együttműködés

címke rss

Elképesztő döntést hozott Észak-Korea, még jobban elszigeteli magát

Gazdaság2024.02.08, 11:53

Észak-Korea parlamentje, a Legfelsőbb Népi Gyűlés szerdán megszavazta a Dél-Koreával kötött gazdasági együttműködési megállapodások felmondását – közölte csütörtökön a kommunista állam hírügynöksége.

Szijjártó Péter: Soha nem volt még ekkora a veszélye a harmadik világháború kirobbanásának

Itthon2024.02.07, 17:53

Soha nem volt még ekkora veszélye a harmadik világháború kirobbanásának, ezért mielőbb le kell zárni az ukrajnai konfliktust és sikerre kell vinni a közel-keleti terrorellenes műveleteket, ami a konnektivitás, a civilizált nemzetközi együttműködés visszatérésének is fokozhatná az esélyét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Igazi világsztár sokkolta a vásárlókat az egyik brit Tescóban

Gazdaság2024.02.02, 12:41

Sir Rod Stewart együttműködési szerződést írt alá a Tesco áruházlánccal saját whiskymárkájának, a Wolfie's-nek a forgalmazásáról, és egyik nap elugrott az otthonához közeli helyi Tescóba, Bishop Stortfordban, hogy kipróbáljon egy üveggel. A bolt dolgozóit és vásárlóit sokkolta a sztár feltűnése, aki kedvesen elbeszélgetett néhányukkal.

Nagy Márton: Kína fontos gazdasági partnere Magyarországnak

Itthon2024.02.01, 20:40

Kína fontos gazdasági partnere Magyarországnak, 2024-ben a két ország együttműködése még tovább fejlődhet - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tárcavezetője a Magyar Posta Sárkány Éve bélyegkisívének ünnepélyes kibocsátásán, csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter Viktor Mikita kormányzóval találkozott

Itthon2024.01.29, 11:35

Mi szeretnénk javítani Ukrajna és Magyarország együttműködését, ezért is jó, hogy a Kormányzó már a záhonyi határnál csatlakozik a delegációhoz - írta legújabb bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter, aki Viktor Mikitával találkozott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szerbia kiemelt stratégiai partnere Magyarországnak

Itthon2024.01.26, 13:05

Szerbia szomszédunk és kiemelt partnerünk, stratégiai jelentőségű kapcsolat és komoly barátság köt minket össze - mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott szerb kollégájával pénteken, Budapesten.

Nagy Márton: Egyre több francia cég érkezhet Magyarországra

Gazdaság2024.01.23, 15:28

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tavaly január után, a mai napon másodízben tartott előadást a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó rendezvényén, amelyen Claire Legras francia nagykövet asszony mellett többek közt olyan Magyarországon működő vállalkozások vezetői vettek részt, mint például az Auchan, a Cofidis, az Electrolux és a Sanofi.

Orbán Viktor: Óriási lehetőséget látunk Magyarország számára az új világgazdasági rendszerben

Itthon2024.01.19, 11:22

Ázsia megállíthatatlanul emelkedik, és ebben az új világgazdasági rendszerben óriási lehetőséget látunk Magyarország számára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, miután a Pham Minh Chinh vietnami kormányfővel tartott találkozón a két ország képviselői több megállapodást is aláírtak csütörtökön a Karmelita kolostorban.

Szijjártó Péter: Vietnám nagy lehetőségeket nyújt az export- és beruházásorientált magyar gazdaság számára

Itthon2024.01.18, 15:39

A fantasztikus fejlődést felmutató Vietnám óriási lehetőségeket nyújt az export- és beruházásorientált magyar gazdaság számára, amit a hazai kivitel évi százmillió dolláros rekordjának elérése és fenntartása is bizonyít - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Hazánk felkészült az uniós elnökségre, a globalista elit már most össztűz alá vette Magyarországot

Itthon2024.01.10, 10:40

Mi a tiszteleten és szuverenitáson alapuló európai együttműködésben hiszünk - írta szerda reggeli Facebook-bejegyzésében Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Meghan Markle munkáért kapkod: mindenhol elutasítják

Life.hu2024.01.04, 08:43

Meghan Markle nyitott az új márkák és új cégek felé, hogy bővítse a látókörét  - de állítólag nehezen tudja megvetni a lábát.

Karácsonyi köszönet a Lidl-től

Itthon2023.12.20, 16:00

Karácsonykor nem csak adni és kapni jó. Fontos, hogy egy pillanatra megálljunk, összegezzünk és köszönetet tudjunk mondani mindenkinek, akiktől az év során kaptunk valamit. A Lidl Magyarország vezetőségeként szeretnénk ezért megragadni az alkalmat, hogy kifejezzük hálánkat mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az elénk gördülő akadályokat leküzdhessük, akik partnerek voltak a nekünk fontos ügyekben, és akik nélkül a Lidl sikerei nem valósulhattak volna meg.

