elemző

címke rss
Összefügg a Lánchíd-botrány és a guruló dollárok ügye

Összefügg a Lánchíd-botrány és a guruló dollárok ügye

Zila János és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzői szerint az illegalitástól csöppet sem ódzkodó pénzügyi csoportok meglehetősen belterjesek, és ezt bizonyítja a Lánchíd felújítása körüli botrány is. 

Újabb jelentős elismerést kapott a Magyar Bankholding és a Takarékbank elemzője

Gazdaság2022.06.02, 12:38

Ismételten a Magyar Bankholding és a Takarékbank elemzője nyerte meg az MNB és a Reuters Magyarország által meghirdetett 2021. évi elemzői versenyt, ismertették az eredményt a Magyar Bankholding közleményében.

Az erős második negyedéves kiskereskedelmi forgalom a gazdaság újraindulását mutatja

Gazdaság2021.08.04, 11:55

A kiskereskedelmi forgalom második negyedévi emelkedése a gazdaság újraindulását mutatja, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez, így megjelenik majd a GDP-adatokban is - így kommentálták a KSH legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Svájci elemzők: Magyarország megtartotta versenyképességi pozícióját

Gazdaság2020.06.16, 13:45

A svájci IMD (Institute for Management Development) vezetőképző és gazdaságkutató intézet nemzetközi versenyképességi rangsorában Magyarország a világméretű járvány dacára is megtartotta pozícióját. Továbbra is vonzó nemzetközi befektetési célpont, a legfontosabb relatív vonzereje: az unió egyik leggyorsabban növekvő gazdasága, a versenyképes adószabályozás és a képzett munkaerő - hívta fel a figyelmet az értékelésre a Pénzügyminisztérium (PM).

Magyarországnak jó lenne, ha Andrzej Duda maradna a lengyel elnök

Nagyvilág2020.06.14, 10:57

Magyarországnak az lenne jó, ha Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje maradna a lengyel köztársasági elnök - értékelt a XXI. Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Lánczi Tamás: Az első pillanattól kezdve támogatta a családokat az Orbán-kormány

Itthon2020.05.29, 09:44

Az Orbán-kormány az első pillanattól kezdve jelentős mértékben támogatta a családokat, 2010 óta sok ezer milliárd forintot hagyott a családoknál - közölte Lánczi Tamás politikai elemző pénteken az M1 aktuális csatornán.

Továbbra is kiemelkedő a magyar ipar teljesítménye

Gazdaság2019.07.05, 11:05

Májusban 8,7 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,1 százalékkal bővült - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nincs változás, marad az alapkamat mértéke

Gazdaság2019.06.25, 14:30

A monetáris tanács változatlanul hagyta az alapkamat mértékét kamatdöntő ülésén.

A Raiffeisen elemzői emelték a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzést

Gazdaság2019.04.26, 10:43

A Raiffeisen Bank elemzői a korábbi 3,4 százalékról 3,7 százalékra emelték az idei magyarországi gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésüket – mondta Török Zoltán vezető elemző a bank csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Most vasárnap csendesen fejre állhat a bankvilág Svájc miatt

Gazdaság2018.06.10, 09:16

Június 10-én korábban tabutémának számító ügyben tartanak népszavazást Svájcban. A világ talán legfejlettebb pénzügyi rendszerével rendelkező országban arról döntenek, bevezessék-e a „szuverén pénz"-t a pénzügyi szektorban. Ezen az elsőre elvont közgazdasági fogalmon azonban a teljes ország bankrendszerének struktúrája és működési sajátosságai múlnak, ami – Svájc globális fontossága révén – az egész világ pénzügyi szektorára kihathat.

