik nővel megcsalja őt, aki szintén terhes. Amikor a férfi végre belépett az ajtón, a felesége rátámadt. Ráharapott a péniszére, majd szó szerint szétrágta, amivel maradandó fogyatékosságot okozott neki. A támadás után a nő elmenekült, a rendőrök most is keresik.

Tömegverekedés közben életveszélyesen megszúrtak egy 17 éves fiatalt Manchester mellett

Nagyvilág2021.02.20, 14:44

Péntek este riasztották a rendőrséget az egyesült királyságbeli Manchesterhez közeli, Bolton melletti Westhoughton település egyik utcájába, ahol egy tömegverekedés közben életveszélyesen megszúrtak egy 17 éves fiatalt. 

Rátaposott az apja fejére egy férfi Bárnán

Itthon2021.02.18, 10:33

Tavaly nyáron apa és fia összeverekedett egy italbolt előtt. Az apa életveszélyes sérüléseket szenvedett a bántalmazásban. A rendőrök most zárták le a nyomozást az ügyben.

Karókkal és vascsövekkel esett egymásnak tíz férfi Ózdon

Itthon2021.01.18, 16:46

Fegyveres garázdaság miatt folytatnak eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök kilenc helyi férfi ellen, illetve élveszélyt okozó testi sértés miatt egy tizedik társukkal szemben.

Nyugtatni akarta a balhés társaságot, életveszélyesen megsérült

Itthon2021.01.12, 15:32

Egy társaság túl hangosan hallgatta a zenét egy presszó előtt, ahonnan korábban szintén emiatt küldték ki őket. A presszó egyik vendége megpróbálta kint lecsillapítani őket, amikor megérkezett egyikük bátyja, aki ököllel ütötte meg a férfit, aki az ütéstől életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

Ököllel és bottal ütötte egy férfi az anyja 95 éves férjét

Itthon2021.01.08, 17:55

2020. tavaszán ököllel támadt rá az édesanyja férjére a férfi, majd télen egy bottal ütötte. Korábban elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert elrejtőzött az intézkedés elől. Most a letartóztatásának meghosszabbításáról döntött a bíróság.

Majdnem agyonverte a lakótársát egy férfi

Itthon2021.01.08, 13:49

Életveszélyes sérülést okozott lakótársának egy férfi újév hajnalán, amikor egy ököllel rátámadt. A bántalmazót egy hónapra letartóztatták.

Meghalt egy nő egy kőbányai lakástűzben

Itthon2021.01.07, 15:20

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy nő, miután kigyulladt egy kőbányai társasház 9. emeleti lakása - tudatta a mentők és a katasztrófavédelem csütörtökön.

Kizuhant az ablakon egy másfél éves kislány Újpesten

Life.hu2021.01.07, 11:08

Újraélesztett egy az ablakon kizuhant másfél éves gyermeket egy rendőr Újpesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu honlapon.

Majdnem agyonvertek egy férfit Salgótarjánban

Itthon2020.12.09, 13:31

Életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai két támadó ellen, akik egy vita után megverték áldozatukat.

Ököllel és bottal esett anyja férjének egy Fejér megyei férfi

Itthon2020.12.07, 17:10

A Fejér Megyei Főügyészség életveszélyes testi sértés miatt javasolta a letartóztatását annak a férfinak, aki kétszer ütötte meg anyja 95 éves férjét. A nyugdíjas életveszélyesen megsérült.

Majdnem halálra verte az ismerősét, mert az szólt neki, hogy ne kutyával menjen be a kocsmába

Itthon2020.12.02, 16:10

A két férfi a kiskunhalasi sörözőből ismerte egymást, ahová mindketten gyakran jártak. Ugyan, már korábban is volt, hogy vitáztak, de verekedésig sosem fajult a dolog. Most viszont az egyikük életveszélyesen megsérült, miután a másik megverte.

Börtönbe kerülhet a lakótársát megkéselő férfi

Itthon2020.10.30, 23:19

Az ügyészség a letartóztatás fenntartására vonatkozó elsőfokú bírósági határozat helybenhagyását javasolta azzal a férfival szemben, akit az ügyészség életveszélyes testi sértéssel vádol.

