Egészségügyi Minisztérium

címke rss

Nem mer huzakodni a dohányosokkal a politika

Itthon2009.05.18, 15:22

Máig nem tiltották ki a cigizőket a kocsmákból, éttermekből, játszóterekről, pedig az erről szóló javaslat már 2007-ben elkészült. Még az EU-nak is megígértük, hogy 2009-ben a nyilvános zárt helyeken már tilos lesz rágyújtani. A két korábbi kormánypárt azonban megijedt, az azóta elbukott egészségügyi reform mellett nem merték még a dohányosokat és a cigiző vendégek elvesztése miatt izguló vendéglátósokat is hergelni. Most előkerült egy félkész, jelentősen megszelídített javaslat, de még ennek az elfogadása sem biztos.

Majálisra küldi a járványtól tartókat a kormány

Itthon2009.04.30, 21:22

Egyelőre gyanús esetet sem regisztráltak Magyarországon az új típusú influenza ellen védekező járványügyi hatóságok, akik szerint szerda óta nem változott a magyar influenzahelyzet. Az Egészségügyi Minisztérium szerint a hosszú hétvégén mindenki bátran mehet majálisozni, mert nincs járvány. Állítólag két hónapon belül védőoltása is lesz Magyarországnak, a vírusellenes gyógyszerek fogyasztásától azonban óva intenek a hatóságok. Péntektől infravörös kamerákkal ellenőrzik a Ferihegyen leszálló utasokat.

A vírus egyre jobban alkalmazkodik

Itthon2009.04.30, 08:32

Az Egészségügyi Világszervezet súlyosbította a járványügyi riasztást a sertésinfluenza vírusának terjedése miatt. Mit jelent ez Magyarország számára, mit kell tennünk? Az ilyen helyzeteket szabályozó terv szerint fel kell készülni egy komoly járványra, ki kell szűrni a vírushordozókat és gyűjteni kell a mintákat. Ha tovább terjed a betegség, akkor jöhet a rendőri biztosítás és a katasztrófahelyzet.

Ferihegyen is hőkamera figyeli majd a sertésinfluenzát

Itthon2009.04.28, 17:40

Újabb óvintézkedéseket és egyeztetéseket kezdeményeztek a magyar hatóságok, miután az Egészségügyi Világszervezet megemelte az influenza világjárvány kialakulásának veszélyét jelző riasztási szintet. A Ferihegyi repülőtéren hőkamera figyeli majd az utasokat, és 25 fős egészségügyi személyzet ellenőrzi a fertőzött területről érkező utasokat. A vizsgálatok továbbra sem kötelezőek, karantén még nem lesz.

Sokat vesztett erényeiből az egészségügyi reform

Itthon2009.02.26, 11:37

A 2006-os egészségügyi reform újabb elemeit variálja át a kormány. Az egészségügyi miniszter kedden jelentette be, hogy átalakítják a kórházak finanszírozását, egy MSZP-s politikus pedig azt vetette fel, el kéne törölni a patikán kívüli gyógyszerárusítást. Az elmúlt egy évben az egészségügy átalakításának szinte összes látványosabb intézkedését visszavonták vagy módosították.

Feloldják a kórházak teljesítménykorlátját

Itthon2009.02.24, 18:09

Megszünteti a kórházak gyógyító tevékenységét korlátozó teljesítményvolumen-korlátot a kormány. Székely Tamás egészségügyi miniszter kedden jelentette be, hogy átalakítják a kórházi finanszírozást, és a gyógyszerellátáson is változtatnak. Az intézkedéstől hosszú távon megtakarítást vár a minisztérium.

Gavallér az abortuszpénzekkel a kormány

Itthon2009.02.05, 16:26

Bár az elmúlt években nem használták fel az abortuszra elkülönített pénzeket és a beavatkozások száma is fokozatosan csökken, a kormány mégis évről évre több pénzt szán erre a célra, néha százmilliókkal tervezi felül a terhesség-megszakításokra elkülönített alapot. A parlament egészségügyi bizottságának MSZP-s alelnöke nem érti, miért csinálja ezt a kormány. Az Egészségügyi Minisztérium szerint viszont nincs probléma, igaz, azt nem árulják el, miért számolnak ilyen nagyvonalúan.

