egyiptomi politika

címke rss

A hadsereg próbálta elzavarni az utolsó tüntetőket a Tahrír térről

Nagyvilág2011.02.13, 16:26

Erővel próbálta eltávolítani az egyiptomi hadsereg az utolsó tüntetőket a kairói Tahrír térről, ahol még vasárnap reggel is néhány száz ember táborozott. A tüntetők azért maradtak volna, hogy nyomást gyakoroljanak a hadseregre, mivel a tábornokok nem szabtak meg egyértelmű határidőket a hatalom átadására. Az elnöki hatalmat megöröklő katonai tanács Mubarak elnök korábbi kormányát bízta meg az ország átmeneti vezetésével, a tüntetők kemény magja azonban a parlament feloszlatását és egy civil vezetés kinevezését követeli.

Katonai puccsra várnak a feldühített egyiptomi tüntetők

Nagyvilág2011.02.11, 12:01

A tévészékház és az elnöki palota köré is tömegtüntetéseket szerveznek péntekre a feldühített egyiptomi tüntetők, akik csütörtökön már-már elhitték, hogy lemond Mubarak elnök, de csalódniuk kellett. A BBC szerint a tüntetések legveszélyesebb pillanata jött el, mert a tüntetők a katonákkal is összecsaphatnak. A csütörtöki jelek alapján sok elemző azt várja, hogy a katonák végleg szakíthatnak az elnökkel, és puccsot hajtanak végre, a sereg azonban egyelőre csak másfajta ígéreteket tett.

Végül megtört Hoszni Mubarak, Egyiptom kemény kezű ura

Nagyvilág2011.02.11, 21:24

A kitartó demonstrációk végül térdre kényszerítették az Egyiptomot harminc éve uraló Hoszni Mubarakot, és pénteken - mint alelnöke bejelentette - távozott a hatalomból. Mubarak ott volt, amikor felborították az évitezedek alatt megszilárdult közel-keleti politikai helyzetet, segítséget nyújtott, amikor az Egyesült Államoknak verőemberekre volt szüksége, évtizedekig kihasználta a nyugati országok előítéleteit, hatalmát pedig könyörtelen eszközökkel óvta ellenfeleitől.

"Mindenki minket fog követni" - ájulásig ünnepelnek az egyiptomiak

Nagyvilág2011.02.11, 21:33

Tizennyolc napig tartó masszív tüntetések után megbukott a Mubarak-rendszer Egyiptomban. A hatalmat a katonaság vette át, Kairó utcáin óriási népünnepély zajlik. Az [origo] helyszíni riportja.

A Google síró vezetője tüzeli Egyiptom lankadó tüntetőit

Nagyvilág2011.02.09, 15:57

Egy tizenkét napig börtönben ülő, majd élő adásban sírva fakadó egyiptomi fiatal adhat új lendületet az afrikai ország tüntetőinek, miután a vezért kereső tömegek új szószólójuknak kezdik tekinteni. Váel Huném, a Google egyik közel-keleti vezetője már a kezdetektől interneten szervezte a több százezres egyiptomi tüntetéseket, most pedig a tévében tért vissza, és akár meg is fordíthatja a lendületüket vesztő forrongások menetét.

Forradalmukat féltik a kairói tüntetők - helyszíni riport

Nagyvilág2011.02.09, 20:17

Ki lesz kitartóbb? - erről szólnak az egyiptomi kormányellenes tüntetések két héttel kitörésük után. Az [origo]-nak nyilatkozó kairói tüntetők szerint sokan megelégszenek a kormány látszatengedményeivel, és az embereknek enniük kell valamit, nem maradhatnak hetekig, hónapokig az utcákon. Az átmenet iránya még nem látszik tisztán, de úgy tűnik, sokan ráéreztek a szabadság ízére.

Tízezrek tüntettek kedden is a Tahrír téren Kairóban

Nagyvilág2011.02.08, 20:26

A Hoszni Mubarak egyiptomi elnök elleni tüntetések 15. napján több tízezer ember gyűlt össze a kairói Tahrír téren.

