Egyesület

címke rss

Medvefogat is önthetnek a vakációzó gyerekek

Archívum2006.06.15, 14:42

Totemoszlopot faraghatnak, szánhúzó kutyákkal ismerkedhetnek, akár szőrszálakat is keresgélhetnek az oroszlánok kifutójában a nyáron azok a gyerekek, akiket szüleik táborozni küldenek a szünidőben. 1500  tábor közül lehet válogatni, egy hét ára teljes ellátással átlagosan 20-30 ezer forint. A pszichológus szerint az otthoni tévénézésnél és számítógépezésnél mindenképpen jobbak a szervezett programok, legyen az akár napközis, akár "ottalvós" tábor.

Egyelőre elázhatnak az utasok az új megállókban is

Archívum2006.05.31, 18:17

Elégedetlen a nagykörúti villamos pálya felújításával a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület. A civil szervezet szerint a milliárdos felújítások ellenére is gyakori az üzemzavar, a mozgáskorlátozottak igényeit nem vették figyelembe, az új esőbeállók pedig nem védenek a csapadéktól. A BKV ígéri, mire a munkák befejeződnek, rendben lesz minden.

Ellenőrzött fűkereskedelem mellett érvel a Kendermag

Archívum2006.05.14, 18:03

A Kendermag Egyesület szerint a könnyű drogok legalizálásával a kábítószerpiac egy része állami kontroll alá kerülhetne, ezért is kérik a parlamenttől, hogy enyhítsék a droghasználatról szóló törvényt. A SOS Egyesület szerint ugyanakkor a marihuána legalizálásának nem lenne semmilyen társadalmi haszna.

M0-ás: civilek az árpádföldi szakasz megépítését kifogásolják

Archívum2006.05.08, 19:59

Több civil szervezet úgy véli, hogy az M0-ás autópálya keleti szektora újabb szakaszának építése Árpádföld és Csömör között egy hibás és ésszerűtlen nyomvonalon, a joggal visszaélve kezdődött meg márciusban. A Nemzeti Autópálya Zrt. ezzel szemben arra emlékeztet, hogy az M31-es Gödöllő felé megépülő bekötő út éppen a civilek kérésére épül meg.

Több madártetemre számítanak az átvonulás miatt

Archívum2006.03.23, 13:41

Egy hónapon belül közel 400 madárfaj, több millió példánya érkezik Magyarországra. Az [origo] által megkérdezett ornitológus szerint a madárvonulások idején mindig megnő az elhullott madártetemek száma, az azonban kiszámíthatatlan, hogy emiatt megugrik-e a madárinfluenzás esetek száma is. Az állategészségügyi hatóságok nem készülnek rendkívüli intézkedésekkel a madárvonulás miatt.

Kendertermesztést tanít az önfeljelentő

Archívum2006.03.14, 17:29

"Miért és hogyan termesztünk" - erről tart vasárnap előadást a Kendermag Egyesület hétvégi rendezvényén Juhász Péter, aki egyebek mellett arról vált ismertté, hogy drogfogyasztás miatt feljelentette magát a rendőrségen. Előadásán az is kiderül majd, milyen eszközökkel és módszerekkel lehet otthon kendert termeszteni. Az aktivista szerint ezzel a módszerrel a fogyasztók elláthatják önmagukat a szükséges fűmennyiséggel anélkül, hogy a dealereket bevételhez juttatnák.

Végigjárják a biciklisek a pártokat

Archívum2006.03.13, 14:26

A biciklis civil szervezetek azt szeretnék elérni, hogy követeléseik épüljenek be a pártok programjaiba. Ennek érdekében szombaton mind a négy parlamenti párt székházához elkerekeznek és átadják javaslataikat.

Rendőrségi feljelentés a Hild-ház bontása miatt

Archívum2006.03.04, 17:43

Újabb demonstrációval próbálja védeni a bontás alatt álló Hild-házat több civil szervezet. Marinov Péter, az Óvás! Egyesület elnöke elmondta: ha a bontás folytatódik, lesznek olyan civilek, akik fizikailag próbálják majd megakadályozni a Hild-ház lerombolását. Közben három állampolgár rendőrségi feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen, műemlék megrongálásának gyanúja miatt.