Török Gábor: Az antiszemitizmus lehet, hogy politikai termék

Itthon2017.04.19, 12:24

Hosszú interjút adott a 888.hu-nak Török Gábor politikai elemző. Ebben többek között felvetette, hogy a Jobbik rasszizmusa és antiszemitizmusa vajon politikai termék-e? Tehát Vonáék alapvetően azért gyűlölködtek-e a cigányság és a zsidóság kapcsán, mert így tudtak betörni a nagypolitikába? De arról is beszélt, hogy nem igazán hisz a párt mérséklődésében, még úgy sem, hogy tisztában van vele, hogy őt egyébként "szereti" a Jobbik. Utalt rá, hogy Vona parlamenti felszólalásai mögött Simicska Lajos vállalkozó állhat.

Tartható a 3 százalék alatti infláció

Gazdaság2017.02.14, 11:55

Az első negyedévben tovább gyorsulhat az infláció, de a 3 százalékos jegybanki inflációs cél átlépésére ebben az évben nem számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagáltak.

Átrendeződés jöhet a munkaerőpiacon

Archívum2017.01.30, 14:38

Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése ebben az évben, a munkaerőpiac szerkezete pedig kedvező irányba mozdulhat - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal adatait elemzők.

Nyolchetes csúcson az arany

Gazdaság2017.01.16, 15:43

Az elmúlt 8 hét legmagasabb szintjét produkálta az arany ára. Az elemzők szerint a befektetők a nehéz idők esetleges mentsváraként tekintenek a nemesfémre, amelynek Donald Trump elnöksége, valamint a brexitet övező aggodalmak adtak löketet.

Londonban nem aggódnak a gyenge font miatt

Gazdaság2017.01.10, 16:26

Londoni pénzügyi elemzők szerint a font újbóli gyengülése ellenére sem tapasztalható válsággal fenyegető eladási pánik a piacon.

Semmi meglepő nincs az inflációs adatban

Gazdaság2016.12.08, 11:56

Nem okozott meglepetést a novemberi inflációs adat elemzők szerint, a béremelések ellenére továbbra sincs inflációs nyomás a gazdaságban. Az éves átlagos infláció 0,4 százalék közelében alakulhat, a novemberi szám érdemben nem módosítja az idei inflációs kilátásokat a Takarékbank, az ING, és a CIB Bank elemzői szerint. 

A Moody’s is felminősítette Magyarországot

Gazdaság2016.11.04, 23:38

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást a Moody's Investors Service. A jegybank és a nemzetgazdasági tárca szerint már ideje volt a felminősítésnek.

Jelentős tehercsökkentésre lenne szükség

Gazdaság2016.11.02, 16:00

A járulékcsökkentés jelentős, legalább tíz százalékpontos mérséklésére lenne szükség Magyarország versenyképességének javítása érdekében szakértők szerint. Kérdéses azonban, hogy a szükséges csökkentésre honnan teremti elő a forrásokat a kormány, és miként garantálható, hogy béremelésre fordítják az így megspórolt pénzt.

A londoni bankoknak már csomagolniuk kéne

Gazdaság2016.10.24, 17:58

Lassan már csomagolniuk kellene a Londonban is jelen lévő nemzetközi bankoknak, hiszen ekkora méretű vállalatoknál nem egy-két hét alatt szokták lezavarni a költözéseket. Márpedig nagyon úgy fest, hogy ha nem lesznek olyan alkuk, amelyek a brexit ellenére is lehetővé tennék a maradásukat, akkor mindenképpen menniük kell.

Ezeket az állásokat érdemes megcélozni, ha jól akar keresni

Techbázis2016.10.18, 13:48

Kevés az informatikus, ezen a területen jól lehet keresni. Különösen, ha valaki szoftvermérnöknek, rendszerinformatikusnak, szoftverfejlesztőnek, Java-fejlesztőnek vagy üzleti elemzőnek áll.

Erősödik a forint

Gazdaság2016.09.22, 13:05

Erősödött a forint csütörtökön. Reggel 308 forinton jegyezték az eurót, 11 óra körül pedig már 307 forintra változott az árfolyama. Az általunk megkérdezett elemző szerint, ha eléri a 307-es szintet a forint/euró árfolyama, a jegybank közbelép.

