Egervári Sándor
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- magyar fociválogatott
- MTK
- Gera Zoltán
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Büntetőkkel vb-negyeddöntős az U20-as válogatott
Nagy csatában, hosszabbítást követő tizenegyesrúgásokkal bejutott a legjobb nyolc közé a magyar labdarúgó-válogatott az egyiptomi U20-as világbajnokságon Csehország ellenében, s pénteken Olaszország ellen folytathatja menetelését. A mérkőzés a rendes játékidőben 1-1-re, 120 perc után 2-2-re állt, a büntetők során Gulácsi három alkalommal is védett, a mindent eldöntő 11-est pedig Balajti értékesítette.
Egervári: Ne mutogassanak a játékosokra!
A kritikák hatására 180 fokos fordulatot vett a játékosok hozzáállása, mondja Egervári Sándor szövetségi edző az U20-as válogatottról, amely a gyászos kezdés után 6-0-s gólkülönbséggel nyerte meg a következő két meccsét, és végül csoportelsőként jutott be az egyiptomi világbajnokság nyolcaddöntőjébe. Egervári Sándor szerint ez már csak azért is nagy eredmény, mert többen alig játszanak a klubcsapatukban, a fiatalok külföldre csábításával pedig csak a menedzserek járnak jól.
Gulácsi: Felőlem jöhetnek a brazilok is
Honduras ellen semmi nem jött össze neki, a dél-afrikai játékosok viszont már nem tudták bevenni Gulácsi Péter kapuját, aki szerint mindegy, hogy hányadik helyen jut tovább a válogatott az U20-as focivébén, a lényeg, hogy legalább ikszeljen az Emírségekkel és ott legyen a 16 között. A kapus szerint Németh Krisztián húzóember, jó a kétcsatáros taktika, és nem baj, ha a brazilok jönnek a nyolcaddöntőben.
A magyarok kitömték Dél-Afrikát az U20-as focivébén
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli félidő után 4-0-s győzelmet aratott a dél-afrikai csapat ellen a 20 éven aluliak Egyiptomban zajló világbajnokságán. Egervári Sándor együttese az első, vasárnapi meccsen 3-0-ra kikapott Hondurastól, utolsó csoporttalálkozóját pedig szombaton játssza az Egyesült Arab Emírségekkel.
Egervári felforgatja az U20-as válogatottat
A vasárnapi vesztes csapaton több poszton változtat majd a szerdai Dél-Afrika elleni mérkőzésre Egervári Sándor, a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságán szereplő magyar válogatott szövetségi edzője.
Futács Márkó: Mintha felnőtt focivébére mennénk
Szeptember 24-én, csütörtökön hivatalosan is megkezdődik az U20-as labdarúgó-világbajnokság Egyiptomban. A magyar válogatott szerdán kel útra, az elindulás előtt Futács Márkó, a Werder Bremen fiatal csatára elmondta, nagy önbizalommal várják az eseményt. Egervári Sándor szövetségi edző szerint Magyarország képes lehet arra, hogy a legjobb négyig meneteljen.
Az U20-as magyarok ikszeltek az U23-as angolokkal
A 23 éven aluli angol labdarúgó-válogatott ellen elért 1-1-es döntetlennel melegített a magyar U20-as csapat a jövő csütörtökön kezdődő egyiptomi világbajnokságra.
Egervári megdöbbent a péniszrajzos vádakon
Egervári Sándor, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Győri ETO menesztett szakvezetője megdöbbent a róla szóló híreket hallva, amelyek szerint nemi szervet ábrázoló rajzot juttatott el a győri klub irányítóihoz.
Szerb futballedzőt szemelt ki a Győr
Bár aláírt szerződése még nincs, helyi értesülések szerint a szerb Dragoljub Bekvalac lesz a Győri ETO FC szakvezetője. A menesztett Egervári Sándor helyére érkező szakember korábban dolgozott Bulgáriában és Macedóniában is, lánya pedig az egyik legnépszerűbb (és legszebb) popsztár Szerbiában.
Egervári távozik a győri futballcsapattól
Egervári Sándor, a Győri ETO labdarúgócsapatának vezetőedzője elhagyja a klubot - a Kisalföld című lap internetes kiadása szerint.
Magyar futballsikerek az UEFA-kupában
A hazai pályán elért 1-1-es döntetlen után idegenben, a grúz FK Zestafoni pályáján tudott nyerni a Győri ETO FC csapata az UEFA-kupa-selejtező első fordulójának visszavágóján, és ezzel 3-2-es összesítéssel a következő körbe jutott. Egervári Sándor csapata 0-1-ről fordított, és a végén úgy is őrizte előnyét, hogy Pintér Attila kiállítása miatt a 80. perctől tíz emberrel játszott. A Debrecen 1-0-ra nyert a kazah Sahtyor Karagandi ellen, és 2-1-es összesítéssel követte a Győrt a második fordulóba.
