Egri István

címke rss
Garas Dezső - egy legendás színész szívszorító titkai

Garas Dezső - egy legendás színész szívszorító titkai

Nemzedéke egyik legnagyobb színművésze volt, aki legendás színpadi szerepei mellett korszakos filmekben is több emblematikus karaktert megformált. Mindig azt mondta, fiatalon valójában semmi sem akart lenni, ezért lett színész. Már a főiskolán kiemelkedő tehetségnek tartották; volt növendéktársa, aki nem is értette, Garas Dezső miért jár főiskolára, hiszen született zseniként mindent tudott a hivatásáról. Komédiákban nyújtott teljesítménye alapján egyesek Charlie Chaplin honi utódjának tartották, aki ugyanakkor drámai alakításaival rendre székébe szorította a megrendült publikumot. Legendás szakmai és baráti kapcsolatban volt Törőcssik ...

Kutyu úr a Szomszédokból: a legendás színész, akit folyton megaláztak a kommunizmusban és aki az italhoz menekült

Kultúra2022.10.17, 12:03

Raksányi Gellért művészi életpályája szorosan kötődik a Nemzeti Színház háború előtti legendás személyiségeihez és nemes hagyományaihoz. A Bajor Gizi, Tőkés Anna, Abonyi Géza, Lehotay Árpád, Bihari József és Tímár József nevével fémjelzett társulat ruházta fel életre szóló művészi útra valóvalaz 1947-ben színpadra lépő fiatal művészt. És ami legalább olyan fontos: megerősítette a keresztény-magyar kultúra iránti elkötelezettségét, hűségét. Magyarságtudata, szilárd karaktere és keresztény szellemisége merőben eltért a a háborút követő években mindent felülíró szocialista realizmus felfogásától és normáitól, annak értéket romboló műköödésétől. ...

A legendás színész zavaros nőügyei és különös halála

Kultúra2022.05.22, 19:59

A Nyugat kritikusa, Schöpflin Aladár 1930-ban így jellemezte: „Színésztehetségekben elég gazdag korunkban Ódry magában álló, csaknem egyetlen jelenség, egy nálunk ritka színésztípus legkiválóbb megvalósulása. A par excellence intellektus színész. Megérző ösztönei tiszták és érintetlenek, de ő nem bízza magát rájuk, a tudat szigorú fegyelme alatt tartja őket. A mi színészeink túlnyomó többsége ennek fordítottját csinálja, az ösztönre támaszkodik, és az ész tudatos fegyelme csak homályosan ellenőrzi munkájukat. A nyers ösztönnek ez az uralma majd minden színészünknél egyenetlenségre vezet; ritka nálunk a logikusan átgondolt és formaillag ...

Nagyapja és szülei tanították a kommunizmussal szembeni ellenállásra és a hitre a nagy magyar színésznőt

Kultúra2022.02.06, 17:59

A Kossuth-díjas, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett művész Pozsonyban kezdte meg színi tanulmányait szlovák nyelven, miután Csehszlovákia-szerte sorra nyerte a magyar nyelvű szavaló és színjátszó versenyeket. Az sem volt hétköznapi vállalkozás részéről, amikor nagy ívű színészi pályafutását követően – két évtizedig volt a budapesti Madách Színház művésze – megpályázta a pozsonyi magyar kulturális központ igazgatói posztját. Négyévnyi rendkívül sikeres, számos új kulturális eseményt, programsorozatot életre hívó működése után menesztette búcsú nélkül a hatalomra kerülő baloldali kormány. Sunyovszky Szilvia később a Fiddesznek ...

A magyar színésznő, akiről sikerei csúcsán a kommunista hatalom azt terjesztette, hogy orgiákra jár, és akit örökre tönkretettek

Kultúra2021.09.19, 19:22

Az 1928-ban született gyönyörű színésznő, Bara Margit az ötvenes-hatvanas években ünnepelt sztár volt. Színházakban és mozifilmekben is főszerepek sorát játszotta el. A fiatalon megözvegyült művész – első férje öngyilkos lett – 1964-ben új társát is megtalálta, Gyarmati Dezső, a többszörös olimpiai bajnok vízilabdázó személyében. Ám még abban az évben rágalomhadjárat indult ellene egy koncepciós ügy kapcsán. A hatóságok sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt kezdtek nyomozni Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat befolyásos vezetője ellen. Ezzel párhuzamosan kezdtek terjedni a pletykák, amelyek szerint az Onódy irányíttása ...

