Egyesület

címke rss

A luxusautó-tulajdonosokat is ellenőrizheti az APEH

Itthon2003.02.14, 11:12

A luxusutakra járók mellett a luxusautó-tulajdonosok is számíthatnak arra, hogy az APEH ellenőrzi őket, ugyanis a hivatal jogértelmezése szerint az utazási irodák adataihoz hasonlóan bekérhetik az autókereskedések és a földhivatalok adatait is. Az utazási irodák közben már megtalálták a kiskaput: apróbb tételekre szeletelik a több százezres számlákat, már a katalógusaikat is úgy készítik el, hogy ne szerepeljen benne 300 ezer forint feletti tétel.

Elhalasztották a prostituáltak perét

Itthon2003.02.14, 13:48

A bíróság áprilisra halasztotta a prostituáltak perét, amelyet a Fővárosi Közigazgatási Hivatal ellen indítottak. A prostituáltak azért pereskednek, mert a közigazgatási hivatal nem adott nekik hatósági bizonyítványt azokról a területekről, ahol szabadon dolgozhatnának.

Vér és Becsület: újabb megmozdulás

Itthon2003.03.13, 08:12

Pénteken március 15-i megemlékezést tart a Vér és Becsület Kulturális Egyesület, amit a rendőrség is tudomásul vett. Az ügyészség már korábban kezdeményezte a neonácinak tartott szervezet törlését, az ügyet március 26-án tárgyalja a Fővárosi Bíróság - írja a Népszabadság.

A kormányt bírálják az osztrákok Paks miatt

Itthon2003.04.25, 16:16

Az osztrák ökológiai intézet nukleáris szakértője azzal vádolta a magyar kormányt, hogy nem adott ki minden fontos információt a paksi atomerőmű üzemzavarával kapcsolatban. Hozzátette: a hivatalos nyilatkozatokból és leírásokból érthetetlen, hogy pontosan mi történt a paksi atomerőmű II-es blokkjánál.

Botrány a közmédiumok kuratóriumainak sorsolásán

Itthon2003.04.30, 15:43

Teljes hangzavar közepette kezdődött a közszolgálati médiumok kuratóriumi tagjainak sorsolása az ORTT székházában. Az eseményt egy a sorsolásból kizárt szervezet tiltakozó akciója zavarta meg, minek következtében a teremben hangzavar és káosz tört ki. A kínos közjáték utáni sorsoláson a rádió kuratóriumába került többek között a Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete és az Örmény Apostoli Egyház.

Bírósághoz fordul a Kendermag Egyesület

Itthon2003.05.05, 18:49

Feljelentéseket tesz a Kendermag Egyesület a vasárnapi Vörösmarty téri marihuána-legalizációs demonstráción történt üvegdobálás, ruhatépkedés, rongálás miatt.

Eljárás indul a kendertüntetésen elfogott férfi ellen

Itthon2003.05.05, 18:07

A vasárnapi Vörösmarty téri demonstráción a Kendermag Egyesület ellen tüntetők közül két személyt rendzavarás miatt előállított a rendőrség. Egyikük ellen eljárás indul, másikuk felelősségét még vizsgálják.

Graffitimentesítő akció indult

Itthon2003.05.06, 14:23

Graffitimentesítő programot indított a Budapesti Városvédő Egyesület. A városvédők a falak megtisztítását, megfigyelését és a vonatkozó jogszabályok szigorítását követelik. A javaslatok egy részét még a rendőrség szakértője is túl szigorúnak tartja, a graffitisek pedig egyszerűen értelmetlennek.

Kétszintű érettségi: megosztottak a tanárok

Itthon2003.05.09, 12:13

A most tizedikes diákoknak május 20-ig kell dönteniük arról, hogy milyen tárgyakból szeretnének két év múlva emelt szintű érettségit tenni. Ezeket a tárgyakat szeptembertől emelt szinten kell tanlniuk. Az [origo]-nak nyilatkozó középiskolai tanárok és diákok egy része örül az új rendszernek, de sokan tele vannak bizonytalansággal, és van aki egyenesen botrányosnak tartja a helyzetet.  

Januártól áll az örökbefogadás

Itthon2003.05.12, 13:41

Mivel a családügyi minisztériumban a mai napig sem készült el egy szükséges jogszabály, ezért január elsejétől senki nem kaphatott engedélyt örökbefogadásra. Idén ugyanis a jelentkezőknek egy tanfolyamot is el kell végezniük ahhoz, ha gyermeket akarnak magukhoz venni, az azonban még mindig nem dőlt el, pontosan mi is szerepeljen ebben a képzésben.