Idén is megszervezte adventi adománygyűjtő programját a Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Itthon2023.12.19, 11:36

A Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, mint a Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa, 2023. december 9-én kitelepült a XVI. kerületi Sashalmi Piac Adventi vásárba, hogy népszerűsítsék adventi adománygyűjtő programjukat. Az eseményen részt vett a Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője, Pintér György, a XVI. kerület alpolgármestere, Ács Anikó és a XVI. kerület önkormányzati képviselője, Antalóczy Csaba is.

A Panther harckocsi gyártásával hazánk tovább növeli Magyarország biztonságát

Itthon2023.12.17, 11:33

A politikailag sokat támadott Magyarország az egyik legtöbbet teszi az európai védelmi képességek erősítése terén, ugyanis a hazánkban gyártott és fejlesztett eszközök az egész európai védelmet fogják szolgálni, ezáltal az EU és a NATO védelmét is – mondta el Demkó Attila az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy pénteken jelentette be a honvédelmi miniszter, hogy Magyarország a Rheinmetall német hadiipari vállalattal közösen fogja fejleszteni a csúcstechnológiás, legújabb generációs harckocsit, a Panthert. A Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője úgy látja, hogy egy olyan iparágban lesz jelentős ténnyező ...

Napi horoszkóp 2023. december 14.: Váratlan szerencse is érhet

Life.hu2023.12.13, 12:48

Az Ikrek csütörtökön az együttműködésből meríthetnek erőt, a Rákoknak pedig jó energiák érkeznek az életükbe.

Argentínába utazott Orbán Viktor, sűrű napról számolt be - videó

Itthon2023.12.10, 13:01

Orbán Viktor Argentínába utazott pénteken, hogy ma részt vegyen Javier Milei új elnök beiktatásán.

Orbán Viktor: A szerbek nem lehetnek sikeresek a magyarok nélkül

Itthon2023.12.08, 13:37

Magyarország kulturális és nyelvi értelemben, továbbá a hagyományok tekintetében is szigetnek számít Európában, hiszen nem tartozik sem a szláv, sem a germán nyelvcsalád országaihoz, ezért nagyon nehéz a tőle különböző szomszédokkal kapcsolatot kiépítenie, ez azonban Szerbiával sikerült - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. 

Ettől félt a Nyugat: ez az új szövetség megrengeti a világot

Nagyvilág2023.12.04, 22:17

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn Pekingben találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel a két ország gazdasági kapcsolatainak további megerősítése céljából.

Szijjártó Péter: A magyar-lengyel testvériség fenntartása központi eleme a külpolitikai stratégiának

Itthon2023.12.04, 16:11

A magyar-lengyel testvériség fenntartása ezentúl is központi eleme lesz a külpolitikai stratégiának, még ha bizonyos kérdésekben a felek eltérő állásponton is vannak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: A mi érdekünk, hogy Kelet és Nyugat között civilizált együttműködés legyen

Itthon2023.11.30, 08:20

A mi érdekünk az, hogy Kelet és Nyugat között civilizált együttműködés legyen, azzal ugyanis Magyarország jól jár - írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szánthó Miklós: A magyarok nincsenek egyedül a szuverenitásért folytatott küzdelemben

Itthon2023.11.28, 18:28

„A szuverenitásukat védő magyarok nincsenek egyedül a globalistákkal folytatott küzdelmükben, ugyanazzal a liberális-neomarxista vegyesházasságból született koszlidérccel küzdenek, amellyel a nyugati civilizáció többi, nemzeti elkötelezettségű politikai ereje is" – mutatott rá Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Kereszténydemokrata Intézet Alapítvánnyal közösen szervezett Alejandro Peña Esclusa A Sao Paulo Fórum kulturális háborúja című könyvének bemutatóján.

Szijjártó Péter: Az együttműködés Kínával nem kockázat, hanem hatalmas lehetőség

Itthon2023.11.27, 18:08

Az együttműködés Kínával nem veszélyt, hanem hatalmas lehetőséget jelent az Európai Unió számára, a kockázat éppen az, ha valaki el akarja vágni ezeket a kötelékeket - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

Jó hír a fesztiválozóknak, akár olcsóbban is hozzájuthatnak a Sziget-bérlethez

Gazdaság2023.11.24, 15:36

Együttműködést jelentett be a Revolut és a Sziget, amely alapján a globális pénzügyi alkalmazás jegyfizetési technológiájával támogatja a 2024-es fesztivált. A kollaboráció számos különleges ajánlatot és aktiválási lehetőséget is biztosít a látogatók számára.

Orbán Viktor: A keleti és nyugati legfejlettebb cégek találkozási pontjává tesszük Magyarországot

Nagyvilág2023.11.24, 15:02

Mi Európából Közép-Ázsiára olyan területként tekintünk, amely összeköti az európai és keleti szállítási, kereskedelmi és digitális útvonalakat; az Európa és Ázsia közötti biztonságos, kiszámítható, modern szállítási útvonal megléte alapvető magyar nemzetgazdasági érdek is – mondta Orbán Viktor kormányfő Bakuban. 

