EKB

címke rss

Mégis beindulhat az európai pénznyomda?

Gazdaság2014.12.05, 10:48

Már a következõ, januári ülésen széleskörû eszközvásárlási programot jelenthet be az EKB a bennfentes források szerint. A hír meglepetésnek számít, mivel Mario Draghi jegybankelnök tegnap még a kivárást hangoztatta, és szavaiból az derült ki, hogy inkább megvárják a jelenlegi intézkedések hatásait. 

Elszomorította Draghi a piacokat

Gazdaság2014.12.04, 15:25

Nem változtatott sem az irányadó alapkamaton, sem az egynapos betéti rátán az EKB a mai kamatdöntõ ülésén. A vártnak megfelelõ döntésre az euró egyelõre nem mutat nagy kilengéseket, mivel a piac most Mario Draghi sajtótájékoztatójára vár. A sajtótájékoztatón viszont elmondta, hogy egyelõre nem terjesztik ki a jelenlegi eszközvásárlási programokat, és rontanak a növekedési várakozásaikon is, amire esni kezdtek az európai piacok. 

Draghi beszélt, gyengült az euró

Gazdaság2014.11.21, 12:40

Nem várható az eurózóna gazdaságának gyorsulása a következõ hónapokban – mondta Mario Draghi, az Európai Központi Elnöke.Az elnök szavai után az euró gyengült a dollárral szemben.

Elgyengítették az eurót

Gazdaság2014.11.06, 15:45

Hirtelen gyengülni kezdett az euró Mario Draghi EKB-elnök szavaira, miután a jegybankelnök jelezte, további lazításra is készek, ha az szükséges, és azt a kormányzótanács is támogatja.

Nem kell stresszelnie az OTP-nek

Gazdaság2014.10.26, 17:01

Nyilvánosságra hozta az Európai Központi Bank és az Európai Bankhatóság az európai bankok stressztesztjeinek és eszközminõség felülvizsgálatának eredményeit. Nagy meglepetésre nem került sor, korábban a sajtóban már kiszivárogtak a részletek: 25 bank bukott el, összesen 25 milliárd eurós a tõkehiány. A régiós bankok mindegyike átugrotta a lécet, az OTP tõkehelyzete kimagaslóan erõs még stresszhelyzetben is.

EKB: Indulhat a vásárlás!

Gazdaság2014.10.02, 15:50

Az elemzõi várakozásokkal összhangban nem nyúlt az alapkamathoz az Európai Központi Bank a mai kamtdöntõ ülésén. Az ezt követõ sajtótájékoztatón fény derült az eszközvásárlási program néhány részletére is, ezek szerint kockázatosabb eszközöket is vásárolhat az EKB, a folyamat pedig már októberben elindulhat.

Tovább gyengítik az eurót

Gazdaság2014.09.04, 17:30

Nagyot gyengült az euró miután az EKB meglepetésre  visszavágta az alapkamatot és csökkenette a rátát is. Draghi a döntést követõ sajtótájékoztatón elmondta, hogy lesz eszközvásárlási program, de az nem teljesen olyan lesz, mint az USA-ban. Egyelõre annak nagyságáról nem nyilatkozott. A hírekre a nemzetközi tõzsdék is kilõttek.

Nyugtatja a piacokat az EKB

Archívum2014.08.07, 15:41

Nem változtatott az EKB a kamatokon a mai ülésén, inkább a jegybanki kommunikációra helyezték a hangsúlyt.

Zakatol az európai pénznyomda

Gazdaság2014.07.04, 10:09

Csütörtökön minden szem az Európai Központi Bankra szegezõdött, mely délután tartotta az eurózóna monetáris politikáját meghatározó kamatdöntõ ülését. Az ülésen nem született meglepetés, maradt a rekord alacsony alapkamat, melynek hatásai Magyarországot is érintik.

Semmi meglepõ az EKB-tól

Gazdaság2014.07.03, 13:51

A vártnak megfelelõen 0,15 százalékon hagyta az eurózóna irányadó rátáját az EKB. Az euró nem reagált jelentõsen a döntésre.

Lépett az EKB!

Gazdaság2014.06.05, 15:19

10 bázispontos kamatvágásról döntött az EKB mai kamatdöntõ ülésén. Az eurózóna irányadó rátája így 0,15 százalékra csökkent. A betéti ráta pedig -0,1 százalékra csökkent a korábbi 0 százalékról. Draghi a sajtótájékoztatóján pedig további lazításokat jelentett be, melynek keretében egy eszközvásárlási program indításán dolgozik a jegybank.

Jó ebédhez jó tõzsdei hangulat

Archívum2014.06.05, 12:06

Jó formában vannak ma a magyar részvények a Budapesti Értéktõzsdén, a nagyobb papírok kivétel nélkül erõsödnek. Az elsõ 6 legnagyobb forgalommal bíró részvény 0,2-1,8 százalékos pluszban, a BUX pedig így 0,5 százalékkal erõsödik.

Valóban léphet júniusban az EKB

Gazdaság2014.05.15, 09:12

Valószínûleg 10-20 bázispontos kamatvágást és a hitelezés ösztönzését serkentõ programok bevezetését fogja bejelenteni következõ kamatdöntõ ülésén az EKB - írja a Reuters.

