elem

címke rss

Már idén forgalomba kerülhet a 28 ezer évig működő akkumulátor

Gazdaság2020.08.31, 20:11

Az NDB nevű amerikai startup közel jár ahhoz, hogy kereskedelmi forgalmazásra is alkalmas terméket készítsen nanogyémántokra épülő elemeiből - írja a Mining.com. A kísérleti darabok elképesztő hatékonyságát már igazolták külső szakértők, a cég pedig azt ígéri, hamarosan elérhető lesz a 28 ezer évig működő parányi energiatároló.

Húsvéti bírságot kapott a Duracell-nyuszi

Gazdaság2019.04.18, 14:14

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Energizer, a Duracell és a Varta elemek korábbi gyártói 10 éven keresztül jogsértő magatartást tanúsítottak, amikor egyeztettek az általuk forgalmazott hordozható elemek és akkumulátorok hulladékkezelési díjának áthárításáról a vevőikre. Az eljárás végén több mint harmincmillió forintnyi bírságot szabott ki a GVH, miután mindhárom gyártó aktívan együttműködött a hatósággal.

Régen allergiára ajánlották, most a mobiltelefonoknál hozhat forradalmat

Gazdaság2019.03.14, 19:28

Kínai kutatók vethetnek véget a világ lítiumkitettségének – írja az Asia Times. Egyelőre kísérleti jelleggel ugyan, de sikeresen legyártottak kalcium-ion akkumulátorokat, melyek máris több paraméterükben ígéretesebbnek tűnnek, mint a most általánosan bevett ítiumion (Li-Ion) változatok.

Nem jár kártérítés a lángra kapott Beats fejhallgató miatt

Techbázis2017.05.22, 18:56

Az Apple szerint meghibásodott elemek okozták a balesetet.

Újabb lépés a kémiai elemek eredetének megértése felé

Tudomány2016.09.28, 11:33

A vörös óriásokban keletkezett oxigén igen ritka, 17-es izotópjának a korábban becsültnél jóval nagyobb mennyisége alakul át más izotóppá egy eddig kevéssé ismert atommag-reakcióban. Az eredmény átírhatja a kémiai elemek eredetének és a csillagok működésének eddig ismert modelljeit.

Mengyelejev rendszere sem időtlen alkotás

Tudomány2016.09.22, 15:49

Alighogy megszoktuk a négy új elem végleges nevét a periódusos rendszerben, máris egy minden eddiginél nagyobb mértékű változásra kell felkészülnünk.

Megtalálták az eltűnt maláj repülőgép újabb darabjait

Archívum2016.06.10, 13:52

A több mint két éve eltűnt maláj repülőgép újabb darabjaira bukkant Madagaszkár keleti partvidékén egy férfi, aki már korábban is talált az utasszállítóhoz tartozó elemeket.

Nevet kapott a periódusos rendszer négy új eleme

Tudomány2016.06.09, 14:16

A kémikusok nemzetközi szervezete javaslatot tett a periódusos rendszer négy új elemének, a 113-as, 115-ös, 117-és és a 118-as elemnek a nevére, három elem földrajzi nevet kapott, Moszkva, Japán és Tennesse állam után, a 118. elemet az orosz fizikus, Jurij Oganesszján tiszteletére nevezték el.

Kiégette a torkát egy véletlenül lenyelt elem egy 2 éves kisfiúnak

Archívum2016.02.16, 14:32

A kis Logan Stiffet jelenleg csövön keresztül táplálják, a teljes gyógyuláshoz azonban még további kezelések várnak rá.

Meghalt egy házaspár mert a tűzjelző nem üzemelt

Life.hu2016.01.19, 15:01

Figyelmetlenség miatt halt meg Keli és Joe.