Együtt-PM

címke rss

Számon kérik Orbánon a külpolitikai iránymutatást

Itthon2014.08.25, 22:19

Csalódást okozott, mellébeszélt, nem mondott igazat. Orbán Viktort a nagyköveti értekezleten elmondott beszédéért kritizálták az ellenzéki pártok.

Fidesz: Az Együtt nem is támogatja Pásztor Albertet

Itthon2014.08.27, 17:17

A Fidesz miskolci frakcióvezetője kusza ügyként és kettős beszédként értékelte a Pásztor Albert független polgármesterjelölt párttámogatása körüli történéseket. Kiss János szerint az Együtt–PM megtagadta Pásztort. 

Nem értik egymást az Együtt-PM-esek

Itthon2014.08.27, 21:45

Azonnali hatállyal leváltotta Iván Tamás miskolci egyéni választókerületi elnököt az Együtt. Iván Tamás ugyanis a párt elnökségének döntésével szemben úgy nyilatkozott, hogy az Együtt helyi szervezete továbbra is Pásztor Albertet támogatja.

Szigetváriék egy nap alatt villantottak egy százast

Itthon2014.08.28, 12:19

Szigetvári Viktor szerint nem igaz, hogy nincsen pénzük a kampányra, de vannak nehézségei az ellenzéki oldalnak, a rendelkezésre álló forrásokból tisztességesen költenek közösen. 

Októberben eldőlhet, ki lesz a Fidesz legfőbb kihívója

Itthon2014.09.08, 11:33

Az idei választási eredmények alapján várhatóan minden megyében megszerzi a képviselői helyek többségét a Fidesz–KDNP, azonban főként az északkeleti országrészben egyáltalán nem biztos az abszolút többsége. Politikai elemzők szerint a megyei testületek szerepe az utóbbi években kiüresedett, ezért inkább egy nagymintás közvélemény-kutatásnak felelnek meg a megyei voksolások.  

A Fidesz a frakciójában is elszámoltatja a bankokat

Itthon2014.09.10, 22:50

A bankok elszámoltatása lesz a legfontosabb témája a Fidesz-KDNP szerda este kezdődő évadnyitó frakcióülésének - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. 

Együtt-PM: Haláltusát vív a Klik

Itthon2014.09.11, 13:21

Az Együtt-PM közleményben szólította fel a kormányt, hogy rendezze a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tanárokkal szembeni adósságát, majd szüntesse meg az intézményt és adjon nagyobb szerepet a helyi közösségeknek az oktatásban.

Véget ért Bajnai Gordon politikai pályája

Itthon2014.09.15, 10:05

Bajnai Gordon végképp hátat fordít a napi politikának, visszavágyott a polgári életbe, mivel elege lett az ellene irányuló lejárató kampányból.

Beperelheti Magyar György az Együtt-PM társelnökét

Itthon2014.09.15, 15:08

Pereknek nézhet elébe az Együtt-PM társelnöke, amiért azt állította, hogy hamis ajánlásokkal válhatott főpolgármester-jelöltté Magyar György. Szigetvári Viktor fellebbezett is az ügyvéd nyilvántartásba vétele ellen, ám panaszát elutasították, mondván: azt nem tudta bizonyítani.

Az LMP lőtávolságnyira van az MSZP-től

Itthon2014.09.16, 15:31

2014-ben is a független jelöltek nyerték meg a jelöltállítás versenyt az önkormányzati voksolás előtt. A pártok között a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az MSZP állhatott föl a dobogóra. Elemzői vélemény szerint egyértelműen a kormánypártok a legszervezettebbek, míg a Jobbik vált a legjelentősebb versenytársukká, az MSZP jelentősen visszaesett, Gyurcsányék erőteljesen jönnek föl.