Megrángatták az eurót

Gazdaság2014.05.08, 16:13

A vártnak megfelelõen nem változtatott az eurózóna alapkamatán az EKB mai kamatdöntõ ülésén. Az irányadó ráta maradt rekordalacsony szinten, 0,25 százalékon. A döntésre az euró közel került, hogy két és fél éves csúcsot üssön. Draghi szavaira pedig sikerült a csúcsdöntés, és 1,4-nél mozog a dollárral szembeni jegyzés.

Zavarja az erõs euró az EKB-t

Gazdaság2014.04.14, 11:50

Tovább lazíthat monetáris politikáján az EKB, ha az euró folytatja erõsödését - mondta el Mario Draghi az IMF és a Világbank által rendezett hétvégi csúcstalálkozón. Draghi szavaira jelentõs gyengülésnek indult az euró.

Nem mostanában jöhet az európai QE

Gazdaság2014.04.07, 16:54

Ma két európai jegybankár beszélt a Mario Draghi által pénteken meglebegtetett, lehetséges eszközvásárlási programról. Ewald Nowotny és Yves Mersch hasonló véleményen van, és szerintük nem várható egyhamar, hogy az EKB mostanában elindítana egy QE programot. 

Bombameglepetés az EKB-tól

Gazdaság2014.04.03, 15:48

A vártnak megfelelõen 0,25 százalékon hagyta az irányadó rátát az EKB mai kamatdöntõ ülésén. Az euró nagy erõsödéssel reagált a bejelentésre, Draghi beszéde közben azonban már gyengülésnek indult a deviza.

Kész mindent bevetni az EKB

Gazdaság2014.03.11, 13:33

Kész akár eszközvásárlási programot indítani, vagy negatív kamatokat bevezetni az EKB az eurózóna növekedésének további ösztönzésére - mondta el Sabine Lautenschlaeger a jegybank végrehajtó bizottságának a tagja a Bloomberg szerint.

Nem változtatott az EKB

Gazdaság2014.03.06, 15:03

A vártnak megfelelõen nem változtatott az eurózóna alapkamatán az EKB mai kamatdöntõ ülésén. Az irányadó ráta maradt rekordalacsony szinten, 0,25 százalékon. 

Tovább lazíthat az EKB

Gazdaság2014.02.24, 09:44

Kész tovább lazítani monetáris politikáján az EKB, ha úgy ítélik meg, hogy defláció fenyegetheti az eurózónát - mondta el Mario Draghi EKB elnök a hétvégi G20-as csúcson. 

Hagyni kellene csõdbe menni a bankokat?

Gazdaság2014.02.10, 11:53

Hagyni kéne az eurózóna gyenge bankjait bedõlni a régió jövõjének érdekében - véli Daniéle Nouy, az eurózóna bankjainak új felügyeleti szervének, az SSM-nek az elnöke. 

Az EKB óvná Matolcsyt a kormánytól

Gazdaság2014.02.07, 10:34

Kiadta véleményét az Európai Központi Bank arról a magyar szabályozási tervrõl, amely kötelezõvé tenné a vagyonnyilatkozatot a jegybanki vezetõknek és a monetáris politikai döntéshozóknak. Az EKB szerint ez egy újabb lehetõség a jegybanki függetlenség csorbítására.

Semmi meglepõ az EKB-tól

Gazdaság2014.02.06, 15:05

Változatlanul 0,25 százalékon hagyta irányadó rátáját az Európai Központi Bank. A piac is erre számított, bár itt-ott már bizonyos levegõben lógó kamatcsökkentési várakozásokról is lehetett olvasni. Mivel nincs meglepetés, a piaci mozgások sem jelentõsek.   

Szakad az euró Draghi szavaira

Gazdaság2014.01.09, 15:39

Továbbra is tartósan alacsony inflációra, és emiatt az alacsony kamatlábak fenntartására lehet számítani az eurózónában - mondta el Mario Draghi EKB elnök a délutáni sajtótájékoztatóján. Szavaira az euró nagy gyengülésbe kezdett.

Nem változtatott az EKB

Gazdaság2014.01.09, 14:01

Nem változtatott a 0,25 százalékos alapkamaton az EKB mai kamatdöntõ ülésén. A döntés nem meglepõ, mivel a Bloomberg által megkérdezett elemzõk is erre számítottak. Az euró kisebb erõsödéssel reagált a döntésre.

Mitõl féljünk 2014-ben?

Gazdaság2014.01.02, 08:01

Viszonylag nyugodt évre számítanak az elemzõk 2014-ben, de mivel a válságból való kilábalás után még mindenhol törékeny a helyzet, bármikor jöhetnek kellemetlen meglepetések. Összeszedtük a legfontosabb folyamatokat.

Ralizik az euró Draghi szavaira

Archívum2013.12.05, 16:09

Elhúzódó alacsony inflációs környezetre, és a korábban jelzettnél magasabb gazdasági növekedésre számít az EKB jövõre az eurózónában - mondta el Mario Draghi az EKB kamatdöntõ ülését követõ sajtótájékoztatón. Draghi szavaira nagy erõsödésbe kapcsolt az euró.

