egyedülálló szülő

címke rss

A kormány támogatja az egyszülős családokat

A kormány támogatja az egyszülős családokat, nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat és az egy szülő által nevelt gyermekeket – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az anyák napi ajándék egy leányanyának

She2017.03.11, 11:33

Ezerkilencszázhuszonöt anyák napjára érkezett. Ezt persze akkor az anyukája még nem tudta. Hiszen abban az évben tartották ezt meg először, és csak a fővárosban, Budapesten. Évekkel később ért csak el hozzájuk ennek az eseménynek a híre. De anyukája vele ünnepelte ezt a napot, már akkor anyák napjaként, amikor még nem is tudott róla.

Az egyedülálló szülők helyzete nehéz, de lehetne rajta javítani

Life.hu2017.09.27, 21:03

Ők nem láthatatlanok, nem csonkák. Ugyanolyan értékeket képviselnek, mint egy kétszülős család. A gyermeküket egyedül nevelő szülők ugyanakkor, jóval több problémával találják szembe magukat. Az Egyszülő.hu felméréséből, a több mint 1000  megkérdezett válaszai alapján az derült ki,hogy a mindennapi életben a legnagyobb nehézséget a logisztika és az elszigetelődés jelenti. Most, az Egyszülős Központ révén, komoly segítséget kapnak.

Ne ítélkezz felettem, mert egyedül nevelem a gyerekem!

She2017.12.25, 10:02

A terhességem óta egyedül nevelem a három éves lányom. Mert választottam, mert hoztam egy döntést, amiért vállalom a felelősséget, és aminek azóta is viselem a következményeit minden jó és minden rossz periódusával együtt.

A leggyakoribb családmodellek a 21. században

Life.hu2020.05.14, 18:04

Május 15-e a család nemzetközi napja. A család fogalmát nagyon nehéz meghatározni, mert mind kulturális, mind tudományos szempontból több megközelítése is létezik, attól függően, mit kíván hangsúlyozni az, aki a családról beszél. Ráadásul manapság, jóval több típusával találkozhatunk, mint néhány évtizede...

Családszervezetekkel egyeztetett Novák Katalin

Itthon2020.12.02, 10:36

Három családszervezettel - az Egyszülős Központtal, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE), és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetőivel - egyeztetett a családokért felelős tárca nélküli miniszter a koronavírus-járvány okozta kihívásokról és a jövőbeli tervekről.

Egy házért cserébe lemondott a gyerekről - Sztárapák, akik egyedülálló szülők lettek

Life.hu2021.06.18, 13:52

Vasárnap az édesapák kerülnek a középpontba, hiszen aznap lesz az idei apák napja. Bár ennek a megünneplése még nem nyert akkora teret hazánkban, mint az anyáké, mégis érdemes kihasználni ezt a napot arra, hogy köszönetet mondjunk az édesapáknak is. Mi a gyermekeiket egyedül nevelő apáknak szeretnénk adózni, méghozzá olyan sztárapákkal, akik hasonló helyzetbe kerültek.

Egyedülálló apaként is vágyom a szerelemre!

She2021.08.26, 15:27

Tudod, előtted is volt életem, mégpedig nem is akármilyen. Nem volt eseménytelen az az idő, amikor még azt sem tudtam, hogy a földön vagy.

Egyedülálló szülő vagy? Minden tiszteletem!

She2021.10.20, 11:30

Előre bocsátom: természetesen mindenki tiszteletet érdemel, aki teljes igyekezetével próbál jó anya, illetve jó apa lenni - akár párkapcsolatban él, akár egyedül. Azt azonban nem vonhatjuk kétségbe, hogy az egyedülálló szülőknek jó néhány plusz kihívással kell szembenézniük.

Egyedülálló szülőként párt keresni szívás

She2022.01.16, 00:00

Egyedülálló szülőként ismerkedni nem egyszerű történet. Több okból kifolyólag sem. Egyszer azért, mert az ember a rengeteg teendő és logisztikázás mellett – hiszen mindenre egyedül van -, néha örül, hogy lyuk van az alfelén és szelel. Másodszor azért, mert egy válás után, - pláne gyerekkel egyedül maradva -, sokáig kell a romokat szedegetni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő