élettársi kapcsolat

címke rss

Többször lopott és csalt egy páros

Itthon2022.08.23, 15:31

Egy 37 éves férfi és az élettársa többek között eladta a lányuk barátjának telefonját és játékkonzolját, de még egy kölcsön kapott autót is. Az ügyészség vádat emelt ellenük.

Elütötte élettársát egy részeg, miskolci nő

Itthon2022.07.22, 15:10

Egy miskolci nő összeveszett az élettársával, majd részegen volán mögé ült. A férfi próbálta megállítani, a nő viszont lassítás nélkül elütötte.

Volt élettársát zaklatta, szeretőjét pedig zsarolta egy hevesi férfi

Itthon2022.06.29, 15:05

Egy 40 éves Heves megyei férfi nem tudta elfogadni, hogy az élettársa elhagyta, ezért nyomkövetőt tett a kocsijára, valamint rendszeresen zaklatta. Ezen felül egy szexvideóval zsarolta azt a nőt, akivel korábban megcsalta az élettársát.

Bérelt lakásban tárolták és árulták a kábítószert a díler élettársak Budapesten

Itthon2022.06.27, 17:11

Egy 35 éves férfi és az élettársa azért bérelt ki egy budapesti lakást, hogy ott tárolják, hígítsák, porciózzák és árulják a kábítószereket.

Brutálisan megverte volt élettársát egy miskolci férfi

Itthon2022.05.31, 16:39

Egy miskolci férfi találkozót beszélt meg a volt élettársával, akit olyan brutálisan megvert, hogy a nő elájult és több helyen eltört az arccsontja és a bordái is.

Rendszeresen verte és fogva tartotta élettársát egy ózdi férfi

Itthon2022.05.11, 15:36

Egy ózdi férfi féltékenységből rendszeresen, brutálisan megverte az élettársát, aki emiatt többször el is ájult. Ezen felül a nő nem hagyhatta el az otthonukat, csak a férfival együtt.

Mellkason szúrta élettársát egy dorogi nő

Itthon2022.04.25, 16:56

Egy dorogi nő összeveszett az élettársával, majd a vita hevében kétszer megszúrta a párját. A férfi erre úgy megrúgta a nőt, hogy eltört a lába.

Halálra verte befogadóját egy pár Zala megyében

Itthon2022.04.22, 14:53

Egy pár összeveszett a szállásadójával egy Zalai megyei településen, majd a vita hevében halálra verte. A holttestet felgyújtották és elmenekültek.

Élettársa szúrhatta le a zirci nőt - 16 éves terhes lánya kezei között halt meg

Itthon2022.04.17, 09:30

Szombaton délután a rendőrök egy nő holttestét találták meg egy zirci ház udvarán. Később kiderült, hogy egy férfi gyilkolta meg, akit a helyszínen elfogtak. A Blikk információi szerint a férfi a nő élettársa volt. Összevesztek, majd egy késsel nyakon szúrta a nőt, aki elvérzett.

Rendszeresen verte élettársát egy nagyigmándi férfi

Itthon2022.04.05, 12:55

Egy nagyigmándi férfi többször összeveszett az élettársával a féltékenysége miatt, majd többször meg is verte a nőt. Előfordult, hogy a férfi úgy ütötte meg a nőt, hogy közben az ölében volt a közös gyerekük.

Élettársa gyilkolta meg a sülysápi férfit

Itthon2022.03.26, 13:52

Pénteken hajnalban rendőrök és mentők mentek ki egy sülysápi lakókocsihoz, ahol egy férfinak szúrt seb volt a lábán. Az életét már nem lehetett megmenteni, elvérzett. Az élettársa azt állította, hogy a férfi magát késelte meg. Később azonban kiderült, hogy a nő tette.

Napokon keresztül verte az élettársát egy férfi

Itthon2022.02.16, 11:24

Egy férfi sokat vitatkozott az élettársával, mert mindketten féltékenyek voltak. Egy idő után a férfi dühében már verte is a nőt, előfordult, hogy több napon keresztül.