Feketelista készül a vevőket átverő cégekről

Archívum2006.01.17, 16:50

Feketelistára gyűjtik össze azoknak a cégeknek a névsorát, amelyek becsapták a fogyasztókat, és a békéltető testület ajánlása ellenére sem voltak hajlandóak kárpótolni a panaszost. A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint a legtöbb probléma az építőipari cégekkel és a bankokkal van, de az utazási irodáknak, a műszaki cikkeket forgalmazó boltoknak és a sportcipőárusoknak is van félnivalójuk.

Pénzbírságra ítélték az önfeljelentő kendermagost

Archívum2006.01.09, 16:13

Első fokon pénzbírságra ítélte a bíróság a Kendermag Egyesület alelnökét, aki még tavasszal jelentette fel magát drogfogyasztás miatt. Juhász Péter - aki egy cserepes, otthon nevelt kenderrel érkezett a bíróságra - fellebbez az ítélet ellen, amely így nem jogerős.

Jó fizetés nélkül csőd a gyerekvállalás

Archívum2006.01.04, 17:03

Egy új felmérés szerint kismértékben csökkent a szegénység és ezzel együtt az emberek közötti anyagi különbség is, a kedvező változásokból azonban a több gyereket nevelő családok mit sem éreznek. Az egyik szülőnek továbbra is kiemelkedően jó keresetre van szüksége ahhoz, hogy több gyerek vállalása ne döntse anyagi csődbe a családot. A szegények számát körülbelül egymillióra becsülik a közvélemény-kutatók, de a legszegényebbekhez nem jutnak el a kérdezők.

Áramütésveszély miatt jártak ritkábban a trolik

Archívum2006.01.03, 12:45

Fennakadásokat okozott az elmúlt napok esős időjárása a budapesti trolibusz-közlekedésben. Egy utast szilveszterkor megrázott a trolibusz, az újév napján 17, míg január 2-án 12 járművet kellett ideiglenesen leállítani műszaki hiba miatt. Az [origo] kérdésére a BKV Rt. elismerte, hogy akadozott több vonalon a trolik forgalma, mert a régi járműpark a nyirkos, csapadékos időben könnyebben felmondja a szolgálatot.

Feltérképezik a romák életkörülményeit

Archívum2005.12.20, 07:15

A Kisebbségi Jogvédő Egyesület országos adatgyűjtő munkába kezd a magyarországi cigány lakosság életkörülményeinek felderítésére - olvasható a Népszabadság keddi számában. Az egyesület elnöke szerint a civil szervezetek eredményesebbek lehetnek majd az uniós pályázatokon, ha hiteles és friss adatokkal rendelkeznek.

Magyar kölyökkutyák miatt tiltakozik Róma

Archívum2005.12.16, 12:02

Tiltakozik a magyar kormánynál az olasz egészségügyi minisztérium az országba irányuló illegális kutyakölyökexport miatt - jelentette honlapján az ENPA állatvédő szervezet. Szerintük olasz kereskedők és magyar tenyésztők kétes körülmények között, nagy számban szállítanak Olaszországba a megengedettnél fiatalabb kutyakölyköket, amelyek nagy része elpusztul az országba érkezés után. Magyar állatvédők szerint sokszor "horrorisztikus" körülmények között utaztatják az állatokat.

Pert nyertek a pesti zsidónegyed védői

Archívum2005.12.14, 19:16

Nyilvánosságra kell hoznia a VII. kerületi önkormányzatnak a régi pesti zsidónegyed hasznosításával kapcsolatos információkat a bíróság szerdai, nem jogerős ítélete szerint. Az Óvás Egyesület indított pert még augusztusban a kerület ellen, mert nem kaptak adatokat a zsidónegyed átalakításáról.

Vásárlásmentes napot tartanak pénteken

Archívum2005.11.24, 15:50

November utolsó péntekén tartják a vásárlásmentes napot. A szervezők arra hívják fel a figyelmet, hogy a vásárlás túl nagy szerepet kap az emberek életében, a túlfogyasztás pedig környezeti problémákhoz vezet. A vásárlásmentes nap szervezői arra buzdítanak, hogy pénteken senki ne költsön pénzt a boltokban.