Pengéket rakott a pizzatésztákba egy alkalmazott az Egyesült Államokban

Nagyvilág2020.10.13, 14:31

Az amerikai It'll Be Pizza pizzakészítő cég több pizzájába kerülhettek borotvapengék augusztus 1. és október 11. között. Erre akkor derült fény, mikor egy vásárló arról értesítette a készítőket, hogy pengéket talált a pizzájában, majd a hatóságok és a gyártó vizsgálatot indítottak az ügyben - számolt be a BBC.

Életveszélyesen megverte a beosztottját egy főnök Hajdúböszörményben

Itthon2020.09.30, 11:47

A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki többször is megverte az egyik alkalmazottját. Áldozata életveszélyesen megsérült. Mint kiderült, nem először támadt a beosztottjára.

Felvágta terhes felesége hasát egy indiai férfi, mert tudni akarta fiú lesz-e az újszülött

Nagyvilág2020.09.21, 18:11

Brutális dolgot tett hét hónapos terhes feleségével egy indiai férfi: felvágta az asszony hasát, majd magára hagyta súlyos sérüléseivel. A 35 éves nő szülei elmondták, a férfi mindezt azért tette, mert kíváncsi volt a gyereke nemére. Öt lány után ugyanis fiút szeretett volna, mivel Indiában kevésbé számít értékesnek egy kislány.

Tömegverekedés Debrecenben: egy életveszélyes sérült - videó

Itthon2020.09.01, 16:18

Két társaság egymásnak esett bő egy hete Debrecenben az utcán. A rendőrök most tették közzé azt a felvételt, amelyen a verekedés résztvevői láthatók, annak reményében, hogy valaki felismeri őket. A verekedésben egy férfi életveszélyesen megsérült. 

Életveszély lett a kocsma előtti lökdösődésből

Itthon2020.08.30, 11:42

Összeveszett két férfi Körösnagyharsányban egy söröző előtt, majd egyikük úgy fellökte a másikat, hogy életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Úgy megverte élettársát egy férfi, hogy ki kellett operálni a nő lépét

Itthon2020.06.23, 16:15

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki részegen annyira megverte a párját, hogy néhány nappal később életmentő műtétet kellett rajta elvégezni. Nem ez volt az első támadása a férfinak, de az utolsó lett. Azóta távol kell maradnia a nőtől és börtönbe is kerülhet. 

Egy ütéssel elintézte barátját egy férfi Kőbányán - videó

Itthon2020.05.26, 15:21

Letartóztatták azt az 50 éves férfit, aki egy veszekedés során úgy megütötte barátját, hogy az életveszélyesen megsérült. 

Késelésig fajult éjjel egy vita Pilismaróton

Itthon2020.05.24, 17:47

Éjszaka az utcán késelt meg egy 24 éves férfi egy másikat, mert valamin összevitatkoztak. A támadó elmenekült a helyszínről, de a rendőrök még forró nyomon üldözték, így fél órán belül elkapták.

Bíró elé állhat a bátyai férfi, aki megszúrta a vejét a tejfakasztón

Itthon2020.05.17, 13:45

Egy tejfakasztón szabadultak el az indulatok annyira, hogy egy 39 éves férfi életveszélyesen megsebesítette a vejét. Az ügyben vádemelést javasol a rendőrség a szurkáló bátyai férfi ellen.

Drogozott a fiú a szülinapi bulin, mielőtt kiugrott a budapesti lakásból

Itthon2020.05.14, 15:16

Egy 17 éves fiú kizuhant a második emeltről egy Fő utcai lakásból vasárnap hajnalban. Érettségi utáni házi bulit tartottak. Eszméletlen állapotban volt, amikor rátaláltak a mentők, miután ráesett egy közlekedési táblára. Válságos állapotban került be a János kórházba. A többi között eltört a gerince és vérömleny keletkezett a koponyájában. Egy helyi boltos azt hallotta az eset után, hogy a fiút kilökték az ablakon, ezzel a szemben a rendőrség már korábban állította, hogy nem történt gyilkosság. A mai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a bulizó fiatalok többsége fogyaszott kábítószert. A rendőrség elfogta a dílert, akitől a drogot vettték. ...

