Együtt 2014

címke rss

Aktívan horgolunk és figyelünk

Itthon2013.10.08, 09:25

Dübörög a kampány a megismételt választásra váró bajai körzetben. Százméterenként áll egy Fidesz-plakát, a kormánypárt furgonokat és hangosbeszélőket is bevetett. A pártok aktivistái eközben egymással bújócskáznak, hol az egyik, hol a másik oldal követője lepi meg a másikat. A helyieket nem zavarja a kampány, röhejesnek tartják, szerintük a cirkuszban van ilyen.

Már az Együtt-PM is elhatárolódik a szobordöntéstől

Itthon2013.10.04, 14:21

Az Együtt-PM szerint a "rezsim propagandagépezete" lejárató kampányt igyekszik gyártani a vasárnapi szobordöntésből, pedig nem az Együtt-PM szövetség világnézetét tükrözi az akció - közölte pénteken a szervezet. Az akciót az Együtt egyik tagszervezete, a Szolidaritás rendezte. A Fidesz szóvivője, Baja polgármestere felszólította Bajnai Gordont, hogy tartsa távol a "hordáit" Bajától, az Együtt szerint viszont "csaló párt" ne adjon leckét senkinek.

Miféle baloldal?

Vélemény2013.10.03, 09:15

Az MSZP éppoly reménytelennek tűnik, mint volt. Kérdés, hogy érdemes-e választást nyerni velük, kockáztatva, hogy a szoci mocsár elnyel mindenkit, beleértve az MSZP-t is? Lehet-e reformálni a baloldalt az MSZP-vel, az MSZP ellenére?

Orbánt nem lefejezték, hanem különvált a feje

Itthon2013.09.30, 19:36

Meglepte az Együtt politikusait Orbán szobrának elguruló feje, és Dopeman bazmegjeire sem számítottak, ez már Kónya Péternek is sok volt. Bajnai beszédének határozottságával viszont roppant elégedettek voltak, még úgy is, hogy az néhol a Fideszt idézte.

Mesterházy és Bajnai a különadók csökkentését ígéri

Itthon2013.09.26, 10:01

A baloldali ellenzék újfajta egyezséget ajánl az üzleti szférának. Mesterházy Attila és Bajnai Gordon a Reutersnek arról beszélt, hogy a 2014-es választás „népszavazás lesz Orbánról".

Nagy tüntetésre készül az MSZP és az Együtt

Itthon2013.09.24, 20:13

A demonstráció mellett a választási megállapodásukat is október 23-án írják alá.

Megóvják a Fidesz bajai győzelmét

Itthon2013.09.23, 16:52

A baloldali pártok szerint videó bizonyítja, hogy szervezetten vittek szavazni embereket. Karácsony szerint a helyi cigány önkormányzati vezető vezényelte le a választást a gyanús szavazókörben. A Fidesz szerint mások utaztattak embereket.

A Fidesz nyerte a bajai választást

Itthon2013.09.22, 22:37

A baloldal által az országos választások előtti egyik legfontosabb erőpróbának tartott bajai időközi választást a fideszes jelölt nyerte meg. Az Együtt 2014 csalást gyanít.

Vak komondor-díjat alapít az Együtt-PM

Itthon2013.09.19, 15:04

Az ellenzéki szövetség azt szeretné, hogy a "legbunkóbb és legtahóbb" fideszes, KDNP-s és jobbikos képviselők kitüntetésben részesüljenek - jelentette be Tordai Bence, a PM elnökségi tagja.

A rejtőzködők elküldenék a Fideszt

Itthon2013.09.17, 13:21

Stabilan vezet a Fidesz az Ipsos felmérése szerint, és az ellenzék nem is tudja megközelíteni. A bizonytalanok és a pártszimpátiájukat titkolók nagy többsége viszont leváltaná a kormányt.

Az MSZP-választmány elfogadta az Együtt-PM-mel kötött megállapodást

Itthon2013.09.14, 15:46

Döntöttek arról is, hogy a szocialista párt nem köt választási együttműködést a Demokratikus Koalícióval, a Liberálisokkal és a Magyar Szociáldemokraták Pártjával.

