egészségpénztár

címke rss

Bajba került egy egészségpénztár

Archívum2016.02.24, 16:50

Az MNB ma visszavonta a PRO V1TA Első Magyar Kiegészítő Egészségpénztár tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását. A jegybank vizsgálata során megállapította, hogy a pénztár a tevékenységére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket súlyosan és folyamatosan megszegi, veszélyeztetve ezzel a pénztártagok érdekeit. A pénztárvagyon fedezeti alapra eső részének tagok közötti felosztására a felszámolási eljárásban kerülhet sor.

A nyugdíja miatt merjen váltani

Archívum2016.02.09, 13:53

Növekedéssel zárták a múlt évet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak is. Az önkéntes nyugdíjkasszák összesített vagyona 6 százalékkal 1070 milliárd forintra nőtt, az egy tagra jutó vagyon pedig 8 százalékos növekedés eredményeként meghaladta az 1 millió forintot. Jól szerepeltek a Pénztárszövetséggel együttműködő egészségpénztárak is: taglétszámuk 2 százalékkal nőtt, és az összvagyonuk is emelkedett.

Gömbölyödik a nyugdíjvagyon

Archívum2015.11.10, 15:23

Ezer milliárd felett az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona. Az egy főre eső megtakarítás 971 ezer forintra nőtt. Az összes megtakarító 7,2 milliárd forint állami támogatást kapott adó-visszatérítésként.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak nagyon jó hozamokat produkáltak

Archívum2015.08.11, 15:44

Az önkéntes nyugdíjkasszák vagyona 8,46 százalékkal nőtt éves szinten, míg az egészségpénztáraké 2,34 százalékkal. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak a második negyedév végén 1,077 millió tagjuk volt. Az önkéntes nyugdíjkasszáknál 2014-ben nem volt ritka a két számjegyű hozam sem.

A kormánynak fontosabb a pacalpörkölt, mint az egészségügy

Archívum2014.11.13, 11:39

A kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya felé tervezi eltolni a cafeteria-rendszert, az egészségpénztáraknak ezért kevesebb hozzájárulás juthat. Az egészségügy bukhat akár 25 milliárd forintot, rosszul járhatnak a betegek, a gyógyszerészek és az orvosok is.

Kevesebb pénztártag, több vagyon

Archívum2014.08.24, 09:52

Tovább csökkent idén az első fél évben a nyugdíj- és egészségügyi pénztárak taglétszáma, az általuk kezelt vagyon és tagdíjbevétel viszont nőtt.

Nem járunk szűrésekre, pedig tudjuk, hogy kellene

Archívum2014.05.20, 17:31

Egy új felmérésből kiderült, tudjuk, hogy szükség van a szűrésekre, de sok indokot találunk azok elmulasztására. Pedig az egészségünk a tét!

D.A.S. JogSzerviz: betegségekre önkéntes egészségpénztári tagsággal is felkészülhetünk

Archívum2014.02.07, 00:48

A telente gyakran előforduló váratlan betegségekre, az ezzel járó, nagyobb összegű kiadásokra felkészülhetünk az önkéntes egészségpénztári tagságunkkal is – összegezte a tapasztalatokat a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A pénztárba való belépés önkéntes, ahol havonta rendszeresen tagdíjat köteles a tag fizetni, amelynek minimális mértékét az adott pénztár határozza meg – mutatott rá dr. Nyilas Anita.

Népszabadság: Kikerülhet a hidegétel-utalvány a cafeteriakörből jövőre

Archívum2011.09.24, 12:12

Kikerülhet a béren kívüli juttatások köréből jövőre a hidegétel-utalvány és az internetszolgáltatás is, de lakbértámogatást húszezer forintig adhatnak a munkáltatók a Népszabadság birtokába került tervezet szerint. A kormányzati döntésre váró munkaanyagban a lap szerint az is szerepel, hogy a jelenlegi cégek helyett egy állami cég adhatja majd ki az étkezési utalványokat.

Napi Gazdaság: Megugrott a nyugdíjpénztári kifizetés

Archívum2011.09.13, 08:34

Ismét gyorsult az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámának visszaesése az idei második negyedévben - írja a Napi Gazdaság a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adataira hivatkozva. A nyugdíjkasszáknál ugyanakkor már minden harmadik forint egyéni megtakarítás.