Rekordot döntött a verhetetlen győri futballcsapat
Tizenhat mérkőzés óta veretlen a Győri ETO FC a jelenlegi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, s ezzel a klub történetében csúcsot állított fel Egervári Sándor csapata.
Egervári ül le a győri kispadra
Egervári Sándor a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO FC új vezetőedzője, a szakember kétéves szerződést írt alá - jelentették be a klub pénteki sajtótájékoztatóján. Az 57 éves trénert Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnök-tulajdonosa mutatta be.
A Vasas menesztette Egervári Sándort
A Vasas labdarúgócsapatát működtető kft. vezetősége hétfőn közös megegyezéssel felbontotta Egervári Sándor vezetőedző szerződését.
Az MTK egyezségre jutott Egervárival
A jelenleg a Vasas labdarúgócsapatát vezetőedzőként irányító Egervári Sándor és az MTK Budapest Kft. hétfőn kompromisszumos megállapodásra jutott a köztük hosszú ideje húzódó elszámolási ügyben. Így a kék-fehéreket már nem fenyegeti további szankció.
Egervári lerövidítené a téli szünetet
A jelek szerint alaposan megerősödik tavaszra a Vasas együttese, hiszen a ferencvárosi Kiss György mellett a ZTE-től igazolt Ivan Janjic, Waltner Róbert, Gyánó Szabolcs trió is Angyalföldön tréningezik. Egervári Sándor a piros-kékek vezetőedzője a csapat céljairól és a felkészülésről is beszélt.
Levontak az MTK-tól egy pontot
A Magyar Labdarúgó Liga versenybizottsága úgy döntött, a fegyelmi és a fellebviteli bizottság korábbi döntése alapján egy pont levonással sújtja az Arany Ászok Ligában szereplő MTK Budapestet, mivel többhavi járandóságával adósa maradt előző vezetőedzőjének, a jelenleg a Vasast irányító Egervári Sándornak.
Sopronban és a Vasasnál a középmezőny a cél
Két fordulóval az Arany Ászok Liga őszi szezonjának vége előtt mind a Sopron, mind a Vasas labdarúgócsapata a középmezőnyt vette célba. Tóth Mihály, a soproniak csatára hat pontot vár a Diósgyőr és a Fehérvár ellen, míg az angyalföldiek mestere, Egervári Sándor négy ponttal lenne elégedett a Fehérvár elleni idegenbeli és az MTK elleni hazai meccset követően.
Vagner: Figo is megkapta a magáét
Pikánsnak ígérkezik Robert Vagner számára a vasárnapi Újpest-Ferencváros rangadó, hiszen két évvel ezelőtt éppen a lila-fehér szurkolók kedvence volt a cseh csatár, most azonban már az ősi riválist erősíti. Vagnerrel a derbiről, a múltjáról és a terveiről is beszélgettünk.
Büntetővel nyert a Fradi a Fáy utcában
A címvédő és listavezető Ferencváros idegenben csak egy büntetőből szerzett góllal tudta legyőzni az újonc Budapesti Vasast a labdarúgó Arany Ászok Liga 7. fordulójában. A hazaiak kispadján bajnoki mérkőzésen most debütált a kedden kinevezett új vezetőedző, Egervári Sándor. Az MTK Bori és Kanta találataival 2-0-ra verte a ZTE-t.
Erősítene a Diósgyőr és a Vasas
A Győr elleni bajnokin történt botrány árnyékában a Diósgyőr vezetői a csapat megerősítésén is gondolkodnak, mint ahogy az edzőváltás is felmerült a szombati vereség után, hétfőn azonban még erről nem esett szó, így egyelőre a Kiprich József, Vincze István duó vezeti a szakmai munkát. A Vasasnál Egervári Sándor személyében már új az edző, és nem kizárt, hogy Horváth Ferenc is Angyalföldön köt ki.
Kiesett a Nyíregyháza a Magyar Kupából
A Magyar Kupa második fordulójában meglepetésre kiesett az edzőváltáson átesett Nyíregyháza, amely az NB II-es Bőcs otthonában szenvedett vereséget. A Vasasnál szintén új edző ül a kispadon, de Egervári Sándornak jobban sikerült a bemutatkozása, csapata ugyanis 3-0-ra verte az NB I/B-ben szereplő Tatabányát.