Meglepte az elemzőket a KSH

Gazdaság2016.07.28, 15:28

Gyorsabb ütemben csökkent a munkanélküliség az elemzői várakozásoknál április-júniusban éves szinten. Szakértők szerint akár 5 százalék alá is csökkenhet a ráta a nyár végén. A K&H elemzője szerint nincs egyensúlyban a munkaerőpiac.

A vásárlók és pár kulcságazat mentheti meg a kormány tervét

Gazdaság2016.05.30, 10:25

A kormánynak a járműipar, a fogyasztás és az építőipar mellett a szerencsére is szüksége lesz ahhoz, hogy meglegyen az idén a 3 százalékos gazdasági növekedés. Több ágazatban ugyanakkor maradtak még tartalékok, így nincs kizárva, hogy bejön a kormány várakozása, mindenesetre a cél eléréséhez nagy hajrára lesz szükség, és persze uniós forrásokra.

Újabb mélypont, de ennek most örülhetünk

Gazdaság2016.05.26, 11:54

Elemzők szerint 12 éves mélyponton van a munkanélküliség Magyarországon. Elemzők szerint az éves munkanélküliségi ráta akár egy százalékkal is eshet a tavalyi 6,8 százalékhoz képest. Az adatokban szerepet játszik azt is, hogy egy év alatt újabb 13 ezer magyar ment külföldre dolgozni.

Maradt még erő a magyar gazdaságban

Gazdaság2016.05.13, 18:05

A 2 százalékos gazdasági növekedést idén még könnyedén megugorhatja Magyarország, viszont azzal számolni kell, hogy uniós források nélkül, gyengélkedő építőiparral nagyon nehéz tartani a növekedési ütemet. A lakosság támogatásában még maradt potenciál, ahogy a járműgyártásban is, így az Origo által megkérdezett elemzők szerint még nem kell aggódni.

Emberek helyett gépek vadásszák a rakétákat

Techbázis2016.05.05, 14:53

Automatizálja az amerikai hírszerzés a veszélyforrások felkutatását. Emberi elemzők mellett gépek keresik a normálistól eltérő képeken a rakétakilövő állomásokat. Cikkünk illusztrációját a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei rajzolták.

Még a jegybank támadásait is bírja a forint

Gazdaság2016.04.28, 13:09

Csökkenő alapkamatra és stabil forintárfolyamra számítanak a CIB Bank elemzői, akik szerint az MNB lépései hiába gyengítik a magyar fizetőeszköz árfolyamát, számottevő forintgyengülésre nincs kilátás.

Kamatvágást jósolnak az elemzők

Gazdaság2016.03.21, 14:06

Továbbra is érdemes rajta tartani a szemünket a hazai kötvénypiacon, hiszen hamarosan kamatcsökkentésbe kezdhet az MNB. Az újabb ciklus még lejjebb nyomhatja a kötvényhozamokat, így a hazai állampapírok vonzó befektetési lehetőséget kínálnak.

Az S&P-nél is bóvliban maradt Magyarország

Gazdaság2016.03.18, 18:50

Megerősítette a „BB plusz” szintű magyar államadós-besorolást pénteken a Standard & Poor's, amely a stabil kilátáson sem változtatott. Ezzel Magyarország továbbra is mindhárom hitelminősítőnél a befektetésre nem ajánlott, azaz a bóvli kategóriában van.

Idén még nem áll lábra az építőipar

Gazdaság2016.03.16, 16:36

Idén az uniós forrásokból finanszírozott beruházások helyett a lakásépítések lendíthetnek az építőipar teljesítményén, de ennek hatása csak az év végére jelenhet meg szakértők szerint. A KSH adatai szerint 20 százalékkal esett januárban a lakásépítések száma.