Cseles gyártók drágítják a gyógyszereket

Itthon2008.12.08, 09:27

Hét év alatt 781 milliárd forintot vettek ki az európaiak zsebéből a piaci pozícióikat különböző trükkökkel is védő gyógyszercégek - közli az Európai Bizottság. Bár a hazai gyártók állítjak, csak törvényes eszközöket vetnek be, a gyógyszereket engedélyező hatóság volt vezetője szerint ez is tud olyan lenni, mint a zaklatás. A magyar piacon is kemény küzdelem folyik, amiből az Egészségügyi Minisztérium sem tudja kivonni magát: olyan törvényt javasolt, ami hozzájárulhat a gyógyszerárak emelkedéséhez.

Rágódnak Gyurcsány spórolós tervén a minisztériumok

Itthon2008.11.07, 16:04

Pár százmilliót tudnak megtakarítani jövőre a minisztériumok, miután Gyurcsány Ferenc arra utasította őket, hogy fogják vissza a kommunikációs költségeket, valamint az autó-, telefon- és bútorbeszerzéseket. Kocsiból kizárólag a totálkárosat cserélhetik le a jövőben a minisztériumok, a mobilokat végkimerülésig kell nyüstölni, új irodabútorról nem is álmodhatnak - derült ki, miután az [origo] megkérdezte, min fognak spórolni. Az Egészségügyi Minisztérium 100 milliót takarít meg, más tárcák viszont állítják, nem nekik szólt a kormányfői ukáz.

A kormány szerint előrelépés a visszatáncolás

Itthon2008.10.14, 16:32

Az egészségügyi miniszter szerint bevált a pszichiátriai kezelés átalakítása, bár az Egészségügyi Minisztérium új programja pont visszacsinálna néhány jelentős változtatást. A pszichiátriai központot, az OPNI-t a Gyurcsány-kormány záratta be másfél éve, és azóta végig kitartott a döntés helyessége mellett, most mégis új szakmai központ létrehozását tervezik. Az egészségügyi minisztérium nem érti, hol itt az ellentmondás, a miniszter szerint a fejlődés nem áll meg.

Nem sikerült vezetőt találni az OEP élére

Itthon2008.09.19, 20:18

Eredménytelenül zárult az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatói posztjára kiírt pályázat - közölte pénteken az Egészségügyi Minisztérium. A tárca azt azonban nem indokolta meg, hogy mi volt a kudarc oka. Korábban az OEP főigazgató-helyetteseként dolgozó SZDSZ-es politikus, a Szent Imre Kórház főigazgatója jelentette be, hogy pályázott.

Ingyenes oltás zavarta össze a gyerekorvosokat

Itthon2008.08.28, 14:39

Kedden jelentette be az Egészségügyi Minisztérium, hogy ha a szülők kérik, ingyen beoltják egy éven aluli gyerekeiket a pneumococcus elleni védőoltással. Előtte azonban többféle verzió látott napvilágot arról, kiket is lehet ingyenesen beoltani, így a gyerekorvosok teljesen összezavarodtak. 2010-től várhatóan a kötelező oltások közé emelik a pneumococcus ellenit is, de ennek részleteit még a szaktárca se tudja.

Visszakoznak a mentők Kolonics halála ügyében

Itthon2008.07.16, 17:58

A kedden elhunyt Kolonics György edzőjével szemben azt állítja az Egészségügyi Minisztérium, hogy nem 37, hanem 17 perc alatt értek ki az olimpiai bajnok sportolóhoz a mentők. Az Országos Mentőszolgálatnál szerda délelőtt még azt állították, vizsgálatot indítottak az ügyben, délután már azt mondták: nincs vizsgálat, csak a tárca kérésére készítettek részteletes tájékoztatást az ügyről.

Raktáron maradhatnak a kórházi széfek

Itthon2008.07.01, 07:06

Már nem kötelező széfet szerelni minden kórházi ágyhoz - értesült a Magyar Nemzet. Az áprilisban megváltozott rendeletről azonban a kórházak csak akkor értesültek, amikor a jogszabály hatályon kívül helyezését kérték a minisztériumtól. A széfeket már több kórház is beszerezte, így most nem tudják, mihez kezdjenek velük.

