Egyesült Királyság

címke rss

Nagy Fabricius-mánia

Vendégszoba2005.11.14, 16:23

A Vendégszobában Fabricius Gábor, a Nagy Britmánia rendezvénysorozat egyik ötletfelelőse járt. Szó esett a britek és a magyarok közötti fő különbségekről - a szigetlakókkal összemérve mi főleg önbizalomhiányban szenvedünk, állítja Fabricius -, arról, hogy miként lehet még betörni a meglehetősen telített reklámpiacra, a kreatívnak végül arra is maradt ideje, hogy megpróbálja megmagyarázni identitásválságunk okait.

Kivonulhatnak Irakból jövőre a britek

Nagyvilág2005.11.13, 13:41

A brit vezérkari főnök szerint egy éven belül kivonulhatnak Irakból a brit csapatok. Az iraki elnök szerint ugyancsak elképzelhető, hogy az iraki erők jövőre képesek lesznek átvenni a britektől a dél-iraki övezet ellenőrzését. Jelenleg közel nyolcezer brit katona állomásozik Dél-Irakban.

Szépfiúk hete a zenepiacon

Archívum2005.11.11, 16:28

Az európai lemezlisták élmezőnyét meghódították a szépfiúk: a briteknél a Westlife, a németeknél és nálunk Eros Ramazzotti dobogtatja meg újdonságokkal a lányok szívét, mindeközben pedig továbbra is Robbie Williams az egyik legkelendőbb portéka. Az amerikaiak már készülnek a karácsonyra, a középmezőnyben pedig újraéled a keményebb rock.

Tiësto arénázik - hétvégi partyajánló

Partytár2005.11.11, 17:22

A hétvége tán legnagyobbb szabású buliját a Sportarénában rendezik: napjaink popsztárstátust élvező dj-je, Tiësto produkálja magát. Aztán itt lesz a brit break-legenda, a Frestylers, megint játszanak osztrákok, például a downtempós Arov Stelar és Raul Irie, vagy a dramabás Ill.Skillz (D.Kay és Raw). Lesz német (Chris Leibing), további holland (Speedy J, Sander Kleinenberg) vendégünk, jönnek még egyéb britek, például dj Subtance és Decoder (Kosheen), valamint orosz psy-liveactek, azaz a Dominator, az Equilibrium és a Candy Power.

A Scoland Yard főnöke készülő merényletekre figyelmeztet

Nagyvilág2005.11.09, 00:53

"Vérfagyasztó" bizonyítékok vannak arra, hogy terroristák újabb merényleteket készítenek elő Nagy-Britanniában - mondta kedd este a Scotland Yard főparancsnoka, aki e kijelentésével nyíltan a kormány pártjára állt a terrorellenes szigorításokról folyó ádáz belpolitikai vitában.

Meghosszabbították az iraki koalíciós erők mandátumát

Nagyvilág2005.11.08, 19:11

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden 2006 végéig meghosszabbította az Egyesült Államok által vezetett iraki többnemzetiségű erők mandátumát. A hosszabbítást indítványozó határozattervezetet az Egyesült Államok Nagy-Britanniával, Dániával, Romániával és Japánnal karöltve terjesztette a 15 tagú testület elé.

Mobilon is elérhető a Google térképe

Archívum2005.11.07, 12:46

Az ingyen letölthető szoftver segítéségével mobiltelefonon is meg lehet nézni a Google internetes térképeit, amelyek Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban már részletes információkkal könnyítik meg a városokban való navigálást.

Rekordszámú magáncsőd több országban is

Archívum2005.11.04, 14:35

Rekordot döntött Nagy-Britanniában a harmadik negyedévben azoknak a száma, akik nem tudták fizetni tartozásaikat. A kormány adatai szerint a magáncsődök száma 11,6 százalékkal 17 562-re nőtt július-szeptember között, ami 46 százalékkal volt több mint egy évvel ezelőtt. Ez egyben a legmagasabb adat 1960 óta, amikor az erre vonatkozó adatgyűjtés megkezdődött.

