Együtt-PM

címke rss

Az Együtt-PM 12 kerületben indít polgármesterjelöltet

Itthon2014.08.24, 15:16

Az Orbán-rezsim lebontását helyi szinten, az önkormányzati pozíciók elfoglalásával kezdené az Együtt-PM. A pártszövetség vasárnap bemutatta budapesti polgármesterjelöltjeit: 12 kerületben indítanak saját jelöltet. 

Valódi megoldást sürget az ellenzék

Itthon2014.08.22, 16:56

Az Együtt-PM szövetség szerint a kormány csak húzza az időt, azonban a devizahitelezés kapcsán kialakult válságot képtelen megoldani. A Liberálisok pedig azt mondják, hogy a bíróságnak formai okokból nem szabadna elutasítania a pénzintézetek keresetleveleit. 

Az egész ország Miskolcra figyel majd

Itthon2014.08.21, 14:06

Több olyan kelet-magyarországi nagyvárost is elveszíthet a Fidesz az októberi önkormányzati választásokon, amit még 2010-ben, vagy 2006-ban szerzett meg. Ezek közé tartozhat Miskolc, Nyíregyháza és Salgótarján, bár a Jobbik magas támogatottsága még alaposan megkavarhatja az erőviszonyokat. 

Baloldali szövetségben a kisgazdák és a liberálisok

Itthon2014.08.16, 14:14

A kormánypártok ellen az őszi választásokra egy szövetségbe tömörült az MSZP, az Együtt-PM, a DK, a liberálisok, a kisgazdák és a szocdemek.

Az MSZP nincs benne a XIII. kerületi összefogásban

Itthon2014.08.16, 16:05

Összefogott Angyalföldön a DK, az Együtt-PM és a Bokros-párt. Az MSZP, a Liberálisok és az LMP külön-külön indulnak az őszi önkormányzati választáson.

Falus felkészült Tarlós megbuktatására

Itthon2014.08.15, 17:42

Végül az eredetileg tervezettnél kevesebb, 16 helyett csak 14 közös polgármesterjelöltet indít Budapesten az Együtt–PM, a DK és az MSZP, viszont mindannyian ezt is nagy eredménynek értékelték a fővárosi együttműködés bejelentésén. Bemutatkozott Falus Ferenc közös főpolgármester-jelölt, aki válaszolt az Origo kérdéseire.

Pénteken jelentik be az ellenzéki összefogást

Itthon2014.08.14, 18:11

Falus Ferenc közös főpolgármester-jelölt is részt vesz a baloldali ellenzéki pártok budapesti választási együttműködéséről szóló megállapodás bejelentésén, amelyet pénteken 11 órakor rendeznek - értesült az Origo.

Mindenkivel kiegyezett az MSZP, magával is

Itthon2014.08.13, 17:00

Elhárult az akadály az ellenzéki összefogás elől Budapesten, miután az MSZP engedett Óbudán. Megvan a helyi megállapodás az Együtt–PM-mel és a DK-val Zuglóban is, Angyalföldön pedig az MSZP adja a közös polgármesterjelöltet, de várhatóan a képviselői helyekért a DK és az Együtt–PM közösen indul a szocialisták jelöltjeivel szemben.

Elemzők szerint az MSZP túl sokat akart

Itthon2014.08.12, 15:54

A MSZP makacsságával magyarázták az Origo által megkérdezett politikai elemzők az Együtt-PM azon lépését, hogy önállóan indulnak az október 12-i budapesti helyhatósági választáson. Véleményük szerint ebből a helyzetből a kisebb balliberális erők profitálhatnak a szocialisták kárára.

Nem lesz összefogás Budapesten - vagy mégis lesz?

Itthon2014.08.12, 19:36

Az MSZP miatt nem jöhet létre Budapesten széles körű ellenzéki összefogás - állítja az Együtt-PM. A pártszövetség arra jutott, nem vitáznak tovább a szocialistákkal, és inkább önállóan indul a választáson. Az MSZP-ben értetlenül fogadták az Együtt-PM bejelentését, mondván: közel volt a megállapodás. Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke szerint lesz is.

Tovább a birkóznak a baloldali pártok

Itthon2014.08.11, 11:31

Az V. kerületben, Zuglóban és Kőbányán is birkózik még egymással az Együtt-PM, a DK és az MSZP, hogy elsimítsák az egyelőre a fővárosi ellenzéki összefogás útjában álló nézeteltéréseiket. Az Együtt-PM szeretné még hétfőn lezárni a tárgyalásokat, de a szocialisták szerint ez nem biztos, hogy sikerül.

Átírta az MSZP a megállapodást

Itthon2014.08.09, 22:32

Az Együtt-PM kész önállóan indulni a budapesti önkormányzati választáson. Azt követően döntöttek így, hogy az MSZP a megállapodás ellenére több kerületben nem a megbeszéltek alapján alakította ki a pozíciókat. Lapinformációk szerint Óbudán egy, Angyalföldön kettő, Zuglóban négy önkormányzati képviselői körzetet vettek vissza az Együtt-PM-től és a DK-tól.

Feljelenti a jegybankot az Együtt-PM

Itthon2014.08.07, 22:15

Az ellenzéki pártszövetség feljelentést tesz a kastályszálló megvásárlása miatt.

Kemény feltételeket szabna az MSZP harcos szárnya az összefogáshoz

Itthon2014.08.06, 16:26

Több Együtt-PM-es és DK-s polgármesterjelölt visszaléptetését, egyes kerületekben több befutó listás helyet, illetve saját képviselőjelölt indítását követeli az MSZP egy meghatározó köre a két másik baloldali párttól. Ez a feltétele az összefogásnak, és annak, hogy Falus Ferenc közös főpolgármester-jelölt lehessen. A DK már jelezte: nem nyitják újra a tárgyalást, nem fogadnak el további feltételeket.

Feljelentés Rogán helyettesének "jóárasított" lakása miatt

Itthon2014.08.06, 13:59

Bűncselekményt gyanít az Együtt-PM Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi alpolgármester lakásvásárlása körül. Az Origo tárta fel, hogy az alpolgármester által megvásárolt önkormányzati lakást az amúgy is kedvezményes értékesítés előtt "leakciózták", így 19 millió forintért jutott a 40-45 milliót érő ingatlanhoz.

Választás: Már az induláskor hátrányba került a baloldal

Itthon2014.08.06, 17:22

Még az sem ment könnyen, hogy ne egyezzen meg az Együtt-PM, a DK és az MSZP az őszi önkormányzati választásokról. Pontosabban megegyeztek, de nem úgy, hogy azt mindenki elfogadja. A káosz okairól és várható következményeíről kérdeztünk elemzőket, politológusokat.

Veszélyben a baloldali összefogás: az MSZP nem akar diktátumot

Itthon2014.08.06, 12:02

Veszélybe került a baloldali összefogás. Az MSZP budapesti párttanácsa kedden szavazott ugyan, és el is fogadta a DK-val és az Együtt-PM-mel az önkormányzati választási együttműködésről kialakított megállapodás-tervezetet, de ez nem számít, mert az a félelmük, hogy ilyen feltételekkel saját bedarálásukat írnák alá - értesült az Origo. Ezért elutasítják a politikai csomagot.

Falus Ferenc lesz Tarlós kihívója

Itthon2014.08.04, 20:54

Tényleg Falus Ferenc lesz Tarlós István kihívója az őszi önkormányzati választáson - tudta meg az Origó a hárompárti egyeztetés résztvevőitől.

Az ellenzék méltó ellenfelet ígér Tarlósnak

Itthon2014.08.04, 16:52

Kész a fővárosi ellenzéki megállapodás, a részleteket szerdán jelenthetik be.

