együttműködés

címke rss

A Jobbik nem tartotta fontosnak, hogy megemlékezzen a holokausztról

Itthon2019.01.27, 17:10

Egyetlen egy közleményt sem adott ki a párt, egyetlen egy politikusuk sem nyilvánult meg a témában, és még a párt médiájának az ingerküszübét sem érte el az emberiség történelmének egyik legnagyobb tragédiája. A Jobbik továbbra sem tud kitörni a párt elnöke körül felbukkanó náci botrányok árnyékából, egy roma szervezet nyílt levélben fordult a baloldali pártokhoz annak érdekében, ne fogjanak össze a "rasszista" Jobbikkal.   

Az antiszemita, listázó Jobbik-frakcióvezető után a Jobbik alelnöke is szövetkezne Gyurcsányékkal

Itthon2019.01.16, 15:40

Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője és elnökségi tagja is megerősítette, hogy készül az együttműködés a bukott baloldali pártok és a Jobbik között - ez derült ki a politikus hétfői sajtótájékoztatóján. Az M1 kérdésére válaszolva Ander azt mondta: a becsületes "baloldali politikusokkal" fognának össze. Nem ez az első nyilvánvaló jele annak, hogy a Jobbik teljes mértékben balliberális párttá vált (pusztán az antiszemitizmust tartotta meg), korábban a zsidó származású országgyűlési képviselőket listázni akaró antiszemita frakcióvezető, Gyöngyösi Márton mondta azt, hogy az "ördög öreganyjával" is együttműködnének, így terméészetesen ...

Volner: Szégyellem, hogy a Jobbik Gyurcsánnyal közösen akarja megszerezni a hatalmat

Itthon2019.01.09, 11:57

Az exjobbikos politikus az Echo TV Napi aktuális című műsorának volt a vendége, ahol többek között az ellenzéki mozgásokról beszélt. Meglátása szerint mára a Mi Hazánk Mozgalom lett az egyetlen Gyurcsány-mentes ellenzéki párt. Elmondta továbbá, szégyelli, hogy volt pártja, a Jobbik képviselői Gyurcsány Ferenccel összefogva próbálják megszerezni a hatalmat.

Lebukás, az MSZP elnöke ismét kiállt egy közös ellenzéki bevándorláspárti EP-lista mellett

Itthon2019.01.08, 16:34

Az ellenzéki együttműködés omegája a közös EP-lista lehetne! - nyilatkozta Tóth Bertalan az mszp.hu-nak. A politikus az interjúban elárulta, hogy a szocialista párt hívószavára az ellenzéki pártok kedden megegyeztek abban, hogy közösen mozgósítanak az EP-választásra. Hozzátette, hogy ez nem elég, mindenképpen fel fogja vetni a közös lista ötletét. Egyre inkább úgy néz ki, hogy a bevándorláspárti erők egységfrontba tömörülnek májusra.

Újabb bizonyíték, a Jobbik hajlandó összeállni Gyurcsány Ferenccel

Itthon2019.01.07, 16:58

Két nap sem telt el az ellenzék közös, bevándorláspárti listájának bejelentése óta, és a Jobbik elnökhelyettese egy lapinterjúban kimondta, hogy bárkivel hajlandóak összefogni. „Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges” – jelentette ki az egykori radikális párt második számú politikusa. 

Töretlen az izraeli-amerikai viszony

Nagyvilág2019.01.01, 19:18

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az együttműködés töretlen folytatását ígérte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek. A két politikus Jair Bolsonaro új brazil elnök beiktatása alkalmából egyeztetett a közel-keleti helyzetről. "Abban semmi sem változik, hogy ez a kormányzat Izrael mellett lép fel - mondta a külügyminiszter. 

Évi hatmillió eurót kap a Fradi a legújabb szponzorától

Sport2018.12.21, 14:22

Évi hatmillió eurónak megfelelő forinttal támogatja az MVM Csoport a Ferencvárosi Torna Clubot (FTC) a következő négy évben – tudta meg az Origo. Az MVM és a legnagyobb hazai sportklub stratégiai együttműködési megállapodása értelmében az energetikai vállalat logója több szakosztály mezeire felkerül, de új nevet kap a Népligeti Sportközpont és a Fradiváros is.

Hasznos lenne, de sok akadály gátolja a startupok és a piac együttműködését

Gazdaság2018.11.19, 11:53

A nagyvállalatok és a startupok együttműködése mindkét fél számára gyümölcsöző lenne: a nagyvállalatokkal együtt dolgozó startupok hírnévre tehetnek szert, a nagy cégek pedig frissítést és innovációt kapnak az ifjú vállalkozóktól. Erre a megállapításra jutott a CEE Ecosystem Summit résztvevői körében készített felmérésből és más szakmai anyagokból összeállított CEE: The resourceful region tanulmány.

Putyin: Komoly együttműködési potenciál gyűlt össze az orosz-magyar viszonyban

Nagyvilág2018.10.11, 17:15

Oroszország és Magyarország az együttműködés komoly potenciálját gyűjtötte össze - jelentette ki az orosz elnök azon a Kremlben megrendezett csütörtöki ceremónián, amelyen mások mellett Konkoly Norbert, Magyarország új moszkvai nagykövete átnyújtotta neki megbízólevelét.

Sok területen működhet együtt Magyarország és Törökország

Itthon2018.10.09, 08:47

Sokat fejlődött a török hadiipar az utóbbi években, de emellett több területen is sikeresen együtt tud működni Magyarország és Törökország. Ezt Egeresi Zoltán Törökország-szakértő mondta kedd reggel az M1 aktuális csatornán.