A britek szerint csak éjszaka szeretkezhetünk

Női Lapozó2005.11.04, 15:23

Az egyik neves brit bulvárlap, a The Sun magazin megdöbbentő cikket hozott le csütörtökön, amelyben a világ országaiban bevezetett szexuális szokásokat szabályozó törvényekről számol be. Többek közt arról is, hogy Magyarországon csak sötétben szabad szeretkezni.

Ausztriában dolgozik a legtöbb magyar

Archívum2005.11.03, 15:57

Az Unióban legálisan munkát vállaló magyarok közül a legtöbben Ausztriában dolgoznak. Több mint 15 ezren vállalnak itt munkát, emellett sok magyar dolgozik Németországban Nagy-Britanniában és Írországban. Összesen mintegy 45 ezer magyar állampolgár vállal munkát a régebbi EU-tagállamokban. A magyarok a statisztika szerint kevésbé mozgékonyak a többi újonnan csatlakozott tagállam munkavállalóihoz képest.

Automatából árul mobilt a brit Vodafone

Archívum2005.10.28, 16:49

A mobilcég hamarosan pénzbedobós automatákat állít üzembe az Egyesült Királyságban, amelyekből úgy lehet majd mobiltelefont vagy kártyás csomagot venni, mintha csak egy doboz kólát vásárolnánk.

Rod Stewart Ashlee Simpsont üldözi

Kultúra2005.10.28, 15:07

A tüsifrizurás skót énekes albumát a fiatal szöszi, a playback-botrányát túlélő Ashlee Simpson új lemeze előzi meg Amerikában, míg a briteknél a Prodigy új lemeze a nyerő. A Depeche Mode szokás szerint a német és magyar piacon tarol. Heti albumlista-elemzés.

Magányossági rekordot döntöttek a britek

Nagyvilág2005.10.27, 11:37

Egy felmérés szerint minden eddiginél több magányos ember él Nagy-Britanniában - írja a BBC News. A legtöbb egyedül élő, 25-44 éves férfi, akik ráadásul szenvednek is a magánytól, mert elszoktak mindennapi életük szervezésétől.

Magyar hattyúban bukkant fel a madárinfluenza

Nagyvilág2005.10.27, 09:47

A madárinfluenza H5N1-es vírusát mutatták ki az egyik Horvátországban talált hattyútetemből vett mintában. Ezzel Törökország, Románia és Nagy-Britannia után Horvátország is azok közé az európai országok közé tartozik, ahol megjelent az Ázsiában szárnyasok millióinak pusztulásáért és emberek tucatjainak haláláért felelős kórokozó. Az egyik madárinfluenza miatt elpusztult madár Magyarországról származott, de azt nem lehet tudni, hogy az emberre is veszélyes vírustörzset hordozta-e, illetve hogy innen vitte-e magával a vírust vagy pedig már Horvátországban fertőződött meg.

Milliárdokat kaszálnak a tenger alatt a kincsvadászok

Nagyvilág2005.10.25, 11:16

Több ezer kincskereső klub működik világszerte, minden országban népszerű hobbi a fémdetektoros kutatás, sőt még szabadidősportot is létrehoztak, amellyel bárki átélheti a kincsvadászat izgalmát. Az igazán komoly leletek feltárása több éves munkát, szakértelmet és dollármilliókat igényel. A befektetett energia sokszor busásan megtérül és a haszon csak milliárdokban mérhető. Néhány legendás kincset azonban hiába keresnek évszázadok óta, mindenki kudarcot vall. Olyan eset is előfordult, amikor kiderült: a legendák szerint kincsekkel teli üreg, valójában pöcegödör lehetett.

Bejutott az EU-ba a legveszélyesebb madárkór

Nagyvilág2005.10.24, 09:22

A madárinfluenzának azt a változatát mutatták ki egy Nagy-Britanniában elpusztult papagájnál, amely Ázsiában eddig 60 emberrel végzett. Ez az első eset, hogy a H5N1 típusú vírus bejutott az Európai Unió területére. Az Európai Bizottság keddig dönt arról, hogy teljes körű tilalmat vezet-e be az élő vadmadarak behozatalára az Európai Unióba.