Halálra verte az élettársát egy dombrádi férfi

Itthon2022.02.01, 19:31

Egy dombrádi férfi összeveszett az élettársával, majd olyan brutálisan megverte, hogy az asszony belehalt a sérüléseibe. A bíróság most jogerősen elítélte a férfit.

Kapás utcai gyilkosság: egy éve tartó rémálomról posztolt az áldozat ikertestvére

Itthon2022.02.01, 16:28

Egy éve, egy Kapás utcai lakásban egy nő brutálisan meggyilkolta az élettársát, majd magával is végezni akart. A gyilkosság évfordulóján a férfi ikertestvére egy a közösségi oldalán emlékezett meg a történtekről. Azt írta: "Még ennyi idő távlatából is hihetetlen, hogy ilyen tragédia tud történni."

Elítélték az élettársát machetével kergető, vizsolyi ámokfutót

Itthon2022.01.05, 16:17

Egy vizsolyi férfi részegen, egy machetével kergette az élettársát a helyi művelődési központban. A bíróság elítélte a támadót.

Játékbagollyal dobta meg volt élettársát egy kaposvári férfi

Itthon2022.01.04, 13:47

Egy férfi azért ment át a nőhöz, hogy megbeszéljék a nézeteltérésüket. A beszélgetés vitává fajult, aztán a férfi egy játékbagollyal eltörte a nő orrcsontját.

Félholtra verte élettársát egy budapesti férfi

Itthon2021.11.22, 12:29

Egy budapesti férfi és az élettársa együtt ivott a lakásukon, amikor valamin összevesztek. A férfi annyira dühös lett, hogy összeverte a nőt.

Fel akarta gyújtani élettársát egy karádi férfi

Itthon2021.11.20, 13:59

Egy karádi férfi benzinnel locsolta az élettársát, majd rágyújtott egy cigire. Végül a rendőröknek sikerült még azelőtt elkapniuk a férfit, hogy felgyújtotta volna a nőt.

Közöst jövőt ígért a pécsi férfi, de csak a nő bankkártyáját akarta

Itthon2021.11.17, 11:48

Egy pécsi férfi azt hazudta egy nőnek, hogy van saját háza és munkája, valamint hogy vele akar élettársi kapcsolatot kialakítani. A nő mindezt elhitte, ezért oda is adta a férfinak a bankkártyáját és az ahhoz tartozó PIN-kódot amikor kérte. A férfi 100 ezer forintot szerzett meg a nőtől.

Megszállták a démonok, rágyújtotta a házat volt élettársára és új párjára egy tiszakécskei nő

Itthon2021.11.10, 15:32

Egy tiszakécskei nő prostituáltként dolgozott külföldön, majd amikor hazajött, a volt élettársa és annak új párja fogadta be. A nő drogozott, ami miatt zavart lett, majd az egyik este rágyújtotta a házat a férfire és az élettársára. A nő érezte a szellemeket és belső hangokat hallott, ezt mondta, ezért gyújtogatott.

Az utcán verte meg volt élettársát egy férfi Múcsonyban

Itthon2021.10.25, 17:34

Egy múcsonyi férfi éppen biciklizett, amikor észrevette a volt élettársát hazafelé sétálni. Odament hozzá és szidni kezdte, majd brutálisan megverte.

Azt tervezte egy ormosbányai nő, hogy megöli a volt élettársát

Itthon2021.08.25, 16:50

Egy ormosbányai nő meg akarta ölni a volt élettársát, ezért egy konyhakéssel, egy palack gyúlékony folyadékkal és egy öngyújtóval elindult a férfi kazincbarcikai otthonához. A rendőrséget a nő aktuális élettársa értesítette.

Órákon keresztül verte élettársát egy szabadszállási férfi

Itthon2021.06.25, 11:25

Egy szabadszállási férfirendszeresen verte és megalázta az élettársát. Előfordult, hogy órákig ököllel verte és rugdosta, ami miatt eltörtek a nő kezei és a lépe is bevérzett. 