"Itt most nincs ideológia" - helyszíni riport a kairói zavargások csütörtöki napjáról

Nagyvilág2011.02.05, 15:58

A frontvonalakon és azokon túl káosz uralkodik Kairó belvárosában. A sötét és kiégett utcákban vasrudakkal felszerelt tüntetők és ellentüntetők az urak. De a Tahrír téren lelkesen és egyre szervezettebben zajlik tovább a forradalom. Helyszíni riport.

"Hatalmas hazugság volt minden szava" - nem tetszett Mubarak beszéde a kairóiaknak

Nagyvilág2011.02.02, 12:45

Hazugságnak, szemfényvesztésnek tartják Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kedd éjszakai bejelentését az [origo]-nak nyilatkozó kairói tüntetők. Mubarak kedden bejelentette, hogy ősszel visszavonul, a tüntetők azonban azt szeretnék, ha azonnal távozna a hatalomból. Többen a Mubarakot évtizedekig támogató Egyesült Államok felelősségét hangoztatják, a tüntetők pedig szerdán reggel is ugyanúgy gyülekezni kezdtek, mint Mubarak bejelentése előtt.

Összecsaptak a Mubarak-pártiak a tüntetőkkel a Tahrír téren

Nagyvilág2011.02.02, 16:44

Több száz, egyes jelentések szerint több ezer Mubarak-párti tüntető vonult a kairói Tahrír térre, ahol összecsapás alakult ki köztük és a kormányellenes tüntetők között. Az al-Dzsazíra hírtelevízió élő közvetítésén egymást dobáló, verekedő, helyenként lóról hadakozó tüntetőket látni, a tudósítások szerint nagyon sok a sérült, a hadsereg pedig csak nézi az eseményeket. Az [origo] tudósítója szerint lökdösődéssel indult a konfliktus, a Mubarak elnök mellett tüntetőket kocsikkal szállították a tér közelébe.

A tüntetések befejezésére szólít fel az egyiptomi hadsereg

Nagyvilág2011.02.02, 13:15

A kilenc napja tartó tüntetések befejezésére szólította fel a demonstrálókat az egyiptomi hadsereg szerdán. Lassan helyreáll az internetszolgáltatás Egyiptomban és rövidül a kijárási tilalom is.

Forrongó Kairó - az [origo] helyszíni tudósításai a tüntetésekről

Nagyvilág2011.02.13, 14:32

Január vége óta az [origo] tudósítója az egyiptomi fővárosból, Kairóból követi figyelemmel a forrongásokat és az egyre duzzadó kormányellenes tüntetéseket, amelyek végül sikeresen elűzték Hoszni Mubarak elnököt. Az egyiptomi konfliktusról szóló helyszíni tudósításokat és riportokat ebben a cikkben összegyűjtve olvashatja.

Háromszázan halhattak meg az egyiptomi zavargásokban

Nagyvilág2011.02.01, 12:03

Nem megerősített információk szerint több mint 300 halálos áldozata van a múlt héten kezdődött Egyiptomi zavargásoknak. Erről az ENSZ emberi jogi biztosa számolt be kedd délelőtt.

"Úgy állítanak be, mintha hülyék lennénk" - riport a kairói tüntetésről

Nagyvilág2011.02.01, 19:52

A Kairóban tüntetők többsége egyelőre nem tudja pontosan, hogy mit akar és kit szeretne Hoszni Mubarak helyett, túl azon, hogy az elnökből elegük van. A haragból jut Amerikának és Izraelnek is bőven. Helyszíni tudósítás a keddi óriás tüntetésről Kairóból.

"Egész Egyiptom itt van" - egymillióan tüntetnek Mubarak ellen

Nagyvilág2011.02.01, 19:23

Egymillióan tüntetnek Mubarak ellen Kairóban, az [origo] helyszíni tudósítója szerint olyan a hangulat, mintha a világ legnagyobb utcai bulija lenne, sokan gyerekekkel együtt mentek az utcára. Az egyik ellenzéki politikus szerint Mubaraknak semmi esélye, az emberek addig fognak tünetni, amíg kérésüknek megfelelően el nem tűnik.

