Egymásért Alapítvány

címke rss

Hat év börtönt kapott Földesi-Szabó László

A korábbi tárgyalás szünetében elmenekült Földesi-Szabó László, ezért a péntek ítélethirdetés közben megbilincselték, úgy kellett végighallgatnia, hogy hatévi börtönbüntetést kap.

A Jakubinyi-szál miatt elnapolták Földesi-Szabó büntetőperét

Itthon2012.07.02, 14:26

Újból meg kell nyitni a bizonyítási eljárást, ezért elnapolták Földesi-Szabó László volt rendőr ezredes és társai másodfokú büntetőperét. Földesi-Szabó a védekezésében hivatkozott arra, hogy a vádbeli cselekmények elkövetésében jelentős szerepe volt Jakubinyi Róbertnek, egy másik eljárás gyanúsítottjának is.

Földesi-Szabó: A nagypolitika is tudott a pénzlenyúlásról

Itthon2012.06.29, 06:45

Az Egymásért Alapítvány csempészet és sikkasztás miatt börtönben ülő volt vezetője vallomásában elmondta, hogy az ötletgazda Jakubinyi Róbert volt és az alapítvány kapcsolatban állt Szilvásy György akkori titokminiszterrel is.

Előzetesben az Egymásért Alapítvány alapítója

Itthon2012.06.26, 06:45

Jakubinyi Róbertet Földesi-Szabó László vallomásai alapján vesztegetéssel gyanúsítják. Ebben az ügyben került előzetes letartóztatásba a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főosztályvezetője is, aki a gyanú szerint pénzért elsimította Jakubinyi néhány büntetőügyét.

Őrizetbe vették Földesi-Szabó László egyik társát

Itthon2012.06.21, 09:01

Hazaszállították és őrizetbe vették Jakubinyi Lászlót, akit az Egymásért alapítvány volt vezetője, Földesi-Szabó László vallomásai alapján vesztegetéssel gyanúsítanak.

Kiengedték Földesi-Szabó Lászlót

Itthon2012.04.26, 09:53

Zárt tárgyaláson tett vallomást és kikerült az előzetes letartóztatásból szerdán Földesi-Szabó László, az Egymásért alapítványnál történt, milliárdos értékre elkövetett sikkasztási és áfacsalási ügy elsőrendű vádlottja - írja a Magyar Nemzet.

Hvg.hu: Több százmillió forinttal támogatta az Egymásért Alapítványt a CBA

Itthon2011.10.10, 11:50

A Hvg.hu birtokába került az Egymásért Egy-Másért Alapítvány legutóbbi nyilvántartása, amelyből az internetes újság szerint az derül ki, hogy a CBA-csoporthoz tartozó vállalkozások mintegy 670 milliót adományoztak a szervezetnek.

Egy szlovák nő és ázsiai üzletek - milyen közös titkaik vannak Szilvásyéknak?

Itthon2011.07.06, 14:26

Két elvarratlan külföldi szál is maradt abban a csalási ügyben, amelyhez valamilyen köze volt a múlt héten kémkedéssel meggyanúsított titkosszolgálati vezetőknek és Szilvásy György korábbi titokminiszternek is. A titkosszolgálatokkal együttműködő Egymásért Alapítvány Pozsonyban működtetett egy tisztázatlan feladatú irodát, és állítólag rendőri vezetőkig érő ázsiai vámcsalásokról is tudomásuk volt.

Az ügyészség kezdeményezte a volt NBH-főigazgató előzetes letartóztatását

Itthon2011.06.30, 20:06

Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatójának előzetes letartóztatását kezdeményezte a Budapesti Katonai Ügyészség - közölte a volt főigazgató ügyvédje. Az ügyvéd arra a kérdésre, hogy védencét mivel gyanúsítják, azt mondta: "minősített ügyről van szó", azaz nem beszélhet róla.

Magyar Nemzet: Mol-részvények átjátszása miatt fogták el az Egymásért alapítóját

Itthon2011.06.16, 18:00

A schwechati repülőtéren, Thaiföldre való visszautazása előtt fogták el az osztrák rendőrök J. Róbertet, akit a lap szerint azzal gyanúsítanak, hogy jelentős kárt okozott a költségvetésnek, amikor több milliárd forintnyi orosz tőkéből egy részvénytársaságon keresztül Mol-részvényeket vásárolt magyar állampolgárok nevére, de a papírokat az orosz befektető kezére játszotta.

Rejtvényt kért magának az előzetes letartóztatásba helyezett Földesi-Szabó

Itthon2011.05.19, 13:56

Megkezdte korábban elrendelt előzetes letartóztatását a két nappal ezelőtt elfogott, csalás miatt hónapokkal korábban elítélt Földesi-Szabó László - közölte a férfi ügyvédje. Földesi-Szabó az ügyvéd szerint nyugodtnak tűnik, és csak annyit kért tőle, hogy vigyen neki ruhát és rejtvényeket.