Szeresd felebarátodat: a vadon élő bonobók bámulatos együttműködési készséget mutatnak

Tudomány2023.11.22, 13:38

Egy új tanulmány, amely a héten jelent meg a Science folyóiratban, megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy csak az emberek képesek erős és stratégiai együttműködési kapcsolatok kialakítására és az erőforrások megosztására nem családi csoportokon belül. A Harvard Egyetem és a Német Főemlős Központ kutatói az emberiség egyik legközelebbi élő rokonának, a bonobóknak (Pan pan paniscus) proszociális viselkedését vizsgálták, és megállapították, hogy együttműködésük a saját csoporton túlmutató, más csoportokkal való társadalmi együttműködésre is kiterjed.

Ettől félt Amerika: óriási hadgyakorlatot tartanak az oroszok és legújabb, hatalmas szövetségesük

Nagyvilág2023.11.22, 10:13

Közös hadgyakorlatot tart a Bengáli-öbölben az orosz Csendes-óceáni Flotta és az indiai haditengerészet - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

Orbán Viktor svájci vezetőkkel tárgyalt

Itthon2023.11.21, 13:43

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bernben tárgyalt Alain Bersettel, Svájc szövetségi elnökével és Ignazio Cassis svájci külügyminiszterrel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Szijjártó Péter: A kormány nem veszélyt, hanem lehetőséget lát az együttműködésben Kínával

Itthon2023.11.16, 11:44

Az Európai Unió is jobban tenné, ha ellenségeskedés helyett a kulturált együttműködés útját választaná Kínával, ebben a magyar kormány nem veszélyt, nem kockázatot, hanem nagy lehetőséget, nagy esélyt lát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter: Az európai energiaválság megoldása érdekében az afrikai források bevonására is szükség van

Itthon2023.11.15, 19:23

Az európai energiaválság megoldása érdekében az afrikai források bevonására is szükség van, azonban ennek az infrastruktúra fejlesztése az előfeltétele, aminek ügyét a magyar kormány a jövőben is aktívan fogja képviselni az Európai Unióban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a marokkói Tangerben.

Még több éttermében látna fánkokat a McDonald's

Gazdaság2023.11.14, 16:11

Bővítené a McDonald's a Krispy Kreme nevű fánkozóval korábban megkezdett együttműködését, melynek értelmében több amerikai éttermükben jelennének meg a kínálatban a fánkozó termékei.

Rendhagyó festéssel készül a Forma-1-es csapat a Las Vegas-i Nagydíjra

Gphírek2023.11.13, 17:33

A Red Bull és a Ferrari után az Alpine Forma-1-es csapata is bejelentette, hogy különleges festéssel fog versenyezni a hétvégi Las Vegas-i Nagydíjon.

Szijjártó Péter: Magyarország újraépíti a kapcsolatait Venezuelával

Itthon2023.11.10, 14:33

Magyarország úgy döntött, hogy újraépíti a kapcsolatait, az együttműködését Venezuelával, méghozzá gyorsan, az elsők között, hogy ebből hazánk minél többet profitálhasson - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Caracasban. A tárcavezető a magyar-venezuelai kapcsolatok stabil alapjait méltatta, és arra emlékeztetett, hogy a második világháború, majd az 1956-os forradalom után is magyarok tízezrei menekültek Venezuelába, ahol sok segítséget kaptak az életük újrakezdéséhez.

Szijjártó Péter: Magyarország és Guatemala is határozottan kiáll az illegális migrációval szemben

Itthon2023.11.09, 20:00

Magyarország és Guatemala is határozottan kiáll az illegális migrációval szemben, mindkét ország kitart azon szuverén joga mellett, hogy maga döntse el, kivel akar együtt élni vagy épp kivel nem - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint csütörtökön Guatemalavárosban.

Szijjártó Péter: Magyarország és Guatemala együtt áll ki a keresztény értékek és a hagyományos családmodell mellett

Itthon2023.11.09, 18:19

Magyarország és Guatemala együtt áll ki a keresztény értékek és a hagyományos családmodell mellett a nemzetközi politikai színtéren, még ha ezért a liberális fősodor nem is kíméli a két országot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint csütörtökön Guatemalavárosban.

Szijjártó Péter: Három fontos energiaügyi megállapodás született Romániával

Itthon2023.11.08, 15:22

Fontos megállapodásokat kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter román kollégájával, Sebastian Burdujával, melyek nyomán a jövőben is számíthatunk Románia együttműködésére hazánk energiabiztonságának garantálása terén - közölte a tárcavezető a Facebook-oldalán szerdán.

Szijjártó Péter: A magyar EU-elnökség egyik fő célkitűzése lehet a román schengeni csatlakozás előmozdítása

Itthon2023.11.08, 12:27

A jövő évi magyar európai uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása lesz, amennyiben erre addig nem kerül sor - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.

Szijjártó Péter: A Szövetség az ellenszél dacára is jól szerepelt a szlovákiai választáson

Itthon2023.11.07, 15:58

A Szövetség az "elképesztő ellenszél" ellenére is jól szerepelt a szlovákiai választáson, s az elmúlt másfél évtized legjobb eredményét érte el - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.