Újra perelnek a zöldek az M0-s hídja miatt

Archívum2005.11.24, 17:46

Ismét pereskednek a zöldek az M0-s körgyűrű északi hídja miatt. A csütörtökön kezdődő eljárásban azt kérték a bíróságtól, hogy környezet-veszélyeztetés miatt tiltsa el a Nemzeti Autópálya Rt.-t a híd megépítésétől. A tárgyalást a bíró elhalasztotta, mert a beadványt hiányosnak találta.

Kódexszel készítik fel az iskolákat a kampányra

Archívum2005.11.16, 11:37

A politikát be lehet engedni, de a pártokat nem - így foglalható össze az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet magatartási kódexe, amellyel az iskolákat próbálják felkészíteni a választási kampányra. Az irányelvek szerint a tanár ugyan elmondhatja a diákjainak, hogy mi az ő politikai meggyőződése, de a pártkötődéséről lehetőleg hallgatnia kell. Az oktatási ombudsman sem száműzné a politikát az iskolákból.

Elkallódhatnak a diszlexiás gyerekek

Archívum2005.11.15, 11:16

Már az óvodában és az általános iskola első osztályában szűrni kellene az olvasási és írási zavarokkal küzdő gyerekeket - javasolja a Dyslexiás Gyermekekért Egyesület. Szerintük a gyerekek közel tíz százalékát érinti a probléma, és szűrés nélkül elvesznek, részben a tankönyvek, részben az oktatás gyors tempója miatt. Az Oktatási Minisztérium szerint viszont ilyen jellegű vizsgálatot a jogszabályok értelmében a szülők kezdeményezhetnek.

Halálhoz is vezethet a gyógyszeres diéta

Archívum2005.11.10, 11:53

A súlyfelesleggel küzdők a fogyasztószerek széles skálájáról válogathatnak, de a vásárlók sokszor nincsenek tisztában a mellékhatásokkal. A fogyást segítő étrend-kiegészítők pajzsmirigy-túltengést, máj-és veseelégtelenséget, súlyos esetben halált is okozhatnak. Diéta és testmozgás nélkül nem lehet egészségesen lefogyni - vélik a szakemberek. A fogyasztóvédők szerint még az a jobbik eset, ha ezek a készítmények nem használnak, és a vevők csak a pénzüket veszítik el.

Feloszlatták a Vér és Becsületet

Archívum2005.10.27, 17:11

Jogerősen feloszlatta a bíróság csütörtöki döntésével a hungarista eszméket hirdető Vér és Becsület Kulturális Egyesületet. A Fővárosi Ítélőtábla indoklása szerint az egyesület rendezvényein elhangzó kijelentések sértették a zsidóság és cigányság méltóságát. A Vér és Becsület tagjai új szervezet alakítását fontolgtaják. 

Próbára bocsátották a Kendermag-elnököt

Archívum2005.10.14, 20:45

Tárgyalás nélküli ítéletében egy évre próbára bocsátotta a Kendermag Egyesület elnökét a Pesti Központi Kerületi Bíróság még szeptemberben. Felső László fellebbezést helyezett kilátásba.

Rókák küzdenek kutyákkal az illegális versenyeken

Archívum2005.10.06, 15:39

Az állatvédők szerint Magyarországon rendszeresen tartanak illegális kotorékversenyeket, ahol rókákat eresztenek össze föld alatti odúkban kutyákkal, és azt figyelik, hogy melyik állat győzi le a másikat. Tartanak kutyaviadalokat is, amiket még nehezebb felderíteni. Akik tudnak róla, nem mernek szólni, mert félnek a viadalok szervezőitől.

Ingyenkekszet oszt az élelmiszerbank

Archívum2005.10.05, 09:17

Karitatív szervezetek számára gyűjt élelmiszereket az itthon is megalakult élelmiszerbank. Eleinte leginkább kenyeret és kekszeket gyűjtenek össze különböző cégektől, a felajánlott élelmiszereket pedig eljuttatják a segélyszervezetekhez. Európában 180 hasonló civil szervezet működik, amelyek tavaly közel négyszázmillió euró értékben adtak ennivalót a rászorulóknak.