Megbízott a bíróság az utolsó pillanatban megszökő Földesi-Szabó Lászlóban

Itthon2011.01.14, 01:06

Nem gondolta a bíróság, hogy a 1,2 milliárdos csalás és sikkasztás miatt első fokon hét év börtönre ítélt Földesi-Szabó László elmenekülhet a büntetés elől, ezért nem volt előzetes letartóztatásban ügyének bírósági tárgyalása idején. A bíróság szerint Földesi-Szabó kivárta az utolsó pillanatot, amikor még úgy távozhatott, hogy nem tudták volna feltartóztatni akkor sem, ha észreveszik, hogy mire készül.

Több éve homályban lévő titkokban reménykedik Földesi-Szabó László

Itthon2014.11.17, 23:31

Ügyvédje szerint mindenképpen szeretné felfedni titkait Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány hét év börtönre ítélt elnöke. Politikusok sem az Egymásért-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság, sem az ügyvéd szerint nem fognak rajta veszteni azon, ha Földesi-Szabó feltárja titkait. A szövevényes ügyről viszont sok minden kiderülhet. Az alapítványról máig nem lehet tudni, hogy pontosan mit csinált, és az sem világos, hogy mi köze a furcsa szervezethez a vámőrök között felbukkant állítólagos korrupciónak és egy titokzatos szlovák nőnek.

Blikk: Kényes titkokat tálalna ki az Egymásért Alapítvány menekülő vezetője

Itthon2010.12.27, 14:22

A Blikk szerint politikusokat is gyanúba keverő leleplező vallomásra készül a szökésben lévő Földesi-Szabó László, akit csütörtökön sikkasztás miatt hét év börtönre ítéltek. Az Egymásért Alapítvány vezetője titkosszolgálati kapcsolatokkal is rendelkezik, és az ügyvédje szerint az ellene folyó perben titoktartási kötelezettsége miatt nem beszélhetett az ügyeiről. Ha valóban kitálal, azzal az ügyvéd szerint is "magas beosztású embereket" keverhet kényelmetlen ügyekbe.

Kisétált a bíróságról az Egymásért Alapítvány elítélt vezetője

Itthon2014.11.17, 23:28

Csempészet és sikkasztás miatt hét év börtönre ítélte a bíróság Földesi-Szabó Lászlót, a titkosszolgálati kapcsolatokkal is rendelkező Egymásért Alapítvány vezetőjét. A bíróság szerint a Herba cégcsoport és az alapítvány 1,1 milliárd forint vámot és adót nem fizetett be az általunk importált áruk után. Földesi-Szabó az ítélet ismertetése után elhagyta a bíróság épületét, az őrséget későn riasztották. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Felfüggeszthetik az adócsalással vádolt jelölt mentelmi jogát

Archívum2010.03.20, 09:31

A milliárdos adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlónak, a Egymásért Alapítvány elnökének mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi a vám- és pénzügyőrség. Földesi-Szabó két hete leadta választásokon való induláshoz szükséges 750 kopogtatócédulát, így mentelmi jogot kapott a választások végéig.

Az MDF vért izzad, a Fidesz taktikázik - tíz nap van még a jelöltállítás végéig

Itthon2010.03.09, 10:42

Az MDF szenved, öt megyében alig vannak jelöltjei és úgy tűnik, nem sül el nagyon jól az SZDSZ-szel kötött együttműködés sem, mert Budapesten is csak egy jelöltje van a két pártnak. Az MSZP és a Jobbik gyorsan letudta a jelöltállítást, a Fidesz taktikázik, de lesz pár különös jelölt is a szavazólapokon. A paksiak a titkosszolgálati kapcsolatai miatt elhíresült Egymásért Alapítvány vezetőjére szavazhatnak, hivatalosan is jelölt lett az MSZP-vel szakító, legvagyonosabb képviselő, Torgyán József neve pedig már két embernek is aranyat ért. Tíz nap van a jelöltállítás végéig.

Egymásért-ügy: tagadta bűnösségét Földesi

Itthon2009.06.12, 13:47

Tagadta bűnösségét, de vallomást nem kívánt tenni Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Földesi-Szabót és hét másik embert egymilliárdos csempészéssel vádolják.

Vádat emeltek az Egymásért Alapítvány ügyében

Itthon2008.07.18, 17:00

Különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség az Egymásért Alapítvány és a vele kapcsolatban álló cégek vezetőit. A Nemzetbiztonsági Hivatallal is kapcsolatban álló alapítványt a vád szerint arra használták, hogy a jótékonyság álcájával kerüljék meg az adó- és vámfizetési kötelezettséget.