Fia kezébe adta a tűzijátékot egy budapesti férfi, ami felrobbant

Itthon2020.05.06, 16:07

Egy budapesti férfi focimeccsre vitte a fiát, ahol szurkolás közben a kezébe adott egy égő tűzijátékot, ami később a gyerek kezében felrobbant. Az ügyészség vádat emelt ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt.

Halálos balesetet okozott egy gyorshajtó Nógrád megyében

Itthon2020.04.27, 16:25

Börtönbe kerülhet az a 26 éves Nógrád megyei férfi, aki gyorshajtása miatt összeütközött egy elé kanyarodó traktorral, amelynek a sofőrje a kórházban meghalt.

Halálos balesetet okozott a szabálytalankodó traktorsofőr

Itthon2020.04.22, 10:38

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelltek egy hetvennégy éves férfi ellen, aki a traktorához kapcsolt pótkocsin három utast szállított. Egyilkük leesett, és belehalt súlyos sérüléseibe.

Veszekedés közben kis híján megölte ismerősét egy nyíregyházi férfi

Itthon2020.03.28, 14:44

A rendőrök életveszélyes testi sértés miatt nyomoznak egy 34 éves nyíregyházi férfi ellen.

Késeléssé fajult az iszogatás Bátyán

Itthon2020.03.23, 12:22

Késsel támadt vejére részegen egy 39 éves bátyai férfi. A rendőrök javasolták a letartóztatását.

Betörtek egy nyugdíjashoz, majd halálra verték és kirabolták

Itthon2020.03.19, 11:43

Egy fiatal férfi két társával együtt betört egy idős férfi lakására, hogy pénzt szerezzenek tőle. Azonban a nyugdíjas felfigylet rájuk, mire egyikük úgy megverte, hogy a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Gyilkosság miatt tartóztattak le egy nőt Londonban

Nagyvilág2020.02.16, 19:45

Gyilkosság miatt tartóztattak le egy londoni nőt, aki a gyanú szerint kilökött az ablakon egy férfit. A férfinak egy ép csontja nem maradt, mire kórházba vitték, meghalt.

Felvágta szomszédja hasát, mégis szabadon mászkál

Itthon2020.02.14, 16:56

2018-ban karácsony előtt két nappal annyira elfajult két szomszéd, egy nő és egy férfi vitája, hogy utóbbi megszúrta előbbit. Egy tíz centi mély és 15 centi hosszú sebet ejtett a nő hasán. Életveszélyes sérülést okozott, mégis 48 órán belül szabadon engedték. Most, két év után emeltek vádat a férfi ellen. 

Ököllel, kalapáccsal ütötte, majd késsel megszúrkálta feleségét egy nyíregyházi férfi

Itthon2020.01.26, 20:50

Egy nyíregyházi férfi vasárnap hajnalban összeveszett feleségével, majd megverte és többszór késsel megszúrta. A nőt életveszélyes sérülésekkel szállytották kórházba - írja a rendőrség a honlapján.

Életveszélyes sérülést szenvedett a téli ifjúsági olimpia egyik fellépője

Life.hu2020.01.08, 18:11

Életveszélyesen megsérült a csütörtökön kezdődő, lausanne-i téli ifjúsági olimpia megnyitójának egyik fellépője.

Elgázoltak és kiraboltak egy bicikliző kamaszt Tápiószelénél

Itthon2019.12.17, 17:35

Nemcsak elgázolták, ki is rabolták és cserbenhagyták azt a 17 éves fiút, aki Tápiószőlősre igyekezett a barátjához. Súlyos agyrázkódást szenvedett, kész csoda, hogy életben maradt. A gázolót a mai napig keresik a rendőrök. A fiú anyja mindent elmondott a Ripostnak.

Az utcán vizelt Budapesten, halálra verte egy apa

Itthon2019.11.21, 11:21

Megütötte az utcán vizelő, idős férfit egy gyerekét sétáltató apa. Az idős férfi elesett és úgy beütötte a fejét, hogy később a kórházban meghalt. Az apa ellen vádat emeltek. 

Négy métert zuhant egy kétéves kisfiú Hódmezővásárhelyen

Itthon2019.10.29, 13:39

Vádat emeltek az ellen a Csongrád megyei nő ellen, aki figyelmetlenségből életveszélyes sérüléseket okozott kétéves kisfiának.