H5 vírus Horvátországban és Nagy-Britanniában

Nagyvilág2005.10.22, 10:31

Madárinfluenza vírusát mutatták ki Nagy-Britanniában, egy elhullott papagáj tetemében - közölte péntek este a brit agrártárca. Horvátországban tizenkét elhullott hattyúból levett mintában találták meg a vírust.

Terrorizmussal vádolnak három britet

Nagyvilág2005.10.22, 17:05

Terrorakció előkészítésével gyanúsított meg három férfit a brit rendőrség. A Scotland Yard szerint a gyanúsítottaknak nincs közük a júliusi londoni merényletekhez.

A briteknél már tesztelik a gyorsabb 3G-t

Archívum2005.10.21, 12:08

Man szigetének lakói hamarosan ugyanolyan sebességgel internetezhetnek mobiljukon, mint egy otthoni ADSL-előfizetéssel, mivel lakhelyükön indul először a "3 és fél G-s" szupergyors mobilinternet-szolgáltatás.

Alicia Keys sikerrel húzta ki a dugót

Kultúra2005.10.21, 16:43

Ezen a héten kivételesen megosztott a világ zenei ízlése. A slágerlisták múlt heti csúcsdöntőinek leáldozott, az új kedvenc pedig mindenhol más és más. Az Államokban Alicia Keys a győztes, a britek a Sugababesért bolondulnak, míg a németek egy új rap-duót találtak maguknak. Magyarország persze kivétel, hiszen mi tapodtat sem engedünk Márióból.

Születésnapi elektro-horror

Partytár2005.10.21, 12:41

Októner 28-án, pénteken Kollektíva 5 néven negyedik születésnapi buliját tartja az LD50 partyszervező és dj-gárda. Természetesen fellép majd a csapat minden tagja, de lesz ipari elektronikus sztárvendég is Nagy-Britanniából. A zenét nem kevés program fűszerezi az A38 orrától a hajócsavarig: fétisperformansz az Art Macabrétől, divatbemutató, testfestés, piercingvásár, festménykiállítás.

Angliában is elbukta a Gmail nevet a Google

Techbázis2005.10.20, 07:58

Csütörtöktől Némtország után az Egyesült Királyságban is Googlemailnek hívják majd a Google ingyenes levelezőszolgáltatását, a Gmailt, mivel egy brit cég korábban csapott le a védjegyre, mint a keresőjéről ismert társaság. Az azonos néven levelezőszolgáltatást működtető magyar Gmail.hu tulajdonosát egyelőre nem kereste meg az amerikai cég.

Alonso: Mindenképp megnyertük volna a vb-címet

Gphírek2005.10.19, 11:54

Fernando Alonso szerint akkora fölényben volt a Renault a Forma-1-es szezonzáró Kínai Nagydíjon, hogy a McLarennek akkor sem lett volna esélye az első helyre, ha Juan Pablo Montoya végig versenyben marad. Flavio Briatore visszavonult volna, ha a Renault idén nem szerzi meg a világbajnoki címet, Michael Schumachert figyelmeztetésben részesítette a versenybíróság Christijan Albersszel történt korai ütközése miatt.

Bravúr küszöbén a Sarkköri Majmok

Archívum2005.10.19, 13:00

A hétközi adatok lemezeladási adatai alapján Nagy-Britanniában egy fiatal sheffieldi zenekar, az Arctic Monkeys vezeti a slágerlistát az I Bet You Look Good On The Dancefloor című számával, és ezzel véget vethet a Sugababes és a Push The Button háromhetes uralmának. Az óriási médiakampány keretében befuttatott Arctic Monkeys a brit rockzene legújabb sikersztorija.