Obama is visszavonulásra szólította fel Mubarakot

Nagyvilág2011.02.01, 22:45

Ne jelöltesse magát a következő, szeptemberi elnökválasztáson - üzente a New York Times információi szerint Hoszni Mubarak egyiptomi államfőnek Barack Obama amerikai elnök. Mubarak állítólag még kedd éjszaka bejelentést tesz. Közben már folynak az egyeztetések az átmeneti időszakról.

Százezrek készülnek az egyiptomi fordulatra

Nagyvilág2011.02.01, 15:55

Kedden minden korábbinál több - egyes becslések szerint egymillió -  ember gyűlt össze Egyiptomban, hogy akormány és az elnök távozását követelje. Az utcai demonstrációknak a hadsereg kijelentése adott újabb lendületet, amely közölte, nem fognak erőszakkal fellépni a tüntetők ellen, sőt, ha kell, megvédik őket. Miközben Mubarak palotája körül szögesdrótot húznak, a Mubarak elbukásában bizakodó tüntetők tömege egyre hatalmasabbra duzzad a Tahrír (felszabadulás) téren.

"Gyere velem, ne félj" - helyszíni tudósítás Kairóból

Nagyvilág2011.01.31, 20:42

"Most megtaláltuk a hangunkat" - jelentette ki az [origo] tudósítójának Kairóban egy kormányellenes tüntető. Az egyiptomi fővárosban tüntetők azt mondják, nem a szegénység, hanem az dühíti őket a leginkább, hogy hülyének nézik őket évtizedek óta. A hangulat karneváli, de a mélyben erős düh fortyog. Helyszíni riport a lángokban álló arab világ szívéből.

Fosztogatók és a durvuló tüntetések Egyiptomban

Nagyvilág2011.01.30, 14:30

Machetékkel és hokiütőkkel felfegyverzett fiatalok védik a fosztogatóktól az egyiptomi városokat, miután a rendőrség eltűnt az utcákról, és kegyetlen rablók támadtak a gazdagabb negyedekre a hatóságoktól zsákmányolt fegyverekkel. A tüntetők szerint a kormány áll a fosztogatók mögött, és szándékosan hagyja magára az embereket, hogy azok a káoszból visszasírják Mubarak elnök biztonságot adó elnyomását. Összefoglaló az egyiptomi zavargások ötödik, szombati napjáról.

Magyarországon is benzindrágulással fenyeget az egyiptomi forrongás

Gazdaság2011.01.29, 09:08

Az egyiptomi politikai forrongás miatt 2008 óta nem látott szintre emelkedett az olajár, a forint pedig lejtőre került a dollárral szemben, ami könnyen további üzemanyagdrágulást okozhat Magyarországon is.

Kémfőnökből faragott alelnökkel csitítja Egyiptomot Mubarak

Nagyvilág2011.01.29, 19:12

Omár Szulejmánt, az egyiptomi hírszerzés vezetőjét nevezte ki egyiptomi alelnöknek szombaton Hoszni Mubarak elnök. A diktatórikus hatalommal bíró vezető ezzel egyik bizalmi emberét és lehetséges utódát emelte maga mellé egy olyan posztra, amelynek a jelentőségéről még nem is tudni semmit. Egyiptomnak Mubarak 30 éves uralma alatt egyszer sem volt alelnöke, és csak az elnöktől függ, hogy a létrehozott tisztséghez milyen jogokat rendel majd.

Omár Szulejmán bejelentette Mubarak távozását - képek az egyiptomi tüntetésekről

Nagyvilág2011.02.12, 13:50

 A 2011. január 25-én kirobbant forrongásokban először a rendőrökkel való összecsapások követeltek áldoztatokat, majd pedig a Mubarak-párti és -ellenes tüntetők között kialakult utcai harc. A rendőrök helyére kivezényelt hadsereg ebbe először nem avatkozott bele, majd erőszak nélkül szétválasztotta a két ellenséges tömeget. Hoszni Mubarak elnök előbb leváltotta kormányát, néhány nappal később pedig bejelentette, hogy sem ő, sem fia, Gamal Mubarak nem indul a szeptemberben esedékes következő elnökválasztáson. A kormányzó párt vezetősége is benyújtotta lemondását. Csütörtök estére újra hatalmas tömeg gyűlt össze a Tahrír téren Mubarakk ...