Az alkoholistákra nem jutott ideje a kormánynak

Itthon2008.06.22, 11:35

A magyarok isszák állítólag a legtöbbet az EU-ban, Magyarországnak mégsincs elfogadott koncepciója az alkoholfogyasztás visszaszorítására. Két évvel ezelőtt elkészült ugyan egy ezzel kapcsolatos tervezet, az azonban nem került a kormány elé. Az Egészségügyi Minisztérium szerint azért, mert a tárca az egészségbiztosítás átalakítására koncentrált. A biztosítási törvény visszavonása után a minisztérium egy újabb tervezet kidolgozásába fogott, addig is a problémával egy országgyűlési határozatnak mindössze négy oldala foglalkozik.

Férőhelyhiány miatt utaztatják a koraszülötteket

Itthon2008.06.06, 06:46

Férőhelyhiány miatt egyre gyakrabban kell 100-150 kilométeres távolságra utaztatni a koraszülötteket - írja a pénteki Magyar Nemzet a Semmelweis Egyetem egyik oktatóját és a Peter Cerny Alapítvány vezetőjét idézve. Az Egészségügyi Minisztérium tagadta, hogy rendszeres lenne a férőhelyhiány.

Egymilliárdot vitt el a félbemaradt egészségügyi reform

Itthon2008.05.23, 14:58

Az Egészségügyi Minisztérium 600 milliót, az OEP szintén 600 milliót, a Pénzügyminisztérium kétmilliót költött az egészségügyi reformra az elmúlt két év alatt. Mindezt úgy, hogy a reform egyes elemeit végül visszavonták.

Nem szedhet parkolódíjat Rogán Horváth Ágnestől

Itthon2008.03.13, 19:33

Arra kötelezte csütörtöki ítéletében a Fővárosi Bíróság a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatot, hogy vonja vissza az Egészségügyi Minisztérium előtti parkolóval kapcsolatos határozatait. Az önkormányzat öt évre visszamenőleg kérte a tárcától az elmaradt parkolódíjakat. A polgármester szerint az ítélet nem vonta kétségbe, hogy a parkoló a belvárosi önkormányzat tulajdona.

Bevállalná a vizitdíj eltörlését Horváth

Itthon2008.03.06, 19:05

Amennyiben a népszavazáson az igenek kerülnek többségbe, az Egészségügyi Minisztérium kezdeményzni fogja, hogy minél előbb eltöröljék a vizitdíjat - jelentette be Horváth Ágnes. A tárca vezetője ezt azzal indokolta, hogy meg akarja kímélni az egészségügyi dolgozókat attól a konfliktustól, amit a december 31-ig fizetendő vizitdíj okozna. A népszavazásra bocsátott kérdésben ugyanis az eltörlés dátumaként december 31-e szerepel.

Tiltanák a dohányzást az aluljárókban is

Itthon2008.02.25, 12:04

Az aluljárókban, játszótereken sem lehetne dohányozni az Egészségügyi Minisztérium készülő tervezete szerint, amely szigorítaná a tilalmat minden nyilvános, zárt helyen. Arról egyelőre nem sokat tudni, hogy akarnak érvényt szerezni az új szabályoknak.

Az MSZP ellenére is lesznek kórházi széfek

Itthon2008.02.20, 16:52

Lesznek kórházi széfek, hiába szavazták le Horváth Ágnest a parlament MSZP-s politikusai állítja az Egészségügyi Minisztérium. Az MSZP-frakció egy zárt ülésen tett fel a széfekről szóló kérdést a miniszternek, válaszát azonban nem fogadták el. Az MSZP-frakció mást szeretne, a kórházi széfekről szóló rendelet azonban már február elején megjelent, és a tárca ragaszkodik a széfekhez.

Hiába ácsingóznak a taxisok az ülőbetegekre

Itthon2008.02.04, 15:46

Bár az Egészségügyi Minisztérium még nem válaszolt hivatalosan a taxisok megkeresésére, valószínű, hogy a taxisok nem szállhatnak be a betegszállításba. Jelenleg ugyanis az ülő- és a fekvőbetegek szállítását is el kell látnia ugyanannak a szolgáltatónak, míg a taxisok kizárólag ülőbetegeket fuvaroznának. Ez ugyanis az egyszerűbb és a jobban fizető része a szolgáltatásnak. A két tevékenységet viszont nem választják külön - közölte az OEP.