Ismét a lépcsők ellen tüntetnek babakocsisok

Archívum2005.09.20, 18:54

A tömegközlekedési eszközök és a középületek akadálymentesítését követelték keddi demonstrációjukon a kismamák és a mozgáskorlátozottak. 2005. január elsejére kellett volna gondoskodni arról, hogy a középületek megközelíthetőek legyenek a morgáskorlátozottak számára is, ezt azonban az intézmények többsége nem tette meg.

Betiltanák a bébitápszerek reklámozását

Archívum2005.09.14, 12:53

A Szoptatásért Magyar Egyesület kiterjesztené az anyatej-helyettesítő készítmények reklámozásának tilalmát azokra a tápszerekre, tejpépekre és cumikra is, amelyeket a hat hónaposnál fiatalabb babáknak gyártanak. Az egyesület szerint több anya szoptatná a gyermekét, ha nem tévesztenék meg őket a reklámok, az egyik tápszercég vezetője azonban úgy gondolja: a szoptatni nem tudó anyák számára az ilyen termékek alkalmazása még mindig jobb, mint a tehéntej.

Ingyen sportolhatnak a szegény gyerekek

Archívum2005.09.08, 14:21

Az Oltalom Karitatív Egyesület megalakította saját sportklubját, amelyben hét népszerű sportág edzéseit látogathatják ingyenesen hajléktalanok és szegény családban élő gyermekek. A szervezet elsősorban a testmozgás pozitív lélektani hatásai miatt tartja fontosnak, hogy a nélkülözők is sportolhassanak.

Nem tudtak dönteni a Vér és Becsületről

Archívum2005.08.25, 13:38

Elnapolták a Vér és Becsület Kulturális Egyesület feloszlatásáról szóló per tárgyalását, mert alkotmányjogi kérdések merültek fel. A felmerült kérdés az, hogy fel lehet-e állítani sorrendet az alkotmányos alapjogok, a véleménynyilvánítás szabadsága, az egyesülési jog, illetve az emberi méltósághoz való jog között.

Sorra büntetik a cigizős reklámokat

Archívum2005.08.12, 17:20

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a közelmúltban többször is bírságot szabott ki olyan hirdetésekre, amelyeken dohányzó emberek portréja látható. Többek között Réz Andrást és Horváth Charlie-t is megbüntették. Az ilyen reklámokra legtöbbször az Országos Dohányfüstmentes Egyesület hívta fel a fogyasztóvédők figyelmét. Az egyesület úgy tervezi, hogy továbbra is figyel az ilyen jellegű hirdetésekre. A hatóság szerint ez nem jelenti azt, hogy mostantól eltűnnek a szivarozó Churchillt vagy cigiző Columbo felügyelőt ábrázoló képek.

Minimálbért követelnek a fogyatékosok hozzátartozói

Archívum2005.08.12, 11:28

Közel 70 ezer aláírást gyűjtött össze egy érdekvédő szervezet, hogy az Országgyűlés foglalkozzon az ápolási díj kérdésével. Azt szeretnék ugyanis elérni, hogy teljes értékű munkaként ismerjék el a súlyos fogyatékos és állandó felügyeletre szoruló családtagot ellátó hozzátartozó gondozási tevékenységét, és ennek megfelelően az ápolási díj összege ne lehessen alacsonyabb a mindenkori minimálbér összegénél. Az aláírásgyűjtő íveket már hitelesítette az Országos Választási Bizottság.

A törvény ellenére burjánzik a parlagfű

Archívum2005.08.01, 16:12

Magyarországon még soha ennyi parlagfű nem tenyészett mint az idén. A politikusok és a szakemberek mégis örülnek, mert most szigorúbb törvények és nagy figyelem övezi az allergiát okozó gyom feltartóztathatatlan terjedését. Húsz kecske egy hét alatt egy hektár parlagfüvet eszik meg.

Érvényes az ápolási díj ügyében indított népi kezdeményezés

Archívum2005.07.26, 19:03

Az Országos Választási Bizottság keddi ülésén megállapította, hogy érvényes az Értelmi Sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesülete által kezdeményezett országos népi kezdeményezés, és erről haladéktalanul tájékoztatják az Országgyűlés elnökét, a parlamentnek pedig napirendre kell tűznie a kérdést.

