Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága

címke rss

Van Nistelrooyra már nem számíthat idén a Real Madrid

Sport2008.11.13, 16:36

Átesett a beharangozott térdműtéten Ruud van Nistelrooy, a Real Madrid holland futballsztárja, aki ebben a szezonban már nem léphet pályára. A 32 éves csatár Dr. Richard Steadman kése alá feküdt az Egyesült Államokban, a specialista 2000-ben is megoperálta, amikor még a PSV Eindhoven színeiben szintén súlyos térdsérülést szenvedett.

Sakkcsapatainknak nem sikerült a hajrá Pekingben

Archívum2008.10.17, 06:33

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán befejeződtek a rapid csapatverseny előselejtezői. A 32 férficsapat 9 fordulós svájci rendszerű tornáján válogatottunk ötödik lett, nem jutott az elődöntőbe. A mai három meccsből csak egyet nyert meg együttesünk, és a kevesebb táblapontjuk döntötte el a sorrendet. Kína nyolc csapatgyőzelem mellett csak Indiával játszott 2-2-öt. Irán-Kína és Ukrajna - Egyesült Államok párharc lesz a legjobb négy között. A nők versenyében 28 csapat indult, válogatottunk hatodikként zárta szereplését, a hajrá nagymesternőinknek sem sikerült. Folytatódott az orosz-kínai versenyfutás, Ukrajna-Oroszország, Vieetnam-Kína ...

Még tart a brazil és argentin vesszőfutás

Sport2008.10.16, 07:34

Már hat pont Paraguay labdarúgó-válogatottjának előnye a 2010-es világbajnoki selejtezők dél-amerikai zónájában. A listavezető 1-0-ra győzött Peru ellen, míg a nagy riválisok közül Argentína kikapott Chilében, Brazília pedig csupán 0-0-ra végzett Kolumbia ellen. A CONCACAF-zónában Trinidad és Tobago 2-1-re verte az Egyesült Államokat.

Mohamed Aida a 14-2-ből szeretne erőt meríteni

Archívum2008.09.16, 16:19

Mohamed Aida a női tőrcsapattal elért olimpiai negyedik hellyel tért haza Pekingből. Pozitív és negatív élmények is érték az ötkarikás játékok alatt, de az jó érzéssel tölti el, hogy a közvélemény megbecsüli a negyedik helyet. Az Erinn Smart elleni asszóját még nem nézte vissza (a csapat kikapott az Egyesült Államoktól, viszont Mohamed 14-2-re hozta a csörtét), de azt mondja, hogy most is tisztán emlékszik minden pillanatra, és ahogy akkor vívott, abból szeretne erőt meríteni.

Az Egyesült Államokban műthetik a kínai sztáratlétát

Archívum2008.09.04, 08:31

Elképzelhető, hogy az Egyesült Államokban műtik majd meg Liu Hsziangot, a kínaiak athéni olimpiai bajnok gátfutóját, aki a pekingi játékokon az előfutama második rajtja előtt sérülés miatt visszalépett.

Amerika megszorította a Kemény-csapatot

Archívum2008.06.26, 00:22

Az Egyesült Államok csapata ellen hangolódott rá a hétvégi ING-kupára a magyar férfivízilabda-válogatott, amely egygólos győzelmet aratott a Leányfalun rendezett szerdai barátságos összecsapáson.

Sebestyén Júlia nem cseréli le Edvin Martont

Sport2008.06.20, 16:27

Sebestyén Júlia már visszajáró vendégnek számít Kínában és Oroszországban. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség Grand Prix-bizottsága a napokban ugyanis Európa-bajnoknőnket 2006 és 2007 után idén is a Kína-kupára, valamint az Orosz-kupára osztotta be, vagyis ezeken a versenyeken kell indulnia. Ami ellentmond mindenfajta valószínűség-számítási elméletnek, mert a műkorcsolyázók GP-sorozatának hagyományosan további négy állomása is van, az Egyesült Államokban, Kanadában, Franciaországban és Japánban.

Terry fejesgóllal csillapította a BL-fájdalmat

Sport2008.05.28, 23:42

A jövő szombaton kezdődő foci-Eb-t csak tévéképernyőről figyelő angol labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen, hazai pályán két góllal nyert az Egyesült Államok ellen.

A negyedosztályból hívott kapust Capello

Archívum2008.05.25, 10:48

Némi meglepetésre az eddig negyedosztályú Peterborough United kapusát, Joe Lewist is behívta a szerdai, Egyesült Államok elleni barátságos mérkőzésre készülő keretébe Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Kanada legyűrte Amerikát a hokivébén

Sport2008.05.07, 12:39

A házigazda kanadai válogatott nagy csatában, az utolsó percben lőtt góllal nyert az Egyesült Államok csapata ellen a jégkorong-világbajnokság harmadik fordulójában, és pontveszteség nélkül jutott a középdöntőbe.