Versengenek a madárinfluenza elleni szer kifejlesztésén

Nagyvilág2005.10.15, 16:57

Egy svájci gyógyszergyár  húszezer csomagnyi madáreinfluenza elleni oltóanyagot küldött segélyként Törökországba. Eközben a kínaiak egy új, szerintük a legjobb szérummal rukkoltak elő. A britek újabb kétmillió fontot biztosítottak a kutatásokhoz.

80. születésnapját ünnepelte Margaret Thatcher

Nagyvilág2005.10.13, 23:01

II. Erzsébet királynő, a jelenlegi brit miniszterelnök és több száz magas rangú vendég társaságában ünnepelte csütörtök este 80. születésnapját Margaret Thatcher egykori kormányfő.

Brown szerint csőd az EU jóléti modellje

Gazdaság2005.10.13, 11:07

Működésképtelennek nevezte az európai szociális és gazdasági modellt csütörtökön megjelent cikkében a brit pénzügyminiszter, aki szerint a globalizáció által teremtett helyzetben már az európai szintű integráció is kevés, és az uniós gazdasági mutatók most már sürgőssé teszik az alapvető reformokat.

Iraki beavatkozással vádolják Iránt

Nagyvilág2005.10.12, 09:01

A britek szerint Irán bombagyártókat képez ki, akiket aztán Dél-Irakban vetnek be a briot katonák ellen. Irán tagadja a vádakat.

Tízezer kurdot csempésztek be Nagy-Britanniába

Nagyvilág2005.10.11, 11:02

A gyanú szerint három év alatt tízezer törökországi kurdot juttatott Nagy-Britanniába az az embercsempész-banda, amit kedden leplezett le a Scotland Yard. Kedd hajnalban összesen tíz kurd származású személyt tartóztattak le. A banda ellen hosszan tartó, kiterjedt vizsgálat folyt, a nyomozásban a briteken kívül, a lengyel, a holland, a francia, a belga, az olasz és a dán rendőrség is közreműködött.

Horgászni mentek a karanténba zárt magyarok

Itthon2005.10.11, 15:57

Madárinfluenza-vírus gyanúja miatt négy magyar került karanténba Romániában, akiknek vesztegzár alatt kell maradniuk nyolc napig - tájékoztatott a Külügyminisztérium. A románok még nem bővítették a beutazási tilalom alá eső területek listáját, ugyanakkor vadászati tilalmat rendeltek el az érintett részeken. Kedden Bulgária Romániával határos részén is találtak három madártetemet.

Fúziós láz világszerte

Archívum2005.10.10, 08:35

Egyre nő a fúziók és felvásárlások száma világszerte. Az európai piacon a legnagyobb aktivitás Nagy-Britanniában és Spanyolországban van. Közép-és Kelet-Európa továbbra is fontos célpont.

Frank Bruno: boksz és kokain

Sport2005.10.10, 10:54

Frank Bruno, a britek korábbi nehézsúlyú profiboksz-világbajnoka bevallotta, hogy hosszú hónapokon át kokainnal élt s a drog károsan hatott elmeállapotára.

Reszkess Amerika, avagy a brit hiphop és R&B reneszánsza

Archívum2005.10.07, 19:45

A brit hiphop és R&B végre előjött a nagy testvér, Amerika árnyékából, és alaposan átrajzolta a szigetország popzenei térképét. A Streets, Craig David vagy Jamelia már a műfaj kereteit kinőve a brit pop igazi sztárjai közé tartoznak, és még mindig egy sereg tehetség vár a partvonal mellett. Ahogy a múlt héten a gitárzenekarok újra felfedezését dokumentáltuk, most a brit urban előadókon a sor.

Még hétfőn megkezdődnek a tárgyalások Törökországgal

Nagyvilág2005.10.04, 00:24

Az Európai Unió még hétfőn megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal - jelentette be Jack Straw, a soros EU-elnök Nagy-Britannia külügyminisztere hétfőn este Luxembourgban tartott sajtóértekezletén.