Nagyszüleit a szovjetek tömegsírba lőtték, szüleit tönkretették, de rajta sem a szörnyűségek, sem a férfiak nem tudtak kifogni

Kultúra2021.06.07, 17:23

Liszt Ferenc-díjas, a Magyar Köztársaság érdemes művésze, számos további elismerés birtokosa. A világszerte elismert, kiváló operaénekesnőt néhány hónapja választották meg a Magyar Állami Operaház örökös tagjának. Opera- és operettfőszerepek sorát énekelve, a hazai színpadok mellett a jelentős külhoni dalszínházak sorában is fellépett. Mindemellett pedagógusként vesz részt az újabb tehetségek képzésében, több iskolában is tanít, például azt is továbbadja, amire a saját édesapja tanította: a tehetség nem elég, teljes gőzzel, rengeteg munkával érdemes csak a cél felé haladni. Pitti Katalin szakmai állomásai felidézése mellett az Origóónak ...

A Rákosi-korszak, majd Nyugat-Németország ünnepelt színésznője - és Kádár János bosszúja

Kultúra2021.02.07, 18:33

Ferrari Violetta idén lett volna kilencvenéves. Húszévesen kezdte hivatását a Nemzeti Színházban, olyan művészekkel játszott együtt, mint Timár József, Gobbi Hilda, Kállai Ferenc, illetve első férjével, Básti Lajossal. 1950-től 1956-ig egyebek között eljátszotta Miller Lujzát (Schiller: Ármány és szerelem), Hippolytát, az amazonkirálynőt (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ophéliát (Shakespeare: Hamlet), Cherubint (Beaumarchais: Figaro házassága) és Tündét (Vörösmarty: Csongor és Tünde). 1950-től filmezett is. Határozott, de érzelmes lányokat alakított a Dalolva szép az élet (1950), a Civil a pályán (1951) című filmvígjátékokban, szemmüveges ...

Mondja, elvtárs, maga miért nem szereti a kommunistákat?

Kultúra2020.10.05, 00:25

Balázs Samu civilben egy brit főnemes tartózkodásával vett részt az életben. Ám szerepeiben képes volt a leghevesebb szenvedéllyel megfogalmazni a világról alkotott kritikai meglátásait. Azt vallotta: a színjátszás átélés nélkül kutyakomédia. Rendre éreztette: az a leghelyesebb, ha színpadon kívül a színész nem teszi kockára a méltóságát erős gesztusokkal. Makk Károly Liliomfi című alkotásának Szilvay professzora, vagy az ugyancsak Makk Károly rendezte Macskajáték Csermlényi Viktora, valamint számos klasszikus és kortárs darab meghatározó szereplője a honi színháztörténet egyik legnagyobb színművésze. Mindamellett jellemes, egyenes ...

Lehet-e bármi is szebb, mint az élet?

Kultúra2019.10.20, 13:45

Főiskolásként a Nemzeti Színháznál volt gyakorlaton, majd évtizedekig tagja is maradt a teátrumnak. Színpadi munkái mellett számtalan televíziós, rádiós és szinkronszerepben láthatta a közönség. Amikor megkapta az erőskezű Sarolt szerepét az István, a király című rockoperában, volt, aki mégis azt mondta: drámai szendeként nem fog megbirkózni a feladattal. Tizenhét évig alakította sikerrel a karaktert. A széles palettájú művész a kilencszázhetvenes évek végén bemutatott Budapest Orfeum című, legendássá lett produkcióval körbeutazta a világot. A kilencvenes évektől önálló estjeivel is rendszeresen fellép. A Jászai Mari-díjas, Érdemes ...

A nagy színésznő, akit a kommunisták osztályidegennek nyilvánítottak

Kultúra2019.08.19, 18:57

A Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész Sulyok Mária kiskamaszként még úgy gondolta: minél kevesebbet árul el magáról, annál kevesebb konfliktussal élheti az életét. Ám így sem kerülhetett el minden kockázatos helyzetet, ezért idővel belátta: olykor maga az élet a kockázat. Mindemellett végletesen szélsőséges helyzetekben is a humánum volt számára az iránytű, olykor a hétköznapi reflexióknál is nemesebb dolgokra ragadtatta magát. Utóbb azonban rendre hárította az elismerést. Színpadon bátran és hitelesen mutatta meg az emberi szélsőségek sokszínűségét, amelyekről megélt tapasztalatai mellett elsősorban legfontosabb alkotótársai, aaz ...

