egyesülés

címke rss

Egyesülhet a Milka és a Pepsi gyártója

Gazdaság2013.04.21, 19:37

A Milka csokoládék gyártójában, a Mondelezben és a Pepsiben is részesedést vásárolt az amerikai Trian Fund Management, aminek következtében felerősödött az a spekuláció, miszerint az új befektető összeolvasztaná a két óriáscéget. Ennek következtében mindkét társaság részvénye jól teljesített a pénteki kereskedés során.

Távközlésben utaznak a milliárdosok

Gazdaság2013.04.12, 13:19

4 százalékos emelkedéssel vágott bele a mai kereskedésbe a Telecom Italia részvénye a kedvezőtlen piaci hangulat ellenére. A teljesítmény hátterében az igazgatóság tegnapi döntése áll, miszerint támogatják, hogy az irányításuk alatt álló elsőszámú olasz telekomcég egyesüljön a piac negyedikjével, a 3 Italiaval. Utóbbi Ázsia leggazdagabb emberének, Li Ka-shingnek az érdekeltségi körébe tartozik, aki piaci információk szerint elsőszámú tulajdonos szeretne lenni az új cégben. Nem ő az egyetlen milliárdos, aki az európai távközlési szektorban terjeszkedik, ugyanis a világ legvagyonosabb embere, a mexikói Carlos Slim tavaly jelentős részzesedést ...

Mobilban erősíthet az olasz telekomóriás

Archívum2013.04.05, 11:35

8 százalékot ugrott tegnap a Telecom Italia árfolyama, miután sajtóinformációk szerint a legnagyobb olasz telekommunikációs cég mobil leánya a negyedikszámú szereplővel egyesülne. Ezzel a szolgáltatók száma háromra csökkenne, amit pozitívan fogadtak a piaci szereplők. Hasonló folyamat játszódik le Amerikában, és Európában is, hazánk azonban kivételnek számít, ugyanis a kormány a jelenlegi három szereplőről négyre kívánja növelni a szolgáltatók számát.

Óriásbank jöhet létre Görögországban

Archívum2011.08.29, 11:53

Jelentősen erősödött Görögország legnagyobb bankjai közé tartozó Eurobank és az Alpha Bank árfolyama az athéni tőzsdén, miután a meg nem erősített hírek szerint a pénzintézetek egyesülni fognak.

Japán cégek fúziója sokkolja az acélpiacot

Archívum2011.02.04, 11:45

A Nippon Steel és a Sumimoto Metal egyesülésével japán társaság lesz a világ második legnagyobb acélgyártója.      

Brüsszel nem engedélyezte két görög légitársaság egyesülését

[origo] utazás2011.01.26, 14:01

Az Európai Bizottság nem engedélyezte a két vezető görög légitársaság, az Olympic Air, és az Aegean Airlines egyesülését. A szerdán ismertetett brüsszeli indoklás szerint az egyesüléssel létrejövő cég monopolhelyzetbe kerülhetne a görög légiközlekedésben.

Tőkét emel a Volkswagen a Porsche miatt

Archívum2009.07.27, 11:40

Négymilliárd eurós tőkeemelést fontolgat a Volkswagen (VW) német autógyár, ellensúlyozandó, hogy a Porsche sportautógyárral tervezett összeolvadása esetleg rontsa a VW hitelminősítését - írta hétfőn a Financial Times Deutschland (FTD).

Mostantól cipőket is árul az Amazon

Archívum2009.07.23, 15:21

Tovább bővíti szolgáltatásait az Amazon.com. Az eredetileg csak könyveket áruló internetes áruház mára jelentősen bővítette szolgáltatásait, foglalkozik már zenével és filmekkel is többek közt, most pedig már a cipőket is lehet rendelni tőle.

Megalakult a világ legnagyobb vagyonkezelője

Archívum2009.06.12, 12:18

Sikeresen zárult a BlackRock Inc. és a Barclays Plc tárgyalássorozat, így 13,5 milliárd dollárért A BlackRockhoz kerül a Barclays befektetéssel foglalkozó vállalkozása. Az eddig Barclays Global Investors (BGI) néven futó vállalkozás és a BlackRock egyesüléséből a világ legnagyobb vagyonkezelője jön létre.

Kigolyózták a kínaiakat egy megaüzletből

Gazdaság2009.06.08, 14:52

A világ második legnagyobb vasérc bányászati cége, a Rio Tinto, sikeresen verte vissza a kínai Chinalco cég próbálkozásait, hogy komolyabb részesedést szerezzen vállalkozásában. A Rio Tinto inkább összeállt az egyik nagy (nem kínai) riválisával és még több részvényt bocsátott ki.