Már nem csak tánczene - hallgasd meg a Franz Ferdinand új lemezét!

Kultúra2005.10.10, 10:51

A ma megszokott tempóhoz képest szokatlan gyorsasággal készítette el második nagylemezét a britek jelenlegi legfontosabb trendformáló zenekara, a Franz Ferdinand. Másfél évvel a hárommillió példányban elkelt bemutatkozó album után itt a folytatás, amely igazolja, hogy a glasgow-i négyes nem csupán egylemezes csoda. Nyerj Franz Ferdinand-pólót!

Az osztrák makacskodás lejárathatja újra az EU-t

Nagyvilág2005.10.03, 13:07

Hétfőn újabb rendkívüli ülésen győzködik az EU külügyminiszterei osztrák kollégájukat arról, járuljon hozzá, hogy Törökország teljes jogú tag lehessen a tervek szerint hétfő délután induló csatlakozási tárgyalások végén. Az osztrákok "privilegizált partnerséget" ajánlanának fel, ez azonban a törököknek nem kell. Ha nem tudnak megegyezni, dugába dől a hosszú évekre tervezett tárgyalássorozat megkezdése, és várhatóan rendkívüli EU-csúcsot hív össze az Unió soros elnöke, Nagy-Britannia. Brit lapok már az EU - a költségvetési és az alkotmányos után - harmadik kudarcáról, a bővítési kudarcról írnak.

A piskótatallér lehet a Hearts-sikerek titka

Archívum2005.10.02, 16:38

Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a piskótatallér nevezetű édesség, amely különféle gyümölcsökkel ízesítve kapható - Nagy-Britanniában viszont évek óta ez az egyik legkedveltebb teasütemény, és manapság a futballisták is egyre inkább rákaptak erre a finomságra.

Vasárnapig lebegtetik a török EU-csatlakozást

Nagyvilág2006.01.19, 21:48

Rendkívüli uniós külügyminiszteri tárgyalásokat kezdeményezett Nagy-Britannia, miután nem sikerült megállapodásra jutni az elvileg október 3-án kezdődő török csatlakozási tárgyalások kereteiről. A kompromisszumos javaslat főleg Ausztriának nem tetszik, az osztrákok ugyanis nem adnának mindenképpen teljes jogú tagságot Törökországnak, és a horvát EU-tárgyalások minél előbbi megindítása mellet kardoskodnak.

Miért nem tudjuk újrahasznosítani az összes műanyagot?

Tudomány2005.09.28, 14:38

Ha bevásárlókörútra indulunk, ne lepődjünk meg otthon, ha a csomagolóanyagok mennyisége megközelíti vagy meghaladja a beléjük csomagolt termékek mennyiségét. A műanyagból készült zacskókat, plasztikdobozokat és -tálcákat mindössze egyszer használjuk, majd irány a szemetes. Nem csak hazai problémáról van szó: cikkünkből kiderül, hogy Nagy-Britannia is küzd az országot elborító szeméthegyek ellen...

Alonso még nem fogta fel, Räikkönen 190 milliós ajánlatot kapott a Ferraritól

Gphírek2005.09.26, 13:23

Fernando Alonso a vasárnapi Brazil Nagydíjon elért harmadik helyével minden idők legfiatalabb világbajnoka lett. A mezőnyből mindenkitől megkapta a jogos gratulációt, sőt, még az az Emerson Fittipaldi is üzent neki, akinek rekordját átadta a múltnak. Kimi Räikkönen közben öt évre szóló, 190 millió dolláros ajánlatot kapott a Ferraritól, ezt állítja legalábbis Martin Brundle, David Coulthard menedzsere.

Vége az uborkaszezonnak a lemezpiacon

Kultúra2005.09.26, 12:46

Véget érni látszik a nyári uborkaszezon, és megint jönnek az új lemezek, ami némi vigaszt jelenthet az ősszel ránk boruló esőnapokra. Az USA-ban szinte teljes egészében lecserélődött az első tíz helyezett, de van pezsgés a németeknél is. Megjelentek a nagy öregek is visszatérő és válogatáslemezeikkel, de ezek nem feltétlenül sikersztorik.