Szersén Gyula, a szinkronmunkáiért Életműdíjat kapott színművész beszél háborúról, forradalomról, hűségről, szakmáról

Archívum2018.10.09, 13:06

A Jászai-díjas színművész közel negyven évtizedig volt tagja a „régi” Nemzeti Színháznak. Színpadi szerepei mellett számtalan televíziós és rádiós produkcióban is főszerepek sorát alakította, valamint olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Jancsó Miklós rendezte Szegénylegények, vagy a Gaál István által jegyzett Sodrásban. A szinkronstúdiókban pedig olyan külhoni sztároknak kölcsönözte hangját, mint Charles Bronson, Paul Newman, Terence Hill vagy éppen az Enterprise űrhajó Kirk kapitányát alakító William Shatner. Utóbbi munkái kapcsán Szersén Gyula idén átvehette a szinkronszakma által adományozott Életműdíjat. A színművész az ...

Kulissza 8. Somogyvári Rudolf, akiről Aczél György „mindent tudott”, ezért száműzte

Kultúra2017.07.23, 21:42

A művelt budai polgárfiú előbb szalondarabokban brillírozott. Szovjet hadifogsága idején hivatása mélységeiben is elmerült. Tábori színházat alapítva rabtársainak is segített a túlélésben. Hazatérése után pártfunkcionáriusok száműzték vidékre, rehabilitációját követően a puszta sors bánt vele szűkmarkúan. Generációjának egyik legerősebb tehetsége a Vígszínháznál töltötte utolsó éveit, ott ismerte meg a színházban is fellépő LGT tagjait. Presser Gábor írta a színész halála után az „Egy megkésett dal" című számban: „Cikkek jelentek meg sorra, / Persze mindegyik dicsért, / Most csak jó kritikát kaptál / a befejezett szerepért. / És mégg ...

Kulissza 7. Major Tamás, akit az ÁVH vezetője képzett ki mozgalmárnak

Kultúra2017.06.30, 09:40

Az újkori színháztörténet egyik legbefolyásosabb szereplője volt. Színházat vezetett, és életek felett diszponált. Reflexiói olykor azt sejtették: mintha rendre eltávolodna mindattól, ami a humánus értékrend szerint a normalitáshoz tartozik. Mindemellett jó színész volt, és akadtak elgondolkodtató rendezései. Személyiségét képes volt sármosnak is láttatni, ahogy humorával is rabul ejtette azt, aki nem került vele konfliktusba. Máskor meg biccentéssel, unott vállrándítással járult hozzá ahhoz, ami más számára a végzetet jelentette. Öröklött adottságok, családi tradíciók mellett őt is erősen formálta a korszak, amelybe beleszületett.

Kulissza 6. Szabó Sándor, aki Amerikában is sztár lett, de hazatérve csak Baranyában kezdhette újra

Kultúra2017.06.07, 00:38

A lexikonok szerint jellemábrázoló képessége, tudatos, pontos szerepformálása, jellegzetes orgánuma határozták meg alakításait. Szabó Sándor másként magyarázta a magyarázhatatlant. Annyi biztos: amire hivatásában képes volt, azt még senki sem csinálta utána a honi színházi világból. Negyvenévesen, komoly hazai sikerek után, nyelvtudás nélkül ment el Amerikába, ahol aztán szakmájában szinte azonos szintre jutott, mint amit hátrahagyott. Partnere volt Jack Lemmonnak, játszott Robert Redforddal, más világhírű művészekkel. Túl a hatvanon hazatért. Világról szerzett tudását, tapasztalatait csak szűk körrel oszthatta meg. Csodálkozott ezeen, ...

Kulissza 5. Egri István szégyenletes túrái

Archívum2017.05.08, 18:41

Májusban lesz születésének 112. évfordulója. Színészként, rendezőként is nagyhatású színházművész volt. Meghatározó színházi emberek sora tartja mesterének. A Színművészeti Főiskolán azonban sosem taníthatott. Színházvezetőként is csak egy-két évad jutott neki. Egri István jellegzetes hangját, karakteres alakját ugyanakkor filmek, rádiós és szinkronszerepek sokasága őrzi. Mégis úgy érezte: nem juthatott el szakmájában addig, ahol méltó helye volna. Alighanem maga is tudta: ami sorsát formálta, abban annak is része volt, hogy minőségi barátai mellé a legerősebb ellenségeket választotta.

Előző
  • 1
Következő