Kölcsönös odafigyelés az egészségesebb jelenre és a biztos nyugodt jövőre (X)

Archívum2010.09.29, 17:59

Az MKB Pénztárak belépési akciója keretében most itt a ragyogó alkalom, hogy többet fordítsunk saját és családunk egészségére, valamint gondoskodjunk előre nyugdíjas éveinkről.

Kevesebb jut nyugdíjra a cafeteria megadóztatása miatt

Archívum2010.04.21, 13:22

Érezhetően visszaesett a munkáltatói befizetések összege az önkéntes pénztáraknál a januárban bevezetett új cafeteria-szabályok miatt, különösen az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések csökkentek.

Összeomolhat a magyar egészségügy finanszírozása

Archívum2009.09.17, 14:36

A kormány az egészségügy finanszírozási modelljének gyökeres átalakítását tervezi: az 1998-ban indult teljesítményalapú rendszer helyett október 1-től minden bizonnyal ismét havi fix összegeket kapnának az intézmények. Az egészségügy szereplői szerint a váltás az ellátás azonnali összeomlásához vezetne, ezért működésük és kifizetéseik korlátozása mellett éhségsztrájkkal is fenyegetőznek.

Egy �vi p�nz�nket bukt�k el a nyugd�jp�nzt�rak

Archívum2009.07.30, 09:58

A Stabilit�s P�nzt�rsz�vets�g elemez�se szerint a mag�nnyugd�jp�nzt�ri vagyon az els� negyed�v v�g�n ugyanakkora volt, mint egy �vvel kor�bban, azaz az ut�bbi 12 h�napi befizet�seinket elvesztett�k a befektet�seiken a p�nzt�rak. A sz�vets�g szerint a m�sodik negyed�v az egyik legjobb lehetett a p�nzt�rak t�rt�net�ben.

A túlélésért küzdenek az egészségkasszák

Archívum2009.06.12, 10:53

Teljes erővel lobbiznak az egészségpénztárak, mert a Bajnai-kormány azt tervezte, hogy az egészségpénztárba irányuló munkáltatói befizetésekre közel 100 százalékos terhet vet ki, ami minden elemzés szerint tönkretenné a pénztárakat. Hivatalos döntés még nincs, de az [origo] úgy tudja, hogy a kormányoldal is hajlik arra, hogy csak egy kedvezményes különadóval sújtsák az ágazatot.

Megcsappant az egészségpénztárak pénze

Archívum2008.11.13, 02:30

Elkezdődőtt az egészségpénztárakban megtakarított összeg csökkenése, mert a tagok többet használnak fel belőle az odakerülő pénznél - mondta Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a stabilitás pénztárszövetség siófoki konferenciáján. Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója szerint mindegy volt, hogy mikor vezették be Magyarországon a választható portfóliós nyugdíjpénztári rendszert.

Kevesen fizetnek az eg�szs�gp�nzt�rakba

Archívum2008.08.29, 17:32

M�r k�t eg�szs�gp�nzt�r tagl�tsz�ma haladta meg a sz�zezer f�t -�ta a Napi Gazdas�g augusztus 12- i sz�ma. Arr�l azonban egyel�re nem siker�lt adatot szerezni�k, hogy ebb�l mekkora azoknak az ar�nya, akik csup�n statisztikai t�telt jelentenek, d�jat egy�ltal�n nem fizetnek.

Munka nélkül is jár bér a pénztári vezetőknek

Archívum2008.06.06, 08:31

Mégis felvehetik az egészségpénztári vezetők a fizetésüket anélkül, hogy a kinevezésük óta eltelt másfél hónapban érdemi munkát végeztek volna - erősítette meg a Pénzügyminisztérium szóvivője. A pénztárak azért szűnnek meg, mert a működésükről szóló törvényt visszavonta a parlament. Korábban viszont cáfolta a kormányszóvivő a bérek kifizetését.

Egészségpénztárakat alapít a kormány

Archívum2008.03.15, 11:07

A kormány 761 millió forintot csoportosított át az egészségbiztosítási pénztárak megalapításával kapcsolatos feladatokra a költségvetés általános tartalékából - a kormányhatározat a Határozatok Tárában jelent meg.

Adóssággondok az osztrák egészségügyben

Archívum2007.10.29, 13:03

A területi alapon működő osztrák egészségbiztosító pénztárak óriási adóssághegyet görgetnek maguk előtt, és egyre inkább a fizetésképtelenség szélére sodrodnak - állapítja meg az a belső felmérés, amely az alpesi ország társadalombiztosítási rendszerének állapotáról készült. 