Látványos, de hatástalan a parlagfűtépkedés

Archívum2005.07.01, 09:35

Az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint bűnbakkeresés, hogy a kormány és egyes civil szervezetek kizárólag a parlagfüvet tekintik az allergia okozójának. A probléma összetettebb: az immunrendszert tönkreteszi a több ezer vegyi anyag, amivel minden nap találkozunk, a légszennyezés pedig felerősíti a pollenek káros hatásait. Ráadásul, ha sikerülne is kiirtani a parlagfüvet, más növény venné át a helyét.

Bárkiből lehet gólyaszámláló

Archívum2005.06.30, 17:43

Gólyaszámlálási akciót indít a héten a Madártani Egyesület. A civil szervezet arról gyűjt adatokat, hogy hol fészkelnek a madarak és mitől pusztulnak el. Az akcióval a madárvédők arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a gólya a természetvédelem zászlóshajója, vagyis csak ott marad fenn, ahol a természet érintetlen. Mivel a fehér madár roppant népszerű, így rengeteg embert be lehet vonni az önkéntes madárcenzusba.

Rendelőket és egyetemeket perelnek a mozgáskorlátozottak

Archívum2005.06.28, 14:01

Újabb négy közintézményt perelt be a Mozgáskorlátozottak Egyesülete, mivel a kijelölt határidőre nem akadálymentesítették a hivatali épületeket. A perelt intézmények közé olyan vidéki és fővárosi épületeket válogattak be a civilek, ahol már ért jogsérelem mozgáskorlátozottakat. A kormány ugyan öt évvel kitolta a mentesítési határidőt, egyes intézménycsoportoknál azonban elképzelhető, hogy előrehozzák a határidőt.

Strasbourghoz fordultak a lakásmaffia áldozatai

Archívum2005.06.14, 07:35

A lakásmaffia áldozatait tömörítő Sors-Társak Egyesület feljelentette a magyar államot Strasbourgban. A civil szervezet szerint a kormányok futni hagyták a csalókat, ezért velük szemben is a bírósághoz fordulnak - írja a Népszabadság.

Tucatnyi közintézményt perelnek a mozgássérültek

Archívum2005.06.10, 15:31

Összesen tizenkét közintézmény ellen indít pereket a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége. Az ok, hogy noha törvény írja elő, a határidőig nem történt meg a kérdéses középületek akadálymentesítése - írja a Népszabadság.

Mostohaszülőket kapott az elhagyott sas

Archívum2005.05.31, 18:34

Mesterségesen keltettek ki és adoptáltak mostohaszülőkhöz egy parlagi sas fiókát a Madártani Egyesület munkatársai. Ezt eddig csak hazánkban tudták megvalósítani a madárvédők. Az Európai Unió területén Magyarországon található a különösen veszélyeztetett faj legnagyobb populációja.

Toleranciasarkot alakítanak ki a rendelőkben

Archívum2005.05.21, 13:36

A gyermekorvosi rendelők várótermében speciális sarkot alakítanának ki, ahol a gyerekek és a szülők speciális könyvben megnézhetik, hogyan él egy fogyatékos ember. Eddig egy fővárosi rendelőben alakítottak ki ilyen sarkot.

Beperli az Indexet egy fideszes képviselő

Archívum2005.05.20, 19:27

Nógrádi László fideszes parlamenti képviselő, Lenti polgármestere pénteken cáfolta az Index internetes portál állítását, amely szerint a politikus családjának zsebébe vándorolnak EU-pénzek. A képviselő közölte: rágalmazásért, becsületsértésért és szerzői jogok megsértéséért pert indítanak az érintettek nevében az internetes portál ellen.

Közfelkiáltással vallanak füvezésükről a kendermagosok

Archívum2005.05.05, 16:26

A büntetés ellen tüntet vasárnap a Kendermag Egyesület a Margitszigeten, ahol a tervek szerint több ezren vallanak közfelkiáltással arról, hogy drogoztak már. Ahogy az elmúlt években, idén is ellentüntetés fogja kísérni a rendezvényt, de most már a kendermagosok nem fogják hagyni, hogy szélsőségesek megzavarják az eseményt.