Büntetőrúgások dönthetnének a baloldali főpolgámester-jelöltekről

Itthon2014.08.04, 12:54

Hiába próbálja kerülni a baloldal a casting-hangulatot a főpolgármester-jelölt kiválasztásakor, ez eddig éppúgy nem sikerült az MSZP-nek, a DK-nak, és az Együtt-PM-nek, mint megegyezni egy közös jelöltben. Ma ismét összeülnek, de a megegyezésre csekély az esély.

Megrekedt az összefogás a baloldalon

Itthon2014.08.01, 21:43

Nem állnak jól a tárgyalások a baloldalon. Az őszi választásra összefogni készülő MSZP, DK és Együtt-PM legutóbbi, szerdai egyeztetése utáni hivatalos, optimista forgatókönyv alighanem tarthatatlan.

Összeborult, de össze még nem fogott Budapesten az ellenzék

Itthon2014.07.30, 14:43

Három órás tárgyalás után közelebb került ugyan az MSZP, az Együtt-PM és a DK ahhoz, hogy megegyezzen az őszi önkormányzati választáson való együttműködésről, de a megállapodásra még jövő hétfőig biztosan várni kell. Nincs egyelőre közös főpolgármester-jelöltjük sem. 

Megdöbbent az ellenzék Orbán beszédén

Itthon2014.07.26, 21:24

Putyint majmolja, elmeháborodott, és/vagy hazaáruló, romlásba és diktatúrába vezet, hatalomgyakorlását a cinizmus tartja össze. Nem finomkodtak a jelzőkkel az ellenzéki pártok, amikor Orbán Viktor bálványosi szabadegyetemen elmondott beszédét kritizálták.

Rogán helyetteseinek vagyonnyilatkozatáért perel az Együtt-PM

Itthon2014.07.23, 16:11

Hiába kérte Szentgyörgyvölgyi Péternek és Puskás Andrásnak, az V. kerület jelenlegi és volt alpolgármesterének vagyonnyilatkozatát az Együtt–PM a kerülettől, ezért pert indítanak az adatokért. Juhász Péter társelnök szerint azt akarják megtudni, miből tellett Puskásnak nagy értékű lakásra a Pasa Parkban, ahol Rogán Antal is él. Arra is kíváncsiak, Szentgyörgyvölgyi hogyan jutott kedvezményesen önkormányzati lakáshoz.

Együtt-PM: Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna

Itthon2014.06.27, 15:25

Az Együtt-PM szerint olyan induló is földbérlethez jutott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földterületeire kiírt pályázaton, aki nem is nevezhetett volna. Szabó Rebeka országgyűlési képviselő úgy véli, van például betéti társaság, amely a pályázat alatt alakult, olyan tulajdonossal, aki előzőleg építési vállalkozóként dolgozott.

Tárki: Továbbra is a Fidesz-KDNP vezet

Itthon2014.06.25, 17:58

A választások után sem erősödött az ellenzék, továbbra sincs valódi kihívója a Fidesz-KDNP frakciónak.

Adok-kapokkal taktikázza el az esélyeit a baloldal

Itthon2014.06.02, 11:12

Az Európai Parlamenti választások átrendezték a baloldalon az erőviszonyokat, most pedig a Fidesz egy törvénymódosítással újraírja a főpolgármester-jelölésről szóló tárgyalások stratégiáját is. Mi jöhet a korábban felmerült visszaléptetéses taktika és Horváth Csaba után?

Gyurcsányék bíznak az MSZP gyors felépülésében

Itthon2014.05.29, 15:55

Gyurcsányék abban bíznak, hogy az MSZP hamar túljut a válságon, Bajnaiék szerint nekik is át kell értékelni a helyzetüket. Schiffer András nem tudta meg, Mesterházy milyen Magyarországot szeretett volna.

Bajnai is megy a zártkörű elittalálkozóra

Itthon2014.05.27, 12:07

Bajnai Gordon is részt vesz a hétvégén a Dániába összehívott Bilderberg-találkozón – tudta meg az Origo. A zártkörű csoport legutóbb az után lett téma Magyarországon, hogy a Magyar Nemzet azt írta, hogy egy Magyarország elleni összeesküvésről is szó volt a tavalyi találkozón. 