Óriási siker: Budapesten alakul meg a Bevándorláskutatás Nemzetközi Hálózata

Itthon2023.11.06, 11:33

Együttműködésre lép Budapesten öt migrációrealista agytröszt – írja legújabb Fókuszpont elemzésében a Migrációkutató Intézet. Hozzáteszik: céljuk annak elősegítése, hogy a nyugati világban folyó tudományos és közéleti diskurzusban az emberi mobilitásnak ne csak az előnyei, hanem annak kihívásai és veszélyei is kellő súlyt kapjanak. Vargha Márk kutató elemzését az alábbiakban közöljük.

Nagy Márton: Magyarország továbbra is a kínai befektetők első számú célpontja szeretne lenni a régióban

Gazdaság2023.11.06, 11:27

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mondott a világ egyik legnagyobb rendezvényén, a hatodik Kínai Nemzetközi Import Expo keretében, Sanghajban. Előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország elutasítja a blokkosodást támogató politikákat, hazánk a békére, az együttműködésre és az összekapcsolódásra törekszik, a Nyugat és Kelet között - tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfői közleményében.

Szijjártó Péter: A magyar külpolitika egyik fő célja az együttműködés további javítása Törökországgal

Itthon2023.10.27, 20:57

A kormány külpolitikájának egyik legfőbb célja az együttműködés további javítása Magyarország és Törökország között, a kapcsolat szintjét ezért év végéig kiemelt stratégiai partnerséggé léptetik elő - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Középpontban az Övezet és Út évtizede – konferencia Budapesten

Itthon2023.10.27, 17:19

„Övezet és Út évtizede a közös építés jegyében” címmel szervezett konferenciát a China Media Group a Centrum Média szervezésében, a budapesti Eurázsiai Központban október 26-án.

Szijjártó Péter: Tíz év diplomáciai szünet után kölcsönösen előnyös együttműködés épül Magyarország és Örményország között

Itthon2023.10.27, 11:28

Magyarország továbbra is elkötelezett a kapcsolatrendszer újraépítése mellett Örményországgal, tíz év diplomáciai szünet után a felek olyan együttműködés kialakításán dolgoznak, amely mind a két nemzet érdekét szolgálja - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Jerevánban.

Szijjártó Péter: Az európai gazdaságot előbb lábfejen, majd térden lőtték - videó

Nagyvilág2023.10.20, 14:50

Ha nem engedjük, hogy a német vagy nyugat-európai vállalatok a kínai beszállítóikkal együttműködjenek, akkor az európai autóipart megfojtjuk gyakorlatilag. És ha az európai autóipart megfojtjuk, akkor az európai gazdaságot tesszük tönkre - mondta Szijjártó Péter Valenciában.

Gulyás Gergely: Kiemelt jelentőségű az együttműködés a német kormánnyal

Itthon2023.10.20, 14:19

A magyar kormány számára kiemelt jelentőségű az együttműködés a német szövetségi kormánnyal - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Berlinben.

Orbán Viktor: Még több kínai vállalat fektessen be Magyarországon

Nagyvilág2023.10.18, 16:34

Orbán Viktor Kína és a világ legnagyobb bankjának elnökével tárgyalt.

Szijjártó Péter: Magyarország hamarosan a világ második legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója lesz

Gazdaság2023.10.18, 12:26

Magyarország a keleti vállalatok beruházásainak köszönhetően ma a negyedik helyen áll az elektromos akkumulátorok gyártása terén, de hamarosan feljön a második helyre a globális rangsorban - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.

Agyonlőtték Mexikóban a közismert civil önvédelmi csoport vezetőjét

Nagyvilág2023.10.18, 12:05

A dél-mexikói Chilpancingóban kedden meggyilkolták egy úgynevezett önvédelmi csoport közismert vezetőjét - közölték a helyi hatóságok szerdán.

Szijjártó Péter: A magyar-kínai kapcsolatok megerősítése komoly eredményeket hozott gazdaságilag

Nagyvilág2023.10.17, 09:43

Rendkívüli gazdasági eredményeket hozott az utóbbi években a kapcsolat megerősítése Magyarország és Kína között, ennek pozitív hatásai az emberek mindennapi életében is érezhetők - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.

Orbán Viktor: Tárgyalás Hszi Elnök úrral - fotó

Itthon2023.10.17, 06:39

Tárgyalás Hszi Elnök úrral. Bezárkózás helyett gazdasági együttműködés: ez a magyar modell. A magyar-kínai kapcsolatok megerősítésén dolgozunk. Ez jó Magyarországnak és jó az európai gazdaságnak - írta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán megosztott fotóhoz.

Orbán Viktor a Kínai Építési Bank elnökével tárgyalt

Itthon2023.10.16, 16:35

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben megbeszélést folytatott Tien Kuo-livel, a Kínai Építési Bank (CCB) elnökével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, ismertetve a tárgyaló felek közös sajtónyilatkozatát.