Nem módosítottak az európai jegybankárok

Gazdaság2013.12.05, 13:49

Sem az EKB, sem pedig a Bank of Engalnd nem módosított az irányadó rátán a mai kamatdöntõ üléseiken.

Komoly gondokra figyelmeztet az EKB

Archívum2013.11.28, 16:51

Jelentõsen megnõtt annak a kockázata, hogy egy külsõ sokk súlyosan megrendítheti az eurózóna pénzügyi rendszerét - figyelmeztetett az EKB legfrissebb pénzügyi stabilizási riportjában. 

Mégsem készül megsarcolni a bankokat az EKB?

Gazdaság2013.11.21, 14:24

Semmi új fejlemény nem történt a negatív betéti kamatok bevezetésével kapcsolatban a legutóbbi EKB kamatdöntés óta - mondta el Mario Draghi jegybankelnök. Emiatt mégsem bizonyulhatnak igaznak azok a tegnapi hírek, mely szerint az EKB hamarosan megadóztathatja a nála parkoltatott banki pénzeket.

Tovább lazíthat az EKB!

Gazdaság2013.11.20, 17:07

Negatív betéti kamatokat vezethet be az EKB, ha további monetáris lazításra lesz szükség - tájékoztatott a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. A hírre nagyobb gyengülésnek indult az euró.

Nem kizárt az európai pénzpumpa elindítása

Archívum2013.11.13, 18:19

Nem zárta ki a Fed-éhez hasonló eszközvásárlási program indításának a lehetõségét Peter Praet, az Európai Központi Bank igazgatóságának a tagja. Praet ezt a Wall Street Journalnak adott interjújában közölte. A hírre gyengülésnek indult az euró, és az 1,34-es szintre érkezett meg a dollárral szembeni árfolyama. 

A kormány ismét visszaszólt az EU-nak

Gazdaság2013.10.17, 07:23

Bírósági ítéletekre hivatkozik a kormány az Európai Központi Banknak küldött, a napokban érkezett bírálatra, figyelmeztetésre reagáló levelében.

Mario Draghi figyelmeztette a magyar kormányt

Gazdaság2013.10.14, 14:39

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke figyelmeztette Magyarországot, hogy ne tegyen olyan egyoldalú lépéseket, amellyel rákényszerítené a bankokat, hogy a devizahiteleket konvertálják át forinthitelekké - írta a Der Standard címû osztrák liberális lap.

Figyelmezteti Magyarországot az EKB-elnök

Gazdaság2013.10.14, 09:02

Az EKB elnöke, Mario Draghi felhívta Orbán Viktor figyelmét egy nem koordinált devizahiteles mentõcsomag veszélyeire, írja a derStandard. A devizahitelek forintosítása negatív hatással lenne az ország stabilitására és növekedésére. 

A pénzügyi felügyelet eltüntetésének módja nem tetszik az EKB-nek

Gazdaság2013.10.10, 11:12

A kormány nem hagyott elegendõ idõt, hogy az Európai Központi Bank kifejtse véleményét a pénzügyi felügyelet jegybankba történõ olvasztásáról, de maga a beolvasztás is néhány ponton problémás - így foglalható össze az EKB véleménye.

Nem nyúlt az alapkamathoz az EKB

Gazdaság2013.10.02, 15:59

Nem változtatott az alapkamaton az Európai Központi Bank, 0,5 százalékon hagyta az irányadó ráta nagyságát, ami teljes mértékben megfelelt az elemzõi várakozásoknak. A sajtótájékoztatón az elnök kiemelte, hogy addig marad alacsonyan az alapkamat, amíg azt a gazdasági környezet megköveteli. Az EKB pedig kész újra hosszútávú finanszírozást nyújtani az európai bankszektornak, akár a korábban már kipróbált LTRO formájában, ha annak szükségét látja. Draghi szavaira erõsödésbe kezdett az euró a dollárral szemben, amit az olasz belpolitikai feszültségek oldódása is segít.

Ha kell, pénzt pumpálnak az európai bankokba

Gazdaság2013.09.24, 10:50

Az EKB készen áll még több pénzt juttatni a bankrendszerbe, hogy növelje a likviditást, nyilatkozta Mario Draghi az Európai Központi Bank elnöke tegnap Brüsszelben. Draghi elmondta, ha szükséges az EKB a korábban látott módon segítheti a bankokat, olcsó finanszírozást biztosítva nekik. Ez azért meglepõ egy kicsit a jegybankelnöktõl, mivel az európai gazdaság már a javulás jeleit mutatta az utóbbi idõben, így talán már kevésbé lenne szükséges a monetáris stimulus.

Nem változtatott az Európai Központi Bank

Gazdaság2013.09.05, 15:56

Nem nyúlt a 0,5 százalékos alapkamathoz az Európai Központi Bank, ami nem okozott meglepetést, mivel a szakértõk is erre számítottak. Az EKB-hoz hasonlóan a Bank of England sem változtatott monetáris politikáján, tehát maradt a rekordalacsony alapkamat, és a 375 milliárd fontos eszközvásárlási program. A piac Mario Draghi fél háromkor kezdõdõ sajtótájékoztatójára vár, ahol pontos részletek derülnek majd ki a döntés részleteirõl. Draghi újra megerõsítette a korábbi sajtótájékoztatóin elmondottakat, tehát hosszú távon alacsony maradhat az alapkamat az eurózónában, amit az alacsony inflációs környezet is lehetõvé tesz. Az elnök nem záárta ...