Egervári Sándor a Vasas új edzője
Egervári Sándor lett a távozó Tamási Zsolt utóda a Vasas kispadján. A szakember megbízatása 2006. június 30-ig szól az angyalföldi klubnál.
Matthäuson kívül Santinit is hívja a Besiktas
A Besiktas vezetősége megerősítette, hogy Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az isztambuli csapat vezetőedzője lesz. A török sajtó által már tényként kezelt hírnek ellentmond az az angliai információ, mely szerint az Eb-címvédő franciák szövetségi kapitánya, Jacques Santini a napokban Montpellier-ben találkozott a török csapat képviselőivel. Matthäus leendő magyarországi utódjaként Egervári Sándor, az MTK-tól éppen elköszönt szakember mellett Mészöly Géza, az Újpesttel remek tavaszt produkált fiatal tréner neve is felmerült.
Egervári Sándor Debrecenbe tart
Noha még javában tart az NB I-es és a másodosztályú bajnokság is, ám ahogy az lenni szokott, a kulisszák mögött már megkezdődtek a tárgyalások a kiszemelt edzőkkel és játékosokkal. Érdekes például, hogy a Vasas kispadja milyen kapós a trénerek körében, hiszen arra két korábbi szövetségi kapitány és a jelenlegi bajnokcsapat trénere is esélyes, igaz, Debrecenben nyílt titok, hogy szívesen látnák a kispadon Egervári Sándort, aki több egykori játékosát is vinné magával a cívisvárosba.
Fiatalítana Lőrincz Emil, az MTK új edzője
Ami már tél óta a levegőben lógott, a héten konkrétummá vált: nyártól az MTK fiókcsapatának számító Bodajk trénere, Lőrincz Emil veszi át Egervári Sándortól a kékek szakmai irányítását. Az egykori válogatott védő, aki közel 200 mérkőzésen szerepelt az MTK-ban, terveiről, szakmai elképzeléseiről és edzői hitvallásáról beszélt.
Lassan elfogy az MTK
Nem elég, hogy súlyos, 5-1-es vereséget szenvedett az MTK Újpesten, a kék-fehérek soraiból két futballista is kiesett sérülés miatt. Czvitkovics lábközépcsont-repedést, míg Pisont húzódást szenvedett a hét végi bajnokin, így Egervári Sándor vezetőedzőnek komoly fejtörést okoz, hogy milyen összeállításban küldje pályára csapatát szerdán, a Balaton FC ellen.
Egervári az idény végén távozik az MTK-tól
Amit a bennfentesek már régóta tudtak, az elmúlt napokban konkrétummá vált: Egervári Sándor a bajnokság befejezését követően távozik az MTK-tól. A kék-fehérek vezetőedzője azonban egyelőre a játékosokkal együtt bízik a minél jobb helyezés elérésében, s nem mondott még le a bajnoki címvédésről sem.
- címkék:
- Egervári Sándor
- foci
- magyar foci
- MTK
- Címkefelhő »
Öngóllal nyert a Fradi, ötöt lőtt Győrben a Loki
Az Arany Ászok Liga alapszakaszának 22., utolsó fordulójában a Ferencváros 1-0-ra győzött a Haladás otthonában, s ezzel az élről várhatja a rájátszást. Az MTK hazai pályán kikapott az Újpesttől, s így a Pécs ellen 2-0-ra diadalmaskodó Balaton feljött a második helyre. Egervári Sándor csapatát végül még a Debrecen is megelőzte - a Loki 5-1-re győzött Győrben, Bajzát és Halmosi is duplázott. A Békéscsaba-Sopron (3-3) és a Videoton-Zalaegerszeg (2-2) mérkőzés egyaránt sok gólt és pontosztozkodást hozott.
Lipcseiék egy pontot hoztak el Sopronból
Pintér Attila, az FTC edzője épp egykori csapata, a Sopron ellen ülhetett először NB I-es bajnokin a zöld-fehérek kispadján, s a szakvezető döntetlennel debütált. Az Arany Ászok Liga 17. fordulójának soproni mérkőzésén Lipcseiék idegenben is többet támadtak, de nem tudták bevenni Hajdu kapuját, s a találkozón végül nem született gól. A Debrecen 2-0-ra nyert a Videoton ellen, Dombiék győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Szombaton az MTK 2-0-ra legyőzte a Haladást, s a hazaiak trénere, Egervári Sándor a mérkőzés után bevallotta: tartott egykori játékosától, Illés Bélától.