A Groupama Garanciáé a piac tizede

Gazdaság2009.04.06, 18:32

A Groupama 9 milliárd, az OTP Garancia Biztosító pedig 79 milliárd forint díjbevételt ért el a múlt évben, a két társaság együtt a piac 10 százalékát reprezentálja, de cél, hogy az első három magyar biztosító közé kerüljön - mondta a két cég egyesülése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Yann Ménétrier vezérigazgató hétfőn Budapesten.

Fiókbankként működik tovább a magyar AXA

Archívum2009.01.05, 11:25

Az AXA Bank Europe SA magyarországi fióktelepeként folytatja tovább tevékenységét 2009. január 1-jétől az AXA Kereskedelmi Bank Zrt. (AXA Bank Zrt.). A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) december 4-én kelt engedélyét követően a belgiumi felügyelet is engedélyezte az AXA Bank határon átnyúló szervezeti egyesülését belgiumi tulajdonosával. 2009. január 1-jétől az új szervezet neve AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe lesz, amely középtávon 10 százalék körüli piaci részesedés elérésére törekszik a célpiacain - áll a bank közleményében.

Házasságba menekülne a General Motors

Gazdaság2008.12.05, 08:38

A General Motors és a Chrysler ismét megfontolná az egyesülést, ha így közelebb kerülhetnének ahhoz az összesen 34 milliárd dollárhoz, amelyet a Forddal együtt kölcsönként szeretnének kisírni az amerikai pénzügyi kormányzattól.     

Egyesülhet a British Airways és a Qantas

Archívum2008.12.02, 16:43

Egyesülésről tárgyal a British Airways és az ausztrál Qantas légitársaság. A hírre, amelyet a BA kedden erősített meg a Londoni Értéktőzsdén (LSE), meredeken emelkedni kezdett a legnagyobb brit légitársaság részvénye.

Nem lép frigyre a Goldman és a Citi

Archívum2008.10.27, 11:44

Egyesülést javasolt a Citigroup pénzügyi szolgáltató csoportnak a Wall Street egy másik bankóriása, a Goldman Sachs, az ötlet azonban nem talált kedvező fogadtatásra, írta a hétfői Financial Times.

A PKN �s a Mol f�zi�j�t latolgatja az Erste

Gazdaság2008.09.25, 08:06

V�telre aj�nlj�k az eddigi tart�s helyett a Mol-r�szv�nyeket az Erste-csoport elemz�i. A t�rsas�g c�l�r�t ugyanakkor lefel� m�dos�tott�k n�mileg, 22 500 forintra. Az Erste nem tartja val�sz�n�nek a Mol egyes�l�s�t m�s t�rs�gbeli c�gekkel, ha erre m�gis sor ker�lne, akkor sokkal ink�bb re�lis a lengyel PKN-nel val� �sszefog�s, mint a f�zi� az osztr�k OMV-vel.

Fiókteleppé válik az ING Bank

Archívum2008.09.08, 22:38

Az ING Bank Zrt. szeptember 30-ával beolvad anyavállalatába, az ING Bank N.V.-be két másik magyarországi leányvállalattal, az ING Regionális Ügyviteli Központ (RÜK) Kft.-vel és az ING Duna Szolgáltató Kft.-vel együtt. Az egyesülésre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) már áldását adta.

Egyesülhetnek a német fapadosok

Gazdaság2008.08.29, 17:21

A német Lufthansa légitársaság, valamint a TUI és az Arcandor utazásszervezők már hetek óta tárgyalnak fapadosaik, a Germanwings, a TUIfly és a Condor chartertársaság egyesítéséről, sőt a Der Spiegel értesülései szerint az Eurowings esetleges bevonásával akár négyes fúzió is létrejöhet.

Bensőséges egyesülés - hétvégi partyajánló

Partytár2008.08.07, 20:02

Jövő héten megbolydul a világ, benépesül a Hajógyári-sziget, de addig még itt egy szabad hétvége, amikor Óbudán kívül is találunk színvonalas programokat, így aztán két adagban szolgáltatjuk a heti betevőt. Adjuk át magunkat az érzésnek, a kellő távolságtartást feledjük, menjünk le alfába (és járjuk végig a partyzást nehézkes grádicsait, akár omegáig!).