Bajnai: Bűn, hogy a kormány megtiltotta a nyugdíj melletti munkát

Itthon2013.09.08, 20:29

 Bajnai Gordon egy balatonfüredi konferencián megígérte, hogy megváltoztatják a szabályt, amely megtiltja a nyugdíj melletti munkavállalást. A Fidesz szerint pont Bajnai volt az, akinek kormányzása alatt a nyugdíjasok szenvedték meg leginkább a megszorításokat.

A friss aszfaltba vésték, hogy királyi esküvő

Itthon2013.09.07, 12:00

Orbán Ráhel szombati esküvőjének helyszínén akciózott két Együtt-PM aktivista. A rendőrségen kötöttek ki.

Na, ide figyelj, pöcsikém, a politika mocskos dolog

Itthon2013.09.03, 14:41

Nagy fölénnyel verte a fideszes jelöltet az ellenzéki pártok közös képviselője a szigetszentmiklósi önkormányzati választáson. A tudatlan lánykák éppúgy rá szavaztak, mint Gyurcsány Ferenc igaz rajongói, pedig volt olyan, aki Bajnai Gordont összekeverte a Jobbikkal. A választás viszont inkább szólt a lakótelepi padokról, mint a nagy kormányváltó összefogásról.

Hogyan fognak ezek egymásnak kampányolni?

Itthon2013.09.03, 15:01

Egyelőre az MSZP-ben és az Együttben is nehezen tudják elképzelni, hogyan kampányolnak majd azokban a választókerületekben, ahol a másik jelöltjéért kell harcolni. A szocialistáknál sok aktivistának elment a kedve kampánytól, a választókerületi felelősök szerint az érintett körzetekben nem fognak megszakadni Bajnai Gordon jelöltjeiért. Az Együttben inkább amiatt aggódnak, hogy az ellenzéki pártok a kormány  jelöltjei helyett egymást fogják ütni.

Nagyon nyert a baloldal Szigetszentmiklóson

Itthon2013.09.02, 09:59

Ladányi Sándor MSZP-s képviselő szerzett mandátumot a szigetszentmiklósi önkormányzati választáson. Őt támogatta a DK és az Együtt 2014 is, másfélszer annyit kapott, mint a fideszes jelölt.

Közös stratégiával és stábokkal kampányol az MSZP és az Együtt-PM

Itthon2013.08.29, 20:54

Közös kampánystratégiával vág neki a választásoknak és a 106 egyéni választókerületben is közös kampánystábokat működtet majd az MSZP és az Együtt-PM szövetség - mondta el Mesterházy Attila csütörtök este az InfoRádió Aréna című műsorában. A szocialisták az Együtt-PM-mel kötött megállapodás után várhatóan még négy egyéni körzetet és listás helyeket adhatnak át a többi baloldali ellenzéki pártnak.

Bajnai és Mesterházy hátat fordított a nagy szavaknak

Itthon2013.08.29, 18:19

Buktatókkal teli és jelentős arcvesztéssel járó megállapodást kötött csütörtökön az Együtt 2014 és az MSZP. Kötöttek is szövetséget, meg nem is a Fidesz ellen, lesz is közös indulás, meg nem is, mindenben egyet is értenek, meg nem is. Melyek a buktatói az új ellenzéki összefogásnak?

Készüljenek a legrosszabbra

Vélemény2013.08.29, 18:19

Egy pillanatra tűnődjünk el azon, hogy ezek az államférfiak akarták leváltani Orbán Viktor hatékony és gátlásoktól mentes rendszerét.

Elbukott az ellenzéki gyűjtőpárt

Itthon2013.08.29, 16:00

Az MSZP és az Együtt 2014 külön listán indul a választásokon, viszont nem indítanak egymás ellen jelölteket egyéniben. Szerintük létrejött a kormányváltó szövetség, bár sem Bajnai Gordon, sem Mesterházy Attila nem volt hajlandó engedni abból, hogy ő legyen a közös miniszterelnök-jelölt.