Az EKB kedvéért sem halasztják el Matolcsy felfegyverzését

Gazdaság2013.08.06, 17:49

Tudták, hogy az EKB-nak tetszeni fog a pénzügyi felügyelet beolvasztása a jegybankba, de az õszi átállást nem halasztják el, hiába kéri Frankfurt - mondta a pénzügyi államtitkár.

Még több pénz kell az olaszoknak

Gazdaság2013.07.05, 16:11

Az IMF arra biztatja az Európai Központi Bankot, hogy nyújtson segítõ kezet Olaszországnak a gazdasági recesszióval való küzdelmében. Az olasz bankoknak olcsó forrásokra lenne szükségük, hogy fellendítsék a vállalati hitelezést, ezzel is segítve a növekedést. A Valutaalap egyébként még nagyobb gazdasági visszaesést vár 2013-ra, mint korábban, ezért azt tanácsolja a kormánynak, hogy folytassák a megkezdett reformokat.

Fontos kijelentést tett Draghi!

Gazdaság2013.07.04, 15:33

Változatlanul, 0,5 százalékon hagyta az eurózóna irányadó kamatlábát az Európai Központi Bank mai kamatdöntõ ülése után. A döntés nem volt meglepõ, mivel az elemzõk többsége arra számított, hogy az EKB nem nyúl a rátához. A piac Mario Draghi fél háromkor kezdõdõ sajtótájékoztatójára vár, ahol pontos részletek derülnek majd ki a döntés részleteirõl.  Draghi közölte, hogy az EKB huzamosabb ideig fenntarthatja laza monetáris politikáját, és akár az alapkamat csökkentése is elképzelhetõ. Az Európai Központi Bank elnöke szerint a negatív betéti kamat sem zárható ki a közeljövõben. Szavaira az euró nagyobb gyengülésbe kezdett a dollárral szemben.

A csodatévõ lettek megrettentek az eurótól

Archívum2013.06.13, 16:18

Lettország nem egészen öt év alatt legyõzte történelmének legnagyobb gazdasági válságát, és növekedési pályára állt. A jutalom nem maradt el, az Európai Bizottság rábólintott az euró 2014. januári bevezetésére. A balti állam lakossága azonban nem lelkesedik a közös valuta iránt, és az Európai Központi Banknál is gyanakodva méregetik a lett bankokban hegyekben álló orosz pénzt.

Alkotmánybíróság elé állítják a német gazdaság irányítóit

Gazdaság2013.06.11, 16:55

A német alkotmánybíróság elõtt kell megvédenie válságkezelõ programját az Európai Központi Banknak, mivel legalább 35 ezer ember nem ért vele egyet. A német gazdaság irányítóinak színe-javát a karlsruhei bíróságra idézik, a tanácskozás két napig tart, ítélet szeptemberben várható.

Most kiderül, mitõl pörög a magyar gazdaság

Gazdaság2013.06.03, 11:52

Vajon mitõl indult növekedésnek az elsõ negyedben a magyar GDP, és miként teljesített a hazai ipar áprilisban? Az Európai Központi Bank kamatdöntést hoz és gazdaságot pörget, az amerikai Fed viszont már épp az élénkítés befejezésérõl agyalva kapja meg az igen fontos havi munkanélküliségi adatot. Eldõl az is, hogy a lettek beléphetnek-e az eurózónába. Ez várható a gazdaságban a héten.

Ugrándozik az euró Draghi szavai miatt

Gazdaság2013.05.02, 16:05

Az elemzõi várakozásoknak megfelelõen 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott ma végre az Európai Központi Bank, így az irányadó ráta 0,5 százalékra esett. A döntés nem volt túlságosan meglepõ, hiszen az elmúlt napokban többször felütötte fejét a spekuláció a kamatcsökkentéssel kapcsolatban. A bejelentés után az eurót alaposan megrángatták a dollárral szemben. A döntés hátterérõl bõvebb információt majd a 14:30-kor kezdõdõ sajtótájékoztatón tudhatunk meg. Mario Draghi beszéde alatt az euró tovább folytatta erõsödését, 1,32 fölött is járt az EURUSD árfolyam. Draghi szerint a kamatcsökkentés segíti a régió kilábalását, fellendülését.. ...

Rekordalacsony lett az európai alapkamat

Gazdaság2013.05.02, 15:42

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa 25 bázisponttal 0,50 százalékra csökkentette az irányadó euróövezeti alapkamat szintjét a csütörtöki kihelyezett, pozsonyi kamatdöntõ ülésen. Draghi csütörtöki varázsigéje az volt, hogy fennmarad a laza politika, "ameddig szükséges".

A németek az eurózóna szegényei

Gazdaság2013.04.10, 10:04

Bár jószerével a német adófizetõk mentik ki a déli tagállamokat az összeomlás közeli helyzetbõl, az Európai Központi Bank kutatása mégis azt mutatta ki, hogy az eurózónában éppen a németek a legszegényebbek. Igaz, nem a jövedelmet, hanem a vagyont vették figyelembe.