Nyakon szúrta korábbi élettársát egy nő

Itthon2021.06.08, 10:10

A nő a közös gyerekük láthatása miatt veszett össze a korábbi élettársával. A vita hevében megfogott egy konyhakést és nyakon szúrta a férfit.

Kémprogrammal figyelte volt élettársát egy férfi

Itthon2021.05.25, 17:13

Egy férfi vissza akarta szerezni az élettársát, ezért kémprogramokkal figyelte meg őt, megszerezte a felhasználóneveit és a jelszavait. Zaklatni kezdte, majd megalázó képeket töltött fel róla az internetre.

Hátba szúrta az élettársát egy nő Monoron

Itthon2021.05.21, 11:42

Egy monori nő összeveszett az élettársával, majd a vita hevében hátba szúrta egy késsel. Ezek után lefeküdt aludni, a férfi maga hívta a mentősöket.

Nejlonzacskóval ölte meg az élettársát egy dávodi nő

Itthon2021.05.12, 10:37

Továbbra is letartóztatás alatt tarthatják azt a dávodi nőt, akit első fokon a bíróság 15 év fegyházbüntetésre ítélt gyilkosság miatt. Begyógyszerezte az élettársát, majd egy zacskóval végzett vele, a holttestét pedig elásta a kertben.

Nagyon elhanyagolta a gyerekeit egy pár Eger közelében

Itthon2021.05.11, 12:47

Egy Eger közelében, élettársként élő pár szakítás után annyira elhanyagolta a gyerekeit, hogy elvették őket tőlük. A férfi rendszeresen ivott, a nő pedig be volt gyógyszerezve, nyugtatókat szedett. 

Fejszével kergette az élettársát egy pápai férfi

Itthon2021.05.10, 16:30

Egy 25 éves pápai férfi az utcán, egy fejszével a kezében kergette az élettársát egy Veszprémhez közeli településen.

Az utcán verte volt élettársát egy múcsonyi férfi

Itthon2021.04.12, 13:21

Egy 22 éves, múcsonyi férfi az utcán veszett össze a volt élettársával, akit helyben meg is vert. Most zárták le a nyomozást az ügyben.

Otthon árulta a kábítószert egy pár

Itthon2021.03.31, 12:19

A Heves megyei pár nem dolgozott, úgy keresett pénzt, hogy kábítószert árult. A férfit az sem zavarta, hogy a nőt már elfogták a rendőrök, tovább árulta a drogot.

Megkéselte élettársát egy bakházi férfi

Itthon2021.03.09, 14:55

A férfi az élettárásával és két barátjával iszogatott együtt Nagyatádon, amikor összeveszett a nővel, majd egy késsel mellkason szúrta.

A helyiek látták, ahogy kézen fogva sétál szerelmével Tiszavárkonyban - másnap halálra szurkálta

Itthon2021.03.08, 13:20

Szombaton este egy Tiszavárkonyban élő nő összeveszett az élettársával, majd egy késsel leszúrta a férfit. Az Origo megtudta, hogy a nő mindig agresszívan viselkedett, amikor ivott. Az gyilkosság estéjén is együtt italozhattak, majd összevesztek és előbb hasba, majd szíven szúrta a nála fiatalabb élettársát. A férfi korábban a nő húgával élt együtt, akitől gyereke is született.

Szakításuk után is verte a párját egy kaposvári férfi

Itthon2021.03.05, 12:43

Egy kaposvári férfi rendszeresen verte a barátnőjéta, és ezt azután sem hagyta abba, hogy a nő szakított vele.

84 évesen ölte meg élettársát egy zempléni férfi

Itthon2021.02.26, 12:27

Az idős férfi féltékenysége miatt sokat veszekedett a nála egy évvel idősebb élettársával, gyakran meg is verte őt. Az egyik ilyen alkalommal seprűnyéllel verte meg, amibe az asszony belehalt.