Nevetnek a bohózaton és tovább gyepálják Bajnait a fideszesek

Itthon2013.08.27, 15:07

Nem veszik komolyan az ellenzéki összefogást a fideszes képviselők, de jól szórakoznak az egyre durvuló harcon, ami Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között dúl. Stratégia még nincs a nagyon lassan formálódó ellenzéki erők ellen, de Bajnait azért nem eresztik egy pillanatra sem.

Rogán: Cirkusz Bajnai és Mesterházy egyeztetése

Itthon2013.08.26, 16:24

A Fidesz frakcióvezetője szerint teljesen mindegy, hogy mi lesz a tét nélküli cirkusz vége, bár az összefogás a rezsicsökkentést veszélyezteti.

Bajnaiék elfogadják az MSZP-s felosztást

Itthon2013.08.26, 13:34

A választókerületek szocialisták által javasolt felosztása elfogadható az Együtt-PM számára, de az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjéről továbbra is közvélemény-kutatással döntenének. Kíváncsiak, hogy az MSZP hogyan rendezne előválasztást.

Mesterházy: Ebből így elég volt

Itthon2013.08.26, 08:31

Ha a javaslatukat nem fogadják el, más szervezetekkel kezdenek tárgyalást - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az Együtt-PM-mel folytatott egyeztetésről. Bajnai Gordon szerint az MSZP bármiről csak úgy hajlandó tárgyalni, hogy kiköti: Mesterházy lesz a közös miniszterelnök-jelölt.

Bajnai kiakasztotta Mesterházyt

Itthon2013.08.23, 20:02

Bajnai Gordon és Mesterházy Attila újra összeült, hogy egyeztessenek, ki lesz az ellenzék vezére. A helyzetet sikerült tovább mérgesíteni. Mesterházy Attila közvetlen előválasztást javasolt Bajnai közvéleménykutatásos ötletére.

Padlógázzal rohan egymás felé Bajnai és Mesterházy

Itthon2013.08.23, 14:11

Az MSZP az erejét fitogtatja, fölöslegesen, Bajnai Gordonék viszont követelőznek, pedig eltörpülnek a szocialisták mellett. Nagyjából így látják egymást az MSZP és az Együtt 2014 vezetői, akik nyár eleje óta hiába próbálnak megállapodni a közös jelöltlistájukról, amivel reményeik szerint jövőre legyőzhetik a Fideszt a választásokon. Az eredeti ütemtervet nem fogják tudni tartani, de őszre lehet megállapodás, addig pedig mehet a gyáva nyúl játék.

Bajnai: Orbánnal és Simicskával nincs kiegyezés

Itthon2013.07.20, 14:30

Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint a választásokon győztes koalíciónak bírnia kell a sokféleséget. Bajnai Gordon a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület alakuló közgyűlésén beszélt. A Szolidaritás alakuló közgyűlésén Kónya Pétert választották elnökké

Bajnai hiányos listát küldött az MSZP-nek

Itthon2013.07.15, 09:34

Az Együtt-PM szövetség elküldte jelöltnévsorát az MSZP-nek, a lista azonban a lehetséges 106 név helyett csak 90-et tartalmaz - írta hétfői számában több napilap. Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke szerint a hiányzó neveket majd a keddi egyeztetésen szóban közlik a szocialistákkal. Karácsony Gergely szerint gesztus az MSZP-nek, hogy több helyen nem neveztek meg jelölteket.

Párt lett az Együtt 2014

Itthon2013.07.11, 15:07

Jogerős a döntés a Bajnai Gordon nevével fémjelzett párt bejegyzéséről. A párt az Együtt - A Korszakváltók Pártja nevet fog viselni.

Kevés képviselőjelöltjük van Bajnaiéknak

Itthon2013.07.10, 08:22

Döccenőkkel halad a Bajnai Gordon vezette mozgalom és az MSZP közös jelöltjeinek összefésülése.