Mitől erős Bajnai az Istentül elbillegett faluban?

Itthon2014.05.26, 18:26

Az Együtt-PM egy szabolcsi faluban, az MSZP egy borsodi településen aratott a legjobban. Van három totálisan fideszes település is, és akadt, ahol az LMP és a Jobbik végzett az élen holtversenyben. Itt vannak a választási adattömegben megbújó érdekességek.

Őshazájában szívják el a levegőt az MSZP elől

Itthon2014.05.26, 08:21

A szocialisták elveszítették Budapestet, de a DK és az Együtt-PM megszorongatta őket több baloldalinak számító vidéki településen is. A nagyobb városok közül egyedül Szegeden volt sikeres az MSZP, de az meg épp Mesterházy Attila egyetlen komoly riválisának, Botka Lászlónak a birodalma.

Bajnai Gordon büszke és elégedett

Itthon2014.05.26, 00:35

Az önkormányzati választásokra önálló koncepcióval készül az Együtt-PM szövetség.

Két üveg bor után jöhet a szelfi Bajnaival

Itthon2014.05.21, 23:09

Bajnai Gordon leszámolt a lakossági fórumokkal, és egy tőle eddig nemigen látott módszerrel kampányolt szerdán Szegeden. Az Együtt-PM vezetője a borfesztiválon sétálgatva és a padon ülőkkel borozgatva próbált szavazókat szerezni, és bárkivel szívesen készített egy szelfit, aki odalépett hozzá. Egy pohár rozé mellett a forró délutánon nem is az Együtt-PM programja volt a téma, sokkal inkább a kedvenc focicsapatai.

Bajnaiék tisztasági csomaggal álltak elő

Itthon2014.05.20, 20:32

Az európai parlamenti választás előtti utolsó héten Bajnai Gordon pártszövetsége az ügynökakták, az állami szerződések és a pártszámlák nyilvánosságát javasolták. Szerintük a csomag úgyis elbukik, de legalább megpróbálják.

Narancshályog, buborék és olcsó Gyurcsány

Itthon2014.05.19, 16:49

Habár a tévékben a törvényi változások miatt már nem lehet látni kampányfilmeket, több párt is készített videót, amit aztán az interneten terjesztenek. Az MSZP egy minimalista videóval, Gyurcsány egy régi, bevált recepttel, Bajnaiék focilabdával és szappanbuborékkal, a Jobbik pedig egy orvosi rendelőben játszódó jelenettel próbál hódítani.

Egy szurkapiszka itt, egy lágy arclegyintés ott

Itthon2014.05.14, 08:38

Visszafogottan, de folyamatosan kritizálják egymást a baloldal pártjai az EP-választás előtt. Az MSZP-s, Együtt–PM-es és DK-s politikusok mindannyian a másik két pártot hibáztatják az áprilisi csúfos vereség miatt, ráadásul tudják, hogy ugyanazokért a baloldali szavazókért versengenek május 25-én. Keményen senki nem támad, mert októberig meg akarják őrizni a látszatot, hogy elviselik egymást.

Szabályosan szavazott meg önkormányzati lakást a családjának

Itthon2014.05.13, 19:21

Az Együtt-PM szerint Menczer Erzsébet saját fiának szavazott meg egy önkormányzati lakást, anélkül, hogy jelezte volna a családi köteléket, de az ügyészség elutasította feljelentésüket.

Nem akar sarat dobálni, de nem kér többet Gyurcsányékból - interjú Bajnai Gordonnal

Itthon2014.05.12, 10:33

Hiányzott a baloldalon a hitelesség, háttérbe szorult a korszakváltás, az Együtt–PM rossz kompromisszumokat kötött az MSZP-vel és a DK-val – Bajnai Gordon szerint emiatt is vesztett csúfosan a baloldal április 6-án. Az Együtt–PM vezetője az Origónak azt mondta, belátja, hogy többször hibázott, ezért mostantól csak hiteles politikusokkal hajlandó összefogni, Mesterházyra és Gyurcsányra viszont nem akar sarat dobálni. Az EP-választáson szerinte eldől az is, hogy Orbánnak lesz-e kormányzóképes baloldali ellenzéke, vagy a szélsőjobb következik utána. Május 25-e után mindenképp új szakasz kezdődik az életében.

