elemzői ajánlás

címke rss

Az Erste már adná a Telekomot

A Citi múlt heti elemzése után már az Ersténél is úgy látják, hogy az eddig várthoz képest többet költhet el a jelenleg is folyó frekvenciatenderen.

Nem egyöntetű az OTP megítélése

Gazdaság2014.09.10, 10:49

Megsokasodtak az OTP részvényére érkező elemzések az elmúlt napokban. Ezúttal a Goldman Sachs és az UniCredit frissítette modelljét a bankpapírra.

3800 forintot érhet az OTP

Gazdaság2014.09.09, 15:24

Kisebb céláremelést eszközölt az OTP részvényére a Concorde, ezzel azonban továbbra is az egyik legpesszimistább szereplőnek számít a piacon.

Többet érhet a Magyar Telekom

Gazdaság2014.08.26, 09:54

Jelentősen megemelte a Magyar Telekom célárát az HSBC, mely a papírokra vonatkozó ajánlásán is javított. 

Jövőre is elmarad a Telekom osztalék?

Gazdaság2014.08.08, 11:42

Az Erste Bank elemzője megerősítette várakozását, miszerint a Magyar Telekom jövőre sem fog osztalékot fizetni. Ebben pedig komoly szerepe lehet annak, hogy a nettó eladósodottsági ráta továbbra is a menedzsment komfortzónáján kívül maradhat.

370 forintra értékeli a Telekomot az Espirito

Gazdaság2014.07.23, 10:49

A tegnapi záróárral megegyező célárral állt elő a Magyar Telekom részvényére az Espirito Santo elemzője.

Az OTP-t és az Erstét is vennék

Gazdaság2014.07.11, 09:14

Több mint 8 százalékkal csökkentette az OTP részvényére számított célárát a JP Morgan, ennek ellenére még mindig jelentős növekedési potenciált látnak a hazai bankpapírban.

Nem szeretik a japánok a Molt

Archívum2014.07.10, 10:25

Több európai olajcéggel párhuzamosan a Molra vonatkozó ajánlását is felülvizsgálta a japán Nomura, a hazai olajcég továbbra sem tartozik a kedvencek közé

Nagyobb drágulás várhat a Mol-ra?

Archívum2014.07.01, 15:37

A Concorde és a Raiffeisen elemzője is megemelte a Mol-ra vonatkozó célárát, amivel már 16-19 százalékos felértékelődési potenciált látnak az olajpapírban. A Raiffeisen ráadásul az ajánláson is javított. 

Árán forog az OTP

Gazdaság2014.06.27, 08:30

10 százalékkal többre értékeli korábbi elemzéséhez képest a svájci UBS elemzője az OTP részvényét.

Többet érhet az OTP

Gazdaság2014.06.25, 08:15

Megemelte az OTP-re vonatkozó célárát a JP Morgan elemzője, aki továbbra is felülsúlyozásra javasolja a bank részvényeit.

Nem látnak nagy növekedést az OTP-ben

Archívum2014.06.24, 08:02

Továbbra is pesszimista az OTP-vel szemben a Barclays elemzője, aki ennek ellenére 4660 forintra javította a bankpapírra számított célárát 4500 forintról.

20 százalékos növekedés előtt az OTP?

Gazdaság2014.06.18, 14:40

Az OTP mellett az FHB célarat is megemelte az Erste elemzője.

Kevesebbet ér a Mol a Raiffeisen szerint

Gazdaság2014.06.11, 08:28

Pesszimistább lett a Raiffeisen elemzője a Mollal kapcsolatban.

300 forintra értékelték a Magyar Telekomot

Archívum2014.06.10, 08:06

300 forintos célárfolyammal kezdte meg ismételten a Magyar Telekom követését a Morgan Stanley, miközben a telekompapír legutóbb 334 forinton zárt.

A Citi is megerősítette a Molról alkotott véleményét

Gazdaság2014.05.09, 16:27

A Mol tegnapi gyorsjelentését követően több elemzőház is megerősítette korábbi várakozását a részvénnyel kapcsolatban, melyről mi is beszámoltunk. Ráadásul most hozzájuk csatlakozott a Citi is.

Mit gondolnak a profik a Molról, a Richterről és a Telekomról?

Gazdaság2014.05.09, 08:28

Az elmúlt napokban jelentő blue-chipekkel, mint a Mol, a Richter és a Magyar Telekom kapcsolatban több elemzőház is frissítette modelljét, amely a legtöbb esetben nem járt komoly változtatással.