Alapjogokért Központ: agytrösztökből cselekvési központok

Itthon2023.10.16, 15:55

Magyar és olasz konzervatív szervezetek szövetséget kötnek, hogy elmélyítsék együttműködésüket a baloldali progresszió és a hagyományos értékek eróziója által támasztott kihívásokkal szemben - tudtuk meg az Alapjogokért Központtól.

Kínában tárgyal Orbán Viktor

Itthon2023.10.15, 11:26

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Szijjártó Péter: Fontos lenne a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés az EU és Oroszország között

Nagyvilág2023.10.13, 21:15

Remélhetőleg egyszer visszatér az Európai Unió és Oroszország között a kölcsönös tiszteletre alapozott együttműködés, amely korábban hosszú időn át a gazdasági növekedési modell alapja volt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában. A tárcavezető az Orosz Energiahét nevű konferencia panelbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy korábban az európai gazdasági bővülés a magasan fejlett nyugati technológiák és a könnyen elérhető, viszonylag olcsó keleti energiahordozók kombinációjára épült, amely modell mára sajnálatos módon szétesett.

Szijjártó Péter: Magyarország arra törekszik, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést folytasson Oroszországgal

Itthon2023.10.13, 12:02

Magyarország arra törekszik, hogy a jelenlegi geopolitikai körülmények közepette is, a nemzeti érdek érvényesítése mellett, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést folytasson Oroszországgal - írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter: Az EU-nak minél előbb meg kell adnia a tagjelölti státuszt Georgiának

Nagyvilág2023.10.12, 12:20

A tárcavezető az első magyar-georgiai közös kormányülés helyszínén rámutatott, hogy a két ország együttműködése alapvetően négy pillérre épül. Ezek közül az első, hogy mivel az Európai Unió jelenleg kifejezetten rossz formában van, ezért fontos lenne felpörgetni a bővítést, hogy ezáltal új lendületet, frissességet, pozitív energiát nyerhessen a közösség.

Óriási sikert arattak a magyar művészek Prágában - fotók

Gazdaság2023.10.12, 11:27

Első alkalommal mutatkozott be a magyar alkotókat felvonultató kiállítás a prágai Designblok fesztiválon. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) és a prágai Liszt Intézet együttműködésében megvalósuló Budapest Select kiállítás keretében 15 hazai művész tárgyát tekinthették meg a látogatók 2023. október 4-8. között. Az utazás témájára reflektáló kiállítás rendkívül népszerű volt a közönség, különösen a fiatal látogatók körében.

Szijjártó Péter: A labdarúgás a legrövidebb út a szlovákok és a magyarok szíve között

Itthon2023.10.11, 18:55

A labdarúgás a legrövidebb út a szlovákok és a magyarok szíve között, ugyanis a sport képes arra, hogy nemzeteket, népeket kössön össze, és folyamatosan javítsa közöttük a kapcsolatokat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kassán.

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Nagyvilág2023.10.11, 13:07

Orbán Viktor miniszterelnök kétoldalú tárgyalást folytatott Irakli Garibasvili georgiai miniszterelnökkel szerdán Tbilisziben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Izgalmas témákat és egy nagy újdonságot kínál Magyarország legnagyobb sportkonferenciája

Sport2023.10.06, 17:31

A Sport Forum Hungary Magyarország vezető sportkonferenciája, ismét egy izgalmas és inspiráló rendezvényre készül. Az előző év sikerét követően a 2023-as esemény központi témája a nemzetközi együttműködés lesz, amely során a V4 régió sportéletét és sportgazdaságát meghatározó kulcskérdéseket vizsgálják meg a résztvevők.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovénia megállapodott a földgázvezetékek összekötéséről

Itthon2023.10.04, 15:59

A földgázvezetékek két éven belüli összekötéséről és szoros atomenergetikai együttműködésről írt alá megegyezést Magyarország és Szlovénia - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter: Németország fontos szövetségese és stratégiai partnere Magyarországnak

Itthon2023.10.03, 20:29

Németország fontos szövetségese és stratégiai partnere Magyarországnak, így az elmúlt évtizedek alatt kiépített sokoldalú kapcsolatrendszer nemzetgazdaságokat, településeket, a kulturális, az oktatási és a tudományos szférát, illetve baráti közösségeket fűz össze - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter: Brüsszel nem akar békét, ők a háború folytatásában érdekeltek

Itthon2023.10.03, 13:16

Szlovákiai választási eredmények, európai uniós politikai kérdések, kapcsolatok Oroszországgal, energiabiztonság, ukrajnai háború és jószomszédi viszony – többek között ezekben a témákban kérdezte a Magyar nemzet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki elárulta a lapnak azt is,  mit tenne azokkal a nagykövetekkel, akik beavatkoznak az adott ország belügyeibe. A tárcavezető világossá tette továbbá, mi segítheti a svédek NATO-tagságát.

Miniszteri biztos: Csádot minden lehetséges módon megpróbáljuk támogatni

Itthon2023.09.29, 10:54

Magyarország kiemelt érdeke, hogy Csádot minden lehetséges módon megpróbálja támogatni - mondta Máthé László Eduárd, a szubszaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztos az M1 aktuális csatornának nyilatkozva csütörtökön.