A játékosok örülnek Matthäusnak, az edzők nem értik
Jenei Imre tíz évvel ezelőtti szerepvállalása óta most először fordul elő, hogy nem magyar állampolgár irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat. Lothar Matthäus szerződése 2004. január 1-től 2005. december 31-ig szól, de abban az esetben, ha a csapat kiharcolja a 2006-os világbajnokságon való szereplés jogát, akkor azon is Matthäus fogja vezényelni az együttest. A 150-szeres német válogatottsági rekorder kinevezéséről Egervári Sándort, Várhidi Pétert, Garami Józsefet, Lisztes Krisztiánt, Szabics Imrét és Lipcsei Pétert kérdeztük.
Komoly változások előtt az MTK
Minden jel arra utal, hogy alaposan átalakul a második helyen álló MTK kerete a tavaszi idényre. Változás várható a kispadon is, amennyiben Egervári Sándort választja meg az MLSZ elnöksége szövetségi kapitánynak. Ebben az esetben Lőrincz Emil irányítaná a szakmai munkát, és vele együtt több tehetséges labdarúgó is érkezhet Bodajkról, az MTK fiókcsapatából.
Egervárit javasolják szövetségi kapitánynak
A Magyar Labdarúgó-szövetség edzőbizottsága úgy döntött, hogy az MTK Hungária vezetőedzőjét, Egervári Sándort javasolja szövetségi kapitánynak.
Egervári: Szűcs bravúrjai miatt nem nyertünk
Az átlagosnál nagyobb iramú, izgalmas mérkőzést játszott szombat este az MTK ősi riválisa, a Ferencváros ellen, s a derbi végén a két edző, Egervári Sándor és Garami József megegyezett abban, igazságos döntetlen (1-1) született.
Nyilasit a fiai sem veszik rá a kapitánykodásra
Továbbra is a leendő szövetségi kapitány személye adja a fő témát a magyar labdarúgásban, s bár a jelenlegi helyzet alapján Egervári Sándor és Bölöni László a legesélyesebb a posztra, Nyilasi Tibor nevét is naponta emlegetik a szurkolók. Annak ellenére, hogy az FTC egykori csatára és vezetőedzője néhány napja kijelentette: nem ülne le a nemzeti csapat kispadjára. Nyilasi egy éve az utánpótlás-válogatottak szakmai felügyeletét látja el, jelenleg pedig a hét végi teremfoci-gálára készül.
A Loki a legesélyesebb magyar kupacsapat
A labdarúgó UEFA-kupa első fordulójában három magyar csapatért is izgulhatnak a szurkolók: a bajnok MTK Zágrábban 3-1-re kikapott a horvát Dinamótól, a Debrecen Varasdon 3-1-re nyert, a szerdán Koppenhágában fellépő Ferencváros pedig 1-1-et játszott az Üllői úton a Rabóczki Balázst is a soraiban tudó FCK-val. Halmai Gábor az MTK gyors gólszerzésében bízik, míg a csapat trénere, Egervári Sándor nehéz mérkőzésre számít. Dombi Tibor biztos a Loki továbbjutásában, míg Garami József, a Fradi edzője a dánokat tartja esélyesebbnek a Fradival szemben.
Egervári: Nagy lehetőséget hagyott ki az MTK
Hiába játszott mezőnyfölényben a Dinamo Zagreb az MTK elleni UEFA-kupa-meccs első felvonásán, a helyzetek alapján a magyar bajnok nem csupán a döntetlent, hanem a győzelmet is kivívhatta volna, a kék-fehérek azonban a kihagyott tizenegyessel és a sok ziccer elhibázásával önmagukat hozták nehéz helyzetbe a visszavágó előtt. Mindezt Egervári Sándor, az MTK vezetőedzője is alátámasztotta.
A bírót kritizálja az MTK és a Balaton edzője
A szombati MTK Hungária-Balaton FC (1-0) NB I-es labdarúgó bajnoki mérkőzés után - a balatoniak szakvezetőjén, Csertői Aurélon kívül - még a győztes csapat edzője, Egervári Sándor is kifogásolta Hanacsek Attila játékvezető tevékenységét.
Egervári szerint jó lesz az MTK
A Pécs elleni bajnoki, és a Celtic elleni Bajnokok Ligája-vereség után minden bizonnyal jól jött az MTK együttesének a több mint egyhetes szünet. A kék-fehérek szakvezetője, Egervári Sándor szerint csapata a jövőben bebizonyítja, hogy a nemzetközi porondon is megállja a helyét.