"Ilyen intézkedéseket csak diktatúrákban látni"

Archívum2013.03.18, 13:28

Alapjaiban rendülhet meg a bizalom az európai betétbiztosítási rendszerrel szemben, véli a legtöbb elemzõ, miután a Ciprusnak folyósítandó mentõcsomag feltételeként megadóztatnák az országban található betéteket. A tervezett mentõcsomaggal kapcsolatban a legtöbb szakértõ egyértelmû nem tetszését fejezte ki, a Jefferies elemzõje szerint "ilyen intézkedéseket legfeljebb egy Afrikában lévõ diktatórikus rezsimtõl lehet várni, nem az eurózóna egyik tagállamától". A banki bizalomra nézve az EU, EKB és IMF tervezete katasztrofális hatással lenne.

Az EKB nem zárja ki a gazdaságélénkítést

Gazdaság2013.03.15, 10:59

Eddig nem tett extra lépéseket az Európai Központi Bank, hogy pénzbõséggel élénkítse a gazdaságot, de a legújabb nyilatkozat szerint már nem zárkózik el ettõl olyan mereven.

800 embert venne föl az EU jegybankja

Gazdaság2013.03.15, 14:18

Egy belsõ dokumentum szerint 800 fõt kell felvennie az Európai Központi Banknak ahhoz, hogy jövõ nyáron mûködésbe léphessen a közös pénzügyi felügyelet, amelyrõl decemberben döntöttek a tagállamok.

Nem kell a bankoknak a jegybank pénze

Archívum2013.02.24, 12:37

356 bank 61,1 milliárd eurónyi kölcsönt fizet vissza az Európai Központi Banknak a jövõ héten a 2012 februárjában kapott 580 milliárd euróból - közölte az EKB pénteken. A pénzügyi cégek még nagyjából 1-1,5 éve kaptak segítséget a jegybanktól két darab hároméves futamidejû hitel formájában, melyet LTRO-nak neveztek el. A bankok az elsõ kölcsönt január végén kezdték vissza törleszteni.

Draghi: Nõni fog az euróövezet

Gazdaság2013.02.07, 17:49

Nem változtatott az euróövezeti alapkamaton az EKB, marad a 0,75 százalék.

Sokat fizetnek vissza a bankok az EKB-nak

Archívum2013.01.25, 14:50

Jövõ héten az elõzetesen vártnál nagyobb összeget fizethetnek majd vissza az európai bankok az EKB-nak az elõször nyújtott három éves hitelprogram égisze alatt. A 278 intézménytõl 84 milliárd eurós visszafizetést reméltek az elemzõk, de 137 milliárd euróra érkezett felajánlás. A piaci szereplõk a szép számú törlesztéseket látva az európai adóssággondok további mérséklõdésére és a banki problémák enyhülésére számíthatnak.

Degeszre keresték magukat rajtunk a befektetõk

Gazdaság2013.01.02, 10:59

A magyar gazdasági mutatók elsõ látásra nem indokolják, hogy a befektetõk kedvencei legyünk, a magyar állampapírok azonban a világ legjobbjai közé tartoztak 2012-ben. A pénzéhes befektetõket ugyanis nem az érdekelte, hogyan szerepel az adott gazdaság, hanem az, hogy az állampapírok magas hozamot adjanak, és javuljon a befektetõi megítélésük. Így csak a görög és portugál papírok végeztek a magyarok elõtt.

Megvan a görög megállapodás, ugranak a tõzsdék

Gazdaság2012.11.27, 09:35

Megállapodás született tegnap az eurózóna pénzügyminiszterei és az IMF között a görögök megmentésérõl , mellyel elhárult az újabb hitelrészlet kiutalása elõtti utolsó akadály. A döntés 40 milliárd eurós adósságenyhítést jelent a görögök számára, akik engedélyt kaptak, hogy 120 százalék helyett 124 százalékos államadósság/GDP arányt érjenek el 2020-ra. Csökkentik többek között a görögöknek nyújtott hitelek kamatát, de az EKB a megvásárolt görög kötvényeken keletkezett profitról is hajlandó lemondani. Az euró az események hatására erõsödött a dollárral szemben, és ma reggel a pozitív tartományban álló európai határidõs indexek is kkedvezõ ...

Nem kérnek még az Unió segítségébõl a spanyolok

Gazdaság2012.10.30, 15:07

A spanyolok egyelõre nem kérnek az európai uniós segítségbõl és saját erõbõl próbálják összeszedni az úgynevezett "rossz bank" beindításához tervezett 60 milliárd eurót. Terveik szerint fõleg külsõ befektetõket szeretnének a spanyol ingatlanpiacra vonzani az eszközkezelõn keresztül, és legalább 14 százalékos hozamot akarnak elérni a felvásárolt problémás hiteleken.  

Idõt kaptak a görögök

Gazdaság2012.10.24, 15:23

A Süddeutsche Zeitung szerint a görögök haladékot kaptak a reformok végrehajtására, és megkapják a mentõcsomag esedékes részletét is. Görögország azért kapott engedményt, mert a hiány nem politikai okokból, hanem a válság hatására emelkedett.