Meggyilkolta az élettársát egy férfi Mélykúton – videó

Itthon2021.02.15, 10:16

Egy férfi halálra késelte az élettársát egy mélykúti házban, amit később magukra gyújtott. A gyilkos magával is végezni akart, de nem járt sikerrel, most vádat emelt ellene az ügyészség.

Újabb részletek derültek ki a nagykőrösi kínzásról

Itthon2021.02.02, 16:42

Egy férfi féltékenységből megkötözte és egy késsel összevagdosta élettársa testét, majd arra kényszerítette, hogy azt hazudja a rendőröknek, hogy idegenek rátámadtak.

Meg akarta gyilkolni volt feleségét és annak élettársát egy férfi

Itthon2021.02.01, 13:00

Egy férfi nem tudta elfogadni, hogy a felesége elhagyta őt, és már egy másik férfival van együtt. Többször is halálosan megfenyegette őket, aztán rájuk is támadt egy késsel.

Húszmillió forintot szerzett élettársától egy fiatal nő

Itthon2021.01.11, 10:15

A Heves megyei nő több mint 20 millió forintot kért kölcsön korábbi élettársától, ám azt soha nem akarta visszafizetni neki. Többször, kitalált dolgok miatt kért pénzt a férfitól, volt, hogy egy hamis kórházi számlára hivatkozva kért többszázezer forintot.

Vadászpuskával célzott rá, fenyegette, zaklatta az élettársát egy férfi

Itthon2021.01.05, 11:57

A Kecskeméti Törvényszék végzésének megváltoztatását és a vádlott ismételt letartóztatását javasolta Szegedi Fellebbviteli Főügyészség annak a Bács-Kiskun megyei férfinak az ügyében, aki rendszeresen zaklatta, és fenyegette korábbi élettársát, egyszer pedig vadászpuskával célzott rá.

Az utcán verte ájult élettársát egy miskolci férfi

Itthon2020.11.24, 11:55

Egy miskolci férfi élettársát ütötte-verte ököllel és rugdosta az utcán. A nő alkohol és gyógyszerek miatt addigra már elájult.

Egy budapesti férfi brutálisan megverte az élettársát

Itthon2020.11.13, 11:55

A férfi egész nap bántalmazta az élettársát, aki megpróbált segítséget kérni, de nem sikerült. Végül a szomszédok mentették meg a nő életét.

Kegyetlen bosszút állt kaposvári szerelmén az elhagyott férfi - fotó

Itthon2020.10.21, 12:49

Nem tudta elviselni, hogy élettársa nem akarja újrakezdeni a kapcsolatukat, ezért állt bosszút a nőn úgy, hogy felgyújtotta a holmiját. A nő szomszédai szóltak rá a férfira, hogy oltsa el a tüzet, aki utána a kertben lévő növényeket sem kímélte.

Megkéselte élettársát egy ácsi nő

Itthon2020.10.14, 12:14

Egy ácsi nő olyan féltékeny volt az élettársára, hogy mellkason szúrta az ágyban fekvő férfit. Ha nem kapott volna gyors orvosi segítséget, belehalt volna a támadásba. A bíróság elítélte a nőt.

Brutálisan megverte élettársa udvarlóját egy barcsi férfi

Itthon2020.10.12, 15:46

Egy Barcson élő férfi meg akart ismerkedni egy nővel, aki élettársi kapcsolatban élt egy másik férfival. Amikor a férfi meglátta az udvarlót úgy megverte, hogy mindkét keze eltört.

Fogolyként bánt az élettársával egy férfi Kiskörén

Itthon2020.09.16, 11:19

Egy 30 éves férfi rendszeresen agresszívan viselkedett az élettársával, többször megütötte, de az is előfordult, hogy nem engedte ki a szobából.

Úgy megszúrta a barátnőjét egy örkényi férfi, hogy beletört a penge

Itthon2020.09.05, 10:43

Egy örkényi férfi úgy megszurkálta az élettársát, hogy a kés pengéje beletört a nőbe. Ezek után fogott egy másik kést, és tovább folytatta a késelést.

