egészségmegőrzés

címke rss

Megfejtették az első korty sör titkát

Egészség2013.04.17, 08:03

A dopamin nevű vegyület a felelős azért, hogy már egyetlen korty sör elfogyasztását követően kellemes érzés árad szét a szervezetben, pedig az alkohol nem is fejthette ki hatását, a folyadék még alig ért a gyomorba.

Milyen lábasban főzhetünk egészségesen?

Egészség2013.04.16, 18:00

Igaz-e, hogy az alumínium edény Alzheimer-kórt okoz, a teflon lábasok pedig növelik a daganatos betegségek kockázatát? Milyen edényben található ólom, és gond-e, hogy az öntöttvas edényből vasionok oldódnak az ételbe?

Ezért pattanásosak a felnőttek

Egészség2013.04.16, 12:19

Hormonális okokból a pattanások leginkább a kamaszkorra jellemzőek, ám sok húszas-harmincas éveiben járó ember tapasztalhatja, hogy a bőrgyulladás rendszeres lehet a kamaszkor után is.

Közelebb jöttek a kullancsok

Egészség2013.04.12, 09:13

A sok csapadék kedvezhetett a kullancsoknak, és a hosszabb tél sem okozott gondot nekik: már a február-márciusi hidegekben aktivizálódtak. Természetjárás után már hazafelé, a buszon, autóban ajánlott ellenőrizni a ruházatot, otthon pedig az egész testfelületet. Aki nem akarja, hogy kertjében kullancsok legyenek, tegye számukra kevésbé vonzóvá.

Magas ólomtartalmú rizsre figyelmeztet az USA

Egészség2013.04.11, 00:07

Az egészségügyi határértéket jelentősen meghaladó mennyiségben tartalmazhatnak ólmot az Egyesült Államokba importáruként érkező rizsfélék - hangzott el egy amerikai tudományos konferencián. Bár a probléma elsősorban a Kínából és Tajvanról származó szállítmányokat érintette, több Európából jövő mintában is magas ólommennyiséget mértek.

Számít, hogy melyik hónapban születünk

Egészség2013.04.09, 11:44

Jelentős eltéréseket mutat az újszülöttek D-vitamin-szintje és immunrendszerük fejlődése annak függvényében, hogy melyik hónapban születtek - állapította meg egy új kutatás. A mostani eredmények közelebb vihetnek annak megértéséhez, hogy miért gyakoribbak egyes autoimmun betegségek bizonyos hónapok szülötteinél, mint másoknál.

Brutálisan gyűjtik a medvehagymát

Egészség2013.04.08, 12:31

Védik a medvehagymát a mértéktelen gyűjtéstől a természetvédők és az erdészek: amióta a gyógyhatásairól ismert növény gasztronómiai különlegességgé vált, egyre többen és egyre brutálisabb módszerekkel szedik.

A gyümölcslés csokoládé lehet az új sláger

Egészség2013.04.07, 23:18

A csokoládé mértékkel fogyasztva eleve a viszonylag egészséges édességek közé tartozik, de a jövőben még tovább növekedhet vonzereje: élelmiszeripari szakemberek egy új technológiának köszönhetően gyümölcslevet kevernének a csokoládéba, így csökkentve annak cukor- és zsírtartalmát.

Amerikai sperma lepi el a világot

Egészség2013.04.06, 16:36

A spermiumexport ma már több millió dolláros üzlet az amerikai spermabankok számára.

Bele tudtak nézni az álmokba japán kutatók

Tudomány2013.04.05, 08:17

Japán tudósok kidolgoztak egy eljárást, amellyel az alvó agy aktivitását megfigyelve részlegesen rekonstruálni lehet az álomképeinket.