egyiptomi forrongások

címke rss

Kilencen meghaltak a Tahrír téri összecsapásokban Kairóban

Nagyvilág2011.12.17, 20:14

Szombat hajnalra csak átmenetileg sikerült a rendfenntartó erőknek az ellenőrzésük alá vonni a kairói Tahrír teret, ahol a zavargássá fajult tüntetésen kilencen meghaltak és csaknem háromszázan megsebesültek. A zavargások ismét kiújultak, az egyiptomi kormányfő szerint az országban már nem forradalom, hanem ellenforradalom zajlik.

Ketten meghaltak a kairói Tahrír téren kitört összecsapásokban

Nagyvilág2011.12.17, 12:14

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese két ember haláláról is beszámolt, miután napközben rendőrök és tüntetők csaptak össze a kairói Tahrír téren. A tüntetők szerint a konfliktust az robbantotta ki, hogy a hadsereg katonái brutálisan őrizetbe vettek, majd a parlament épületében összevertek egy fiatal férfit, aki az épület előtti ülőtüntetésben vett részt.

Kövek és tűzbombák záporoztak a kairói Tahrír téren

Nagyvilág2011.12.16, 13:07

Újból erőszakos megmozdulások kezdődtek a kairói Tahrír téren, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze. A konfliktust állítólag az robbantotta ki, hogy a hadsereg elkezdte felgyújtani a téren táborozó tüntetők sátrait, majd a rendőrök durván összevertek egy tüntetőt.

Izrael kétszáz kilométeres kerítést épít az egyiptomi határon

Nagyvilág2011.12.03, 11:21

Izrael több mint kétszáz kilométer hosszan 5 méter magas kerítést épít az egyiptomi határon. Izraeli tisztségviselők szerint egyrészt a Sínai-félsziget ideális arra, hogy támadást indítsanak a zsidó állam ellen, másrészt bizonytalan helyzetet teremthet egy új iszlamista kormány létrejötte Egyiptomban.

Az iszlamisták vezetnek az egyiptomi parlamenti választáson

Nagyvilág2011.12.03, 16:15

Mintegy 13 millióan, a választásra jogosultak 62 százaléka vett részt az egyiptomi parlamenti választások első szakaszában. A BBC beszámolója szerint több radikális csoport is meglehetősen jól szerepelt.

Utcai árusokkal csaptak össze a tüntetők Kairóban

Nagyvilág2011.11.30, 10:16

Közel nyolcvan ember megsérült, amikor a tüntetők megpróbálták eltávolítani a kairói Tahrír térről az utcai árusokat. A választások első szakasza néhány órája fejeződött be, a Reuters szerint a Muzulmán Testvériségé a szavazatok negyven százaléka.

Hónapokig tartó választás kezdődött Egyiptomban

Nagyvilág2011.11.28, 09:07

Január végéig tarthat a parlamenti választások első szakasza Egyiptomban, mely az első Hoszni Mubarak volt államfő februári bukása óta. A választások elhalasztását követelő tüntetők már gyülekeznek a kairói Tahrír téren.

Katonai jármű gázolt halálra egy tüntetőt Kairóban

Nagyvilág2011.11.26, 13:43

A parlamenti választások elhalasztása miatt több százan tüntettek szombaton a kairói Tahrír téren. Az átmeneti kormány új vezetője türelmet és esélyt kért az emberektől.

Százezren követelik a tábornokok távozását a Tahrir téren

Nagyvilág2011.11.25, 19:52

Tavasz óta nem látott tömeg gyülekezik pénteken a kairói Tahrir téren, és követeli az országot átmenetileg irányító katonai tanács távozását. A tüntetők attól félnek, hogy a tábornokok nem akarják átadni a hatalmat egy civil kormánynak. Hétfőn választások lesznek Egyiptomban.

A választások elhalasztásáért is tüntetnek Egyiptomban

Nagyvilág2011.11.25, 14:23

Ismét több tízezres tömeg követeli a kairói Tahrír téren, hogy az egyiptomi katonai vezetés adja át a hatalmat a polgári erőknek. A tüntetésen részt vesz az elnöki ambíciókat dédelgető Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egykori vezetője.