Welton Silva megtalálta góllövő cipőjét
Három meccsből három győzelemmel kezdte az MTK futballcsapata a 2003-2004-es idényt: ebből kettőt a bajnokságban, egyet a BL selejtezőjében arattak Egervári Sándor mesteredző tanítványai. Talán a szombati, zalaegerszegi 1-3 a legértékesebb ezek közül, hiszen mégiscsak a 2002-es bajnokot fektette két vállra idegenben a Hungária körúti alakulat. A csapat legjobbja ezúttal is - miként a Sopron, majd a HJK Helsinki ellen - Welton Carlos Silva, a 25 éves brazil center volt. Welton egy gólt rúgott - korábban a Sopronnak is egyet, a HJK-nak pedig kettőt -, s még legalább három másikat szerezhetett volna.
Győzelemmel hangolt az MTK Helsinkire
Sima győzelemmel melegített az MTK együttese a szerdán Helsinkiben sorra kerülő BL-selejtező visszavágójára. Egervári Sándor nagyszerű formát mutató csapata idegenben verte 3-1-re a 2002-es bajnok ZTE együttesét.
Halmai kispados lesz a Helsinki ellen
Egervári Sándor szerint "várakozásteljes a hangulat" az MTK-nál a HJK Helsinki elleni szerdai, 20 órakor kezdődő Bajnokok Ligája selejtező előtt, amelyen szóhoz juthat a kék-fehérek egyik legnagyobb erősítést jelentő nyári igazolása, a sérüléséből felépült Halmai Gábor is.
Békés Szuperkupa-döntőt várnak az edzők
Szombaton este negyed kilenckor a bajnok MTK és a kupagyőztes Ferencváros lép pályára a Szuperkupáért a Puskás-stadionban. Egervári Sándor, az MTK és Garami József, az FTC szakvezetője reméli, hogy békés légkörben kerül sor a két ősi vetélytárs találkozójára, és abban is egyetértenek, hogy a finálén még nem várható csúcsforma egyik csapattól sem.
Egervári: Mindegy, ki lesz a BL-ellenfelünk
Egervári Sándor, az MTK vezetőedzője a helyszínen, Észak-Írországban tekintette meg a Glantoran-HJK Helsinki Bajnokok Ligája selejtező mérkőzés első felvonását, a kékek ellenfele ugyanis ennek a párharcnak a győztese lesz.
Torghelle a BL miatt választotta az MTK-t
Noha több külföldi csapat is hívta Torghelle Sándort, a Kispest U21-es válogatott centere végül a bajnok MTK-hoz szerződött. A 21 éves csatár a Bajnokok Ligája-szereplés és Egervári Sándor vezetőedző személye miatt döntött a kék-fehérek mellett.
Juhász Roland csatárnak vallja magát
Mindössze 20 esztendős, de Juhász Roland, az MTK labdarúgója máris magyar bajnoknak tekintheti magát, sőt, a fiatal védő-csatár fejesgóljával szerezte meg az együttes a klub 22. aranyérmét. Az U21-es válogatott Juhász egészen a tavaszi idényig vérbeli csatárnak vallhatta magát, azóta viszont Egervári Sándor, a kékek vezetőedzője hátravitte a védelem centrumába, ahol szintén remek teljesítményt nyújtott.
Egervári szerint a magyar futball megőrizte a tisztességét
Immáron harmadik bajnoki címét ünnepelhette edzőként Egervári Sándor az MTK kispadján. A tréner korábban már aranyéremre vezette a kék-fehéreket, mint ahogy a Hungária körútról távozva a Dunaferrt is, ám ilyen szoros befutóra nem volt példa tréneri karrierje során. Az MTK szakvezetőjével csapatáról, az idény nehézségeiről, a mendemondákról és az esetleges erősítésekről is beszélgettünk.
A fél MTK lesérült az örökrangadó előtt
Tovább folytatódik az MTK balszerencse-sorozata, hiszen Egervári Sándor vezetőedző immáron hat alapjátékosára sem számíthat, pedig a kék-fehérekre szombaton, hazai pályán rendkívül fontos mérkőzés vár az NB I-ben az éllovas Ferencváros ellen.
Rutinos román középpályás az MTK-ban
Hiába zárult le február 15-én az átigazolási időszak, honi klubjaink sorra szerződtetik a külföldi játékosokat. Kedden a DVSC állapodott meg a négyszeres román válogatott Sabin Iliével, míg az MTK ugyancsak Romániából, Nicolae Catalin Litát szerezte meg. A 27 éves középpályásról nagyon jó véleménnyel van Egervári Sándor, a kékek vezetőedzője.
Egervári: A bajnokság megnyeréséről ritkán álmodom
Reálisan gondolkodó szakembernek tartja magát Egervári Sándor, az MTK labdarúgócsapatának szakvezetője, aki a Társalgóban válaszolt a szurkolói kérdésekre. A mester elmondta, nem álmodik bajnoki aranyról, szerinte a Fradi kerete erősebb, Gera az egyik legjobb magyar labdarúgó, ám reméli, Illés Béla is néhány évig az MTK alapembere marad. S ha valakinek, akkor neki hihetünk: van jövője a magyar futballnak.