Még mindig sokat oszt újra az állam

Gazdaság2016.03.08, 12:50

A vártnál nagyobb mértékben nőtt tavaly a magyar gazdaság, de az idén lassulás jöhet: a K&H Bank elemzői 2-2,3 százalékos növekedést várnak 2016-ra – derült ki egy keddi sajtóbeszélgetésen. Németh Dávid, a bank vezető elemzője szerint a növekedés egyik alappillére az uniós források, amelynek elköltésében jelentős különbségek vannak a régiós országokban. Az állami újraelosztás még mindig magas Magyarországon: az általános állami szolgáltatásokra és a gazdasági ügyekre uniós szinten sokat fordítunk, de az oktatásra és az egészügyre már kevesebbet.

Az olajár alakulása csak kockázatosabbá teszi 2016-ot

Gazdaság2016.01.28, 12:29

Hullámzó teljesítményű pénz- és tőkepiaci folyamatokra számít idén az Equilor Befektetési Zrt., mert globálisan növekednek kockázatok. A forint árfolyama az év végére az euróval szemben a 320-as szint közelébe gyengülhet. A világgazdaságot 2016-ban az olajár alakulása, a kínai gazdasággal kapcsolatos várakozások, valamint az amerikai elnökválasztás körüli bizonytalanságok alakíthatják.

Fordulat jöhet az olajpiacon: 45 dollárig emelkedhet az ár

Gazdaság2016.01.26, 12:30

Heves ingadozásokat várnak az idén a pénz- és tőkepiacokon, miközben az alacsony kamatkörnyezet továbbra is fennmarad a CIB Alapkezelő szerint. A szakértők fordulatra számítanak az olajár alakulásában.

12 éves mélyponton az olaj ára

Gazdaság2016.01.15, 12:00

Harminc dollár alá esett a nyersolaj ára. Az év eleje óta mintegy 20 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára. Elemzők szerint az árzuhanás azért van, mert hamarosan feloldják az Iránt sújtó szankciókat.

Gyengül a forint, mi lesz az adóssággal?

Gazdaság2015.12.11, 19:13

A héten öt forintot gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Ha tovább esik a hazai deviza árfolyama, akkor veszélybe kerülhet az államadósság csökkenő pályája is. Elemzők az Origónak azt mondták, hogy a forint nem a magyar gazdaság miatt gyengült az elmúlt napokban.

Magyarország rosszabbul teljesít

Gazdaság2015.11.13, 12:37

Megfelelt a várakozásoknak a gazdasági növekedés harmadik negyedévi lassulása az elemzők szerint, akik az év egészére valamivel 3 százalék alatti növekedéssel számolnak.

A legnagyobb Apple-guru szerint megint pici iPhone jön

Techbázis2015.11.04, 13:20

Még mindig nagy a kereslet a 4 colos iPhone-okra, ezért Ming-Chi Kuo valószínűnek tartja, hogy a következő, belépőszintű modell egy felturbózott iPhone 5s lesz.

Bukta fele profitját a Tesco

Gazdaság2015.10.07, 11:14

Több mint 50 százalékkal csökkent a Tesco eredménye a cég idei pénzügyi évének első feléről szerdán kiadott beszámoló szerint. A Tesco-jelentésben a Magyarországon március 15-e után bevezetett vasárnapi boltzár is szerepelt.

Nagyot ugrott az ipar júniusban

Gazdaság2015.08.07, 12:44

Az ipari termelés volumene 11 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index pedig 6 százalékos növekedést jelez, jelentette első becslése alapján a KSH. Elemzők szerint jelentőset ugrott az ipari termelés, amely az idén 5-7,5 százalékkal is bővülhet.

Nem látják a görög válság végét

Gazdaság2015.07.02, 14:08

A Nemzetközi Valutaalap bő 70 éves történelme során először fordult elő, hogy egy fejlett ország nem törlesztette időben a felvett hitelt, és így technikai értelemben csődbe ment. Ugyanakkor érdemi változás egyelőre sem a görög utcákon, sem pedig a tárgyalóasztalnál nem látható. Neil Blake, a CBRE európai kutatási vezetője azt a kérdést boncolgatta, hogy merre is tart most a görög válság.