Bocsánatot kért az egyiptomi hadsereg a tüntetők halála miatt

Nagyvilág2011.11.24, 11:35

Az egyiptomi katonai vezetés bocsánatot kért a kormányellenes tüntetők és a rendfenntartó erők közötti összecsapások halálos áldozataiért. Azt kérték, hogy ne hasonlítsák őket a Mubarak-rezsimhez, mert ők nem ragaszkodnak a hatalomhoz.

A tüntetőknek nem elég az egyiptomi katonai vezetés ajánlata

Nagyvilág2011.11.23, 08:36

Több ezer egyiptomi tüntet továbbra is a kairói Tahrír téren annak ellenére, hogy a katonai vezetés azt ajánlotta: az előzetesen tervezettnél fél évvel korábban távozik az ország éléről.

Rábólintott az egyiptomi hadsereg a nemzeti egységkormányra

Nagyvilág2011.11.22, 23:50

Legkésőbb július elsején megtartják az egyiptomi elnökválasztást a hadsereg ígérete szerint, vagyis a tervezettnél fél évvel korábban távozhat Egyiptom éléről a katonai vezetés. A hadsereg ígérete szerint a jövő heti parlamenti választásokat is megtartják az országban.

A szabadság fojtogatja Egyiptomot

Nagyvilág2011.11.21, 11:00

A közelgő választásokat is veszélybe sodorhatja Egyiptomban a hétvégén elszabadult erőszak, amely a demokráciával kecsegtető szavazás előtt újra csatatérré változtatta a kairói Tahrír teret. A diktátorát februárban elkergető országban bizonytalanság és félelem uralkodik az első szabad parlamenti választás előtt. A hadsereg hatalmától és az iszlamisták térnyerésétől rettegő emberek nem tudták kivárni, hogy hová visz a demokrácia.

Lemondott az egyiptomi kormány

Nagyvilág2011.11.22, 10:31

Benyújtotta lemondását az egyiptomi kormány az országot vezető katonai tanácsnak. Közben a kairói Tahrír téren, a tavaszi, Hoszni Mubarak hatalmának véget vető tüntetéssorozat fő helyszínén ismét ezrek gyülekeznek, és a feszültség kirobbanni látszik. Az elmúlt három nap összecsapásaiban több mint húsz ember halt meg, és 1800 megsebesült.

Magyarok rekedtek egy kairói szállodában a tüntetések miatt

Nagyvilág2011.11.20, 15:20

A kairói tüntetések miatt a Külügyminisztérium azt javasolja a magyaroknak, hogy csak halaszthatatlan esetben utazzanak Egyiptomba. Két magyar turista egy szállodában rekedt Kairó központjában.

Katonák és rendőrök támadtak a kairói tüntetőkre

Nagyvilág2011.11.20, 23:57

Vasárnap folytatódott a hatalmat gyakorló katonai tanáccsal elégedetlen tömegek tüntetése a kairói Tahrír téren. Rendőrök és katonák könnygázzal és gumibotokkal támadtak a Belügyminisztérium épülete felé tartó tömegre, és kiszorították a térről a tiltakozókat, ők azonban estére visszafoglalták a teret. Az összecsapások halálos áldozatainak a száma vasárnap késő estére tizenháromra emelkedett.

Halottja is van a kairói összecsapásoknak

Nagyvilág2011.11.20, 10:32

Tüntetők és rendőrök csaptak össze szombaton Kairóban, legalább egy ember meghalt, az erőszaknak több mint 600 sérültje van. Az alkotmánytervezet és a katonai vezetés ellen tiltakozó tömeget a központi Tahrír téren próbálták meg feloszlatni a rendőrök.

Év végén folytatódik Mubarak bukott egyiptomi elnök pere

Nagyvilág2011.10.30, 15:26

A februárban elűzött volt egyiptomi elnök tárgyalását azért halasztották el, mert a bírói tanács még nem döntötte el, hogy lecseréli-e az ügyet tárgyaló bírákat. Megfigyelők szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a volt elnök ügyét azért húzzák-halasztják, mert a Mubarak bukásával hatalomra került katonai tanácsnak nem áll érdekében az egykori "katonabajtárs" elítélése.