Szijjártó Péter: Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet

Itthon2023.09.28, 20:26

Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet, s a kormány elkötelezett aziránt, hogy ezt a közös sikertörténetet minél tovább írja a két ország - szögezte le a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Jövő héttől megnyílik a teherforgalom két magyar-román határátkelőn is

Itthon2023.09.24, 18:22

A magyar fél javaslatára 2023. október 1-jétől megnyílik a teherforgalom Nyírábrány-Érmihályfalva és Vállaj-Csanálos határátkelőhelyeken - közölte Paczolay Máté külügyi szóvivő vasárnap.

Szijjártó Péter: Nemzetközi együttműködésre van szükség a tuberkolózis terjedésének megállításához

Itthon2023.09.22, 19:56

Kölcsönös tiszteleten alapuló, politikamentes nemzetközi együttműködésre, hatékonyabb prevencióra lenne szükség a tuberkolózis egyre csak gyorsuló terjedésének megállítása érdekében - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

Novák Katalin gazdasági együttműködésről és a közös értékek védelméről is tárgyalt Texas kormányzójával

Itthon2023.09.22, 09:12

Texas állam ugyanazon értékek mellett áll ki, mint Magyarország - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön Austinban, amikor kétoldalú gyakorlati és elvi együttműködési lehetőségekről tárgyalt az Egyesült Államok meghatározó szövetségi állama, Texas kormányzójával.

Hány világnap kell ahhoz, hogy tényleg elkezdjünk törődni a gyerekekkel?

8882023.09.19, 10:28

Ma van a Gyermekek Világnapja, 34 éve ezen a napon fogadták el az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét. Ilyenkor világszerte, így Magyarországon is az Unicef színei után kék díszkivilágítást kap számos középület – a legtöbbeknek a gyerekjogok nem is jelentenek mást, csak díszkivilágítást, esetleg egy profilképkeret cserét. Vélemény.

Ezzel támasztanák fel a Matchboxot

Gazdaság2023.09.19, 16:28

Idén szeptemberben a világ egyik legrangosabb autós formatervezői pályázata, a Polestar Design Contest tulajdonosai partnerségi megállapodást kötöttek a Mattel-lel. Ennek részeként a márkához tartozó, 55 éves múltra visszatekintő Hot Wheels járművek innovatív tervei a verseny leendő résztvevőinek rendelkezésére állnak majd, illetve a jövőben a Polestar autókból Hot Wheels és Matchbox gyűjthető modellek készülnek - írja közleményében a Mattel. 

Gulyás Gergely: El kell kerülni a politikai viták gazdasági kapcsolatokra való kiterjesztését

Itthon2023.09.14, 16:46

A 21. században is nagy szükség van a történelem során jó és rossz időkben is fennálló magyar-német együttműködésre, sőt annak erősítésére – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nézőpont Intézet és a Konrad-Adenauer-Stiftung (KAS) közös, csütörtöki rendezvényén, amelyen bemutatták a Magyar-német barométer 2023-as eredményeit. Az eseményen a résztvevők megvitatták a magyar-német kapcsolatok fontosságát, aktuális helyzetét, és azt is, mennyire van hatással a német média a magyarok megítélésére Németországban.

Szijjártó Péter: Kölcsönösen nagykövetséget nyit egymás országaiban a magyar és a türkmén kormány

Itthon2023.09.14, 13:36

Türkmenisztán rövidesen nagykövetséget nyit Magyarországon, s a magyar kormány is hasonló döntést hozott - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Isztambulban.

Szijjártó Péter: A háború izolálása helyett az EU globalizálta annak negatív hatásait

Itthon2023.09.14, 12:59

Az Európai Unió válaszlépései az ukrajnai háború izolálása helyett globalizálták annak negatív hatásait, s csak remélni lehet, hogy maga a fegyveres konfliktus nem fog globálissá válni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Isztambulban.

Szijjártó Péter: Európán kívül nagyra becsülik a magyar álláspontot

Nagyvilág2023.09.13, 13:58

Az egész világ az ukrajnai békét várja, így sokan szurkolnak azért, hogy a diplomáciai rendezést pártoló magyar álláspont váljon előbb-utóbb az európai állásponttá - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Hongkongban.

Várhelyi Olivér: Alapvető fontosságú a gyakran tragédiába torkolló szabálytalan migráció megelőzése

Itthon2023.09.12, 13:38

Az Európai Unió Tunéziával kialakított stratégiai és átfogó partnerségének egyik fő célkitűzése a migrációval kapcsolatos kihívások átfogó és fenntartható kezelése; a közelmúltbeli tendenciák, köztük a határvidéken rekedt migránsok nehéz helyzete vagy az illegálisan érkezők nagy aránya azt mutatja, hogy sürgősen meg kell kettőznünk erőfeszítéseinket, és szorosan együtt kell működnünk ebben a kérdésben - jelentette ki Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos Strasbourgban kedden.