Halálra verte az ismerősét egy helvéciai férfi

Itthon2020.06.22, 11:08

Egy helvéciai férfi együtt ivott az ismerősével, amikor valamin összevesztek, és úgy megverte, hogy belehalt a sérüléseibe. A férfi élettársa sem foglalkozott az ismerőse állapotával, nem hívott hozzá segítséget.

Többször is rátámadt élettársára egy férfi Cegléden

Itthon2020.06.11, 15:36

A ceglédi ügyészség javasolta egy helyi férfi letartóztatását, aki annak ellenére ismét bántalmazta élettársát, hogy korábban ugyanezért büntetőeljárás indult ellene.

Újabb sötét titkok derültek ki Madeleine McCann feltételezett gyilkosáról

Nagyvilág2020.06.09, 14:23

Bár még folynak a vizsgálatok, a rendőrök egyre biztosabban állítják, hogy Madeleine McCann halott. Szülei azonban nem nyugodtak bele ebbe, továbbra is hisznek abban, hogy a kislány még él, és egy napon viszontláthatják. Közben a kislány feltételezett gyilkosa, Christian B. ügyeiről egyre több dolog derül ki, például az, hogy néhány éve brutálisan megkínozta és megverte fiatalkorú barátnőjét, mert az valami olyat talált a gépén, amit nem lett volna szabad.

Rendszeresen verte az élettársát egy Borsod megyei férfi

Itthon2020.04.30, 12:19

Egy Tiszaújváros közelében élő férfi rendszeresen ivott, és ilyenkor mindig megverte az élettársát. A nő hosszú ideig nem hívta a rendőrséget, mert bízott abban, hogy az élettársa megváltozik. Az ügyészség testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a férfi ellen.

Meggyilkolta élettársát egy tatabányai nő

Itthon2020.04.21, 14:49

Egy tatabányai nő márciusban brutálisan meggyilkolta az élettársát a gyanú szerint miután összevesztek egymással. Az ügyészség azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg a letartóztatását.

Családja kiirtásával fenyegette élettársát egy szegedi férfi

Itthon2020.04.09, 11:14

Miután megromlott a kapcsolatuk egy férfi nem volt hajlandó elköltözni egy nőtől, sőt, rendszeresen fenyegette és az is előfordult, hogy megverte. Szombaton hívta a rendőröket, hogy újra bántotta a férfi. 

Rendszeresen verte az élettársát egy férfi

Itthon2020.04.06, 15:36

Egy Marcaliban élő férfi rendszeresen szidta és meg is verte az élettársát. Az sem zavarta, hogy a gyerekük látja őket.

Élettársa vette rá a sikkasztásra egy miskolci nőt

Itthon2020.03.31, 14:38

Egy miskolci nő az élettársa nyomására több munkahelyéről is pénzt vett ki a kasszából, amit később magukra költöttek.

Hajánál rángatva akarta autóba tuszkolni terhes élettársát egy férfi Hajdúszoboszlón

Itthon2020.02.06, 14:38

A férfi autóval ment a nőért, aki elköltözött tőle. Többször megütötte, előtte a hajánál rángatva akarta a kocsiba erőszakolni. Az ügyészség személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene.

Kizsákmányolta prostituált rokonát egy enyingi pár

Itthon2020.02.05, 18:24

Amikor egy enyingi pár megtudta, hogy egyik rokonuk prostituált, rászálltak és megszerezték a pénze egy részét. Az ügyészség kitartottsággal vádolja őket. 

Durva verekedéssé fajult egy családi vita Tiszacsegén

Itthon2020.01.08, 12:11

A Debreceni Járási Ügyészség garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azok ellen a testvérek ellen, akik durván megverték anyjuk élettársát.

Börtönben marad a férfi, aki élettársára, és annak anyjára támadt

Itthon2019.12.06, 11:00

A férfi fellebbezett, az ügyészség döntése alapján alapján azonban továbbra is letartóztatásban marad az a szegedi férfi, aki az élettársára és annak anyjára támadt rá.