Továbbra is vennék a Molt a lengyelek

Gazdaság2014.05.05, 16:36

A lengyel mBanku elemzőház megerősítette vételi ajánlását a Mol részvényére.

Tartáson az OTP és a Richter is

Gazdaság2014.05.05, 12:10

Az OTP és a Richter részvényére megfogalmazott ajánlásán is javított az EVA Dimensions elemzője, aki ennek ellenére továbbra sem jelölt meg célárakat a papírokra. 

Megsínyli az ukrán krízist az OTP

Gazdaság2014.04.30, 08:28

Eladásra vágta vissza az OTP részvényére megfogalmazott ajánlását a Renaissance Capital elemzője a korábbi tartásról.

Beleszerettek az OTP-be

Archívum2014.04.10, 08:47

Megerősítette az eddig is optimista OTP részvényekkel kapcsolatos véleményét a Credit Suisse. A patinás befektetési bank 5400 forintra taksálja a magyar bank papírjait, vagyis 21 százalékos árfolyam emelkedést tartanának indokoltnak a mostani szintekről. 

17 százalékos leértékelődés előtt az OTP?

Gazdaság2014.04.09, 13:39

A portugál Espirito Santo elemzője továbbra is eladásra ajánlja az OTP részvényét.

Jövőre sem lesz Telekom osztalék?

Gazdaság2014.04.08, 09:05

A Concorde elemzője ismét fenntartotta 350 forintos célárát a Magyar Telekom részvényére legfrissebb elemzésében, ugyanakkor nagy kérdés szerinte, hogy lesz-e jövőre osztalék.

Nem érdemes szabadulni az OTP-től

Gazdaság2014.04.04, 08:16

Továbbra is tartásra javasolja az OTP-t a Raiffeisen elemzője, aki változatlanul 4900 forintos célárat párosít a hazai bankpapírhoz. 

UniCredit: Vedd az OTP-t!

Gazdaság2014.04.01, 09:37

Semlegesről vételre javította az OTP-re vonatkozó ajánlását az UniCredit. Az olasz bankház ugyanakkor nem módosított a céláron, az maradt 4700 forinton.

Ezt érdemes tenni a blue-chipekkel!

Gazdaság2014.03.26, 08:40

Az összes hazai blue-chipre megerősítette korábbi ajánlásait az EVA Dimensions elemzője. Az OTP-t és a Magyar Telekomot továbbra is alulsúlyozásra, a Mol-t tartásra, a Richtert viszont felülsúlyozásra javasolja a szakértő. 

Venni kell az OTP-t

Archívum2014.03.24, 08:19

5 000 forintos célár mellett vételre javasolja az OTP részvényeit a Deutsche Bank elemzője.

A HSBC szerint 286 forintot ér a Magyar Telekom

Gazdaság2014.03.11, 09:03

A HSBC elemzője kitart azon véleménye mellett, hogy 286 forintot ér a Magyar Telekom részvénye, ami 11 százalékkal alacsonyabb, mint a tegnapi 321 forintos záróárfolyam.

OTP: 4000-4400 forintos célárak érkeztek

Gazdaság2014.03.11, 08:19

A svájci UBS mellett a brit HSBC is friss elemzéssel állt elő a hazai bankpapírra.

Már nem érdemes venni a Richtert

Gazdaság2014.02.10, 09:12

Vételről a semlegesnek megfelelő tartásra rontotta a Richterre vonatkozó ajánlását az UniCredit - tájékoztatott a Bloomberg. 

Kétszámjegyű növekedés előtt a Richter

Gazdaság2014.02.03, 09:06

5300 forintra emelte a Richter részvényére számított célárfolyamát az Erste elemzője az eddigi 4780 forintról. 

Raiffeisen: 275 forintot ér a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.03, 08:35

Újabb negatív hangvételű elemzés látott napvilágot a Magyar Telekom részvényével kapcsolatban, ezúttal a Raiffeisen szakértőjének tollából.

Mindenféle ajánlás érkezett a Raiffeisenre

Gazdaság2014.01.26, 17:57

A Raiffeisen Bank tőkeemelése után az elemzők frissítették a modelljeiket. Egyelőre nincs összhang a vélemények között, van olyan, aki szerint venni kell, van olyan, aki eladást javasol, de olyan is akad, aki semleges a részvényre.

Egyből szebbnek látják a Raiffeisent

Archívum2014.01.23, 09:23

Úgy tűnik, hogy az elemzői kar egyelőre pozitívan értékeli a Raiffeisen körüli eseményeket, tegnap és mai is érkeztek kedvező vélemények a bankról. Nem csoda, hiszen a korábbi félelmekkel szemben egész jó áron sikerült rendezni a bank tőkeproblémáit, amivel egy nagy kockázat esik ki a részvény piacáról. 