Megbukott egy egészségpénztár

Archívum2007.10.27, 14:59

Visszavonta az Első Hazai Dolgozói Egészségpénztár tevékenységi engedélyét, egyidejűleg a kassza felszámolását kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A felügyelet a pénztár működését a felszámolás kezdetéig felfüggesztette: nem teljesíthet kifizetéseket, nem vehet fel új tagokat, nem fogadhat tagdíjbefizetéseket, továbbá befektetéseket sem eszközölhet.

Százezer tagú a piacvezető egészségpénztár

Archívum2007.05.08, 14:09

Magyarországon elsőként elérte a 100 ezer főt az OTP Egészségpénztár taglétszáma. A pénztár idén tovább bővíti szolgáltatásait, vezetői pedig lobbiznak a minél szélesebb körű kedvezményekért.

Változó céges stratégiák a béren kívüli juttatásokban

Archívum2007.04.12, 08:28

Az év eleji jogszabályi változások miatt több munkáltató az adómentes határig csökkentette a dolgozóknak béren kívüli juttatásként nyújtott egészségpénztári hozzájárulást. A piaci szereplők szerint az érdeklődés az azonnal hasznosítható juttatások-  például az üdülési csekk - felé fordul. A kis cégek cafeteriával kompenzálják az elmaradt béremelést - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Bel�pne a betegbiztos�t�si piacra az OTP

Archívum2007.01.26, 18:16

A t�bb-biztos�t�s rendszer l�trehoz�sa eset�n az OTP bel�p a betegbiztos�t�si piacra - k�z�lte Studniczky Ferenc, az OTP Eg�szs�gp�nzt�r �gyvezet� igazgat�ja egy p�nteki h�tt�rbesz�lget�sen. Az igazgat� arr�l is besz�lt, hogy az eg�szs�gp�nzt�rak a jogszab�lyok m�dos�t�s�t kezdem�nyezik, hogy ism�t j�rjon ad�kedvezm�ny a sportc�l� szolg�ltat�sokra.

Drasztikusan csökkenhetnek a nyugdíjpénztárakba befizetett összegek

Archívum2006.09.11, 08:47

A munkáltatók által az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárba befizetett összegek drasztikusan csökkenhetnek a megváltozott szabályok miatt - mondta el a Napi Gazdaságnak Horváth István, a Mercer Human Resource Consulting tanácsadója.

Előnyök sorát nyújtja az MKB Egészségpénztár (x)

Archívum2005.03.08, 13:51

  Az önkéntes egészségpénztári piac dinamikusan bővül. Nem csoda, hiszen a munkáltatók, felmérve a dolgozói tagságból eredő előnyöket, gyors ütemben váltják fel a költséges vállalati kedvezményeket egységes munkáltatói egészségpénztári hozzájárulásra.  

Orosz András: Nem luxus az egészségpénztári tagság

Archívum2005.10.10, 18:57

Az egészségügyi szolgáltatások színvonala emelkedni fog, és ehhez hozzájárulnak az egészségpénztárak is - mondta dr. Orosz András, a K&H Medicina Egészségpénztár ügyvezető igazgatója az [origo] Társalgójában. A szakértő elárulta, hogy miért jó egészségpénztári tagnak lenni és hogyan érdemes választani a pénztárak között.

A tárca is vizsgálja az orvosok vesztegetési ügyét

Archívum2004.09.06, 09:05

Az egészségpénztár feljelentése után saját hatáskörben is vizsgálatot kezdett az egészségügyi miniszter a szponzorált gyógyszerek miatt. A gyanú szerint ugyanis egy gyógyszergyár azért fizetett az orvosoknak, hogy az ő termékeit írják fel. A gyártók azt követelik, hogy a hatóságok nevezzék meg, kik keveredtek gyanúba - írja a Népszabadság.

Egyre népszerűbbek az egészségpénztárak

Archívum2002.07.28, 18:37

A nyugdíjcélú megtakarítások mellett tavaly egyre szélesebb körben terjedt el az egészségügyi és a szociális öngondoskodás igénye. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) éves összefoglalója szerint a magán-nyugdíjpénztárak száma a 2000-es 25-ről 2001-ben 22-re, az önkénteseké pedig 116-ról 98-ra csökkent, viszont az év végén 33 egészségpénztár és 22 önsegélyező pénztár működött, és az év során 12 egészség- és 5 önsegélyező szervezet kért tevékenységi engedélyt a felügyelettől.

Előző
  • 1
Következő