Együtt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Demokratikus Koalíció
- LMP
- Jobbik
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hatalmas botrány a Jobbikban: nekiestek a párttagok a nőverő Juhászt pénzelni akaró vezetésnek
A Jobbik-szimpatizánsok úgy tűnik, nem túlzottan elégedettek az aktuális pártvezetés tevékenységével, és ennek keményen hangot is adtak a szűk többséggel pártelnökké választott Sneider Tamás Facebook-oldalán. A vihart az váltotta ki, hogy Toroczkai László tegnapi kommentjében kitálalt arról, hogy többek közt Sneider Tamás javaslatára meg akarták segíteni a nőverő Juhász Péter által vezetett Együtt nevű szélliberális mikroképződményt az anyagi csődtől. Sneider erre válaszként közzétett egy bejegyzést amelyben mindent tagadott, és lehazugozta Toroczkait: „Befejeztem Toroczkai Lászlóval mindennemű párbeszédet. Nem azért, mert 10. napjaa ...
Lebukott a Jobbik: A nőverő Juhász Pétert pénzelte volna Vona
Döbbenetes dolog derült ki a Vona Gábor vezette Jobbikról! Toroczkai László elárulta, hogy a választáson csúfosan leszerepelt párt elnöksége pénzzel segítette volna ki a nőverő és drogliberalizációért küzdő Juhász Péter Együtt nevezetű viccpártját. Juhászék azért tarháltak, mivel pártjuk nem érte el az egy százalékos küszöböt, így vissza kellett fizetniük a 150 millió forintos állami kampánytámogatást. Időközben az Együtt megszűnt, míg a Jobbik éppen atomjaira esik szét.
Az asszonyverő Juhász Péter alól megszűnik a párt
Szabó Szabolcs jelentette be az ATV-ben, hogy várhatóan megszűnik az Együtt. Juhász Péter pedig azt mondta, nem érdemes fenntartani a jogi entitást, és hozzátette, jövő héten fizetik vissza azt az összeget, amelyet kampánytámogatásra kaptak. Közeleg Juhász „politikai” „karrierjének” vége.
Juhász Péter és az Együtt Facebook-oldala tarháló fórummá alakult át
Egészen elképesztő méreteket öltött a kéregetés a politikus és pártjának közösségi oldalán, miután Juhász Péter elindította minden idők tarhálását. Több mint gyanús azonban, hogy sajtóértesülések szerint döbbenetes összegek érkeznek a valós társadalmi támogatottsággal nem rendelkező párt számlájára. Összehasonlításképpen: az ÁSZ-büntetést követően a Jobbiknak több mint két hét kellett 100 millió forint összegyűjtésére, az Együttnek erre elég volt bő egy hét. Felmerül a kérdés: honnan van a pénz?
- címkék:
- Juhász Péter
- Együtt
- Címkefelhő »
Anyagi csőd: az Együttnek 190 millió forintot kellene visszafizetnie
Óriási bajban van az Együtt nevű nagyhangú balliberális kispárt: mivel vasárnap nem érték el az egy százalékot, ezért vissza kell fizetniük a mintegy 190 millió forintos kampánytámogatást. A Mandiner.hu úgy tudja, a terhes feladat az ötfős elnökség vállát nyomja. Juhász Péter szerint nincs ennyi pénzük, és a "lakásaikat, házaikat is elveszíthetik." Úgy néz ki, hogy egy kamupárttal kevesebb színesíti a magyar politikai életet.
- címkék:
- Juhász Péter
- választás
- Együtt
- Címkefelhő »
A nőverő Juhász által alapított Milla szerint a magyar nők fejkendőt kell hordjanak
Nem voltak hajlandók elítélni az ellenzéki pártok Gyurcsány gyűlöletkeltő videóját
Megkérdeztük a pártokat, mi az álláspontjuk a határon túli magyarok ellen hergelő kampányanyagról. Egyedül az Együtt, a Momentum, a Fidesz és az MSZP válaszolt. Az egykoron radikális Jobbiknak úgy tűnik, nem volt olyan fontos a kérdés, hogy kifejtsék álláspontjukat. A szocialisták válaszukban finoman odaszúrtak a bukott kormányfő pártjának. Döbbenetes közöny az ellenzéknél a rendszerváltás utáni Magyarország legszomorúbb, legsúlyosabb videójával kapcsolatban.
Ismét ordas nagyot hazudott a nőverő Juhász Péter
- címkék:
- Juhász Péter
- nőverés
- Együtt
- hazugság
- Címkefelhő »
Szél Bernadettet is felszólították, hogy támogassa Juhász Péter lemondását
A Mindennapok Női Szemmel Egyesület arra kéri Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét, hogy ő is írja alá azt a petíciót, amelyet a szervezet azért indított, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke távozzon a közéletből.
Hazudik az ellenzék: tényleg lebontanák a kerítést
Kibújt a szög a zsákból, és kiderült, Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje az ellenzékkel karöltve bontaná le a határainkat védő kerítést. Nemcsak a Juhász Péter vezette párt bontana kerítést, hanem a szocialisták is, mivel Bangóné Borbély Ildikó, a párt csepeli jelöltje arra a kérdésre, hogy befogadnának-e migránsokat, azt mondta, hogy április 9-én megmondják, tehát nem cáfolta a tömeges betelepítésről szóló híreket. Korábban Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett is arról beszélt, hogy szükségtelen a kerítés, míg Botka László egyenesen lebontotta volna azt. Az ellenzék tehát folyamatosan hazudik, és ...