Orbán Viktor az azeri gazdasági miniszterrel tárgyalt

Itthon2023.09.11, 16:10

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Mikajil Dzsabbarovot, Azerbajdzsán gazdasági miniszterét; a megbeszélésen elsősorban az energetikai együttműködésről volt szó - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Rétvári Bence: Magyar rendőrök teljesítenek szolgálatot a szerb-észak-macedón határon

Itthon2023.09.11, 10:36

Magyar, szerb és osztrák rendőrök közösen teljesítenek szolgálatot a szerb-észak-macedón határ szerbiai oldalán az illegális migráció visszaszorítása érdekében - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó Péter: Magyarország és Algéria egy oldalon áll a migráció és az ukrajnai háború ügyében is

Itthon2023.09.08, 16:39

Rendkívül fontos Magyarország és Algéria együttműködése, a két ország ugyanis hasonló álláspontot képvisel az Európát délről és keletről érő biztonsági fenyegetések, az illegális bevándorlás és az ukrajnai háború ügyében is - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter: Egyre nagyobb szükség lesz a Bulgárián keresztüli földgázszállítási kapacitásokra

Itthon2023.08.30, 22:09

Egyre nagyobb szükség lesz a Bulgárián keresztüli földgáz-tranzitszállítási kapacitásokra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este a Facebook-oldalán, miután telefonon tárgyalt Rumen Radev bolgár elnökkel.

Az egész világ Orbán Viktor diplomáciai találkozóira figyel

Itthon2023.08.21, 13:09

Diplomáciai nagyüzem zajlik Budapesten, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök számos nagy állam vezetőjével találkozott, és ezen találkozóknak még nincs vége. Nem utolsósorban kiemelt fontosságú megállapodások születtek, azon túlmenően, hogy erősödtek a kapcsolatok Szerbiával, Törökországgal, Azerbajdzsánnal, Katarral, Türkmenisztánnal, Kirgizisztánnal és Üzbegisztánnal is. A nyugati sajtóban azonban nem mindenkinek tetszik, hogy Orbán Viktor hazánk kétoldalú kapcsolatainak elmélyítésére törekszik, és sikeres megállapodásokat köt Magyarország energiabiztonságának ellátása érdekében.

Szijjártó Péter: A magyar keresztény külpolitika egyik fő pillére a bajban lévő keresztény közösségek segítése

Itthon2023.08.19, 16:10

Magyarország felelős kereszténydemokrata kormányzati politikai stratégiát hajt végre, és ennek fontos építőköve a magyar keresztény külpolitika, amelynek az egyik fő tartóoszlopa a bajban lévő keresztény közösségeknek nyújtott segítség - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

Nem várt fordulat: atomhatalom lett Oroszország szövetségese

Nagyvilág2023.08.16, 08:03

Levelet írt egymásnak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden.

Itt van Oroszország megdöbbentő bejelentése

Nagyvilág2023.08.15, 09:14

Moszkva nyitott a védelmi együttműködésre minden olyan országgal, amely partner abban, hogy megvédjék egymás érdekeit - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Hadsereg-2023 fórum résztvevőihez intézett videóbeszédében.

Életveszélyes szövetségest talált Putyin

Nagyvilág2023.08.08, 22:30

Oroszország és Irán katonai együttműködése teljesen törvényes, és ellenségeik kívánsága ellenére is folytatódni fog - jelentette ki kedden Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Szijjártó Péter: Közös sikertörténeteket kell építeni Szlovákiával

Itthon2023.07.31, 14:01

Minél jobb a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között, annál jobb az élethelyzete a felvidéki magyarságnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Danubia Televíziónak adott interjújában. A tárcavezető Ipolydamásdon, a Károly Róbert híd minapi felavatása után nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a két ország közös sikertörténeteket épít, akkor a nehéz ügyekre is megoldást talál.

Szijjártó Péter: Átadták az új Ipoly-hidat a magyarországi Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba között

Itthon2023.07.28, 11:47

Átadták az új Ipoly-hidat a magyarországi Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba között, ami jól példázza a két ország közötti stratégiai kapcsolatokat és a kiváló határ menti együttműködést - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

Szijjártó Péter: Különleges ipari övezetet hoz létre Üzbegisztán a magyar beruházók számára

Itthon2023.07.27, 13:39

Különleges ipari övezetet hoz létre Üzbegisztán a magyar beruházók számára, ahol ezek kedvezményes szabályok között működhetnek majd, és ezáltal tovább erősödik az együttműködés a két ország között - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter: Magyar-japán megállapodás a szoros nukleáris ipari együttműködésről

Nagyvilág2023.07.26, 13:30

Megegyezés jött létre Magyarország és Japán között a nukleáris ipari együttműködésről, amelynek fő célja, hogy az atomenergia továbbra is hangsúlyos eleme lehessen a két ország energiastratégiájának - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tokióban.

A 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéje rengeteg izgalmat és fontos üzeneteket tartogatott a rajongók számára

Gphírek2023.07.26, 10:49

Minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte a 2023-as Formula 1 Magyar Nagydíj hétvégéjét, ahol a versenypályán zajló küzdelem mellett a jövőt érintően is fontos döntések és eredmények születtek. Fontos szerep jutott az egyik legsikeresebb magyar autóversenyzőnek, Keszthelyi Viviennek is.