Görögország novemberre csõdbe mehet

Gazdaság2012.10.05, 10:16

Ha nem kapja meg a nemzetközi pénzügyi csomag következõ részletét, Görögország november végére csõdbe mehet - jelentette ki a görög miniszterelnök a német Handelsblattnak adott interjújában. Antonisz Szamarasz az Európai Központi Bank (EKB) segítéségére is számít.

Nem nyúlt a kamathoz az EKB

Gazdaság2012.10.04, 14:22

A piaci várakozásoknak megfelelõen változatlanul, 0,75 százalékon hagyta az eurózóna alapkamatát az Európai Központi Bank.

Hiába öntötte a pénzt az bankokba az EKB

Gazdaság2012.09.28, 13:56

Bár az Európai Központi Bank (EKB) több mint ezer milliárd eurót pumpált az európai bankrendszerbe, csökkent a likviditás. A kedvezõtlen folyamat az eurózónában fennálló bizonytalansággal magyarázható.

A jegybankok stratégiáját követi a kötvényguru

Gazdaság2012.09.27, 08:24

Bill Gross, a Pimco alapítója szerint azokat az eszközöket kell most vásárolni, amiket a jegybankok is venni fognak a közeljövõben. Európai oldalról a spanyol és olasz kötvényeket, míg a tengerentúlról a jelzálog-fedezetû értékpapírokat részesíti elõnyben a befektetési guru.  

Hát az amerikaiak már megint tökösebbek nálunk?

Gazdaság2012.09.15, 16:29

Irdatlan mennyiségû pénzzel árasztja el a világot az amerikai jegybank, hogy ezzel fékezze a válság egyik legkárosabb hatását. A módszert az elmúlt három évben vergõdõ és többször a szakadék szélére került európai államok is használhatnák, mégis tartanak tõle. Miért bátrabbak nálunk az amerikaiak?

Így úszhatja meg Orbán az IMF-et

Gazdaság2012.09.10, 12:28

Durván 7600 milliárd forintra van szüksége a kormánynak 2014 közepéig, vagyis a következõ parlamenti választásokig ahhoz, hogy törlessze kötelezettségeit, és megújítsa a lejáró államadósságot. Ez akár a napokban bizonytalanabbá vált IMF- vagy uniós pénz nélkül is összeszedhetõ, ha a kormánynak mázlija lesz, és a nemzetközi befektetõi hangulat kedvezõ marad. Az IMF-mentes forgatókönyv megvalósításához az is segítséget nyújthat, hogy hatalmas összeg pihen a kormány jegybankban lévõ számláján. 

Beveti a válságfegyvert az EKB

Gazdaság2012.09.07, 15:47

Az Európai Központi Bank korlátlan kötvényvásárlási program elindításával akar úrrá lenni az elhúzódó válságon. A MOT nevû beavatkozást nagyon várták a befektetõk, mert csökkentheti a bajba sodródott uniós országok kiadásait.

Maradt az eurókamat, az elnök bejelentésére várnak a piacok

Gazdaság2012.09.06, 14:13

Változatlanul hagyta az eurózóna 0,75 százalékos alapkamatát az Európai Központi Bank. A piacok Mario Draghi elnök sajtótájékoztatójára várnak, amelyen ismertetheti az EKB eurózóna adósságválságának enyhítését célzó programját.

Csak tologatná az eurót mentõ pénzt az EKB

Gazdaság2012.09.05, 16:43

Ha elfogadják a döntéshozók, akkor csütörtökön az Európai Központi Bank elnöke bejelenti az eurómentõ programot. A bajba jutott országok kötvényeit vásárolnák meg korlátlan mértékben, de a válságkezelõ alap feltételei szerint. A németek elkerülnék az elszabaduló inflációt, ezért a programmal egyezõ mértékben máshonnan vonnának ki pénzt a pénzügyi rendszerbõl.

Beragadt a forint

Gazdaság2012.09.05, 08:07

Csekély erõsödéssel kezdte a napot a forint, a euró árfolyama pedig valamivel a 284-es szint felett stabilizálódott.

A hozamplafon lehet az adósságválság csodafegyvere

Gazdaság2012.08.24, 10:49

A Reuters értesülése szerint az Európai Központi Bank hozamplafon bevezetésével harcolna az eurózóna adósságválsága ellen: meghatározott hozamszint felett vásárolna az adott ország állampapírjaiból. Az errõl szóló tervet két hét múlva tárgyalhatják a jegybankárok.

Jól viselte a forint a hét elsõ GDP-csalódását

Gazdaság2012.08.13, 08:29

Bár a vártnál gyengébb japán GDP-adat elrontotta kissé hétfõn a hangulatot, a forint piacán ebbõl alig lehetett érezni valamit.

Olimpiai formában a forint

Gazdaság2012.08.08, 09:12

A szerdai kereskedést is 277 közelében kezdte a forint, a nemzetközi hangulat továbbra is kedvez a hazai devizának. A következõ napokban a fejlett piacok jegybankjai határozhatják meg a devizapiacok mozgását.