Elhullottak a nagyvadak az afrikai focidzsungelben

Sport2011.10.10, 17:24

Líbia néhány játékosa a Kadhafi-ellenes forradalom mellett az Afrika-kupa selejtezőit is sikerrel vívta meg, Botswana európai légiósok nélkül jutott tovább, miközben olyan futballhatalmak maradtak le a tornáról, mint Egyiptom, Nigéria, Kamerun vagy a Dél-afrikai Köztársaság. Az egyiptomi focinak rosszat tett a forradalom, Dél-Afrikában nem igazodtak el a szabályok közt.

Halálos összecsapássá fajult az egyiptomi keresztények tüntetése

Nagyvilág2011.10.09, 22:13

Egy keresztény templom elleni támadás miatt vonultak utcára a koptok Kairóban, de a tüntetésből halálos áldozatokkal járó összecsapás vált.

Nem tanúskodik Mubarak tárgyalásán a hadsereg főparancsnoka

Nagyvilág2011.09.11, 14:49

Biztonsági ügyekre hivatkozva nem tesz tanúvallomást a Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök elleni perben az Egyiptomot jelenleg vezető fegyveres erők főparancsnoka. Az országban szombaton hirdettek ki rendkívüli állapotot, miután tüntetők megrohamozták az izraeli nagykövetséget.

Betörtek a tüntetők az izraeli nagykövetségre Kairóban, a nagykövet elmenekült

Nagyvilág2011.09.10, 10:49

Szemtanúk és egy egyiptomi hírügynökség jelentése szerint több tüntető behatolt a izraeli nagykövetségre Kairóban, miután mintegy ezer tüntető áttörte az épület védelmére épített falat. Egy izraeli tisztségviselő szerint a tüntetők csak az ajtóig jutottak.

Rendkívüli állapot Egyiptomban, az izraeli nagykövet elmenekült

Nagyvilág2011.09.10, 21:12

Szombaton hajnalban rendkívüli állapotot hirdettek Egyiptomban, miután az éjszaka több ezer tüntető gyűlt össze az izraeli nagykövetség előtt Kairóban, és mintegy harminc embernek sikerült betörnie az épületbe. Az izraeli nagykövetet ki kellett menekíteni, az utcán gyújtogatás és összecsapások kezdődtek, amelyek szombaton is folytatódnak. Az éjszaka hárman meghaltak.

Az egyiptomi kormány garantálja a biztonságot

Nagyvilág2011.09.11, 13:00

Netanjahu izraeli miniszterelnök köszönetet mondott az egyiptomi hatóságoknak, hogy megvédték az izraeli diplomatákat. Az izraeli kormány egyik szóvivője pedig közölte, Jichák Levanon, a pénteki támadás elől kimenekített kairói nagykövet visszatér kairói állomáshelyére, ha az egyiptomi hatóságok szavatolják az izraeli külképviselet biztonságát.

Lerombolták az izraeli nagykövetséget védő falat Kairóban

Nagyvilág2011.09.09, 19:42

Több ezren tüntettek pénteken Kairóban, mert szerintük a hatalmat átvevő hadsereg nem tartotta be reformígéreteit. Mintegy ezren kalapácsokkal estek az izraeli nagykövetséget védő falnak.

Tanúként fogják meghallgatni Mubarak perében a hadsereg főparancsnokát

Nagyvilág2011.09.07, 22:33

Az egyiptomi közvélemény szerint a katonai vezető vallomása kulcsfontosságú lehet annak megállapításában, hogy Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök adott-e parancsot a hatalma ellen tüntetők lövetésére.

Kairóba szállítják bírósági tárgyalására Hoszni Mubarakot

Nagyvilág2011.07.28, 17:27

Megfelelő egészségi állapotban van a hatóságok szerint, ezért Kairóba szállítják bírósági tárgyalására Hoszni Mubarakot. Mubarak orvosa szerint depressziós, és nem eszik, tárgyalása augusztus 3-án kezdődik, a vád korrupció és a februári felkelésben meghalt közel 900 tüntető megölésének elrendelése.

Négy napja nem eszik a depressziós Mubarak

Nagyvilág2011.07.27, 09:09

Négy napja visszautasítja az ételt a posztjáról elmozdított Hoszni Mubarak egykori egyiptomi vezető. Orvosa szerint Mubarak, akinek hamarosan bíróság elé kell állnia, teljesen legyengült, és több kilót fogyott, valamint depressziótól szenved.