Az albertirsai gyilkos még viccelődött is az áldozatán

Itthon2019.12.03, 09:26

A múlt héten találták meg egy asszony holttestét egy albertirsai ház pincéjében. Kiderült, hogy az élettársa gyilkolhatta meg még augusztusban, majd azt hazudta, hogy elköltözött. Hónapokig ő is úgy tett, mintha keresné. Az asszony lánya elmondta, hogy a gyilkosság után a férfi még viccelődött is az élettársán – írja a Bors.

Megverte és kirabolta volt élettársát egy sarkadi férfi

Itthon2019.11.05, 14:33

Egy sarkadi férfi kirabolta a volt élettársát, miután nála töltötte az éjszakát. A támadót egy hónapra letartóztatták.

Agresszív kitöréseivel hátráltatta gyerekei fejlődését az alkoholista férfi

Itthon2019.10.25, 16:29

A héregi férfi rendszeresen ivott, majd verte élettársát, mindezt pedig gyerekeiknek is végig kellett nézniük.

Viperával esett egymásnak két férfi egy nő miatt

Itthon2019.06.25, 12:37

Két férfi verekedett össze még áprilisban egy nő miatt Bodrogkisfaludon. Az egyik férfi a nő korábbi élettársa, a másik pedig a volt férje.

Gyilkossággal és öngyilkossággal fenyegette volt párját egy kécskei férfi

Itthon2019.05.31, 14:19

A Kecskeméti Járási Ügyészség zaklatással vádol egy 62 éves tiszakécskei férfit, aki nem tudta elviselni a szakítást, ezért fenyegetéseivel napi szinten rettegésben tartotta volt párját - írja az Ügyészség oldala. 

Leszúrta élettársát egy vértesszőlősi asszony

Itthon2019.05.24, 14:06

Az 58 éves asszony a vértesszőlősi otthonukban veszett össze az élettársával, akit aztán leszúrt. A rendőrség a helyszínen elfogta a támadót.

Levizelte élettársa ajtaját, mert az szakított vele

Itthon2019.04.16, 19:50

Rendszeresen zaklatta és bántalmazta volt élettársát egy férfi Békéscsabán, mert nem tudta elviselni, hogy a nő szakított vele.

Egy kecskeméti parkolóban verte össze volt barátnőjét

Itthon2019.04.03, 14:05

Hajnali 5-kor egy 33 éves kecskeméti férfi támadt rá volt élettársára egy parkolóban szeptemberben. Először ájultra verte a nőt, aztán elvette a pénzét.

Lerúgta élettársa lépét veszekedés közben egy pécsi férfi

Itthon2019.03.26, 15:21

Életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják azt a férfit, aki úgy hasba rúgta élettársát, hogy leszakadt a lépe. A nő még egyszer sem jelentette fel a férfit, pedig évek óta szenved az agresszív dühkitöréseitől.

Megkéselte élettársát, mert az szakított vele

Itthon2019.03.06, 20:02

Egy tatabányai férfi megkéselte a barátnőjét, mert az szakított vele, majd rátámadt egy másik ismerősükre és a sógorára is. Az ügyészség javasolta a férfi börtönbüntetését. 

Gyilkosság az Alkotmány utcában: évek óta hangosan veszekedett a pár

Itthon2019.02.15, 20:04

Az Alkotmány utcai ház lakói és a szomszédos üzletek dolgozói közül többen is azt mondták az Origo riporterének, többször hallották, hogy kiabál egymással a férfi és az a középkorú nő, akinek a holttestét szerdán délután találták meg a lakásban. 

Kegyetlen gyilkosság a budapesti belvárosban

Itthon2019.02.14, 17:20

Egy 56 éves kaposvári férfi úgy megverte az 52 éves élettársát Budapesten, hogy az belehalt a sérüléseibe.