Virágzik a ciprusi futballturizmus
Az elmúlt hetekben Törökországban táborozott az Újpest, a Győr, a Videoton , a Sopron és a Siófok, míg Cipruson az MTK, FTC, ZTE hármas vert tanyát. A Fradi és az MTK másodszor tért vissza a napfényes szigetre, ami húsznapos ideális felkészülést jelentett Garami József és Egervári Sándor legénysége számára. A ciprusi futballturizmus kialakulásának és az ottani táborozások anyagi vonzatának próbáltunk utánajárni.
Sérüléshullám és büntetőiszony az MTK-nál
Hiába edzőtáborozott kétszer tíz napot Cipruson az MTK, Egervári Sándor vezetőedző nem teljesen lehet elégedett a felkészüléssel. Jelenleg ugyanis öt sérültje van a kék-fehéreknek, ugyanakkor a szakember kissé mérges a bajnoki rajt egyhetes elhalasztása miatt.
- címkék:
- Egervári Sándor
- foci
- magyar foci
- MTK
- Ciprus
- Címkefelhő »
Brazil játékost fogott Cipruson az MTK
Az élvonalbeli magyar csapatok sorozatban játsszák törökországi és ciprusi edzőmeccseiket. A ciprusi edzőtáborban hétfőn az MTK és a ZTE lépett pályára, míg az Újpest Antalyában tudta le az aznapra "kirendelt" kilencven percét. A kék-fehérek Rotor elleni meccsén az MTK gólját Zubanovic szerezte, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a jugoszláv játékost szerződtesse Egervári Sándor, ellenben a brazil Da Silva a Hungária körúton folytatja a pályafutását.
Illésék jó állapotban kezdték az alapozást
Szerdán délelőtt a Borsodi Liga második helyén álló MTK is elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Egervári Sándor vezetőedző távollétében - ő a háromnapos soproni edzőtovábbképzésen vett részt, ahol átvehette a Pro diplomáját is - helyettese, egyben első számú segítője, Kenyeres Imre dirigálta az első tréninget.
Nyíregyházán játszana teremben az MTK
Az MTK vezetői azzal a kéréssel fordultak a nemzeti teremlabdarúgó bajnokságot szervező Magyar Labdarúgó Liga illetékeseihez, hogy Zalaegerszeg helyett Nyíregyházán léphessenek műfűre. Az ok, hogy a kék-fehérek január 17. és 28. között Cipruson edzőtáboroznak, márpedig a zalai csoportküzdelmek január 26-án lennének esedékesek Egervári Sándor csapata számára.
Gerát dicsérték, Illést hiányolták az MTK-FTC után
Garami József, az FTC vezetőedzője kiemelte Gera Zoltán MTK ellen nyújtott játékát, kollégája, Egervári Sándor ugyanakkor nagyon hiányolta az Európa-klasszis Illés Bélát csapatából az örökrangadón.
Az MTK-nak az egy pont is jó Debrecenben
Nem éppen gondtalanul készül az MTK a Debrecen elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésére. Egervári Sándor ugyanis nem számíthat a három sárga lapos Jezdimirovic, Rednic és Andronic játékára. A listavezető trénere szombaton a döntetlennel is elégedett lenne.
Egervári: Higgadtságunkkal vertük meg a Fradit
A csapat higgadtságának tudja be Egervári Sándor, az MTK szakvezetője, hogy az örökrangadón idegenben is 1-0-ra elkalapálták a Ferencvárost.
Egervári: Illés Béla Európa-klasszis
A Debrecen elleni 4-3-as győzelem után rengetegen ölelgették Egervári Sándort, az MTK vezetőedzőjét. A szurkolók szinte kivétel nélkül állították, ha a tavaszi utolsó öt fordulóban is a jelenlegi szakvezető ült volna a kékek kispadján, bajnok lett volna a csapat.
Egervári már a dobogós helynek is örülne
Az MTK NB I-es labdarúgó-csapatát feltünő csend vette körül mostanság, ám a patinás klub hívei remélik, annál hangosabb sikerek övezik majd a kedvencek szereplését. Sokan azonban attól tartanak, még a dobogót sem sikerül majd elérniük Illéséknek, elvégre a riválisok eddig lényegesen jobban erősítettek. Összességében ezen a véleményen van Egervári Sándor is, aki kétévi dunaújvárosi edzősködés után tért vissza a Hungária körúti együttes kispadjára.
- címkék:
- Egervári Sándor
- foci
- Címkefelhő »
Tököli az MTK és az FTC közül választhat
Hétfőtől edzőtáborban készül a bajnoki idényre az MTK, egyelőre még a régi kerettel, csupán a Dunaferrtől visszatért Molnár Zoltán szerződtetését lehet kész tényként kezelni. No meg természetesen a korábbi sikeredző, Egervári Sándor újbóli Hungária körúti ténykedését, a komolyabb játékos igazolások azonban csak az elkövetkező napokban, vagy hetekben várhatók.
Tornyi Barnabás lesz a Dunaferr edzője
Egervári Sándor távozása után a Dunaferr együttesénél mindenki biztosra veszi, hogy Tornyi Barnabás lesz az új vezetőedző. A Vasas jelenlegi szakvezetője a tervek szerint kétéves megállapodást köt az újvárosi klubbal.
Tornyi Barnabás lesz a Dunaferr edzője
Egervári Sándor távozása után a Dunaferr együttesénél mindenki biztosra veszi, hogy Tornyi Barnabás lesz az új vezetőedző. A Vasas jelenlegi szakvezetője a tervek szerint kétéves megállapodást köt az újvárosi klubbal.
Bozsik nem szeretné, ha az Inter sorsára jutna a ZTE
Nem kétséges: a presztízs, de főként az elúszott aranyálmok miatt alaposan megviselte a ferencvárosi labdarúgókat az újpesti vereség (2-3). Matematikailag ugyan van még esélye a zöldeknek a bajnoki címre, ám reálisan nem igazán bíznak már ebben az Üllői úton, mivel a második helyen álló MTK éppen leendő edzője (Egervári Sándor) csapatához, a Dunaferrhez utazik, majd a zárófordulóban az Újpestet fogadja míg az éllovas Zete a Fradi elleni fellépés után a Videoton otthonában ünnepelhet.
Egervári Sándor lesz az MTK edzője
Ahogy azt várni lehetett, három sikeres év után Egervári Sándor elköszön a Dunaferr csapatától. A szakember, miután az MTK-val tizenkilenc pont előnnyel bajnoki címet nyert 1999-ben, a következő esztendőben a Dunaferrt is győzelemre vezette. 2001-ben ezüstérmes lett az újvárosi legénység, míg a mostani pontvadászatban valószínűleg a negyedik helyen fog végezni az együttes.
Tornyi Barnabás is esélyes az MTK kispadjára
Ami késik, nem múlik. Legalábbis Tornyi Barnabás MTK-nál történő edzősködése, hiszen több mint valószínű, hogy a következő szezonban a jelenleg a Vasas alkalmazásában álló tréner veszi át Popovics Sándor helyét a kék-fehérek kispadján. Persze ebben az "ügyben" még nem döntöttek a patinás klubnál, hiszen időközben Egervári Sándor esetleges visszatérése is felmerült.
Egervári válthatja Glázert az Újpest kispadján
Megbízható újpesti információink szerint - amit azóta futballberkekben többen is megerősítettek - Újpesten felvették a kapcsolatot Egervári Sándorral, a Dunaferr labdarúgó-csapatának a vezetőedzőjével.
Ragaszkodik Leandróhoz a Haladás
Noha a Dunaferr együttesénél már kész tényként kezelték a brazil Leandro megszerzését, amivel Egervári Sándor a Ferencvároshoz távozott Marek Penksa pótlását igyekezett megoldani, a Haladásnál ragaszkodnak a dél-amerikai labdarúgóhoz. Leandro tehát tavasszal is Szombathelyen futballozik majd. Szegner Zsolt, a Haladás ügyvezetője érdekes adalékokkal szolgált a brazil ügyében, továbbá a klub terveiről is beszélt.
Egervári vérszerződést kötött játékosaival
A tavalyelőtti bajnok Dunaferr anyagi gondjainak ismeretében hatalmas bravúrnak tekinthető, hogy harmadik helyről folytathatja az együttes a labdarúgó NB I-ben. A komoly tartozások miatt a klub eladta két meghatározó futballistáját, Rabóczki Balázst és Marek Penksát, a góllövőlistát vezető Tököli Attilát pedig bármelyik pillanatban elvihetik, ám nem kétséges, már így is alaposan meggyengült Egervári Sándor csapata.
Jó játék és vandalizmus Zalaegerszegen
Remek játékot hozott a ZTE-Dunaferr 1-1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzés. A Zete döntetlenje azt jelenti, hogy a szerdai forduló eredményétől függetlenül a második helyről várhatja a tavaszi folytatást. A találkozóról és körülményeiről zalaegerszegi részről Molnár Balázs, míg a vendégektől Egervári Sándor vezetőedző és Lengyel Ferenc nyilatkozott az [origo]-nak.