Bajnaiék kiharcolták a pluszmilliókat

Itthon2014.05.08, 17:46

Az áprilisi választások után a Nemzeti Választási Bizottság feladata, hogy kiszámolja, mennyi állami támogatás jut a jövőben a pártoknak a 2,5 milliárd forintból. Az NVB kétszer is átszámolta a dolgot, de csütörtökön kiderült, hogy elszámolta magát. Az Együtt–PM-nek tízmilliókkal kevesebbet adott volna, ám Bajnaiék a Kúriához fordultak, amely nekik adott az igazat csütörtökön.

Az AB elmagyarázta Bajnaiéknak, miért nem rossz a győzteskompenzáció

Itthon2014.05.06, 11:34

Bajnai Gordon pártszövetsége, az Együtt–PM az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerintük a győztest is kompenzáló választási rendszerben elvileg egy szavazat két mandátumhoz is vezethet. Az AB szerint ez nem feltétlenül van így, egyébként pedig a választási rendszert átszabni nem az ő dolguk, hanem a parlamenté.

Ön mennyire ismeri a fiatalokat?

Itthon2014.05.06, 11:24

Melyik párt felé hajlanak az egyetemisták? Tényleg a magyar fiatalokat érdekli legkevésbé a politika egész Európában? Mi a különbség egy Együtt–PM-es és egy fideszes fiatal között? Töltse ki tesztünket, amelyből kiderül, mennyire ismeri a magyar egyetemistákat és főiskolásokat.

Bajnai, Szanyi és Morvai május 23-án vitáznak

Itthon2014.05.05, 17:39

A nyolc EP-választáson induló pártból öt megegyezett arról, hogy május 23-án fognak vitázni a listavezetőik.

Ünnepeljen, akinek van munkája

Itthon2014.05.01, 17:27

Május elseje alkalmából újra megtelt a város pártszázlókkal és politikusokkal. Bajnai Gordon szerint akinek van munkája, annak van oka ünnepelni is. A Munkáspártnak az Európai Unióval van baja, Mesterházynak pedig Orbánnal. A Fidesz még Szanyi Tiborral is szövetkezne Brüsszelben.

A Kúria nem is vizsgálta Bajnaiék beadványát

Itthon2014.04.27, 10:34

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Kúria az Együtt-PM bírósági felülvizsgálati kérelmét, amelyben Bajnaiék az áprilisi országgyűlési választás országos listás eredményének megváltoztatását kérte a győzteskompenzáció miatt. Bajnaiék már korábban jelezték, hogy Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Bajnai Gordon vitára hívja a Jobbikot is

Itthon2014.04.25, 12:11

A Jobbikot érintő bojkottpolitika nem vált be, a Jobbik többé nem tabu az Együtt–PM számára, erről döntött csütörtökön az Együtt-PM elnöksége, tudta meg az Origo. Bajnai Gordonék a következő napokban vitára hívják az összes pártot, amely listát állított az európai parlamenti választáson. Szigetvári Viktor azt mondta, hogy az Együtt–PM célja a Jobbik politikájának leleplezése, de a párt a Fidesszel is tisztázná az EU-hoz való viszonyt, és azt is megmutatná, miben különbözik az MSZP-től és a DK-tól.

Büntetlenül megmászható Áder János erkélye

Itthon2014.04.23, 15:00

A Sándor-palota erkélyére felmászni nem garázdaság, a zászlók leszedéséért és a rendőri felszólítás semmibevételéért viszont húszezres pénzbüntetés jár. Így döntött a bíróság azoknak az Együtt–PM-aktivistáknak az ügyében, akik a paksi szerződés ellen tiltakoztak februárban.