Szijjártó Péter: Abban vagyunk érdekeltek, hogy Romániával az együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapuljon

Nagyvilág2023.07.24, 13:18

Nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a bukaresti nagykövetünket ma reggelre a román külügyminisztériumba kérették - írja legújabb Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a román helyettes államtitkár által közöltek gyakorlatilag a korábbi demarsban megfogalmazott pontokat ismételték meg, ezúttal már a beszéd utánra aktualizálva.

Szijjártó Péter: Magyarország versenyelőnyben van a megnövekedett jelentőségű Közép-Ázsiában

Itthon2023.07.24, 10:54

Az utóbbi években megnőtt Közép-Ázsia jelentősége, Magyarország pedig más szereplők előtt, sokkal korábban megkezdte a kapcsolatok kiépítését a térség országaival, így ma versenyelőnyben van ebből a szempontból - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Miről beszél Orbán Viktor holnap Tusványoson?

Itthon2023.07.21, 12:31

A magyar patriotizmus, a hazafiasság érzésének egyre elterjedtebb mivolta egyre több magyar látogatót vonz a Szabadegyetemre, amelynek egyik töretlen célja: őszintén, nyíltan, és kötetlenül beszélgetni a régió, Európa és a világ kulturális, valamint társadalmi átalakulási folyamatait kísérő problémáiról – mondta az Origónak adott interjújában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint Tusványos a '90-es évektől szimbolikusan is szakítani kívánt a posztkommunizmus nyomorúságával, izgalmas vitáival hozzájárult az európai integrációról vagy a polgári kibontakozásról szóló diskurzushoz is. A szakértőő ...

Novák Katalin: Erősítjük az oktatási és gazdasági együttműködést Tanzániával

Itthon2023.07.18, 17:16

Erősítjük az oktatási és gazdasági együttműködést Tanzániával - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Samia Suluhu Hassan tanzániai elnökkel tartott sajtótájékoztatóján Dar es Salaamban, ahol a két ország képviselői aláírták a 2024-2026 közötti időszakra szóló Stipendium Hungaricum Programot.

Orbán Viktor az EU és a latin-amerikai országok csúcstalálkozójára utazik

Itthon2023.07.17, 12:57

Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben részt vesz az Európai Unió valamint a latin-amerikai és a karibi államok csúcstalálkozóján hétfőn és kedden - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Szijjártó Péter: 2027-től a katari földgáz is hozzájárulhat Magyarország energiabiztonságához

Gazdaság2023.07.14, 12:19

Reális esély van arra, hogy a jelenlegi szerződések lejártával, 2027-től majd Katarból is érkezhet földgáz Magyarországra, erről már zajlanak is a tárgyalások a felek között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Egyre több csaló akar pénzt szerezni az interneten – videó

Itthon2023.07.11, 14:06

Egyre többször akarják az interneten átverni az embereket, megszerezni a személyes adataikat és leemelni a pénzüket a bankszámlájukról. A hatóságok bűnmegelőzési akciót indítottak, amellett, hogy júniusban is több csalót elfogtak egy nagy akción keretein belül.

Gulyás Gergely: A nehéz gazdasági helyzet ellenére sikerült megőrizni az ország biztonságát

Itthon2023.07.08, 20:20

Az elmúlt egy év legnagyobb sikere, hogy a nagyon nehéz globális gazdasági helyzet ellenére nem kellett semmit feladni az alapvető társadalompolitikai célokból, és sikerült megőrizni az ország biztonságát - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szabadegyetem panelbeszélgetésén.

Szijjártó Péter: Fenyegetés helyett lehetőségként kell tekinteni a kelet-nyugati együttműködésre

Itthon2023.07.06, 16:20

Óriási lehetőségként, és nem fenyegetésként vagy kockázatként kell tekinteni a Kelet és Nyugat közötti együttműködésre, amelyből mindkét fél sokat profitálhat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Genfben.

Szijjártó Péter: A magyar-ománi együttműködés fontos a környezetvédelmi célok elérését illetően

Itthon2023.07.06, 11:02

A Magyarország és Omán közötti együttműködés is bizonyítja, hogy a gazdasági növekedés, a gazdaság modernizációja abszolút összeegyeztethető a környezetvédelmi célokkal - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Közös ösztöndíjprogramot hirdet a Padthai és az activé FiberShake

Gazdaság2023.07.06, 09:43

Július 5-től közel két hónapon keresztül lehet pályázni a Padthai és az activé FiberShake közös ösztöndíjára. A két cég úgy véli, a jó dolgok ott születnek, ahol az álmok akarattal és elköteleződéssel párosulnak. Így Magyarország területétől kortól és nemtől függetlenül bárki jelentkezhet a kétmillió forint összértékű ösztöndíjra, aki úgy érzi, már csak egy kis támogatásra van szüksége álma megvalósításához.

Előző
Következő