Új Egyiptomot szeretne látni Baradei

Nagyvilág2011.01.28, 18:03

A rezsim a végét járja, a nemzetközi közösségnek fel kellene emelnie szavát ellene, de nem várnak külső segítséget. Erről az egyiptomi tüntetések élére állt Mohamed el-Baradei Nobel-békedíjas politikus, ellenzéki vezető beszélt több interjúban.

Élő közvetítés az egyiptomi eseményekről az al-Dzsazíra angol nyelvű csatornáján

Nagyvilág2011.02.01, 14:20

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió angol nyelvű adása helyszíni felvételekkel folyamatosan közvetíti az egyiptomi eseményeket. Egyiptomban pénteken minden eddiginél nagyobb tüntetések kezdődtek a kormány ellen, és utcai harcok bontakoztak ki a rohamrendőrök és a demonstrálók között, a tüntetéssorozat pedig azóta is folytatódik. A demonstrálók nem elégedtek meg a kormány leváltásával, Hoszni Mubarak elnök távozását követelik. Az al-Dzsazíra élő adását az eseményekről itt követheti élőben az [origo]-n.

Egyiptom eltűnt az internetről

Techbázis2011.01.28, 09:58

Pénteken hajnalban Egyiptomban megszűnt a lakosság számára elérhető internetszolgáltatás, ezzel az ország gyakorlatilag eltűnt az internetről, amihez hasonlóra eddig sehol nem volt példa. A kormány ugyan tagadja, de a szakértők szerint egyértelmű, hogy az országot az ellenzéki tüntetések miatt kapcsolták le az internetről.

Az egyiptomi zavargások megbénították a kéziszövetség honlapját

Sport2011.01.28, 15:50

Az egyiptomi politikai zavargások a svédországi férfikézilabda-világbajnokságot is elérték: a kairói kormány minden internetes kapcsolatot letiltott, így pénteken elérhetetlenné vált a nemzetközi szövetség (IHF) egyiptomi szerverről futó honlapja. A világbajnokság weboldala ugyanakkor változatlanul működik.

Könnygáz, gumibot és tömeges letartóztatások Egyiptomban

Nagyvilág2011.01.27, 09:39

Három nagyvárosban is folytatódtak szerdán a kedden kezdődött, eddig négy halálos áldozatot követelő kormányellenes tüntetések Egyiptomban. A BBC szerint közel 700 embert őrizetbe vettek, több helyen gumibottal és könnygázzal oszlatták szét a tiltakozókat a rendőrök. "Látni akarom ennek a diktatúrának a végét" - mondta egy tüntető.

Visszatérnének a parlamenthez az éjjel szétvert egyiptomi tüntetők

Nagyvilág2011.01.26, 12:13

A tervek szerint szerda délután visszatérnek Kairó központjába azok az egyiptomi tüntetők, akiket előző éjjel brutálisan vertek szét a tüntetést feloszlató rohamrendőrök. Az ellenzéki aktivisták az interneten szervezik az újabb tömegdemonstrációt, amely Kairó központjából vonulna az egyiptomi parlament épülete elé. Közben négyre emelkedett a keddi zavargás áldozatainak száma, ahol a beszámolók szerint automata fegyverek ropogását is lehetett hallani.

Két nap alatt két egyiptomi gyújtotta fel önmagát

Nagyvilág2011.01.18, 15:09

Rövid idő alatt két egyiptomi is önmaga felgyújtásával próbált tiltakozni, és hasonló esetek történtek Mauritániában és Algériában is. A példát egy tunéziai fiatalember adta, akinek halála miatt az elnök bukásához vezető zavargások törtek ki.

Újabb csalásokkal maradt életben az egyiptomi látszatdemokrácia

Nagyvilág2010.12.02, 13:54

Sokan a jövőre esedékes elnökválasztás előjátékaként tekintenek a vasárnapi egyiptomi parlamenti választásokra. A számos súlyos visszaélés tarkította szavazáson elsöprő győzelmet szerzett Hoszni Mubarak elnök pártja, aki nem kizárt, hogy - idős kora ellenére - jövőre egy hetedik hatéves elnöki ciklust is bevállal, hacsak nem fiát indítja utódjaként.

Előző
  • 1
Következő