Elcserélt életek

címke rss

Megrázó filmek, melyek alapjai megtörtént eseményeken nyugszanak (18+)

A drámák, krimik, thrillerek és horrorok esetében kifejezetten megnyugtató érzést ad, hogy tudjuk, csak kitalált történetet látunk. A borzongást megtöri, a miatta érzett fájdalom édessé válik. Sok esetben azonban a való életből merítettek ihletet a forgatókönyvírók. Most olyan filmeket mutatunk be, melyek valós eseményeket dolgoznak fel úgy, hogy természetesen élnek a művészi szabadság adta lehetőségekkel is.

Hogy lehet Angelina Jolie a világ legnagyobb sztárja?

Archívum2014.06.15, 15:16

Alig van igazán kiemelkedő filmje, sőt sokkal többször buktak meg a nevével fémjelzett hollywoodi produkciók, mint nem. Az utazó és a Demóna között három évig nem is vállalt főszerepet, inkább a rendezésre koncentrált. Mégis, még mindig ő Hollywood, sőt a világ legnagyobb női filmsztárja. Utánajártunk az Angelina Jolie-jelenségnek, és összeszedtünk pár leget eddigi filmes karrierjéből.  

Filmek, amelyek tönkretették az életünket

Film2013.07.15, 00:58

Egy pók a vásznon, ami miatt már sose látjuk Ausztráliát, egy lábujj, ami miatt elmegy mellettünk a szerelem, a szemét Meryl Streep, aki kiölte belőlünk a remény csíráját is, és a nindzsák a vécében. Az Origo Filmklub szerzői beszámolnak arról, melyik volt az a film életükben, amely örökre megtört bennük valamit.

Colm Feore: Nem bánom, hogy Budapesten ragadtam

Film2010.12.05, 21:59

Colm Feore arca számtalan amerikai filmből és tévésorozatból lehet ismerős. Ő volt az Angyalok városában Meg Ryan pasija (amíg meg nem érkezett Nicolas Cage), az Ál/Arcban az arccsere-műtétet végző doktort játszotta Cage és Travolta oldalán, a 24 hetedik évadjában az elnöknő férjét alakította, valamint két éve láthattuk Clint Eastwood Elcserélt életek című drámájában is, mint a rendőri erők vezetőjét. Az 52 éves kanadai származású színész fél éve Jeremy Ironsszal forgatja Etyeken a The Borgias című tévésorozatot, és egy pesti kávézóban beszélgetett az [origo] riporterével.  

Divinyi Réka: Mindenki szereti a jó meséket

Film2009.09.22, 16:21

Divinyi Réka írta az utóbbi évek legnépszerűbb magyar filmjeit, a forgatókönyveiből készült alkotásokat csak a mozikban több, mint másfél millióan látták. Jelenleg két munkája verseng a nézők kegyeiért: a Valami Amerika 2 és a Kaméleon. A fiatal írónő elmesélte, miért éri meg hallgatózni a villamoson, milyen egy munkanapja, mennyire kell komolyan venni a Csak szex és más semmit, és melyik forgatókönyvért adná oda a fél karját, ha ő írta volna. Kitárgyaltuk még azt is, hogy hat sikerfilmmel a háta mögött, mennyire fogadta be a szakma, valamint, hogy mit kellene csinálni az illegális letöltőkkel.

Fenyő Miki újra a csúcson

Archívum2009.02.16, 15:17

A berlini filmfesztivál miatt múlt hétfőn nem számoltunk be a Made in Hungária sikeréről, de a mai számokat elnézve még nem maradtunk le semmiről. Az első hétvégéjén 39 244 látogatót gyűjtő zenés filmet csaknem ugyanannyian megnézték második hétvégéjén is: most 37 584-en ültek be a Fenyő Miki fiatalságát elmesélő musicalre. Az össznézőszám jelenleg 92 392, azaz két hétre sem lesz szükség hozzá, hogy a film elérje a 100 ezret. Az eredmény remek, de ahhoz azért nem elég, hogy a Valami Amerika 2 csodás számait lepipálja: Herendi zenés filmje a második hétvége után már több mint 130 ezer nézőnél tartott - igaz, azt 40 kópián forgalmazzáák, ...

Rózsaszín párduc a mennyországban

Film2009.02.12, 11:18

Angelina Jolie az Elcserélt életek-ben Mivel csapatunk a Berlinalén múlatja az időt (ahova hamarosan befut Renée Zellweger is), az eheti hazai premierfilmek részletes ismertetése elmarad. Mozikba kerül az élőszereplős Rózsaszín párduc 2 Steve Martinnal és Jean Renóval, A látogató, amely egy egyetemi professzorról (Richard Jenkins) szól, aki egy illegális bevándorló ügyének felkarolásával akarja megváltani saját magát, végre befut az Angelina Jolie főszereplésével készült Clint Eastwood rendezte Elcserélt életek, jön az idősek szerelméről mesélő Kilencedik mennyország, amely lenyűgözött bennünket a tavalyi cannes-i filmfesztiváloon ...

Kate Winslet duplán nyert a Golden Globe-on

Film2009.01.12, 13:16

A hollywoodi külföldi filmes újságírók ma éjjel hatvanhatodszor osztották ki a Golden Globe-díjakat. Kate Winslet női főszereplőként és mellékszereplőként is megkapta az Arany Glóbusz-szobrot, de az este fő nyertese Danny Boyle Slumdog Millionaire-je, amely a legjobb drámai film díja mellett három másik elismerést is megkapott. A férfi színészi kategóriákban Mickey Rourke, Heath Ledger és Colin Farrell nyert.

Előző
  • 1
Következő