egyéni vállalkozás

címke rss
Így válhat egyéni vállalkozóvá

Így válhat egyéni vállalkozóvá

Akár egyetlen nap alatt egyéni vállalkozóvá válhat, mindenféle költségtől mentesen, pusztán egy ügyfélkapu-regisztrációra lesz szükség. Ha nem jönnek be a számításai, akkor sem kell visszaadni a vállalkozóit, hiszen már öt évig szüneteltethető.

Az észtek inkább beszedik a pénzüket az Ubertől

Gazdaság2015.10.08, 12:14

Precedens értékű megállapodás született az Észt Adó- és Vámhivatal, illetve az Uber között. A megállapodás értelmében az Uber részt vesz egy egyszerűsített, digitális adóbevallási rendszer kifejlesztésében, melyet az észt egyéni vállalkozók használhatnak majd. A rendszer próbaüzeme 2016-ban indul. Ez a megállapodás jó példa lehet Európa többi országa számára is az Uber szerint. 

Mészáros Gábor története – Így épített fel a semmiből egy sikeres vállalkozást

Life.hu2017.11.30, 11:58

Hatalmasat fordult a világ Mészáros Gáborral: egyik napról a másikra tűnt el a biztos pont az életéből. Elveszítette jól kereső állását, de a neheze még csak ezután következett, vagyis a hónapokig tartó munkanélküliség felemésztő időszaka, mindez a gazdasági válság idején. A sorozatos kudarcok után úgy döntött, hogy kockáztat, és saját vállalkozást indít. Minden félretett pénzét a chocoMe-be fektette, ugyan senki nem támogatta, ő végig hitt abban, hogy sikerülni fog, és így is lett. Vállalkozása pedig minden vásárlónak örömet szerez, hiszen ő valójában boldogságot árul, azaz csokoládét, és nem is akármilyet!

Hogyan lehet szüneteltetni az egyéni vállalkozói tevékenységet?

Gazdaság2018.05.08, 20:03

Az egyéni vállalkozó, amennyiben szünetelteti tevékenységét, legfeljebb két évig teheti ezt, különben jogállása megszűnik. Be kell jelenteni a szüneteltetést és a folytatást is, a szüneteltetés időszakára pedig speciális bevallási és költségelszámolási szabályok vonatkoznak. Célszerű megszüntetni a vállalkozói bankszámlát is, vagy legalábbis bejelenteni a banknak a szüneteltetést. Az Adózóna.hu cikke alapján összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Nem kell mindig arányosítania a bevételt a vállalkozónak

Gazdaság2018.09.15, 13:50

Az alanyi adómentességgel a legkisebb cégek drasztikusan lecsökkenthetik adminisztrációs kötelezettségeiket. Évi nyolcmillió forint bevételig nem kell áfát felszámítaniuk, így áfabevallásra sem kötelezettek. Cserébe nem is számolhatnak el áfát. Ha a vállalkozás év közben kezdi meg működését, az egész évre érvényes nyolcmillió forintot arányosítania kell.

A magyar adókörnyezet versenyképes a régióban

Gazdaság2019.03.09, 10:50

Az adóváltozások főként a kis- és középvállalkozásoknak kedveznek, különösen vidéken, ahol komoly támogatásokat is igénybe vehetnek – vélekedett a Magyar Hírlapnak adott interjújában Barta Péter, akit tavaly az év adótanácsadójának választottak.

Ezért szeretnek a kis cégek katázni

Gazdaság2019.05.02, 09:42

A mikrocégek között a kata a legnépszerűbb adónem, januárban már 311 ezer vállalkozás választotta ezt az adózási formát - mondta el a PwC Magyarország adószakértője a Magyar Hírlapnak. Főleg egyéni vállalkozók és betéti társaságok élnek vele.

Fontos változások jönnek az egyéni vállalkozások számára

Gazdaság2020.01.23, 16:12

Egyéni vállalkozóból egyszemélyes kft.-vé válás, áttérés eváról, vállalkozói igazolványok, az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének és a változásoknak a bejelentése, bevételt csökkentő kedvezmények – mind-mind olyan téma, amit érintettek a közelmúlt jogszabályváltozásai - írja az Adózóna.hu.

Módosíthatják a katakeret értékhatárát

Gazdaság2020.06.17, 10:54

Felülvizsgálná a kisadózó vállalkozások tételes adójának, a katának a jelenlegi szabályozását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - mondta Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Nemzetnek. Terveik között szerepel, hogy megemelik a jelenleg egymillió forintban megállapított adómentes keretet.

Táppénzzel csalt el milliókat egy Nógrád megyei házaspár

Itthon2020.06.23, 14:43

Csak azért indított egyéni vállalkozást egy férfi, hogy a feleségével együtt jogosultak legyenek táppénz igénylésére. Másfél év alatt, több mint 4 millió forintot vettek fel jogosulatlanul. Letöltendő börtönt kértek az ügyészek az 50 éves férfira.

Előző
  • 1
Következő