Nem győzik a munkát a betegszállítók

Itthon2008.01.10, 17:05

Nem tudnak megbirkózni a betegforgalommal - állítják a nem életmentő esetekkel foglalkozó magánszolgáltatók, amelyek ezt a feladatot januárban vették át az Országos Mentőszolgálattól. A betegszállítóknak országosan 30-40 százalékkal több beteget kell szállítaniuk, mint amire a kormány számított. Az Egészségügyi Minisztériumban a betegszállítók és a mentők pénteken egyeztetnek a problémáról.

Kezdhet izgulni a biztosítási törvényért a kormány

Itthon2007.12.18, 18:06

Karácsony és szilveszter között jelentheti be a köztársasági elnök, hogy aláírja-e a hétfőn elfogadott, egészségbiztosítási reformról szóló törvényjavaslatot. Amennyiben Sólyom László visszaküldi a törvényt a parlamentnek, vagy az Alkotmánybírósághoz fordul, nem biztos, hogy 2009-től életbe léphet az új rendszer. Az Egészségügyi Minisztérium szerint a megszavazott törvényt tovább lehet fejleszteni olyan irányba, hogy minél nagyobb szerepet kapjon a magántőke. Bár ez nem mostanában lesz.

Kevesebb pénzt kapnak a mentősök

Itthon2007.11.22, 07:46

Az Egészségügyi Minisztérium a betegszállítási feladatok csökkenésével magyarázza az ideinél alacsonyabb költségvetési támogatást. A tervek szerint az idei 24 milliárd forint helyett, jövőre 22,9 milliárd forintból kellene gazdálkodnia a mentőszolgálatnak.

Orvos nélkül is lehetne otthon szülni

Itthon2007.11.16, 19:03

Az otthon szülésből levizsgázott szülésznő is vezethetne szüléseket kórházon kívül az Egészségügyi Minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott tervezete szerint.  A szülésnél legalább két egészségügyi dolgozónak jelen kellene lennie és készenlétben kellene állnia egy háttérkórháznak, ahol szükség esetén fogadják a szülő nőt.

Csúszik az otthon szülés szabályozása

Itthon2007.11.09, 15:16

A múlt héten még erre a hétre ígérte az Egészségügyi Minisztérium, hogy előáll az otthon szüléssel kapcsolatos szabályozás javaslatával, most viszont azt mondják, csak a jövő hét végére készülnek el a tervezettel. Utána újabb egyeztetésre hívják a témában megszólaló szervezeteket, a végleges szabályozás csak ezt követően készülhet el.

Dupla pénzből jobb koszt jár a betegeknek

Itthon2007.11.07, 17:15

Párizsi és vizes zsömle helyett változatos étkezés, kétféle, választható menü, naponta gyümölcs, zöldség és müziszelet - mindez már december elsejétől kötelező lesz a kórházakban. Az Egészségügyi Minisztérium ugyanis rendeletben fogja lefektetni a kórházi étkezés alapkövetelményeit, és a jobb ellátáshoz forrásokat is biztosít annak érdekében, hogy a jövőben ne a beteglátogató családtagok vigyék otthonról a megfelelően tápláló és ízletes kosztot a kórházban fekvő betegnek.

Két héten belül a neten lesz a képviselők fizetése

Itthon2007.10.30, 15:50

A költségvetésről, a női kvótáról és a jövő nemzedékek ombudsmanjáról vitáznak a képviselők kedden a parlamentben. A 2008-as költségvetés általános vitája ma lezárul. Ma nyújtja be az Egészségügyi Minisztérium az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatot. A bizottságok adótörvényekről tárgyalnak, de szó lesz a környezet büntetőjog általi védelméről is. A házbizottság ülése után az Országgyűlés alelnöke bejelentette, hogy két héten belül fölteszik a parlament honlapjára, hogy mennyit keresnek havonta a képviselők.

Mikuláscsomaggal érkezett Rogán a minisztériumhoz

Itthon2007.10.08, 17:35

Parkolási büntetést tartalmazó mikuláscsomagokat helyeztek ki az Egészségügyi Minisztérium parkolójában álló autókra Rogán Antal belvárosi polgármester sajtótájékoztatója előtt. Rogán korábban azzal fenyegetőzött, hogy hétfőn elbontja a parkolót elzáró akadályt, mert úgy véli, a terület az V. kerületé, és az ott parkolók jogtalanul használják ingyen. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a helyszínen azt mondta, megvédik igazukat.