Vizsgálódnak az NBH-ban az Egymásért Alapítvány miatt

Itthon2008.03.13, 17:01

Elkezdődött a belső vizsgálat a Nemzetbiztonsági Hivatalban (NBH) azzal kapcsolatban, hogy célszerű és eredményes volt-e a szervezet és az Együtt Egymásért Egy-Másért Közhasznú Alapítvány együttműködése. Az alapítvány több tagját milliárdos áfacsalással gyanúsították meg. A vizsgálatnak április 30-ig le kell zárulnia.

Használta az NBH az Egy-másért alapítványt

Itthon2008.01.29, 15:56

Korrupt vámosok után kutakodva használhatta az NBH az Egymásért Alapítványt - derül ki a milliárdos vámcsalással vádolt szervezet és a titkosszolgálat kapcsolatát vizsgáló bizottság jelentéséből. A szokatlan módon konszenzussal elfogadott jelentés szerint a kapcsolat nem volt szabályszerű, de a részleteket nem sikerült kideríteni, az a szolgálatokat felügyelő miniszter feladata lesz.

Bírálja az NBH-t az Egymásért-jelentés tervezete

Itthon2008.01.25, 13:43

A Nemzetbiztonsági Hivatal nem a kellő szakmai alapossággal és körültekintéssel végezte az Egymásért Alapítványhoz kapcsolódó munkáját - ez áll egyebek mellett abban a jelentéstervezetben, amelyet Tóth Károly, a két szervezet kapcsolatát és ennek esetleges nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló országgyűlési bizottság szocialista alelnöke juttatott el pénteken az MTI-nek. Az Egymásért Alapítvány kuratóriumi elnökét sikkasztással és csempészéssel gyanúsítják.

Felfedné a titkokat az Egymásért alapítvány vezetője

Itthon2014.11.17, 23:34

Beszélni szeretne a Egymásért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal kapcsolatáról Földesi-Szabó László, ezért felmentést kért a titoktartás alól a főigazgatótól. A nyugalmazott rendőrtiszt korábban azt állította, az alapítvány nem csak karitatív célból működött, de részletekről nem beszélt, mert szerinte azzal államtitkot sértene.

Titkolja az NBH-s kapcsolatot az Egymásért alapítvány vezetője

Itthon2008.01.15, 15:09

Ködösített a parlamenti vizsgálóbizottság előtt Földesi-Szabó László arról, milyen együttműködés volt a milliárdos vámcsalással gyanúsított Egymásért alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal közt. A kuratórium elnöke szerint az alapítvány törvényesen működött, az abban szerepet vállalók pedig hazafiak. A bizottság hamarosan megpróbál jelentést készíteni, de a keddi ülés kudarcot vetít előre.

Műtéttel jótékonykodna tovább az Egymásért Alapítvány

Itthon2007.10.08, 12:08

Plasztikai sebészhez viszi a Törökországból hazahozott kisfiút, Mehmet Károlyt a milliárdos áfacsalással gyanúsított Egymásért Alapítvány előzetesből kiengedett vezetője, Földesi-Szabó László. A vámosok szerint a kiemelten közhasznú szervezet az adományként kapott élelmiszer értékesítéséből finanszírozta karitatív tevékenységét, amit most tovább folytatnak.

Húsz évre titkosíttatta az Egymásért-jelentést Szilvásy

Itthon2007.06.05, 13:31

Nem volt fedőszerve a Nemzetbiztonsági Hivatalnak az Egymásért Alapítvány. Gyakorlatilag ennyiben értettek egyet ellenzéki és kormánypárti politikusok, miután megismerték a Szilvásy György által indított vizsgálat 20 évre titkosított jelentését, amely az NBH és az alapítvány kapcsolatát ellenőrizte. A miniszter szerint senki nem próbálta lassítani az eljárást, az ellenzék azonban lemondatná Szilvásyt.

Még vizsgálják az NBH és az Egymásért Alapítvány kapcsolatát

Itthon2007.05.25, 08:34

A belső vizsgálat még nem tisztázta, hogy pontosan milyen kapcsolat volt a titkosszolgálat és az 1,2 milliárd forintos csalással és csempészettel gyanúsított Egymásért Egy-másért Alapítvány között - olvasható a Népszabadságban. Az is kérdéses egyelőre, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai esetleg megpróbálták-e lassítani az alapítvány elleni nyomozást. A lap szerint önálló nyomozócsoportot hoztak létre az ügy kivizsgálására.

Az NBH-ban is vizsgálódnak az Egymásért Alapítvány miatt

Itthon2007.05.16, 10:13

A milliárdos csempészettel gyanúsított Egymásért Egy-másért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hiavatal közötti személyi kapcsolatokat igyekszik tisztázni egy belső vizsgálat az NBH-nál - írja a Népszabadság. A lap szerint egy vizsgálatot már lefolytattak, de annak eredményével nem volt elégedett a kancelláriaminiszter.

Előző
  • 1
Következő