Verekedéssé fajult a vita két barát között Salgótarjánban

Itthon2019.10.16, 10:39

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyes testi sértés miatt nyomoz egy 19 éves salgótarjáni férfi ellen.

Összevesztek, ezért mellkason szúrta élettársát egy lajosmizsei nő

Itthon2019.09.22, 14:16

Vádemelési javaslattal zárták a nyomozást a rendőrök annak a 48 éves nőnek az ügyében, aki szívtájékon szúrta élettársát egy vita alatt.   

Félholtra vertek egy férfit Budapesten

Itthon2019.09.20, 20:03

A rendőrségre február 28-án éjfél után érkezett bejelentés, hogy Budapest IX. kerületében a Drégely utcában többen összeverekedtek.

Kis híján halálra kínoztak egy kutyát Szekszárdon

Itthon2019.09.18, 10:50

Múlt héten rendőrök kértek segítséget a Szekszárdi Kutyamenhely vezetőjétől, mert az egyik telken egy csontsovány kutyára bukkantak. Az állat kevesebb, mint a fele volt az egészséges súlyának, a nyakára kötött bálamadzag pedig már életveszélyes sérülést okozott. Ha az állatvédők nem lépnek közbe, nem élte volna túl.

Életveszélyesen megkéseltek egy férfit Tápióságon

Itthon2019.09.16, 12:13

Gyorsan elfogták azt a férfit, aki rátámadt egy másikra szombaton éjszaka Tápióságon. Késsel szúrta meg az áldozatát, akit kórházban kezelnek az életveszélyes sérülései miatt.

Brutális balesettel ért véget egy Békés megyei falunap

Itthon2019.09.04, 17:11

Ketten szenvedtek balesetet egy falunap után a Békés megyei Telekgerendás mellett, a 47-es számú főúton. A balesetet okozó férfiról kiderült, hogy részegen ült a volán mögé. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyben.

Megdöbbentő részletek a Csóka utcai brutális késelésről

Itthon2019.08.09, 17:35

Megtaláltuk azt a szomszédot, aki az elejétől a végéig mindent látott a tegnapi Csóka utcai támadás során. Részletesen elmondta, hogy történt. A többi szomszéd is szívesen beszélt az Origónak. Szinte mindannyian megerősítették, hogy a fiú féltékenységből támadt a barátnőjére, és hogy most is épp bűnügyi őrizetben volt egy korábbi támadás miatt.

Kétéves kislányra támadt a rottweiler, életveszélyesen megsérült a gyerek

Itthon2019.07.02, 15:21

Egy csókakői családi ház udvarának hiányos kerítésén keresztül szökött ki az udvarról egy rottweiler július 1-én este, majd egy kétéves gyerekre támadt, és több helyen megharapta. - írja a Police.hu

Egyik társát megölte, a másikat kis híján lelőtte Kecskepusztán egy vadász

Itthon2019.05.29, 11:14

Gondatlansága maitt halálos balesetet okozott egy olasz férfi, aki társaival együtt vadászott. Egyik társát lelőtte, egy másiknak pedig hajszálon múlt az élete - írja az Ügyészség oldala. 

Addig verte egy farúddal, amíg megrepedt a lépe

Itthon2019.05.06, 18:54

Letaróztatását kérte az ügyészség annak a sárbogárdi férfinak, aki néhány nappal ezelőtt részegen egy farúddal verte meg élettársát. Az asszony életveszélyesen megsérült és maradandó fogyatékosságai lettek.

Kis híján megölte a rokonát a gödöllői autós üldöző

Itthon2019.04.25, 10:40

Autóval üldözte rokonát egy gödöllői férfi. A hajsza során az áldozat autója belesodródott egy árokba, ahol felborult, a férfi pedig életveszélyessen megsérült - olvasható az Ügyészség oldalán. 

Villanyoszlopnak csapódott egy autó Budapesten

Itthon2018.09.14, 16:21

A XIV. kerületben, a Szentmihályi úton villanyoszlopnak csapódott egy autó, a sofőrje életveszélyes állapotban van.

Késelés Kalocsán

Itthon2018.02.18, 12:57

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak a Bács-Kiskun megyei rendőrök, egy 18 éves kalocsai férfi ellen. A fiatal férfi február 17-én, a kora esti órákban, egy kalocsai ház udvarán késelt meg egy másik férfit. 