Zimbabwei futballdisszidensek Londonban

Sport2005.09.26, 23:14

Nyolc zimbabwei futballista és két sportvezető Nagy-Britanniában maradt labdarúgó klubcsapataik túráját követően. A hararei CAPS United hat, illetve a bulawayói Highlanders két játékosára vártak hiába a többiek a Heathrow repülőtéren. A The Herald című lap szerint a Highlanders két labdarúgója még feladta a csomagjait, később azonban a tömegben eltűnt.

Nagy-Britannia: 15 év börtön terrorizmusért

Nagyvilág2005.09.23, 19:21

Terrorista cselekmények miatt 15 év börtönbüntetést szabott ki pénteken egy brit bíróság egy muzulmán hitre áttért, az al-Kaida terrorszervezethez köthető brit férfire, mert titkos kódokat és fegyverekről szóló kézikönyvet találtak nála.

A magyarok és a britek a sereghajtók idegennyelvtudás terén

Nagyvilág2005.09.23, 19:53

Az Európai Unió összes tagállama közül Magyarországon a legalacsonyabb azok aránya, akik saját bevallásuk szerint anyanyelvükön kívül legalább még egy nyelvet ismernek.

Két ügynöküket szabadították ki a britek Bászrában

Nagyvilág2005.09.19, 23:59

Brit katonák harckocsik bevetésével kiszabadították a brit katonai felderítés két álruhás ügynökét hétfő este a dél-iraki Bászrában, akiket a helyi hatóságok előzőleg őrizetbe vettek, mert tüzet nyitottak iraki rendőrökre; az ügynökök kiszabadítását a bagdadi brit nagykövetség is megerősítette.

Megint Európát fenyegeti az al-Kaida

Nagyvilág2005.09.12, 07:23

Újabb, európai célpontok elleni támadásokat helyezett kilátásba az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat európai szervezete, egy az interneten vasárnap közzétett közleményben.

Érvényesülés Angliában - egy kint dolgozó magyar szemével

Állás 20112005.09.12, 09:43

Rácz Mihályt (képünkön) az Egyesült Királyságban töltött bő fél évéről kérdeztük. Gyári munkával kezdte, tömegirányítóként folytatta, jelenleg pizzériában dolgozik. Sok hasznos tippel szolgál a szigetországba vágyó fiataloknak.

Főleg Európát veszélyezteti a magas olajár

Gazdaság2005.09.09, 13:10

Az európai gazdaságot fenyegeti leginkább a stagnálásba süllyedés veszélye a jelenlegi energiaár-környezetben - írta az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (ECOFIN) értekezlete előtt Gordon Brown, brit pénzügyminiszter.

Antony nyerte a brit kanál és narancs csatáját

Kultúra2005.09.07, 10:53

Az angliai születésű, de évek óta New Yorkban élő énekes, Antony Hegarty zenekara, az Antony and the Johnsons nyerte a britek nagy presztízsű zenei díját, a Mercury-díjat. A döntés sokakat meglepett, hiszen a vert mezőnyben található a Coldplay, a Kaiser Chiefs vagy a Bloc Party is, egyesek pedig a győztes zenekar angolságát kérdőjelezték meg.

Gyertyafényes vacsora mellé

Kultúra2005.09.19, 16:54

Craig David, a britek R&B-reménysége már a harmadik lemezén búg a hallgatók fülébe ellenállhatatlanul, és bár rajongói többségükben hölgyek, az énekes olyan híveket is tudhat a táborában, mint Bono, Elton John vagy Sting. Ez nem véletlen, hiszen övé a legjobb énekhang a modern soul- és R&B-mezőnyben a szigetországban. Sőt, megállja a helyét az amerikai kollégákkal szemben is. Hallgasd és nyerd meg Craig David The Story Goes című lemezét szerda déltől csütörtök délig az [origo]-n!