Törékeny a csúcsokat döntõ forint ereje

Gazdaság2012.07.31, 10:30

A többhavi csúcsokra érõ forint az Európai Központi Banktól nyeri az erejét, az európai jegybanktól ugyanis azt várja a piac, hogy 21 hét után újra kezdje vásárolni a bajba jutott országok állampapírjait. A 280 forint alatti euró azonban gyorsan drágulhat, ha megtörik az optimista hangulat.

Véget érhet az euróeufória

Gazdaság2012.07.30, 11:00

Várhatóan nem lesz tartós az elmúlt napok piaci eufóriája, amely az  EKB elnöke és több vezetõ euróövezeti politikus által az euró megvédésérõl tett legutóbbi nyilatkozatok nyomán alakult ki - vélekedtek hétfõi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzõk.

Soha nem volt még ilyen gyenge féléve a forintnak

Gazdaság2012.07.27, 14:09

Történetének leggyengébb félévét zárta a forint, így igencsak ráfért a csütörtök délután óta tapasztalható erõsödés. Az IMF részérõl egyelõre nem lehet újdonságra számítani, így a piacot a nemzetközi hírek mozgatják.

Az euró megmentését ígérte az EKB-elnök

Gazdaság2012.07.26, 13:46

Az Európai Központi Bank mindent megtesz az eurózóna védelmében, mondta a bank elnöke, ez pedig hirtelen lendületet adott a forint erõsödésének, az euró 285 forint alá esett.

Uniós jogot sértenek Orbánék a jegybank megadóztatásával

Gazdaság2012.07.25, 12:06

Európai uniós jogot sért, hogy a Magyar Nemzeti Bankra is kiterjeszti a kormány a sárgacsekk-adót, azaz a pénzügyi tranzakciós illetéket - közölte az EKB kedden. Ez máris akadály lehet az IMF-fel és az Európai Bizottsággal zajló tárgyalásokon.

Hamarosan kiderül, mit gondol az EKB a jegybankadóról

Gazdaság2012.07.24, 16:46

Simor András jegybankelnök szerint az Európai Központi Bank hamarosan nyilvánosságra hozza véleményét a jegybankot is érintõ tranzakciós illetékrõl. Sok múlhat az EKB álláspontján.

Tovább csökkentheti a kamatot az EKB

Gazdaság2012.07.09, 19:16

A múlt heti kamatcsökkentés után nincs kizárva, hogy tovább csökkenti a kamatot az Európai Központi Bank - jelentette ki a szervezet elnöke. Mario Draghi szerint az európai vezetõk jó irányban indultak el a gazdasági problémák megoldásához.

Varga: Október végére lesz IMF-megállapodás

Gazdaság2012.07.06, 12:30

Az Európai Unió és az Európai Központi Bank is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel a Nemzetközi Valutaalap is így vélekedik, "már csak a naptárak egyeztetésének kérdése", hogy a tárgyalások mikor kezdõdhetnek - fejtette ki Varga Mihály az MTI-nek pénteken.

Vargát veri majd ki az izzadság Matolcsy csomagja miatt

Gazdaság2012.07.06, 09:06

Több mint féléves küszködés után várhatóan még júliusban elindulnak a tárgyalások Magyarország és az IMF között, de a kormány új, 300 milliárdos csomagja miatt azok még nehezebbek lehetnek, mint amire eddig számítani lehetett. Az Európai Bizottság és a Valutaalap biztosan foglalkozni akar majd a jegybanki függetlenséggel és az újra veszélybe került költségvetési hiánycéllal.

A forintnak is fájni fog, ha elmarad a várt kamatvágás

Gazdaság2012.07.05, 07:51

Több mint fél év után csökkentheti a kamatot az eurózóna jegybankja - legalábbis ezt várja a piac. A lépés eredményeként növekedne a forint kamatelõnye, de ez egyelõre kevés lenne a további erõsödéshez. Ha mégsem csökkentik a kamatot az európai jegybankárok, az eladási hullámot generálhat világszerte.

Ide-oda rángatták a forintot csütörtökön

Gazdaság2012.07.12, 14:57

Csütörtök délután romlott a hangulat a devizapiacokon. Az euró jelentõsen gyengült a dollárral szemben az EKB kamatvágása és egy amerikai makroadat miatt. A forint fel-le ingázott egy viszonylag szûk sávon belül.

Soha nem volt még ilyen olcsó a pénz az eurózónában

Gazdaság2012.07.05, 14:00

0,75 százalékra csökkentetette a kamatot az eurózónában az Európai Központi Bank. Ez történelmi mélypont.

Egyeztet az EU-val az MNB-adóról a kormány

Gazdaság2012.07.03, 17:27

Az Index megkeresésére az Európai Központi Bank azt válaszolta, hogy a kormány elküldte a magyar jegybank megadóztatását tartalmazó módosító indítványt, vagyis errõl állást foglalnak majd. A szabályok szerint viszont a kormánynak az MNB véleményét is ki kellett volna kérnie, ezt nem tették meg Simor András szerint.

