Együtt 2014

címke rss

Mesterházy és Bajnai a különadók csökkentését ígéri

Itthon2013.09.26, 10:01

A baloldali ellenzék újfajta egyezséget ajánl az üzleti szférának. Mesterházy Attila és Bajnai Gordon a Reutersnek arról beszélt, hogy a 2014-es választás „népszavazás lesz Orbánról".

Orbánt nem lefejezték, hanem különvált a feje

Itthon2013.09.30, 19:36

Meglepte az Együtt politikusait Orbán szobrának elguruló feje, és Dopeman bazmegjeire sem számítottak, ez már Kónya Péternek is sok volt. Bajnai beszédének határozottságával viszont roppant elégedettek voltak, még úgy is, hogy az néhol a Fideszt idézte.

Miféle baloldal?

Vélemény2013.10.03, 09:15

Az MSZP éppoly reménytelennek tűnik, mint volt. Kérdés, hogy érdemes-e választást nyerni velük, kockáztatva, hogy a szoci mocsár elnyel mindenkit, beleértve az MSZP-t is? Lehet-e reformálni a baloldalt az MSZP-vel, az MSZP ellenére?

Már az Együtt-PM is elhatárolódik a szobordöntéstől

Itthon2013.10.04, 14:21

Az Együtt-PM szerint a "rezsim propagandagépezete" lejárató kampányt igyekszik gyártani a vasárnapi szobordöntésből, pedig nem az Együtt-PM szövetség világnézetét tükrözi az akció - közölte pénteken a szervezet. Az akciót az Együtt egyik tagszervezete, a Szolidaritás rendezte. A Fidesz szóvivője, Baja polgármestere felszólította Bajnai Gordont, hogy tartsa távol a "hordáit" Bajától, az Együtt szerint viszont "csaló párt" ne adjon leckét senkinek.

Aktívan horgolunk és figyelünk

Itthon2013.10.08, 09:25

Dübörög a kampány a megismételt választásra váró bajai körzetben. Százméterenként áll egy Fidesz-plakát, a kormánypárt furgonokat és hangosbeszélőket is bevetett. A pártok aktivistái eközben egymással bújócskáznak, hol az egyik, hol a másik oldal követője lepi meg a másikat. A helyieket nem zavarja a kampány, röhejesnek tartják, szerintük a cirkuszban van ilyen.

Rezsicsökkentés? Ugyan már!

Itthon2013.10.08, 10:21

Áfacsökkentés, nyugdíjprémium, új vidámpark, olcsóbb benzin és garantált munka a fiataloknak – ez csak néhány azok közül az ígéretek közül, amelyekkel az MSZP és az Együtt igyekszik magához csábítani a választókat. Az MSZP mindenkinek ígér valamit, az Együtt visszafogottabb, de már náluk is látszik, hogy közeledik a kampány.

Kilépett az Együtt 2014 egyik alapítója

Itthon2013.10.08, 11:42

Kilépett az Együtt 2014-ből az egyik alapító, Felcsuti Péter. A Bankszövetség korábbi elnökének nem tetszett, hogy Bajnai Gordonék nem akartak együttműködni Gyurcsány Ferenccel.

Egy napra összeállnak Gyurcsányék, Bajnaiék és az MSZP

Itthon2013.10.08, 14:41

A Műegyetem rakparton tart közös demonstrációt október 23-án délután a baloldali ellenzéki pártok többsége, a megmozduláson részt vesz az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is, mindenki ugyanannyit beszélhet majd.

Valahogy el kell rejteni Ferit a színpadon

Itthon2013.10.09, 06:57

Gyurcsány Ferenc nem hogy visszavonult volna, hanem még jobban rákapcsolt az elmúlt hetekben. Így látják az MSZP és az Együtt politikusai, és ezért attól félnek, hogy rátelepszik a baloldali pártok október 23-i ünnepére. Úgyhogy úgy döntöttek, hogy megpróbálják eldugni.