Baleset akadályozza a forgalmat az M7-esen Szántód közelében

Itthon2018.02.11, 23:24

A szalagkorlátnak, a partoldalnak, majd ismét a szalagkorlátnak ütközött egy autó az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Szántód közelében, a 118. kilométernél - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Meghalt egy munkás Zalaszentbalázson

Itthon2017.11.22, 15:36

A kórházban belehalt sérüléseibe egy mezőgazdasági telep dolgozója, akire szerda délben, egy zalaszentbalázsi telepen rádőlt a targonca.

Hátba szúrta az élettársát Orosházán

Itthon2017.10.11, 11:03

A főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt javasolta annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki pár napja egy veszekedés közben leszúrta az élettársát.

Vascsővel támadt a legjobb barátjára

Itthon2017.03.30, 10:36

Az 54 éves férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A budapesti nyomozók befejezték a nyomozást és vádemelési javaslattal küldték tovább az iratokat az illetékes ügyészségnek.

Baltával törte be haragosa koponyáját

Itthon2016.12.07, 10:49

Családi veszekedés fajult vérontásig Győrszemerén, a feldühödött támadó baltával törte be vitapartnere fejét.

Léccel verte félholtra volt férjét

Itthon2016.07.19, 15:21

Dührohamot kapott, és egy törött faléccel verte meg volt férjét egy tatabányai asszony, majdnem megölve a sértettet. A férfi régóta ivott, a feszültség jó ideje fokozódott az anyagi csőd szélére sodródó családban.

Idős férfi bordáit törte a kristályos ámokfutó

Itthon2016.07.13, 13:29

Szippantás után tombolni kezdett: előbb közmunkásokat dobált, majd egyikük apját ásóval verte meg a dizájnerdrogtól megvadult fiatal hevesi férfi. Hajszálon múlt, hogy nem történt tragédia.

Életveszélyesen megsebesítettek egy férfit Budapesten

Archívum2016.05.31, 13:40

Az orvosok szerint akár bele is halhatott volna sérüléseibe a férfi, akit többször is megszúrtak a Mester utca és a Vágóhíd utca kereszteződésében.

Őzbak ment neki egy idős férfinek Zalában

Itthon2016.04.27, 11:00

Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a Zala megyei Magyarföldről egy idős férfit, akit a saját udvarán felnyársalt egy őzbak.

Késelés volt egy presszóban

Itthon2016.02.15, 06:16

Két vendéget szúrt meg egy férfi egy polgári presszóban, majd elmenekült a vendéglátóhelyről, az elkövetőt végül otthonában fogták el a rendőrök.

Vécétartály miatt támadt a kőbányai szamuráj

Itthon2015.10.19, 10:47

Majdnem gyilkosság lett egy vécétartály cseréjéből: a támadó összeveszett részeg, és nem túl ügyes barátaival, majd előkerült egy szamurájkard is.

Kezek nélkül tanítja a rászoruló diákokat - Megható történet!

Life.hu2015.09.12, 13:40

Egy magasfeszültségű vezeték szerelésekor életveszélyesen megsebesült a 41 éves kínai férfi, Jiang Shengfa akinek mindkét karját amputálni kellett. Azóta megtanulta, hogyan boldoguljon nélkülük, sőt, még másokon is segít.

Lepisilték a félholtra vert férfit

Itthon2015.08.14, 13:57

Gyomorforgató kegyetlenséggel bántalmaztak egy férfit a fővárosi Határ úton: a kocsmai támadók megtaposták és levizelték az ájulásig vert áldozat fejét.

Autó és vonat ütközött Celldömölknél

Itthon2015.07.16, 17:44

Meghalt a Vas és Veszprém megye határán autójával személyvonatnak ütköző sofőr - közölte a mentőszolgálat Veszprém megyei mentésvezetője. Először még arról számoltunk be, hogy a sofőrnek életveszélyes sérülései vannak, mint most kiderült, életét már nem sikerült megmenetni. 

Újabb súlyos cápatámadás

Nagyvilág2015.07.02, 12:12

Életveszélyes sérüléseket szenvedett mindkét lábán az ausztráliai Új-Dél-Wales északi partjainál szörföző helyi lakos, akit cápa támadott meg csütörtökön - olvasható a helyi rendőrség közleményében.