Megabank alakulhat N�metorsz�gban

Gazdaság2008.07.22, 11:59

Az Allianz biztos�t�t�rsas�g, a Commerzbank �s a Postbank egyes�l�s�nek lehet�s�g�r�l cikkezik a n�met sajt�.

Nő az egyesülési kedv az USA cégvilágában

Gazdaság2008.07.17, 11:02

A napokban több vállalat is összeolvadási terveket hozott nyilvánosságra az Egyesült Államokban, összességében mintegy 10 milliárd dollár értékben. A hulladékgazdálkodás és az agrárium területén bejelentett egyesülések kapcsolatosak az energia- és élelmiszerárak szárnyalásával is.

�jra felmer�lt az OTP-PKO h�zass�g

Gazdaság2008.05.16, 12:24

Egyes�lhet az OTP Bank �s a lengyel PKO BP - �rja a Reuters. Rafal Juszczak a lengyel bank vez�rigazgat�ja szerint a magyarok egy szoros egy�ttm�k�d�sre is nyitottak. Az egyes�l�s mellett egy holding l�trehoz�sa is sz�ba ker�lhet.

Tovább izmozik az OMV a Mol megszerzésén

Archívum2008.04.19, 00:17

Az OMV osztrák olajtársaság reményei szerint olyan eredményt hoz az Európai Bizottság nyár végére lezajló versenyjogi vizsgálata a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársasággal remélt egyesüléséről, amely nem jelent értékvesztést egy esetlegesen fuzionált cég számára.

�ri�s lesz a Richter Oroszorsz�gban

Gazdaság2008.04.16, 16:26

A Gazeta c�m� orosz lap szerint v�ltoz�shoz vezet az orosz gy�gyszerpiacon a Richter Gedeon �s a lengyel Polpharma egyes�l�se, amelyet az �js�g �rtes�l�sei szerint m�r �prilisban j�v�hagyhat a lengyel versenyhivatal.

Feltételekkel egyesülhet az OMV és a Mol

Archívum2008.03.12, 22:58

Az Európai Bizottság nyáron feltételekkel ugyan, de jóváhagyhatja a Mol és az OMV fúzióját. A BruxInfo elemzője az InfoRádiónak azt mondta, hogy a magyar és az osztrák olajipari vállalatnak el kell adnia vagyontárgyakat ahhoz, hogy ne legyenek versenyjogi aggályai az összeolvadásnak.

Török László: "Perspektivikusabb lett a CIB"

Vendégszoba2008.02.01, 16:29

Univerzális bankként Magyarországon hosszú távon is létjogosultsága lehet négy-öt pénzintézetnek - jósolta a Vendégszobában a nemrég az Inter-Európa Bankot magába olvasztó CIB Bank vezérigazgatója. Török Lászlót nemcsak a fúzióról kérdezték olvasóink, hanem befektetési lehetőségekről, a várható euróárfolyamról és az OTP hazai túlsúlyáról is.

Olasz megafrigy rendezte �t a magyar bankpiacot

Gazdaság2008.01.03, 16:48

Jelent�sen �talak�totta a magyar bankpiacot a CIB Bank �s az Inter-Eur�pa egyes�l�se. A f�zi�val a CIB Bank v�rhat�an az orsz�g m�sodik legnagyobb p�nzint�zet�v� v�lt. A k�t bank az�rt olvadt �ssze, mert olasz anyac�geik kor�bban Intesa Sanpaolo n�ven egyes�ltek. Az egys�l�s ut�n a CIB Banknak 10,3 sz�zal�kos piaci r�szesed�se �s 140 tag� fi�kh�l�zata lett.

Erősödik a céges lobbi

Archívum2007.12.31, 17:19

Az átláthatóbb gazdaság, a kiszámíthatóbb piaci viszonyok és a körbetartozások mérséklése mellett a céges érdekek védelmét is célba vette a jogalkotás az év második felében megalkotott törvényekkel. Átültették a magyar jogba a tőkeegyesítő társaságok egyesüléséről szóló uniós szabályokat és megkezdődött az egyéni vállalkozásokra vonatkozó előírások modernizációja is.

