egészségtelen életmód

címke rss
Egyre több magyar gyereket érint ez a súlyos, gyógyíthatatlan betegség

Egyre több magyar gyereket érint ez a súlyos, gyógyíthatatlan betegség

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak számon, és a kór egyre fiatalabb korban alakul ki, ami főként az egészségtelen életmódnak – a dohányzásnak, a rostszegény táplálkozásnak és a gyorséttermi ételeknek – köszönhető. A betegek közül minden ötödik gyermek.

Drogos, alkoholista világsztárok, akik még dicsekszenek is ezzel

Tévé2023.02.06, 10:33

Sok világsztár vallotta be, hogy valamilyen drogos, alkoholista, vagy legalábbis az volt. A borzalmas halált halt Anne Heche esetében már nem tudtak időben segíteni sem a hozzátartozói, sem az orvosok, de vannak nála szerencsésebbek, akik valahogy túlélték az önpusztító életvitelt, de még mindig küszködnek a függőségeik miatt. Példaképnek nehezen tekinthetők, bár gyakran megpróbálják eljátszani, hogy azáltal, hogy beszélnek róla, valamiféle erény minden emberi gyengeségük. Sokszor az a néző érzése, hogy olykor szinte dicsekedtek azzal, hogy drogoztak. Persze az is nyilvánvaló: például gyereksztárként a hollywoodi világba bekerülni éés ...

Ez történik a testünkkel egy órával azután, hogy megittunk egy diétás kólát

Tudomány2022.07.05, 17:07

Egy doboz diétás kóla elfogyasztása már egy óra elteltével negatív hatással lehet a szervezetre, figyelmeztetett egy gyógyszerész, akit a Daily Record idéz.

A tudósok felfedezték: így lehet ellensúlyozni a magas zsírtartalmú étrend hatásait

Life.hu2021.03.31, 14:59

A kutatók tanulmányozták az „antiszensz" nevű kezelés hatását az egerekre, akiket magas zsírtartalmú ételekkel tápláltak - a kezelés visszafordította a cukorbetegséget, az elhízást és a májbetegségeket.

Sok szívbeteg nem fogadja meg az orvosa tanácsát

Tudomány2019.02.26, 15:36

A szívbetegek gyakran a diagnózis után is tovább dohányoznak vagy folytatják az egészségtelen életmódot - állapította meg egy nemzetközi kardiológiai kutatás.

40 felett jöttem rá, miért is kéne egészségesebben élnem...

She2018.08.06, 14:53

Soha nem érdekelt a bícsbádi. Persze biztosan azért, mert soha nem volt. Mielőtt megszületett a gyerekem, túl vékony voltam, utána meg - ahogy mondani szokták - asszonyos.

London kitilthatja a gyorskaják reklámjait

Gazdaság2018.05.11, 13:21

A londoni polgármester, Sadiq Khan szerint be kellene tiltani az egészségtelen ételek reklámjait a teljes londoni közlekedési hálózaton, vagyis nem lehetne többet hamburgert, vagy cukros üdítőt reklámozni a buszokon, a metrón és a megállókban.

Depressziót okoznak a gyorsételek?

[origo] Gasztro2017.08.10, 14:00

A rohanó világ magával hozta a gyorsételek iránti keresletet, hiszen sokkal egyszerűbb bekapni egy mindenféle „jóval" megrakott burgert a sarki Mekiben, mint zöldségeket és csirkét párolni otthon, munka után. Mennyivel kényelmesebb egy jó fűszeres, ropogós szélű pizzát vagy egy óriás hamburgert rendelni, amit egy óra múlva kiszállítanak, így a kisujjunkat sem kell megmozdítanunk. Ez valóban kényelmes dolog, de ha már azok vagyunk, amit megeszünk, akkor jó tudni, hogy a gyorsételekből egy apró falat sem szolgálja a javunkat.

Edzés-undor - Avagy az egészségtelenség kultusza

She2020.10.08, 10:08

Ahogy mostanában divatját éli a sportos, edzős, fitneszes életmód, úgy erősödik egyre inkább az ellentábor is. Ők azok, akik le tudnának köpni azért, ha nem pizzát eszel, sört iszol, és hétvégén inkább elmész mozogni valamerre, ahelyett, hogy a kanapén néznéd maratonban a Family Guy-t.

Megváltoztatják a gyerekek agyát az ételreklámok

Unikornis2016.08.18, 17:11

Évi kétmilliárd dollárt költenek a világ cégei kifejezetten gyerekeket célzó élelmiszerreklámokra. Egy átlagos amerikai kisgyerek évente négyezer ételreklámot néz meg, ezek többsége az egészségtelen ételeket népszerűsít. Egy amerikai kutatás most MR-vizsgálattal bizonyította, hogy a reklámok megváltoztatják a gyerekek bizonyos agyterületének működését, amitől jobban kívánják a cukros, zsíros, egészségtelen ételeket. 

Előző
Következő