Rékasi Károlyt megműtötték - Már reagál a külvilágra

Life.hu2015.07.01, 15:50

Szinte minden fórumon arról olvasni, milyen sokan aggódnak Rékasi Károly állapota miatt, akit állítólag a Honvédkórház intenzív osztályán ápolnak.

Hárman ütötték az idős férfit

Itthon2015.01.29, 16:45

Bele is halhatott volna a kocsmai rablótámadásba a hajdúnánási férfi. Három helyi fiatal verte össze, az értékeit követelve.

Nyakon szúrtak egy nőt Székesfehérváron

Itthon2015.01.02, 15:36

Életveszélyesen sérült a három gyerekes asszony, a dühöngő férj magát is megsebezte. A kicsiket rokonoknál helyezték el.

Hasba szúrtak egy fiatal lányt Balinkán

Itthon2014.12.23, 10:14

Fiatal lányt késeltek meg hétfőn este a Fejér megyei Balinkán. A 47 éves férfi előzetes letartóztatásba kerülhet.

Majdnem halálra szurkálta barátnőjét

Itthon2014.12.18, 09:49

Késelésig fajult egy fiatal pár veszekedése Budaörsön: a férfi megverte és többször megszúrta barátnőjét, aki bele is halhatott volna a támadásba.

Börtön vár a hajléktalant rugdosó fiatalokra

Itthon2014.11.25, 09:54

Részegen jó heccnek tűnt összerugdosni a földön fekvő hajléktalant. A kiszolgáltatott férfi majdnem belehalt a támadásba, huszonéves támadóit most lecsukhatják.

Leugrott a harmadikról egy kisfiú Szegeden

Archívum2014.05.12, 12:17

Életveszélyesen megsérült egy gyerek Szegeden, miután leugrott a harmadik emeleti lakásuk erkélyéről hétfő reggel.

Elborult az elméje a késelős apának?

Life.hu2013.11.13, 15:12

Négy- és hatéves lányait késelte meg egy férfi a fővárosban, majd magát is megvágta. A háttérben kiterjesztett öngyilkosság állhat - tudta meg a Life.hu.

Életveszélyes állapotban a IX. kerületben kirabolt nő

Itthon2012.06.17, 17:33

A rabló feltehetően többször is megszúrta a nőt a ferencvárosi Epreserdő utcában.

Baltával vágott testvére lábába egy férfi Dejtáron

Itthon2011.10.30, 11:45

Összeverekedett egy testvérpár a Nógrád megyei Dejtáron, egyikük életveszélyes sérülést szenvedett, miután a másik baltával vágott bele a lábába.

Rendőrök őrzik a kórházban a miskolci lövöldözőt

Itthon2011.10.02, 11:43

Rendőri őrizetben van a Borsod megyei kórházban az a 42 éves férfi, akit tűzharcban tettek ártalmatlanná Miskolcon a rendőrök szombat este - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tűzharcban tettek ártalmatlanná egy lövöldözőt a rendőrök Miskolcon

Itthon2011.10.01, 20:02

Életveszélyesen megsebesítette élettársát, majd a kiérkező rendőrökre is lőni kezdett egy férfi Miskolcon, akit a rendőrök fegyverrel tettek ártalmatlanná. A férfi életveszélyesen megsérült. Az előzetes adatok szerint gáz-riasztópisztollyal lőtt a rendőrökre.

Többször rálőttek egy férfira Veszprémben

Itthon2011.07.12, 15:16

Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy férfit Veszprémben, akire kedden többször rálőttek a saját háza előtt. Helyiek beszámolója szerint leszámolás történhetett, de a rendőrség ezt hivatalosan nem erősítette meg. A Veszprémi Napló információi szerint elfogták a lövöldözés gyanúsítottját.

Megtorlás állhat a veszprémi lövöldözés hátterében

Itthon2011.07.12, 18:20

A veszprémi rendőrség két 26 éves férfit gyanúsít a hajnali veszprémi lövöldözéssel. Egyiküket felbujtással, másikukat a lövöldözés elkövetésével gyanúsítják. A nyomozás eddigi adatai szerint az egyik gyanúsított egy korábbi sérelmét toroltatta meg a másik férfit felbujtva. A nyomozás során egy Luger típusú maroklőfegyvert is lefoglaltak a rendőrök. A meglőtt férfit megműtötték, állapota stabil.