Az edzők szerint Reszeli nem ilyen bánásmódot érdemel
Reszeli Soós István eltiltása nagy vihart kavart futballberkekben. A Magyar Labdarúgóedzők Testülete (MLT) a napokban kommünikét adott ki, melyben kifejtik: teljes mellszélességgel kiállnak kollégájuk mellett (az NB I-es és NB I/B-s trénerek a hét végi fordulóban, Reszeli mellett tüntetve nem ülnek le a kispadra, hanem kivétel nélkül mindegyikük állva irányítja majd csapatát. Az ügyről ezúttal két elismert szakember, Garami József (az MTK szakmai igazgatója, az edzőbizottság vezetője) és Egervári Sándor (a Dunaferr edzője, az MLT elnöke) mondta el a véleményét.
Tököli kiemelkedik a mezőnyből
Egervári Sándor, a Dunaferr edzője a csapat elmúlt héten lejátszott két bajnoki mérkőzésével kapcsolatban elsősorban azt emelte ki, hogy együttese játékát az MTK ellen már nem befolyásolta a Győrrel szemben mutatott mérsékelt teljesítmény.
Jäkl Antal, a falusi srácból lett magyar bajnok
Évek óta a Dunaferr meghatározó labdarúgója Jäkl Antal. Mindezt alátámasztja Egervári Sándor, az újvárosaik vezetőedzőjének a véleménye, aki szerint Jäkl nélkül tavalyelőtt nem lehetett volna bajnok a Dunaferr. A futballban bűvösnek tekinthető harmincadik életévét vasárnap betöltő középpályással a sportágról és a magánéletéről is beszélgettünk.
- címkék:
- Egervári Sándor
- foci
- sport
- Dunaferr
- Címkefelhő »
Szombathelyi feladat: Tököli semlegesítése
A Haladás vasárnap ebédidőben a Dunaújváros vendégeként lép pályára. Flavio Pim, Fred, Takács Béla sérülés, Filipovic és Nagy Gábor pedig eltiltás miatt nem léphet pályára Egervári Sándor csapata ellen.
Gellei Imre: "Olyan erős a csapatom, amilyen a leggyengébb játékosom"
Végül is bejött a papírforma, az MLSZ elnöksége múlt heti rendkívüli ülésén Gellei Imrét nevezte ki a labdarúgó A válogatott szövetségi kapitányának. Az 51 éves szakemberre nyolc igen és két nem szavazat (Kovács Attila, Fa Sándor) érkezett, míg Puhl Sándor, a szövetség egyik alelnöke tartózkodott, Mezey György, Klement Tibor, Szilvásy József és Annus Vince pedig nem volt jelen a voksoláson. Gellei mellett Egervári Sándort és Nyilasi Tibort javasolta az edzőképző központ, ám végül elsöprő többség állt a 27 éves kora óta edzősködő szakember mellé. Aki eddig 397 NB I-es mérkőzésen ült a kispadon, legjobb eredménye a Vasassal elért bronnzérem ...
Fradi-Újpest rangadó a Magyar Kupában
A tizenhat közé jutásért játszanak ma a csapatok a labdarúgó Magyar Kupában, aminek érdekességét két NB I-es presztízsmeccs adja. Az MTK a Dunaferrt, míg a Ferencváros az Újpestet fogadja. Előbbinek az kölcsönöz pikantériát, hogy Egervári Sándor, a vendégek edzője az 1998/99-es idényben az MTK-val volt bajnok - igaz, ez már szinte régmúlt, azóta nemegyszer látogatott ellenfélként a Hungária körútra.
Petry nehezen viseli mellőzését
Hosszú idő után vasárnap ismét nyert a Dunaferr labdarúgócsapata, s kapujában az eddig védő egykori sokszoros válogatott Petry Zsolt helyett Rabóczki Balázs állt. Egervári Sándor edző akár örülhetne is, hogy három kitűnő kapusa van, viszont Petry nehezen emészti meg a kihagyását.
A Dunaferr tizenöt mezőnyjátékossal készül az új bajnokságra
Egervári Sándor edző elmondása szerint még a bajnoki rajt előtti pillanatokban is változhat a Dunaferr labdarúgócsapatának kerete. Az elmúlt bajnokság ezüstérmese jelenleg tizenöt mezőnyjátékossal készül az Újpest elleni bajnoki rajtra. Az év edzőjének választott újvárosi trénert a felkészülés hajrájában kérdeztük a rövid felkészülés tapasztalatairól.