Zuhanyzóra sem elég az akadálymentesítési pénz

Archívum2005.04.20, 13:33

Egy megváltozott jogszabály miatt nehezebbé vált a mozgáskorlátozottak lakásának átalakítására igényelhető pénz megszerzése. Az összeg közel húsz éve változatlan, lakásonként 150 vagy 250 ezer forintot igényelhetnek. Ez nagyjából egy zuhanyzóra vagy egy speciális csaptelepre elég.

Villanyoszlopok gyilkolják a pihenő madarakat

Archívum2005.04.15, 17:18

A szigetelés nélküli villanyoszlopok jelentik a legnagyobb veszélyt a hazai madárállományra. Évente több tízezer madár pusztul el áramütés miatt. A Madártani Egyesület szerint olyan jogszabályra van szükség, amely arra kötelezné az áramszolgáltatókat, hogy csak madárbiztos oszlopokat állíthassanak fel. A szolgáltatok ezt csak az áram árának növelésével tudnák garantálni.

Utakat zárnának le a benzinár miatt a fuvarozók

Archívum2005.04.14, 17:16

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete azt követeli, hogy az üzemanyagárak jövedéki adóját csökkentsék tíz forinttal. Ha ezt tárgyalások útján nem sikerül elintézniük, akkor akár az utakat is lezárják.

Ellenakció indul a kendermagosokkal szemben

Archívum2005.04.06, 06:50

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség ellenakciót tart szerdán a BRFK székháza előtt a Kendermag Egyesület akciójával párhuzamosan. A szövetség arra buzdítja az önfeljelentőket, hogy ne csak magukat, hanem azt is jelentsék fel, akitől a drogot veszik.

Szaporodnak a polgári engedelmeskedők

Archívum2005.03.30, 12:00

Szerdán várhatóan több új önkéntes tesz bejelentést maga ellen a BRFK-n kábítószer-fogyasztás miatt. Az önfeljelentők a Kendermag Egyesület polgári engedelmességi mozgalmához csatlakoznak, melynek célja, hogy életszerű, betartható szabályozást vezessenek be a drogfogyasztással kapcsolatban.

Nyolccal bővült az öndrogfeljelentők száma

Archívum2005.03.30, 13:35

Nyolcan tettek bejelentést - hárman személyesen, öten írásban - maguk ellen kábítószer-fogyasztás miatt a rendőrségen szerdán. A Kendermag Egyesület képviselői az akció keretében májusig minden szerdán megjelennek a Teve utcai rendőrszékháznál, ahol átadják a magukat írásban feladók leveleit, illetve várják azokat, akik személyesen tesznek bejelentést maguk ellen drogozás miatt. A mozgalom célja, hogy végrehajtható, ésszerűbb törvényeket hozzanak kábítószerügyben.

Nyomozás indult az önfeljelentő kendermagosok ellen

Archívum2005.03.25, 16:41

Nyomozást rendelt el pénteken a XIII. kerületi rendőrkapitányság a Kendermag Egyesület három tagja ellen, akik a héten önként tettek bejelentést kábítószer-fogyasztás miatt. A civil szervezet akciójával tiltakozott a jelenlegi rendőrségi gyakorlat ellen. Szerintük ugyanis a razziák során nem a drogkereskedőkre, hanem az egyszerű fogyasztókra csapnak le.

Csőstül jöttek a skandináv madarak az enyhe tél miatt

Archívum2005.03.10, 17:43

Az enyhe időjárás miatt könnyen vészelték át a telet a Magyarországon telelő madarak. A skandináv hideg miatt rajokban érkeztek hozzánk az olyan inváziós madarak, mint a csonttollú. Ráadásul az idén nem kelt útnak a túzok sem, ami ha rászánja magát a költözésre, rengeteg veszélynek teszi ki magát.

Megnyomorított állatokon tesztelik a tápokat

Archívum2005.03.08, 11:15

Az Ethical Consumer brit fogyasztóvédelmi magazin közelmúltban végzett kutatása szerint a piacvezető állateledel-gyártók kutyákon, macskákon végzett kísérletekkel tesztelik termékeiket. A húsos konzervtápok többek szerint kétes összetevőkből, például döghúsból, a vágóhidakon visszamaradt belsőségekből, génkezelt zöldségekből, valamint adalékanyagokból állnak.