Brutális rablás Kecskeméten

Itthon2011.06.20, 11:12

Saját lakásukban brutálisan bántalmaztak egy hatvanéves nőt és ötvenegy éves élettársát Kecskeméten. A nőt súlyos, a férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba - közölte a rendőrség.

Életveszélyben van egy zuglói söröző előtt megszúrt férfi

Itthon2011.05.07, 12:15

Egy szóváltás után megszúrtak egy férfit egy budapesti, zuglói söröző előtt pénteken este, a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte honlapján a rendőrség.

Életveszélyesen megsérült a kővel fejbe dobott nagykállói fiú

Itthon2011.03.22, 12:19

Koponyasérülésekkel szállították kórházba azt a nagykálló kisfiút, akit az egyik barátja kővel fejbe dobott - közölte honlapján a rendőrség. A nagykállói parkban focizó gyerekek vallomása szerint véletlenül dobták fejbe a tizenegy éves gyereket.

Életveszélyes sérülést okozó verekedőt vettek őrizetbe Kiskunhalason

Itthon2011.01.24, 16:20

Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba vasárnap Kiskunhalason egy férfit, akit megvertek. A tettest hétfőn előállították a lakásáról. 

Elfogták a székesfehérvári kődobálókat

Itthon2008.08.21, 22:07

Elfogták, és őrizetbe vették azt a hat kődobálót, akik kedden késő este Székesfehérváron életveszélyesen megsebesítettek egy kislányt.

Összeütközött két kamion Karcag közelében

Itthon2008.04.21, 09:36

Összeütközött két kamion hétfőn reggel a 4-es főúton Karcagnál. Az egyik teherautó sofőrje életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Szóváltás után megkéseltek egy férfit Kőbányán

Itthon2007.04.11, 08:26

Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett az a középkorú férfi, akit kedden este megkéseltek a budapesti Kápolna utca egyik lakásában.

Nevelőapja vert össze egy kislányt

Itthon2007.04.08, 13:24

Életveszélyes sérüléseket okozott bántalmazásával 8 éves nevelt gyermekének egy 34 éves férfi Ópályiban. A brutális szülőt vasárnap délelőtt Nyírparasznyán elfogták.

Órákig bántalmaztak hárman egy férfit

Itthon2006.12.26, 17:31

Életveszélyes sérüléseket szenvedett az az 55 éves férfi, akit a december 24-ére virradó éjjel órákon át hárman bántalmaztak - közölte a rendőrség. A három bántalmazó közül kettőt elfogtak.

Meglőttek egy vendéglőst Kistarcsán

Itthon2006.09.08, 12:35

Mellkason lőtte az egyik ittas vendég az illegálisan tartott pisztolyával egy kistarcsai vendéglő üzemeltetőjét csütörtök este. A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Leszúrtak egy férfit egy miskolci benzinkútnál

Itthon2006.05.18, 07:07

Leszúrtak egy férfit Miskolcon, a Győri kapuban lévő benzinkútnál szerda este; a férfit életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.

Betonsiló temetett maga alá két munkást

Itthon2005.09.01, 20:30

Maga alá temetett két embert egy építés alatt álló betonsiló födémszerkezete Pilisvörösváron. Az egyik munkás életveszélyes sérüléseket szenvedett, társát egyelőre nem tudták kiszabadítani a betontörmelék alól.

Leomlott egy nővel egy erkély Budapesten

Itthon2005.06.12, 17:39

A budapesti Frankel Leó út egyik házának kőerkélye eddig tisztázatlan körülmények között leomlott vasárnap délután. Az erkélyen egy idős nő állt, akit életveszélyes sérülésekkel kórházba szállítottak.

Hajléktalan nőt bántalmaztak Budapesten

Itthon2005.06.01, 06:21

Hajléktalan nőt bántalmaztak kedden Budapesten. A 45 éves nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Életveszélyesen megsérült egy ejtőenyős

Itthon2005.04.02, 14:14

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy ejtőernyős, aki a lakihegyi adótoronyból ugrott le vasárnap dél körül.

Előző
  • 1
  • 2
Következő