Megtorpant a brit gazdaság

Gazdaság2015.04.28, 14:14

Jelentősen lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei első negyedévben. Londoni pénzügyi elemzők szerint ugyanakkor valószínűleg csak átmeneti megtorpanásról van szó, és az év későbbi szakaszaiban a növekedés várhatóan ismét gyorsul.

Holnap ismét kamatot csökkenthet a jegybank, de hol a vége?

Archívum2015.04.20, 12:47

Holnap kamatdöntő ülést tart a jegybank. Az alapkamat 1,95 százalékról 1,8 százalékra csökkenhet. Elemzők szerint a jelenlegi feltételrendszerben ez még korántsem a kamatvágási ciklus vége, a többség 1,6 százalék köré várja a kamatszint alját, de vannak ennél alacsonyabb, akár 1,2 százalékos vélekedések is.

Hatéves mélyponton a kínai növekedés

Archívum2015.04.15, 13:18

Az elemzői várakozásoknak megfelelőn Kína GDP-je 7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban az idei év első negyedében, ezzel hatéves mélypontra lassult a gazdasági növekedés, derült ki a kínai statisztikai hivatal adataiból. Az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom és az állóeszköz-beruházások adatai mind alulmúlták az elemzők várakozását.

Nem örültek az erős eurónak

Archívum2015.04.15, 10:16

Elbizonytalanodtak az európai befektetők az elmúlt hónapok száguldásai után. A profit realizálást elsősorban az újra felmerült görög adósságválság katalizálta, miután egy újsághír szerint a görög kormány az államcsődre készül, amit természetesen cáfoltak, írja reggeli pénz- és tőkepiaci riportjában a Takarékbank.

2011 óta nem hallhattunk ilyen adatról

Gazdaság2015.03.30, 13:30

Nagyot javult márciusban a gazdasági hangulat az euróövezetben – derül ki az Európai Unió gazdasági és pénzügyek főigazgatóságának jelentéséből.

Egyhamar nem lesz áfacsökkenés

Gazdaság2015.03.20, 15:34

Az NGM egy hónapja még nem látott rá esélyt, pénteken azonban Varga Mihály már áfacsökkentésről beszélt egy konferencián. A nemzetgazdasági miniszter kijelentése az Origo által megkérdezett elemzőket is meglepte, akik szerint rövidtávon nincs reális esély az áfa csökkentésére.

Nagyobb növekedést vár a Takarékbank

Gazdaság2015.03.18, 13:55

Folytatódhat a magyar gazdaság határozott növekedése, derült ki a TakarékBank előrejelzéséből. A cég elemzői derűlátóan látják a helyzetet, szerintük az idén a korábban prognosztizált 2,8 százaléknál jelentősebben, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP.

A magyar export a kanyarban sem lenne az autóipar nélkül

Gazdaság2015.03.05, 12:05

A járműgyártás húzta tavaly az exportot, míg az importot a belső fogyasztás segítette, és bár a következő hónapokban kissé csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, nem várható jelentős mérséklődés, vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal adatairól a K&H és az ING vezető elemzői.

Olcsóbb hitellel pörgetnék fel a lakáspiacot

Gazdaság2015.02.12, 14:15

Az ÉVOSZ alelnöke szerint jó évet zárt 2014-ben az építőipar, de az ING szakértőjével együtt arra is felhívta a figyelmet, hogy lassul a szektor lendülete, ezért lakáspiaci bővülésre lenne szükség a tavalyi teljesítmény megtartásához.

A görögök és az oroszok mozgatják a forintot

Gazdaság2015.01.30, 11:10

A jegybanki politika és a nemzetközi környezet határozza meg a forint árfolyamának alakulását, vélekedtek az Origo által megkérdezett szakértők. A görögországi események miatt feszült a helyzet a régióban, és az Oroszországgal szembeni uniós szankciók sincsenek jótékony hatással a magyar fizetőeszközre, de a különböző makrogazdasági adatok és az EKB programja erősítik a forint árfolyamát.

Előző
Következő