Imádnak bojkottálni a magyar fiatalok

Itthon2013.07.04, 17:41

Továbbra is a Jobbik a legnépszerűbb párt a felsőoktatási hallgatók között, akik többsége elégedetlen a demokráciával, egyharmaduk tartósan elköltözne az országból. A fideszes egyetemisták a legmagabiztosabbak, az Együtt támogatói a legaktívabbak, és mindannyian szeretik bojkottálni a nekik nem tetsző dolgokat.

Műanyag libákkal várták Bajnaiékat a Fidesz-székháznál

Itthon2013.07.01, 19:11

Tüntetést szervezett az Együtt 2014 a Lendvay utcai Fidesz székház elé, hogy a földtörvény és a trafikpályázatok ellen tiltakozzanak. Szellősen álltak az emberek, több molinót is kifeszítettek, de a Fidesz is készült.

Bejegyezték Bajnai Gordon pártját

Itthon2013.06.28, 09:05

A bíróság elfogadta a hiánypótlást, a volt miniszterelnök pártja használhatja az Együtt - a Korszakváltók Pártja nevet.

Őszre halasztja a nagy összecsapást az ellenzék

Itthon2013.06.22, 16:24

A következő hetekben a programról tárgyal az MSZP és az Együtt-PM szövetség, és csak ezután, várhatóan őszre lesz megegyezés a közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről - állapodott meg a két párt vezetősége szombaton. A tárgyaláson elhangzott az is, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is el tudná fogadni a másikat listavezetőként.

Kísérlet a baloldali blokk helyreállítására

Vélemény2013.06.24, 15:15

A saját belső dominanciaharcait lezáró MSZP élénken húzódozik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségétől, ám a baloldal egésze nem áll annyira jól, hogy az ezután megnyerendő választók körében a volt kormányfőnél kevésbé alkalmasnak látott személyt állíthasson összefogása élére. Valamiféle közös választási mondanivalót hamarjában össze lehet fésülni, már csak azért is, mert ez eddig sem volt sokkal több annál, mint a "remény" és a "jó kormányzás", a "demokrácia helyreállítása" általánossága. Az ország valamennyi egyéni választókerületére kiterjedő együttes jelöltállításra viszont rendkívüli nehézségei miatt még senki nem tett kísérlletet ...

Egy nappal később ül le Mesterházy Bajnaival

Itthon2013.06.20, 20:19

Mivel a szerdán elhunyt Horn Gyula egykori miniszterelnökről pénteken emlékeznek meg a Parlamentben, egy nappal később, szombaton kezdődnek a tárgyalások a választási együttműködésről az MSZP és az Együtt-PM szövetség között.

Nem kell se őszödi beszéd, se felcsúti vezér

Itthon2013.06.16, 09:11

Korszakváltásra képes ellenzéki szövetséget akar összehozni Bajnai Gordon, mert az ország szerinte fél, sőt retteg, miközben sok a Simicska-fióka és a helyi Orbán. Nagyvonalúságot vár Mesterházy Attilától.

Új nevet találtak ki maguknak Bajnaiék

Itthon2013.06.14, 16:45

Együtt 2014 nem lehet, ezért Korszakváltók Pártja lesz a neve Bajnaiék formációjának. A Magyar Nemzet pénteken írta meg, hogy a bíróság azért nem vette nyilvántartásba Bajnaiék pártját, mert már foglalt a nevük.

Bajnaiéknak új nevet kell találniuk

Itthon2013.06.14, 11:52

Együtt 2014 néven más szervezetek korábban nyújtottak be igényt a bírósághoz, a szövetségből platform lehet.

MSZP kontra Együtt: harc az utolsó csepp vérig

Itthon2013.06.13, 09:27

A jövő héten indul az egyeztetés az MSZP és az Együtt 2014-PM között arról, milyen programmal, milyen jelöltekkel győzzék le a Fideszt. Még el sem kezdődtek a tárgyalások, máris patthelyzet van: Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is közös miniszterelnök-jelölt akar lenni, és egyikük sem fogadja el, hogy a másik vezesse a közös listát. Ha nem tudnak megegyezni, az Együtt külön indul.