Kacsa az Erste �s a Raiffeisen frigye

Gazdaság2007.12.11, 14:57

Hat�rozottan visszautas�totta az osztr�k Raiffeisen Zentralbank �s az Erste Bank azokat a lap�rtes�l�seket, amelyek szerint a k�t bank egyes�l�st tervez. Az osztr�k p�nzint�zetek szerint a h�r "minden alapot n�lk�l�z".� �

Egybekelhet az Erste és a Raiffeisen

Archívum2007.11.19, 08:11

Közép-Európa első pénzintézete jöhet létre a két legnagyobb osztrák bank, az Erste és a Raiffeisen egyesülésével, amelyről a Napi Gazdaság értesülései szerint hetek óta felső szintű egyeztetések folynak az osztrák fővárosban. Ha a fúzió megvalósul, az Erste-Raiffeisen a magyar piac második számú szereplőjévé válhat.

Gigászi bányavállalat körvonalazódik

Archívum2007.11.09, 12:14

Bár a Rio Tinto elutasította a világ legnagyobb bányavállalata, a BHP Billiton által tett felvásárlási közeledést, a játszma folytatódik. A BHP Billiton 140 milliárd dollárt ajánlott a Rio Tinto összes értékpapírjáért.

OMV: felgyorsultak, Mol: megszakadtak a t�rgyal�sok

Gazdaság2007.10.30, 16:36

Az OMV m�r "�vek �ta" t�rgyal a Mollal az egy�ttm�k�d�sr�l, �s "elker�lhetetlennek" tartja az ipar�gi konszolid�ci�t a t�rs�gben - id�zte a szerdai Financial Times az osztr�k olajc�g vez�rigazgat�j�t, aki szerint a magyar c�g f�ggetlen r�szv�nyesei t�mogatj�k az egyes�l�st.

Egyesülhet az Invitel és a Tele2

Archívum2007.10.11, 14:17

Az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. megvásárolhatja a Tele2 Magyarország Kommunikációs és Szolgáltató Egyszemélyes Kft.-t - döntött a Gazdasági Versenyhivatal. A két vállalkozás egyesülése egyetlen területen sem fenyeget a piaci verseny beszűkülésével, állítja a GVH.

Mol: Az OMV érvei nem valósak

Archívum2007.10.01, 15:05

Az OMV félrevezető állításai miatt tárgyalásokat kezdeményez jelentősebb befektetőivel a Mol Nyrt. azért, hogy a magyar társaság álláspontját is megismerjék az ügyben azok, akiben bármilyen aggály merült fel a magyar cég magatartását illetően - mondta Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója. Az OMV érvei az egyesüléssel kapcsolatos szinergiákról nem valósak - közölte.

Templeton: értékteremtő az OMV-Mol fúzió

Archívum2007.09.29, 12:21

A Templeton Asset Management Befektetési Alap azért támogatja az OMV osztrák és a Mol magyar olajipari konszern egyesülését, mert értékteremtőnek tartja a fúziót - közölte Mark Mobius, a cég elnöke szombati bécsi sajtóértekezletén.

Lenyeli a Condort az Air Berlin

[origo] utazás2007.09.20, 16:25

Az európai olcsó jegyű légitársaságok között folytatódik az egyesülési folyamat: Németország második legnagyobb légitársasága, az Air Berlin egy éven belül már a harmadik felvásárlást tervezi: a dba és az LTU diszkont társaságok után a turistautakra szakosodott Condort akarja megvenni. Az Air Berlinnek ezen felül 24 százalékos részesedése van az osztrák Niki Lauda fapados légitársaságban.

Újabb európai óriáscég született

Archívum2007.09.03, 14:28

Két francia szolgáltató cég, a Suez és a Gaz de France (GDF) megállapodott az egyesülésről, így a világ egyik legnagyobb energiacége jött létre, mintegy 70 milliárd euró értékben. A cégek már 2006-ban is próbálkoztak a fúzióval, ám a döntő alkura számos találkozó után csak a hétvégén került sor.

Törvényt módosítanának a Magyar Gárda miatt

Itthon2007.09.01, 14:12

Kiegészíttetné az egyesülési jogról szóló törvényt két MSZP-s képviselő. A jogszabályba belevennék a párizsi békeszerződés egyik pontját, amely megtiltja a nép demokratikus jogait elvonó, fasiszta, katonai jellegű szervezetek megalakulását.

Német bankfúziókat generál a válság

Archívum2007.08.29, 11:36

Az amerikai másodlagos jelzálolgpiacon kialakult válság utózöngéjeként a német tartományi bankok némelyike egyesülésre kényszerülhet. Rövid távon azonban az ilyen lépések még ronthatják is a pozícióikat.