A csehek adnák a Magyar Telekomot

Gazdaság2014.01.16, 09:03

Eladásra rontotta legfrissebb elemzésében a Magyar Telekom részvényére megfogalmazott ajánlását a Wood elemzője a korábbi tartásról, számolt be a Bloomberg.

A Molt és az OTP-t sem kedveli a Barclays

Gazdaság2014.01.13, 08:16

Legfrissebb elemzésében továbbra is alulsúlyozásra ajánlja a Mol és az OTP részvényét a Barclays.

Vége az Erste-ralinak?

Gazdaság2014.01.08, 16:58

A cseh J&T Banka elemzője szerint vége szakadhat az Erste árfolyamralijának.

Beszólt a Morgan Stanley, zuhan az árfolyam

Gazdaság2014.01.07, 16:39

Nincs túl jó véleménnyel Scott Devitt, a Morgan Stanley elemzője a Netflix részvényéről, a legutóbbi jelentésében inkább eladásra buzdított.

Összeállt a világverő Benelux válogatott

Gazdaság2014.01.03, 12:17

Év vége lévén a KBC Securities brüsszeli elemzői ismét elkészítették azt a listát, amely kedvenc Benelux részvényeiket tartalmazza. Érdemes lehet megszívlelni a szakértők javaslatait, hiszen a tavalyi kedvencekkel igen impozáns teljesítményt lehetett elérni.

17 800 forintot is megérhet a Mol

Gazdaság2013.12.17, 13:10

A Raiffeisen Bank legfrissebb elemzésében 17 800 forintra emelte a Mol részvényére számított célárfolyamát, megerősítve az eddigi vételi ajánlását.

Kedvező ajánlásokat kapott a Mol

Gazdaság2013.12.12, 09:28

Az elmúlt napokban két kedvező hangvételű elemzői riport is megjelent a Molról, melyekben a szakértők egyaránt vételre ajánlják az olajpapírt.

Érdemes eladni az OTP-t?

Gazdaság2013.12.05, 09:31

Továbbra sem szereti az OTP részvényeit az Espirito Santo elemzője, aki 3750 forintos célárfolyamot határoz meg a papírokra. 

Hatalmas célár csökkentés érkezett a Magyar Telekomra

Gazdaság2013.11.28, 08:39

Jelentős célárfolyam csökkentést eszközölt a Magyar Telekom részvénye esetében az Espirito Santo elemzője.

4900 forintot ér az OTP a németek szerint

Gazdaság2013.11.22, 09:22

4900 forintra vágta vissza az OTP részvényére számított célárát a Deutsche Bank elemzője.

Magyar Telekom: Semleges a Goldman álláspontja

Gazdaság2013.11.13, 08:21

15 százalékkal visszavágta a Magyar Telekom részvényére megfogalmazott célárát a Goldman Sachs elemzője.

Őrizgetnék a Magyar Telekomot a németek

Gazdaság2013.11.12, 13:20

A Deutsche Banknál a múlt heti gyorsjelentést követően megerősítették 300 forintos célárfolyamukat a Magyar Telekomra.

Vételen a Mol a lengyeleknél

Gazdaság2013.11.08, 09:36

A lengyel BRE Bank elemzői vételre javították a Mol részvényére megfogalmazott korábbi tartás ajánlásukat.

Túlságosan megszaladt a Richter?

Gazdaság2013.11.05, 08:24

A Jefferies elemzője jókora céláremelést hajtott végre legfrisseb riportjában, amely önmagában pozitív hírenk számít. De a lépéssel csak megközelíteni tudta célára a Richter árfolyamát, ami az elmúlt hónapok mentelése során igencsak elvált egymástól. 

5000 forintot is megérhet a Richter részvénye

Gazdaság2013.11.04, 08:06

A HSBC elemzőjének legfrissebb riportja szerint 5000 forintot is megérhet egy Richter részvény a múlt heti pozitív kicsengésű gyorsjelentést követően.

4850 forintig várja a Goldman az OTP-t

Gazdaság2013.10.29, 07:57

4850 forintra csökkentette az OTP részvényére számított célárfolyamát a Goldman Sachs elemzője. Ennek ellenére az árfolyam még így is mintegy 11 százalékos növekedési potenciállal kecsegtet a várakozás alapján.

Előző
  • 1
  • 2
Következő