A kórház szerint nincs kómában Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök

Nagyvilág2011.07.18, 13:21

Ügyvédje állításával ellentétben nincs kómában kórházi források szerint Hoszni Mubarak. A volt egyiptomi elnöknek augusztusban kell bíróság elé állnia. Az elmúlt hetekben több ezer tüntető követelte, hogy a hatóságok gyorsítsák fel az ellene indított eljárást.

Kómába esett Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök

Nagyvilág2011.07.17, 20:18

A kórház tagadja, de Hoszni Mubarak ügyvédje szerint az egykori egyiptomi elnök kómába esett. Mubarakot április óta kezelik kórházban, augusztusban viszont bíróság elé kell állnia. A kórház egyik alkalmazottja szerint az egykori elnök állpota stabil.

A kormány közelgő átalakítása előtt lemond az egyiptomi külügyminiszter

Nagyvilág2011.07.17, 10:32

Meg akarja kímélni a miniszterelnököt a kormány átalakításával járó kínos jelenetektől, ezért benyújtotta lemondását az egyiptomi külügyminiszter, Mohammed al-Orabi.

Közpénzek elherdálásáért elítélték a volt egyiptomi kormányfőt

Nagyvilág2011.07.12, 21:29

Egy év felfüggesztett börtönre ítélte a kairói bíróság a volt egyiptomi kormányfőt. Volt belügyminisztere öt, egykori pénzügyminisztere pedig tíz év börtönt kapott közpénzek elherdálásáért. Kairóban most is sokan tüntetnek az egyiptomi forrongások jelképévé vált Tahrír téren, az előző rendszer vezetőinek felelősségre vonását követelve.

Elbocsájtják a tüntetők haláláért felelős egyiptomi rendőröket

Nagyvilág2011.07.09, 23:11

Egyiptomban elbocsájtják a rendőrség kötelékéből azokat, akik ellen vádat emeltek tüntetők meggyilkolásáért - jelentették be szombat este Kairóban.

Zavargások Szuezban hét rendőr szabadon engedése miatt

Nagyvilág2011.07.06, 19:27

Kormányzati épületeket támadott meg több száz ember az egyiptomi Szuezban szerdán, az ellen tiltakozva, hogy a bíróság jóváhagyta gyilkossággal vádolt rendőrök óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését - jelentette a News24.com.

Gyilkosság miatt állítják bíróság elé Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt

Nagyvilág2011.05.24, 20:48

Előre megfontolt gyilkosság, gyilkossági kísérlet, hatalommal való visszaélés és jogtalan haszonszerzés miatt állítják bíróság elé Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és két fiát. A politikus az ellene felhozott vádak egyike szerint arra utasította a rendőrséget, hogy éles lőszerrel lőjenek a Kairóban tüntető tömegbe.

Tizenkét év börtönt kapott a korábbi egyiptomi belügyminiszter

Nagyvilág2011.05.05, 14:35

Pénzmosásért és törvénytelen meggazdagodásért 12 év börtönt kapott Hoszni Mubarak korábbi belügyminisztere. Habib el-Adli volt az első politikai vezető, akit bíróság elé állítottak a Mubarak-éra alatt elkövetett bűneiért, ha bebizonyosodik, hogy valóban a tüntető tömegbe lövetett, halálra is ítélhetik.

Katonai börtönkórházba viszik a bukott egyiptomi elnököt

Nagyvilág2011.04.25, 09:46

A letartóztatási parancsnak eleget téve katonai kórházba szállítják Hoszni Mubarak korábbi egyiptomi elnököt - jelentette be az ország legfőbb ügyészsége. A szívbeteg Mubarakot eddig tengerparti rezidenciáján ápolták, de az ellene folyó nyomozások miatt nem maradhat tovább szabadlábon.

Egyiptomi forradalmár a világ legbefolyásosabb embere

Nagyvilág2011.04.22, 08:28

Wael Gonim, aki főszerepet játszott az egyiptomi forradalomban, lett a világ legbefolyásosabb embere a Time magazin szerint. Barack Obamánál jóval befolyásosabb a neje, Lady Gaga viszont nincs a top100-ban.

Meghosszabbították a volt egyiptomi elnök előzetes letartóztatását

Nagyvilág2011.04.22, 21:04

Újra kihallgatták az ügyészek a tüntetők haláláért is felelőssé tett bukott egyiptomi elnököt, és meghosszabbították az előzetes letartóztatását. Hoszni Mubarak ellen 846 ember halála miatt folyik vizsgálat.

Előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarakot

Nagyvilág2011.04.13, 19:26

Hoszni Mubarak volt elnök és két fia után előzetes letartóztatásba helyezték Egyiptomban a parlament volt elnökét, a szenátus korábbi elnökét és Mubarak volt kabinetfőnökét. A vád szerint Mubarak a tüntető tömegbe lövetett, és elnöki hatalmát személyes haszonszerzésre használta föl. A három volt vezetőt pedig azzal vádolják, hogy hatalmas vagyont gyűjtöttek a Mubarak-érában.

Ismét bezárt a zavargásoktól tartó Egyiptomi Múzeum

Nagyvilág2011.04.10, 16:03

Az új lendületet kapó egyiptomi megmozdulások miatt átmenetileg bezárt a kairói Egyiptomi Múzeum. A két hónappal ezelőtti, Hoszni Mubarak távozásával végződő felkelés során több értékes alkotást is elloptak a múzeumból, ezért most óvintézkedésből zárják be az épület kapuját.

Tévébeszédben védte magát a lemondott egyiptomi elnök

Nagyvilág2011.04.10, 19:53

A felelősségre vonását követelő tüntetések hatására tévébeszédben tagadta Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, hogy ő vagy családja külföldre mentett vagyonnal rendelkezne. Egyes civil szervezetek szerint legalább egymilliárd dollárnyi eltitkolt vagyona van.

Mubarak felelősségre vonásáért tüntettek Egyiptomban

Nagyvilág2011.04.09, 14:54

Ezrek tüntettek Hoszni Mubarak felelősségre vonásáért Kairóban pénteken. A tüntetőket irányító szervezet szerint túl lassú az egyiptomi hadsereg által vezérelt átmenet. Szombat hajnalban a katonaság próbálta meg szétszórni a Tahrír téren gyülekező tömeget.

Gyilkosságért is eljárás indul a lemondott egyiptomi elnök ellen

Nagyvilág2011.03.23, 22:16

Felelősségre vonják az egyiptomi hatóságok Hoszni Mubarak volt elnököt és belügyminiszterét. Az új egyiptomi vezetés a tüntetések véres megtorlásáért indít eljárást.

Bíróság elé állították Egyiptomban Mubarak belügyminiszterét

Nagyvilág2011.03.05, 16:16

Bíróság elé állították szombaton a korábbi egyiptomi belügyminisztert, akit sikkasztással vádolnak. Egyiptomban sokan úgy gondolják, hogy a megvádolt miniszter tehet a januári zavargásokon elfajuló rendőri erőszakról is, a politikus azonban ártatlannak vallotta magát.

A Facebookon jelentették be az egyiptomi miniszterelnök lemondását

Nagyvilág2011.03.03, 11:35

Az azóta megbuktatott Hoszni Mubarak által kinevezett egyiptomi miniszterelnök beadta lemondását, s azt a hadsereg elfogadta. Utódja egy korábbi közlekedési miniszter lett - ezeket a hadsereg Facebook-oldalán közölte.

Ismét fogad látogatókat a kairói Egyiptomi Múzeum

Kultúra2011.02.22, 12:30

Közel két héttel Hoszni Mubarak elnök lemondása után az új egyiptomi kormány megnyitotta a múzeumokat és az ókori történelmi helyszíneket a turisták előtt.  

Tízezren ünneplik Kairóban az első Mubarak nélküli hetet

Nagyvilág2011.02.18, 18:17

Tízezrek ünneplik pénteken Kairóban azt, hogy egy hete mondott le hatalmáról Hoszni Mubarak. A demonstrációval nyomást akarnak gyakorolni az országot irányító katonai bizottságra, hogy a további követeléseik is teljesüljenek. A Tahrír téren fesztiválhangulat uralkodik, de vannak szomorkodók is: Mubarak hívei bocsánatkérő demonstrációt szerveztek.

Szexuálisan bántalmazták a CBS riporternőjét kairói tüntetők

Nagyvilág2011.02.16, 12:59

Egyiptomi nők és katonák mentettek ki egy újságírót Kairóban múlt pénteken, miután tüntetők támadtak rá és stábjára. A CBS amerikai televízió  szerint a tüntetők szexuálisan bántalmazták a tévé riporternőjét Mubarak elnök lemondása után.