Varga: Az elefántok mellett nem biztos, hogy elférünk

Gazdaság2012.06.19, 08:52

Varga Mihály miniszter és Simor András jegybankelnök kedden levelet küld az IMF-nek, amelyben tételesen ismertetik a jegybanktörvényrõl szóló megállapodást. Ezt követõen megindulhatnak a tárgyalások, amelyek során elõvigyázatossági hitelt fog igényelni Magyarország. Varga szerint az ország finanszírozható, az igényelt védõháló egy biztonsági tartalék arra az esetre, ha kiszáradnának a pénzpiacok.

Varga Mihály az IMF-tárgyalásokért hétvégézett

Gazdaság2012.06.18, 11:45

Varga Mihály szerint sikerült egy olyan kompromisszumot elérni, amivel az IMF és az EKB is elégedett lesz. A hétvégén Simor András jegybankelnökkel is egyeztetett.

Egy nagy pánikroham még kell a válság végéhez

Gazdaság2012.06.07, 12:21

Mikor lehet arra számítani, hogy véget ér a válság? Ha már mindenki úgy látja, hogy soha nem áll fel a gazdaság, ha egy agresszív lépésre szánják el magukat a döntéshozók, vagy egyszerûen akkor, ha jó adatok jelennek meg a gazdaságról. Három tõzsdei veterán szerint egyelõre sehol sincs a válság vége.

Az EKB szerint még mindig nincs rendben a jegybanktörvény

Gazdaság2012.05.31, 16:28

A kormányoldal egy kicsit az Európai Központi Bank kedvében jár a jegybanktörvény átírásával, de számos ponton meghagyja a kifogásolt részeket, így pedig könnyen lehet, hogy az IMF-tárgyalások nem kerülnek közelebb.

Keresse elõ az eldugott drachmáját

Gazdaság2012.05.10, 15:32

Minden korábbinál közelebb került Görögország ahhoz, hogy elhagyja az eurózónát. Ha ez bekövetkezne, az Magyarországot is megrázná, és IMF-hitelkeret nélkül elég nehéz lenne kezelni a helyzetet. Azután még azért is izgulni kellene, hogy a görög csõd ne indítson el lavinát Európában.

Helyén maradt az eurókamat, a jegybankelnökre várnak a befektetõk

Gazdaság2012.05.03, 15:05

A vártnak megfelelõen nem nyúlt az eurókamathoz az EKB. A piaci szereplõk a jegybankelnök, Mario Draghi kommentárjára várnak, amelyben a pénzcsapok megnyitásáról is beszélhet.

A jövõ héten tartják a magyar jegybanktörvényrõl szóló csúcstalálkozót

Gazdaság2012.04.13, 16:17

A kormány képviselõi a jövõ héten egyeztetnek a Európai Központi Bank jegybanktörvényt érintõ kifogásairól. A tárgyaláson az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutalap és a Magyar Nemzeti Bank delegációja is részt vesz.  

Csúcson a spanyol csõdkockázat

Gazdaság2012.04.13, 14:48

A spanyol  bankok egyre nehezebben szereznek forrást a nemzetközi piacról, ezért soha nem látott szintre nõtt a csõdkockázati mutató.

Még mindig nem jó az EKB-nak a jegybanktörvény

Gazdaság2012.04.12, 20:15

Több kifogása is van az Európai Központi Banknak a Magyar Nemzeti Bankról szóló, tavaly elfogadott törvény tervezett módosításával kapcsolatban - derül ki az intézmény csütörtökön közzétett hivatalos véleményébõl.

Beszólt a kormánynak, de az árfolyamgátat helyesli az EKB

Gazdaság2012.04.11, 18:36

Szerdán nyilvánosságra hozott szakvéleményében az Európai Központi Bank felrótta a magyar kormánynak, hogy nem kérte ki idõben a véleményét az árfolyamgát új rendszerérõl. A devizahitelesek terheit ideiglenesen könnyítõ megoldást rövid és középtávon kedvezõnek ítélte, bár a kockázataira is felhívta a figyelmet.

Rászólt a befektetõkre az európai jegybank

Gazdaság2012.04.11, 14:58

A forint árfolyamát is megroggyantó spanyol adósságválság miatti aggodalmak mérséklõdtek, részben az EKB piacnyugtató nyilatkozata miatt. A bizonytalanságot azonban jelzi, hogy az olaszok csak drágán tudtak túladni az állampapírokon.

Történelmi mélységben maradt az eurókamat

Gazdaság2012.04.04, 14:32

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelõen nem változtatott 1 százalékos irányadó kamaton.

Matolcsy sürgeti az EKB-t

Gazdaság2012.03.07, 18:04

Az uniós eljárásnak megfelelõ módon levelet írt Matolcsy György Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének, amelyben a hivatalos véleményét kéri a jegybanktörvény módosításáról. Az európai jegybank korábban kifogásolta, hogy nem egyeztet vele a kormány a magyar jegybanki szabályozásról, pedig erre az uniós jog kötelezi. A nemzetgazdasági miniszter a levélben sürgõs választ kért, hogy gyorsan indulhassanak az IMF-tárgyalások.

Készpénzre éhesek a bankok

Gazdaság2012.03.02, 15:56

A rekordot döntõ pénzállomány, amelyet az európai bankok a frankfurti Európai Központi Banknál parkoltattak péntekre virradó éjszaka, azt mutatja, hogy a pénzintézeteknek óriási szükségük van a gyorsan mozgósítható pénzre.