Kést döfött élettársába egy őrjöngő, drégelypalánki nő

Itthon2019.02.14, 15:42

Egy 55 éves nő rendszeresen ivott és veszekedett is az élettársával. Legutóbb az asszony megszúrta a férfit, aki saját maga hívott mentőt magához. Ebben a történetben egy férfi lett a családon belüli erőszak áldozata. 

Hogyan örökölhet az élettárs?

Gazdaság2019.02.09, 06:55

A tapasztalat azt mutatja, hogy számos esetben azért nem kötnek a már együtt élő felek házasságot, hogy megelőzzék a kapcsolat esetleges megszakadása esetén felmerülő jogi procedúrát vagy a közös vagyon megosztásával felmerülő problémákat. A házasságkötés hiánya azonban rendkívül kiszolgáltatottá teszi az élettársakat egy öröklési helyzetben. A párok nem számolnak azzal, hogy a törvény nem biztosít megfelelő vagyoni védelmet a túlélő élettársnak.

Leszúrta az élettársát egy nő Csongrád megyében

Itthon2019.02.07, 15:14

A nő és a férfi sokat vitatkoztak, főleg azért, mert a nő megtudta, hogy megcsalja a párja. Tavaly márciusban a fekvő férfit hátulról hátba szúrta, majd hívta a rendőrséget.

Egy férfi leszúrta az élettársát Beledben

Itthon2019.01.24, 15:07

A nőt, akit 52 éves élettársa megszúrt, életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

Megerőszakolt egy gyereket egy ózdi pedofil

Itthon2018.09.24, 18:50

Szerdán folytatódik annak az ózdi párnak a tárgyalása, akik rendszeresen a gyerekeik előtt szexeltek, az egyikük pedig a kisebbik gyerekét is megerőszakolta.

Kikezdett az élettársával, ezért megkéselte

Itthon2018.08.17, 16:42

Két férfi veszett össze italozás közben 2016 októberében, mert az egyikük közeledni próbált a másik férfi élettársához.

Meggyilkolta élettársát egy csepeli nő

Itthon2018.08.17, 16:54

Egy vita után mellkason szúrta az élettársát egy csepeli nő, a férfi belehalt a sérüléseibe.

Gyilkossággal fenyegette az élettársát egy szabadszállási férfi

Itthon2018.08.16, 17:01

Egy szabadszállási férfi többször is megalázta és megverte az élettársát, valamint azzal fenyegette, hogy megöli.

A pénzét és a házát is kicsalta a 62 évvel idősebb férfitól

Itthon2018.06.04, 14:30

A nő kihasználta a nála 62 évvel idősebb férfi betegségét, és kicsalta tőle a pénzét és a házát. A nő az ajándékozási szerződés megírása után egyből beköltöztette családját a férfi házába. Az ügyészség csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene. 

Halálra verte az élettársát, majd bezárta a lakásba

Itthon2018.05.25, 16:39

Az ügyészség gyilkosság miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az élettársával végzett.

Nyakon szúrta volt élettársát, mert a nő nem akart visszamenni hozzá

Itthon2018.04.27, 11:57

A férfi és a nő 2017 júniusában költözött össze, de mivel a férfi rendszeresen részegen járt haza, a nő két hét múlva ott is hagyta őt. A férfi azonban nem törődött bele a szakításba.

Megkéselte élettársát egy zalaszentgróti nő

Itthon2018.04.05, 13:54

Tegnap délben zalaszentgróti otthonában veszett össze egy nő az éllettársával. Ekkor verekedtek össze, majd szúrta meg a nő a férfit. A rendőrök elfogták a támadót. 

Ez a 19 éves lány gyilkolt Aszalón

Itthon2018.04.03, 14:07

Szíven szúrta élettársát egy nő Aszalón. A férfi azonnal meghalt.