Bar�ts�gos sz�nd�k�t hangoztatja az OMV

Gazdaság2007.08.08, 14:26

Az OMV-nek meggy�z�d�se, hogy mindk�t f�l el�ny�ket l�tna az OMV �s a Mol integr�ci�j�b�l, ez�rt minden lehet�s�gre nyitottan szeretn�nek t�rgyalni a k�rd�sr�l - mondta a c�g vezet�je. Az egyes�l�st ugyan egyel�re nem s�rgeti semmi, �m Wolfgang Ruttenstorfer egy esetleges k�szp�nzes aj�nlat lehet�s�g�t sem z�rta ki kategorikusan a j�v�re n�zve. A k�z�s v�llalatot pedig szerinte B�csb�l �s Budapestr�l ir�ny�tan�k.

Törvény készül az uniós cégegyesülésről

Archívum2007.07.23, 07:01

Még az idén elkészülhet a tőkeegyesítő társaságok határon átnyúló egyesüléséről szóló uniós irányelv szabályainak az átültetése. Az új törvény lehetővé teszi, hogy a belföldi kft-k, illetve részvénytársaságok az unió bármely tagállamában bejegyzett hasonló cégekbe beolvadjanak, azokkal összeolvadjanak.

Pénzbőség fűti az egyesülési lázat

Gazdaság2007.07.23, 11:59

Szerte a világban egyre több vállalat egyesül napjainkban, az ügyletek száma már elérte azt a szintet, ahol a kilencvenes évek végén a technológiai ipar szárnyalása idején állt. Most azonban nem korlátozódik egy ágazatra; a nyersanyag- és energiaipartól kezdve a pénzintézeteken át a szállodaiparig, telekommunikációig és közlekedésig mindenhol jelentkezik. Az ellenséges felvásárlási ajánlatok száma egy év alatt megnégyszereződött.

Óriásfúzió lehet a lengyel olajiparban

Gazdaság2007.07.13, 17:18

Miközben a Mol az osztrák felvásárlás ellen hadakozik, a lengyelek az orosz óriástól félnek. A két, egyesülésre készülő vállalatból az egyik már most Közép-Kelet-Európa egyik vezető olajcége.

Hern�di: Nincs �rtelme a Mol-OMV egyes�l�snek

Gazdaság2007.07.10, 14:35

Nincs �rtelme annak, hogy a r�gi� vezet� olajv�llalatai egym�ssal folytass�k a r�gi� olajipar�ban az elm�lt id�ben lezajlott konszolid�ci�t - jelentette ki Mosonyi Gy�rgy, a Mol vez�rigazgat�ja �s Hern�di Zsolt eln�k-vez�rigazgat�kedden �js�g�r�knak. A konszolid�ci� ugyanis a hat�konys�g n�vel�se n�lk�l semmit sem �r, ez pedig ezekben az esetekben nem val�sulna meg - tette hozz� Mosonyi.

Egyesülne a Zsolnay a Hollóházival

Archívum2007.07.09, 09:47

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra vezetése a napokban kezdeményezte az ÁPV Zrt.-nél az egyesülést a Hollóházi Porcelánmanufaktúrával. A lépés után a két cég megőrizné márkaneveit és önállóságát.

A GVH szerint monopolhelyzet j�het l�tre

Gazdaság2007.07.03, 12:52

Az OMV �s a Mol egyes�l�se r�v�n region�lis monop�lium j�nne l�tre, �gy a Gazdas�gi Versenyhivatal val�sz�n�leg megakad�lyozn� az �gyletet - nyilatkozta a GVH illet�kese a Reuters h�r�gyn�ks�gnek. Egyes�l�s eset�n K�z�p-Eur�pa �zemanyagpiaca olyannyira koncentr�ltt� v�lna, hogy az m�r monop�liumot vagy monop�liumhoz igen k�zeli �llapotot jelentene.

Az OMV egyed�l is bekebelezheti a Molt

Gazdaság2007.06.27, 08:59

Van el�g forr�sa az osztr�k OMV-nek, hogy egyed�l is felv�s�rolja a Molt, egy�ltal�n nem biztos azonban, hogy a versenyjogi szab�lyok miatt ezt �n�ll�an�meg�ri neki megtennie. A finom�t�si �s kereskedelmi tev�kenys�gn�l ugyanis szinte biztos, hogy nem engedne egyes�l�st a versenyhivatal. Egy biztos: a harc t�bbszerepl�s, kedden t�bb mint 216 milli�rd�rt vettek Mol-r�szv�nyeket a t�zsd�n.

Előző
Következő