Bírsággal fenyegeti a minisztériumot Rogán

Itthon2007.09.29, 13:12

Egy hét múlva elbontaná az Egészségügyi Minisztérium parkolóját elzáró akadályokat Rogán Antal. Az V. kerületi polgármester azt ígéri, fizetősséteszik a tárca által használt parkolót is, és ha a dolgozók nem fizetnek, mikuláscsomagot kapnak az ablaktörlő alá. Rogán azt is állítja, az államkincstár elszabotálja az önkormányzatnak járó pénz kifizetését.

Kincses Gyula lesz az új egészségügyi államtitkár

Itthon2007.09.27, 20:42

Kincses Gyulát, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet főigazgatóját jelölték az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának az SZDSZ ügyvivői csütörtöki budapesti ülésükön - közölte Horn Gábor ügyvivő.

Rogán levenné a láncokat Horváth Ágnesék parkolójáról

Itthon2007.09.18, 11:42

Ha az egészségügyi tárca két héten belül nem szabadítja fel azokat a parkolóhelyeket, amelyeket az V. kerület szerint jogtalanul használ, akkor elbontják a kerítést és leveszik a láncokat - figyelmeztetett a Rogán Antal által vezetett belvárosi önkormányzat. A tízmilliárd forintra megbírságolt minisztérium a kezdettől fogva vitatja az önkormányzat követelésének jogosságát.

Pár hónapot bírt csak az egészségügyi államtitkár

Itthon2007.09.10, 16:58

Alig több mint négy hónap után távozik az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, Kovács Attila. A tárca szerint Kovács azért megy, mert vissza akar térni orvosi hivatásához.

Új szuperkórházat vezethet Molnár Lajos

Itthon2007.07.25, 08:52

Újabb három kórház - az ORFI, az Országos Rehabilitációs Intézet és a Sportkórház - összevonását tervezi az Egészségügyi Minisztérium - írta a Magyar Hírlap. A lap szerint a hatalmas intézmény vezetésére jó esélye van Molnár Lajos volt egészségügyi tárcavezetőnek.

Kórházak támogatásával rövidítik a várólistákat

Itthon2007.07.17, 16:39

Szeptemberig hatmilliárd forint támogatást oszt szét 82 kórház között az Egészségügyi Minisztérium. A pénz fedezetét az adja, hogy több milliárd maradt meg a befizetett járulékokból. A Fidesz szerint viszont a kórházak adósságállománya akkora, hogy a nyár végére össze fog omlani a főváros egészségügyi ellátása.

Ingyenes HIV-szűrést javasol az MDF

Itthon2007.07.14, 13:22

Az MDF arra szólítja fel az Egészségügyi Minisztériumot, hogy támogassa az ingyenes HIV-szűréseket a nagy ifjúsági fesztiválokon - mondta Pettkó András MDF-es politikus szombaton. A tárca szerint aggodalomra nincs ok, a szakértők szerint viszont egyre kevesebb pénz jut ilyen célokra.

Nem érdekli a menesztett orvosokat a mobilitás program

Állás 20112007.06.20, 08:34

Eddig mindössze négyen jelentkeztek az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezésére kiírt orvos mobilitási programra. A pályázatra a kórházkapacitás-szűkítés miatt elbocsátott szakemberek jelentkezhettek. A napokban azonban közel hatezer egészségügyi dolgozó kapta kézhez felmondólevelét - írja a Világgazdaság.

Nem tervezik a mentősök leépítését

Állás 20112007.06.18, 08:33

Nem esnek áldozatul a mentősök az egészségügyben zajló elbocsátási hullámnak, ígéri az Egészségügyi Minisztérium közleményében.

Cáfolja a tárca a mentők létszámleépítését

Itthon2007.06.15, 12:23

Egy szakértői anyag jelentős mértékű létszámleépítést javasol az Országos Mentőszolgálatnál - írta a Magyar Nemzet. A szervezet átvilágítását végző cég a dolgozóknak legalább a negyedét, de akár a felét is elküldené, valamint a mentőautók számát is csökkentené. Az Egészségügyi Minisztérium közleményben cáfolta az elbocsátásokat, valamint a gépjárműpark megcsonkítását is. 

Kovács Attila az új egészségügyi államtitkár

Itthon2007.05.04, 08:09

Az SZDSZ ügyvivői testülete Kovács Attilát, a budaörsi Egészségügyi Központ igazgatóját jelölték az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának.