Még mindig nem jegyezték be Bajnai pártját

Itthon2013.06.05, 07:47

A Fővárosi Törvényszéken még mindig nem jegyezték be Bajnai Gordon pártját - értesült a Magyar Nemzet.

Bajnai libái és a támogatás

Vélemény2013.06.03, 14:05

A kormány talált 300 millió forintot egy tönkrement vállalkozás ügyfeleinek támogatására. A tételt soroljuk a 2014-es választási kampány kiadásai közé.

Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt

Itthon2013.05.23, 10:47

A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ponton valóban kiszúr Bajnaiékkal, odalesz például eddigi legnagyobb támogatójuk. Ennek ellenére Bajnaiék bíznak abban, hogy kalapozással, apró adományokból is összejön annyi pénz, amennyiből fel lehet venni a versenyt a Fidesszel.

Bajnai: Orbán kivezeti az országot az EU-ból

Itthon2013.05.16, 08:28

Az Együtt 2014-PM vezetője szerint már 2014-ben le kell váltani Orbánt, mert a kormányfő "elindította Magyarország hosszú menetelését kifelé az unióból" - mondta a Népszavának Bajnai Gordon. Annak kell miniszterelnök-jelöltnek lenni, aki legalább három kritériumnak megfelel: képes összefogni egy nagyon széles választói csoportot, kihívója lehet Orbán Viktornak, és garanciát jelent a jó kormányzásra.

Egyszerre kampányolt Orbán és Bajnai

Itthon2013.05.07, 21:14

Orbán Viktor és Bajnai Gordon párhuzamosan tartott fórumot kedd este. A jelenlegi kormányfő a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének beszélgetésén vett részt a Győri Nemzeti Színházban, ahol arról beszélt, hogy erősebbek vagyunk, mint három éve, illetve a politika özvegyének magát. Ezzel egy időben Bajnai Gordon, az Együtt 2014-PM szövetség vezetője egy zuglói hotel negyedik emeletén sorolta, mi kellene a korszakváltáshoz, és elárulta, hogy tetszene neki akár egy női miniszterelnök is.

Fidesz: újranyitják a Hajdú-Bét aktáit

Itthon2013.05.07, 16:43

Anyagi támogatást kaphatnak a Hajdú-Bét károsultjai, közölte a vidékfejlesztési tárca államtitkára. A Fidesz szerint újranyitják a Hajdú-Bét aktáit. Bajnai azt mondta, mindez propagandacélokat szolgál.

Bajnai béremelést ígér a tanároknak

Itthon2013.05.06, 20:13

Oktatáspolitikai elképzeléseiről beszélt, és 15 százalékos béremelést ígért a pedagógusoknak Bajnai Gordon egy hétfői konferencián. Azt mondta, presztízsszakmává kell tenni a tanári pályát.

Biztosan vezet a Fidesz, de leváltanák

Itthon2013.05.06, 16:59

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legfrissebb felmérése szerint az emberek többsége kormányváltást szeretne, mégis biztosan vezet a Fidesz.

Nekiestek Bajnainak az MSZP-s oroszlánbarlangban

Itthon2013.04.30, 13:34

Több hónapos feszültségüket vezették le a szocialisták szombaton Bajnai Gordonon, mielőtt az MSZP és az Együtt 2014 megállapodott volna a szoros együttműködésben. Volt, aki az SZDSZ-hez hasonlította Bajnaiékat, mások azt sérelmezték, hogy az Együtt megpróbálja magához csábítani a szocialistákat. Az MSZP-sek ugyanakkor örülnek a közös jelöltállításról szóló megállapodásnak, mert szerintük a szocialisták helyben sokkal erősebbek. Bajnainak viszont az volt a legfontosabb, hogy az MSZP-sek ne kiáltsák ki Mesterházyt miniszterelnök-jelöltnek.