Könnyen ráfázhat, ha nincs élettársi vagyonjogi szerződése

Gazdaság2018.03.27, 12:25

Ugyan évről évre emelkedik, de még mindig csekély a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatok száma Magyarországon. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint míg 2016-ban közel 900 pár jegyeztette be magát az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, addig 2017-ben már 1043, de hiába a folyamatos emelkedés, összességében még mindig csak élettársak alig több mint egy százaléka szerepel a nyilvántartásban. Nagyobb gondot jelent az, hogy sokan nincsenek tisztában az élettársi kapcsolat jogi következményeivel.

Hátulról szúrta meg az élettársát

Itthon2018.03.17, 11:54

A rendőrség őrizetbe vett egy szegedi asszonyt, aki egy konyhakéssel hátba szúrta az élettársát.

Mellkason szúrta élettársát egy őrbottyáni asszony

Itthon2018.02.07, 12:43

A rendőrség vádemelést javasol az ellen az őrbottyáni támadó ellen, aki leszúrta az élettársát.

Hátba szúrta az élettársát Orosházán

Itthon2017.10.11, 11:03

A főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt javasolta annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki pár napja egy veszekedés közben leszúrta az élettársát.

Tartozott az élettársának, ezért meg akarta ölni

Itthon2017.09.14, 10:38

A budapesti férfi előbb lelökte a lépcsőn az élettársát, majd amikor látta, hogy nem halt meg, fojtogatni és ütni kezdte a nőt. A rendőrség vádemelési javaslatot tett.

Az élettársak is kapnak családi adókedvezményt

Itthon2017.07.15, 20:54

Az azonos nemű pároknak is jár az özvegyi nyugdíj Magyarországon, ha bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek. Sőt, ha az egyikük súlyos beteg lesz, az élettársnak joga van döntenie párja orvosi kezeléséről is.

Késsel ölte meg szerelmét Mezőhegyesen

Itthon2017.04.16, 12:51

A mezőhegyesi vita odáig fajult, hogy a férfi megölte élettársát. Mikor a rendőrök megérkeztek, a férfi még mindig ott volt a nő holttesténél.

Az élettársi kapcsolat az új házasság! Vagy mégsem?

She2016.10.17, 10:24

Múlt héten kifejtettem, hogy milyen pszichológiai pluszt adott nekem a házasságkötés. Most szigorúan racionális és földhözragadt szempontok szerint fogom elemezni, hogy mi történne, ha eltörölnék a házasság intézményet. Rengetegszer hallom gyakorlatias barátoktól, hogy a házasság felett eljárt az idő. Vagy, hogy átvette helyét az élettársi kapcsolat. Hogy a házasság csak egy haszontalan és tartalmatlan bürokratikus formalitás, amihez naivan, romantikus elképzeléseket kötünk. És semmi sem változna, ha egy-az-egyben megszüntetnék, és megmaradna helyette az élettársi kapcsolat.

Megszúrta volt felesége élettársát, aztán elfutott

Itthon2016.10.03, 13:52

Feladta magát az a férfi, aki egy hónappal ezelőtt életveszélyesen megsebesített egy másik férfit Erzsébetvárosban.

Továbbra is zaklatja Katalint a francia gyerekrabló

Archívum2015.12.15, 08:50

Európai elfogatóparancsot adtak ki Patrick Royer francia állampolgár ellen, aki bántalmazta magyar élettársát, Katalint, közös gyermeküket pedig elrabolta. A férfi azóta üzenetekben zaklatja egykori párját.

Törött üveggel szúrta nyakon élettársát egy bajai nő

Archívum2015.09.05, 13:28

Őrizetbe vették a 39 éves bajai nőt, aki maga tett beismerő vallomást a rendőrségnek.

Megöltek egy nőt a XVIII. kerületben

Itthon2015.05.22, 10:02

Holtan talált egy nőt az élettársa csütörtök délután öt óra körül Budapesten, XVIII. kerületi otthonukban. 

40 év után végre hozzámegy párjához Nyertes Zsuzsa?

Life.hu2015.01.19, 14:14

Nyertes Zsuzsa színésznő és párja, Attila 40 éve alkot egy párt, eddig azonban nem mondták ki a boldogító igent...

Előző
  • 1
  • 2
Következő