Kompromisszumos ötlettel nyit Horváth Ágnes

Itthon2007.04.19, 17:49

Először árult el az Egészségügyi Minisztérium részleteket arról, hogy milyen lehetne az új egészségbiztosítási rendszer. Horváth Ágnes államtitkár, akit az SZDSZ szerdán jelölt miniszternek, az [origo]-nak azt mondta: a tervek szerint megmaradna az OEP, de mellette létrejönnének a magánbiztosítók is, amelyektől akár alapellátásokat is vehetnének a betegek. Horváth szerint annak se kellene több járulékot fizetni, aki magánbiztosítóval szerződik.

Fogyatékosokon spórol az egészségügyi tárca

Itthon2007.04.06, 17:18

Hónapokkal az után kezdődhet meg az egyeztetés a fogyatékosok utazási költségtérítéséről, hogy az Egészségügyi Minisztérium drasztikusan csökkentette a támogatást. A tárca szerint a fogyatékosok közlekedése nem egészségügyi, hanem szociális kérdés, ezért nem akarják azt az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozni. Más azonban nem finanszírozza helyettük, a változás pedig többek közt 11-12 ezer gyermeket is érint.

E-mailekről vitázik Mikola Molnárral

Itthon2007.03.28, 18:33

A Fidesz arra kérte az Egészségügyi Minisztériumot, hogy az ágyszámcsökkentéseket szentesítő szerződéseket ne kelljen hétfőig megkötni, mivel a kórházak az erről szóló dokumentumokat még nem kapták meg. A tárca viszont állítja: a szerződéséket kedden megkapták a kórházak. A Heim Pál Gyermekkórház igazgatója az [origo]-nak azt mondta: a fővárosi kórházak vezetői már hétfőn olvasták az ezt tartalmazó e-mailt.

Kitart a vizitdíjnál semmibe vett ombudsman

Itthon2007.03.22, 16:01

Alkotmánybírósághoz fordult a vizitdíj visszatérítésének módja miatt az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila azt kifogásolta, hogy ha valaki a huszadik orvoslátogatás után nem akar vizitdíjat fizetni, akkor a nyugtákat be kell mutatnia a jegyzőnek. Az ombudsman szerint a jegyzőnek azonban semmi köze ahhoz, hogy a beteg pszichiátrián járt vagy éppen nemibeteg-gondozóban volt. Az adatvédelmi biztos kétszer is szólt az Egészségügyi Minisztériumnak, javaslatait azonban nem vették figyelembe.

Három kórházat ítélt megszűnésre Molnár

Itthon2007.03.08, 19:33

Kimondta a végső szót a kórházak fölött az Egészségügyi Minisztérium: a lipótmezei pszichiátria, a svábhegyi gyermekkórház és a Schöpf-Merei teljesen megszűnik. Országosan 16 ezerrel lesz kevesebb aktív ágy, és 1500 orvos és 5-6 ezer egyéb egészségügyi dolgozó kényszerül új munkahelyet keresni. Az átalakítás költségeit 20 milliárdra becsülik.

Újabb orvosi terv borzolhatja az MSZP idegeit

Itthon2007.02.27, 16:00

Az Egészségügyi Minisztérium mindenképpen meg akarja változtani a szakorvosi képzést, egy javaslat szerint úgy, hogy a népszerűbb szakok finanszírozását megszüntetnék. Ezzel azonban a hallgatók tiltakozásán kívül az MSZP és a Fidesz szakpolitikusai sem értenek egyet.

Több ezren tüntettek a hódmezővásárhelyi kórházért

Itthon2007.02.18, 13:05

A hódmezővásárhelyi kórház fennmaradása érdekében tüntettek vasárnap több ezren a Csongrád megyei városban. A helyiek azt nehezményezték, hogy az Egészségügyi Minisztérium a kórházi ágyak 70 százalékát megszüntetené.

Enyhülhet a receptszigor

Itthon2007.01.17, 13:27

Szigorúsága miatt visszaküldte az Egészségügyi Minisztériumnak a szigorú receptfelírási tervezetet a kormányfő. Így enyhülhet a legolcsóbb gyógyszer felírásáról szóló javaslat  - írja a Népszabadság. A tárca az [origo]-nak tagadta, hogy enyhítenék a tervezetet.

Előző
Következő